Kritika 68# - TicTac

Szép napot nektek!
Meghoztam nektek a következő kritikámat, mely ezúttal Virdzsinia blogjáról íródott, melynek címe: TicTac.

Kinézet: Az első benyomásom a blogodról az, hogy hasonló külsejű oldallal még nemigen találkoztam. Érdekes, matt árnyalatúbb színeket választottál a dekoráláshoz, ami tényleg egyedinek mondható. Rózsaszíntől kezdve látható a sárga különböző tónusa, illetve némi zöld és sötétebb szín is keveredett bele - főként a háttérben látható ez jól. Alapvetően tetszik, nincsen vele bajom - bár a pink nem tartozik a kedvenc színeim közé. 

A fejlécről: nagyon kis egyszerűnek tartom, ami nem feltétlenül jelent rosszat. A cím színe tökéletesen harmonizál a háttérrel, ez dicséretes - ám a betű típusa nem ragadott túlságosan magával, elég alapnak találom, szerintem ezen mindenképpen változtass, hogy egyedibbé tedd vele a képet. A textúrákkal az az apró problémám, hogy nagyon bele vannak mosva a háttérbe, ami azért nem jó, mert úgy tűnik, mintha nem is lennének. Én kicsit élesebben hagytam volna őket - mint például azt a virágcsokrot középen -, mert így eléggé elütnek egymástól a részletek. Selenáról png képeket illesztett be a készítő, ami ügyes megoldás, mert így legalább nem kell a kép széleit homályosítani. Az elhelyezéssel szerintem nincs gond, s az, hogy az egyik egy egész alakos, a másik pedig portré kép, még kellemesebbé teszi az összhatást. Az a megoldás, hogy picit "ők" is mattítva vannak, még jobban tetszik, nincsen velük semmi probléma. 

Ami viszont nagyon nem tetszik - és bevallom, egy idő után már idegesített is -, az a kurzor. Az a kis masni állandóan mozog, ahányszor hozzáérek az egérhez. Sosem értettem, miért jó, ha egyedivé teszi valaki a kurzorát. Számomra elég zavaró, és szerintem sokan mások is így vannak vele. Mindenesetre, ha neked tetszik, akkor jó - ízlések és pofonok. Én viszont lecserélném a helyedben, mert túl csicsássá teszi a kinézetet a már így is "habos rózsaszín" árnyalatok mellett.

A bejegyzések háttere tetszik, jó választás, hiszen harmonizál a blogon található alapszínekkel. A fekete betűszín szintén bölcs döntés volt részedről - így ugyanis remekül olvasható a történet, nem erőlteti meg a szemünket közben. A bejegyzéscímek stílusa szintén olyan érzést vált ki belőlem, int a fejlécen látható cím: annyira nem passzol a bloghoz. Szerintem túlságosan elüt, amolyan "elefánt a porcelánboltban" kategóriába sorolnám. Egy picit finomabb vonalú, kecsesebb betűtípus jobban illene a helyére. 

A modulokról: az, hogy az információkat legfelül helyezted el, nagyon dicséretes. Az ötletesség pedig plusz pont, hiszen ha a kurzort a képre irányítom, halványan olvasható a felirat, mely azt tartalmazza, milyen célból jött létre a blog. Kiváló! A számlálódat én személy szerint lejjebb helyezném el, hiszen annyira nem fontos modul, hogy a sor elején virítson. A feliratkozók és a csevegő például szerintem sokkal előbbre valóak. Amit viszont teljes mértékben feleslegesnek tartok: kiírni minden egyes novellád és történeted címét/fejezetét az oldalsávba. Szükségtelennek érzem őket - bőven elég lenne, ha az oldalaknál helyeznéd el őket, egymás alá, belinkelve, ahogyan a novelláid egy részével is tetted. Egyrészt, úgy sokkal egyértelműbb, hiszen egy helyen van minden, másrészt pedig, kevesebb helyet foglalna el a modulok között.
A többi oldallal nem volt gond: a versenyeket szépen szem elé helyezed, a cseréket is kiírtad, akinek lenne rá igénye, szóval összességében ezekkel már nincsen probléma. Összességében tehát egy első látásra szép, igényes, a szemnek nagyon barátságos, színeiben remekül harmonizáló bloggal van dolgunk. Ha jobban megnézzük, apróbb hibák ugyan fellelhetőek a kinézetben - amiken bármikor változtatni lehet -, de nem a ruha teszi a lányt - ha a tartalom jó, akkor a design szerintem eltörpül mellette.

3/5

Történet: Nos, hol is kezdjem? Elég összetett a dolog, ugyanis több novellád, illetve történeted megtalálható az oldalon, így nem lesz egyszerű konkrét felépítést mondani róluk. A rövidebb sztorijaidat éppen ezért szeretném egy kalap alá venni, ás általánosságban írni róluk - ezt találom a legegyszerűbbnek. Nézzük tehát:

Összességében mindegyik nagyon tetszik - de ne rohanjunk ennyire előre! A helyzet az, hogy egyébként nem szoktam novellákat olvasni, mert nem nagyon tudnak lekötni, csak elég ritka esetekben. A tieiddel viszont egészen más volt a helyzet. Már az első sorok után úgy éreztem, hogy: Na, igen, ezért bizonyára érdemes lesz a blogon maradni, és mindent elolvasni. Tehát nem csak "kötelességből" futottam át a novellák sorait, hanem azért is, mert tényleg érdekeltek. Mindegyiket alaposan kidolgoztad, látszik, hogy apró részletek csupán egy egyébként kerek történetből. Egyedül te ismered az előzményeket, s te tudod, hogyan végződik majd az adott sztori - nekünk csak egy pillanatot adsz a jelenből, megtestesítve azt egy rövid iromány formájában. Hozzáteszem, ez a novella lényege.
A műfaj követelményeinek teljes mértékben eleget teszel: tudjuk, kik a főszereplők benne, mégsem árulsz el annyi információt róluk, mint amennyit egy regény során szokás például. Csak minimálisan ismerteted őket, éppen annyira, hogy nagyjából be tudjuk azonosítani a kilétüket - ez pedig azért jó, mert az olvasó ezáltal könnyen azonosulni tud a novella főhősnőjével/főhősével, ami gördülékenyebbé teszi magát az olvasást is, hiszen van némi személyes kontaktus. A kihagyások szintén elég jól előjönnek a műveidben: sok történetben nem tudni bizonyos részleteket a múltból, vagy esetlegesen magáról a főszereplőről, így furdalhatja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy vajon mi minden történhetett még a novella kezdete előtt. Erre ritkán választ kapunk, amikor néha visszautalsz egy-egy mondattal rá, de egyébként homály fedi a kérdések válaszának nagy részét, amivel egyébként nincs is gond, hiszen egy ilyen rövid irománynak nem kötelező felvilágosítania mindenről az olvasót. 

Ami pedig különösen tetszik bennük, hogy az "in medias res" eszközét hasznosítva a dolgok közepébe vágva kezded el a történet írását. Semmi előzmény, semmi körítés, helyette belecsöppenünk a főszereplő életének egy szakaszába, s arról olvashatunk. A szükséges kiegészítéseket pedig csak menet közben tudjuk meg, de ez éppen így jó, hiszen maradásra készteti az embert.
Mint fentebb írtam, nem elemezném egyesével a novellákat, ezért összegzésképpen annyit tudok mondani róluk, hogy nagyon jó volt olvasni őket. Nem elég, hogy minden formai követelményt betartottál, s alapjába véve még a sztorijaid is nagyon izgalmasak, érdekesek voltak, de ráadásképpen olyan drámai cselekményeket fűztél bele a történetek fonalába, hogy az gyakran megmelengette a szívemet. Szomorú események sokasága, a halál, az elvesztés gondolata, melyek érzéseit élethűen sikerült átadnod. Le a kalappal!
A One Direction fanfictionről: az első megjegyzésem ehhez, hogy a prológust hiányoltam. Oké, valójában nem eget rengetően nagy dolog, ha nincs bevezető egy blognál, de ártani semmiképpen sem árt, hiszen figyelemfelkeltő szerepe van. Te rögtön az első fejezettel kezdtél, s mikor végigolvastam azt, megállapítottam, hogy prológusnak ez is tökéletesen megfelelne, bár mivel nem ismerem a történet folytatását, nem szeretnék elhamarkodott vélemény közölni róla.
Az alapsztori szerint egy szépséges lány ácsorog egy sikátorban - miért? -, egy lepukkant pub mögött, amikor a kocsmából kilépve találkozik a részeg Niallel. Természetesen nem tudja, ki ő - de hát hogyan is tudná, ha saját magát sem ismeri? Éppen ezért beül vele egy autóba, ahol a banda többi tagjával is találkozik, s hazamegy velük egy, a fiúk számára fenntartott közös lakásba, ahol meghúzhatja magát éjszakára. Másnap reggel újfent találkozik mindenkivel - szinte mindenkivel -, s ekkor már jól érezhető, hogy kedvenc szőke tagunkkal izzik körülöttük a levegő. Valami van a levegőben, valami, ami éjjel összerak... Gyaníthatjuk, hogy ebből később románc lesz, de ne találgassunk, várjuk ki a végét!
Ami tetszett benne: maga az alaptörténet, ahogyan a két szereplő találkozik egymással. Emellett a párbeszédekből számos információt tudtunk meg róla, a fiúkról, és magáról a sztoriról is, tehát nagyjából képben vagyunk az általad elképzelt világról. Ami kevésbé tetszett: több volt a párbeszéd, mint kellett volna - vagy csak a leírásból volt kevés, nem tudom. Mindenesetre hiányoltam őket. Azért tartom fontosnak a leírásokat, mert általuk jobban megjelenik előttünk maga a környezet/ az adott szituáció, amiben a szereplők éppen vannak, továbbá az érzelmek, gondolatok kifejezésének is egyik remek módja ez. Például, kíváncsi lettem volna, mi minden jár a főszereplő lány eszében, miközben megtalálja Niallt, illetve, amikor hazamegy a fiúkkal a lakásukra. Sajnos azonban mindkettő után teljes hiányosság, tátongó űr marad csupán bennem... Remélem, ezt a későbbiekben orvosolni tudod azzal, hogy nagyobb hangsúlyt fektetsz rá. Mert a leírás nem elhanyagolható, ezt jól jegyezd meg!

4/5

Szereplők: Hű, azt hiszem, ennél a szempontnál rövid leszek. A novelláid szereplőit ugyanis nem tudnám egyenként jellemezni, több okból sem. Egyrészt, jóformán a nevüket sem tudom, másrészt pedig, annyian vannak, hogy talán másnap reggelig eltartana az egyenkénti kielemzésük. Éppen ezért csak a One Direction fanfictionöd főbb karaktereiről ejtenék néhány szót - róluk sem hosszan, sajnos, elvégre annyira sokat még nem tudunk róluk, tekintve, hogy nagyon a sztori elején jársz. 

A főszereplőnk, akinek a szemszögéből az egész első fejezet íródott, Margo. Illetve tegyük fel, hogy így hívják, hiszen ezt ő maga sem tudja. Na, ott eléggé meglepődtem. Mi az, hogy fogalma sincs a saját nevéről, sem pedig arról, hogy került éjnek évadján abba a sikátorba? Mindegy, idővel bizonyára ezekre a kérdésekre is választ fogunk kapni. Addig is nézzük meg közelebbről a leányzót: annyi biztos, hogy gyönyörű, hiszen a fiúk szeme elsőre megakadt rajta. Az öltözködési stílusa ízléses, amennyire meg lehetett állapítani. A külsejéről nem igazán tudunk semmit. Csak sejteni lehet, hogyan is néz ki, de pontos információt nem tudunk erről, így csak tapogatózunk a sötétben. A személyiségét tekintve most nem igazán tudom megállapítani, hogy kissé bolond, vagy csak alapjáraton ilyen furcsa? Na, ez lényegtelen, hiszen nem kellene elsőre ítélkezni róla. Nem mondanám azt, hogy rögtön belopta magát a szívembe, hiszen valami miatt nem találtam annyira szimpatikusnak, hogy azonnal megszeressem. Nyilván egy kedves, pozitív személyiségű lány, de ezt egyenlőre még homály fedi. Azonban annyit megállapíthattam róla, hogy jó szándékú, segítőkész, s határozottan szégyellős - vagy legalábbis zavarban van attól, ha egy fiú "úgy" tekint rá. Meg is tudom érteni, hiszen ez egy normális reakció. Alapjáraton tehát egy szerethető karakternek tűnik, de a probléma ugye az, hogy eléggé kiforratlan még - idővel ez bizonyára változni fog. 

A fiúkról: egyértelműen Niall az, aki a legfőbb karakter az összes tag közül. Már első pillanatban ő az, aki felbukkan a bandából abban a sikátorban, s így találkozik Margóval. Noha elég szétcsapott állapotban van, még így is megállapítható róla, hogy jóképű fiú, ráadásul bókolni is tud, ha akar. Kijózanodva pedig szembesülünk azzal, hogy igen, ő tényleg egy nagyon aranyos, kedves, udvarias, visszafogottabb srác, azaz nem hazudtolja meg a kilétét. 

A többiekről szintén nagyjából az a kép alakult ki, amit eredetileg is vártunk volna róluk: Lou a jó fej, humoros, beszédes tag, Liam a komolyabb, érettebb, Harry pedig a csajozós, aki nem fukarkodik a perverz beszólásokkal. Egyszóval, élethűen festetted le őket az olvasók előtt, teljesen jó munkát végeztél - ráadásképpen pedig a külsejükről is szót ejtettél, ami remek, hiszen attól még, hogy híresek, és mindenki ismeri őket, szükséges eképpen is jellemezni a fiúkat. 

A novelláidban szereplő karaktereket szintén jól ábrázoltad. Személyiségüket tekintve talán többet árultál el róluk, mint külső jellemzőket, de nagyjából ezek egyensúlyban voltak. Érezni lehetett végig az olvasás közben, hogy mind külön egyéniségek, saját élettel és történettel rendelkeznek, melyeket most gyakorlatilag feltárnak előttünk. Úgy gondolom, jó munkát végeztél velük is, panaszra nincs okom. A fanfictionben szereplő apróbb hiányosságok miatt azonban egy pontot kénytelen vagyok levonni.

4/5

Fogalmazás, stílus: Ezt az elemzést két szempontra osztanám: a negatívumokra és a pozitívumokra. Ugyanis mindkettőből találtam, hol többet, hol kevesebbet. Kezdeném először azokkal, amiken javítani lehetne:

Először is, ami leginkább zavart az írásodban, az a sokszor előforduló szóismétlés volt. Ez főképpen a kötőszavak terén (és, s, hogy) volt tapasztalható, de a különböző igéknél is gyakran látni lehetett (pl. volt). Ezen probléma orvoslására ajánlani tudom az internetes szinonimaszótárat. Nem vicc, komolyan hasznos kis dolog, pláne ilyen esetekben. Nem szégyen, ha valaki ezen az úton bővíti a szókincsét, hiszen előbb-utóbb ez segít abban, hogy gazdag, választékos legyen az illető fogalmazása. 

Aminél még húztam a számat, azok az elgépeléses hibák voltak. Jó pár helyen találkoztam ilyennel: lemarad egy betű a szóból, esetleg éppen az ellenkezője, de a végeredmény ugyanaz - az érthetetlenség. Ilyenkor mindig felkaptam a fejemet, hogy most az én szemem káprázik vajon, vagy tényleg elírtad ezt a szót? Nem azért, megesik, de akkor legalább mielőtt közzéteszed, olvasd át párszor, hogy megbizonyosodj arról, nincs-e benne bibi. 

Ugyanis a fent említetteken kívül még néhányszor belebotlottam apróbb helyesírási hibákba is, példának okáért: a mégis szó egybe írandó, holott te külön írtad le, s ez eléggé megbotránkoztató volt számomra. Oké, rendben, nem születik mindenki tökéletes helyesírással, ez igaz. Viszont tanulni, tapasztalni lehet ezen a téren is, ezért téged is arra kérlek, olvass minél többet, hogy tájékozottabb legyél a témában. 

A pozitívumokról is szeretnék említést tenni, ha már a fekete levesen túl vagyunk. Először is, a stílusod eszméletlen módon tetszik. A novelláidnál vált ez különösen egyértelművé, hiszen ott olvashattunk igazán az érzelmek kavalkádjáról. A drámai hangsúly, amelyet gyakran használsz bennük, nagyon egyedi, s komolyan mondhatom, szívmelengető. Remekül adod vissza a hangulatot, az érzéseket, melyek a főszereplő lelkében tombolnak: a halál közelsége, a szomorúság, a csalódottság, a magány, a szerelem. Mind olyan érzelmek ezek, melyeket alapvetően nehéz jól megfogalmazni, de te ügyesen megoldottad ezt. 

Amiért pedig szintén meg vagy dicsérve, az a terjedelem. A novellák hosszúsága pont tökéletes volt - se nem hosszú, ellentétben rövid sem. Élvezhető volt az olvasásuk, gördülékenyen lehetett haladni a sorok között, hála fent említett egyedi stílusodnak. 

Összességében tehát megállapítható, hogy jól írsz, semmiképpen se hagyd abba. Látszik, mennyire törekedsz a tökéletesre, és igyekszel mindig a legjobb formádat hozni. Ezt díjazom, csak így tovább! 

3/5

Összesen: 14/20

Sok sikert a továbbiakban a bloghoz: