Oldalak

Oldalak

2015. szept. 9.

Kritika #74 - Keltazöld

Sziasztok!
Meg is érkeztem az első kritikámmal, amit ugyan eredetileg egy másik szerkesztő írt volna, mégis remélem, hogy az író nem bánja, hogy én készítettem el. Még négy hely van nálam, szóval rendeljetek nyugodtan!
Ölel titeket:
Raquel


Kinézet: Igen, igen, igen!!! Egyszerű, mégis nagyszerű. Személy szerint, én imádom az ilyen designokat, könnyen olvasható, igényes, jól felépített. Egyszerűen el lehet igazodni rajta, nem kell fél órát keresgélni az oldalakat vagy a részeket – ahogyan nálad szerepel a felvonásokat -, a színvilág kellemes, nem bántja a szememet (igen, ez komoly szempont, mert azért lássuk be: gépről olvasni nem egészen olyan, mint könyvből). Egyetlen dolog, amibe bele tudnék kötni, hogy egy kicsit feljebb tenném a fülszöveget, így egy kicsit beleszürkül az oldalsávba, pedig igazából ennek kéne lennie az elsőnek, amit az olvasó meglát, de legalábbis a másodiknak. Ezt leszámítva azonban, nekem nagyon tetszik a blogod kinézete, gratulálok hozzá!

Fülszöveg: Megmondom őszintén, nekem nem tetszik. Nem tudnék, úgy kifejezetten rosszat mondani rá, összefoglalja a lényeget, miközben nem árul el sokat: pont olyan, mint amilyennek egy fülszövegnek lennie kell: mégsem keltette fel a figyelmem. Úgy éreztem, hogy egy olyan ütős történethez, amilyennel te rendelkezel jobb fülszöveg kellene, nem vagyok ugyanis biztos benne, hogy ez alapján elolvastam volna a sztorit. Viszont előtte az idézet teli találat volt, az nagyon jó választás volt, ezerszer jobban megvettél vele, mint az összefoglalóval.

Történet:
Nincs prológus, ami meglepő, azonban én személy szerint nem hiányolom. Így az első fejezettel kezdeném, aminek az elején megismerkedünk két főiskolás lánnyal, Skylerrel és Path-szel. Tetszett, hogy már a legeslegelején, egy későbbiekben teljesen tipikussá váló, beszélgetéssel kezdesz közöttük: így az elejétől átérezhetjük azt a légkört, ami közöttük uralkodik. Skyl megígéri Path-nek, hogy innentől diétázni és edzeni fognak járni, miközben a kedvenc csokiját majszolja: örülök annak, hogy a karakter rögtön az elején kizárja a koplalást, hisz nagyon egészségtelen, inkább a rendszeres testedzést válassza. Ellenben mielőtt belekezdenének a fogyókúrázás megerőltető tevékenységébe elmennek bulizni, ahol rögtön kiderül, mindketten bevállalósak. Path egy játékra hívja ki a barátnőjét, aminek lényege, hogy egymásnak kiválasztanak egy pasit, akivel táncolniuk kell (oké, én vagyok itt az egyetlen, aki inkább elfutott volna az ellenkező irányba? Most gyáva nyuszinak érzem magamat…), Skyl pedig mindössze két tequila elfogyasztása után (ezt azért hangsúlyozom, mert nekem sokkal több kellett volna), oda is megy a kiválasztott sráchoz. Előre le kell szögeznem, hogy imádtam a leírásaidat. Olyan volt, mintha ott lettem volna, szinte átéreztem a jeleneteket. Jó volt, hogy a fiatalok nem estek rögtön egymásnak, őszintén én egy kicsit tartottam az ellenkezőjétől.

A második felvonás egy könyvtárban kezdődik. Személyes megjegyzés, de muszáj leírnom: nem tudom, hogy Skyl milyen könyvtárba jár, de az én személyes tapasztalatom pont az ellenkezője annak, amit leírtál: általában a könyvtár eleje tök üres és az eldugottabb részek, meg teli vannak, arról nem beszélve, hogy soha, de soha nem sikerült még megkaparintanom a kedvenc helyemet (na jó, talán egyszer, de az félév elején lehetett, egy lyukasórámon). Viszont nagyon tetszik azaz ötlet, hogy Skyl blogot ír. Meglepő, de ez ritkán fordul elő a blogokon, pedig mennyire kézenfekvő lenne, nem? Jó ötlet volt, hitelesen írod le az érzéseit is a dologgal kapcsolatban, remek volt olvasni. Megmutatkozik Skyl kissé cinikus, kissé szarkasztikus humora is, ezzel pedig teljesen megvettél engem, de komolyan…  Vissza a történethez! Ezek után Path és Skyl elmennek edzeni, s ez az a pont, amikor én hivatalosan is elkezdtem félni Path-tól. Még csak a második résznél járunk, s már másodszorra teremt elő olyan helyzetet, amitől én legszívesebben mindent eldobva rohannék világgá. Ettől eltekintve tetszett az edzőtermi rész, egyetlen dolgot jegyeznék meg. Nekem nem tűnt túl életszerűnek, amikor Skyl elkezdi ecsetelni a srácnak, aki mellesleg tetszik neki, hogy fogyni szeretne. Igen, egy edzőteremben vagyunk, de egy ilyen helyzetben a legtöbb lány inkább valamit halandzsázna arról, hogy izmosodni szeretne, ahelyett, hogy ezt kerek perec bevallaná. Ez egyébként az egész történetre jellemző: Skyl szerintem egyszerűen túl őszinte ezzel a dologgal kapcsolatban. 

A harmadik rész elején megtudjuk, hogy Skyl rosszat álmodott, azt viszont nem, hogy mi is volt pontosan a lidércnyomás – ezt én személy szerint hiányoltam, kíváncsi lettem volna rá. A rész elején nem történik sok minden, mégsem unatkozik az ember, ez egyrészt a stílusod miatt lehetséges, másrészt az olyan vicces jelenetek miatt, mint a buszokról való leugrálás. Később megismerkedhetünk a lány munkahelyével, s perverz főnökével is – kiváló jellemrajz! -, majd visszajutunk az edzőterembe, s itt felpörögnek az események: először is felbukkan a fiú, az első felvonásból, majd kiderül, hogy az a srác, aki tegnap megtetszett a lánynak, az előbbi testvére. Fú, hát nem csodálom, hogy Skylt leverte a víz, még engem is, pedig nem vagyok ott. Külön pirospont jár a robinos szituációért, nagyon bejött!

A negyedik részben, egy kicsit kiszakadunk a cselekmény fonalából, de ez nem zavaró, sőt! Itt Skyler múltjába kapunk egy kis visszatekintést, amiből sokkal jobban megérthetjük a lányt, főleg a későbbi viselkedését. Nem tudok sok mindent hozzáfűzni, ehhez a felvonáshoz, jól felépített volt, hatásos és egyáltalán nem sablonos. Egyszóval imádtam, talán a kedvenc részem volt.

Az ötödik felvonásban visszatérünk a jelenben, ahol a lány kissé letargiában szenved. Jó barátnője, kitalálja, hogy menjenek el vért adni, tudja, hogy ez felvidítaná a lányt. Tetszik, hogy egy nemes gesztust találtál ki, amivel másokon is segíthetnek, példaértékű dolog. Őszintén megmondom, számomra kissé lassan haladt a rész, egészen addig, amíg edzés közben össze nem fut Robinnal. Nagyon tetszik a fiú viselkedése, azonban egy kissé furcsállom is, összezavar. Az elején azért még elég nyomulós, ahhoz képest, nagyon visszavesz mostanra… Később Path ráveszi Skyl-t az olvasásra (meglepő módon Skyl bár szeret írni, olvasni már nem annyira…), a könyvet pedig ki szállítja ki? Batman, akinek sikerült megtudnunk a rendes nevét is: Tate. Nem tudom miért, de engem már most jobban vonz Batmanünk, mint Robin. Viszont a lánynak sikerül egy mondattal elvágnia magát a srácnál, hiába volt meg közöttük a kémia.

A következő rész egy teljesen életszerű jelenettel kezdődik: betekintést nyerhetünk egy diétázó lány megpróbáltatásainak. Pontos leírást adsz róla, szerintem mindenki járt már ebben a cipőben, így nem kell sokat erőlködni, hogy a lány helyében képzeljük magunkat. Viszont Skyl erősségét mutatja, hogy nem gyengül el, amiért én személy szerint nagyon becsülöm, nekem nem szokott menni. Mikor ismét visszatérünk a edzőteremben Skyl fejében főleg az jár, hogy vajon Tate beárulta-e őt, ami teljesen életszerű viselkedés. Robin azonban nem adja semmi ilyesminek a jelét, sőt elhívja a lányt randizni. VÉGRE! Nem túlzok, ha azt mondom, erre már vártam egy ideje. Egyedi volt a helyszín, végre egyszer nem vacsorázni,  vagy moziba mennek, tetszett ez a megoldás!

A hetedik rész ismét az egyik kedvencem volt: a rész eleje ismét kissé lassú volt, azonban engem kárpótolt a további cselekmény. Path és Skyl ugyanis házibuliba mennek, na, kikhez? Hát, persze, hogy a mi imádnivaló testvérpárosunkhoz! Ebben a részben sokkal jobban megkedveltem Robint, egyrészt mert Path-t is meghívta: ez a figyelmesség egyébként többször is megismétlődik, és nagyon szimpatikus, másrészt, mert a fiú végig a lányra koncentrál. Elmennek enni, ahol a fiú, édes módon, reggelit kér az éjszaka közepén, majd visszamennek a házba. Kissé kevésbé volt életszerű, hogy a fiú rögtön felajánlja, hogy aludjanak együtt (itt csak én gondoltam rosszra?), a lány meg rögtön igent is mond rá. Oké, hogy érzi, hogy a fiú nem akar rányomulni, de akkor is. Ismét kiütközik, hogy Skyl sokkal bevállalósabb, mint én. 

Viszont reggel nem találja Robint, ellenben megkapja a tajtékzó Tate-et ajándékba. Őszintén, átérzem a fiú érzéseit, én például csak teljes csöndben tudok tanulni, s hasonlóan ingerült leszek, ha zavarnak, mégis az első, ami eszembe jutott: egy kis modor, fiam! Ezek után jó alaposan összevesznek Skylerrel, a fiú mérhetetlenül goromba a lánnyal – talán egy kicsit túlságosan is. Skyl érthető módon azon nyomban le akar lépni a házból, azonban fogalma sincs, hogy hol is van valójában. Tate – lehet ő is érezte, hogy szemét volt – felajánlja, hogy elviszi, de visszautasítják. Skyl végül szerencsésen hazajut, s itt jön az a rész, ami meglepett. Tate előbb SMS-ezik a lánynak, később körülbelül, odaküldi a tesóját, hogy megnézze,minden rendben van-e a lánnyal. Itt érzékeltetted először, hogy Tate-nek igenis fontos a lány, még akkor is, ha ezt semmi pénzért ki nem mutatná. A rész végén elmennek egy tehetségkutató szerűségre, ahol egy visszatérő motívumba botlunk: Robin és Skyl táncolnak. Én azok közé tartozom, akik osztják Path véleményét: valóban kissé fura ez a tánci tánci, de azért édes :)

Kilencedik felvonás: ismét egy a remek részek közül. Meglepő módon ezt nem a rész vége miatt mondom, hanem inkább az eleje miatt. Imádom, hogy közelebb hoztad az olvasóidhoz Path-t, megmagyarázva a kissé ijesztő, mégis szerethető karakterét. Kissé furcsálltam, hogy ezt még nem beszélték meg, de elég elfogadható magyarázatot adtál rá, szóval nem volt zavaró. Persze ebben a részben is meglátogatjuk az edzőtermet, ahol Robin felkelti Skyl kíváncsiságár azzal, hogy mutatni akar valamit. Nagyon kedves módon Path-t is meghívja, azonban a lány érzi, hogy jobb, ha kettesben maradnak és kimenti magát a program alól. Kiderül, hogy Robin nagyon jól énekel, majd megtörténik az, amire a legtöbbünk, már kilenc rész óta várt. Ehhez nem fűznék sokat hozzá, valaki szereti az ilyen jeleneteket, valaki nem, nekem személy szerint nincs vele problémám, ízlésesen oldottad meg, tetszett.

A következő rész a másnap reggellel kezdődik, ami egyszerre volt édes, mégis valósághű. Bár Skyl talán kissé túlreagálja ezt a ruha dolgot, ahogy a kávésat is, mégsem rendez jelenetet, ez abszolút pozitívum. Tate is megjelenik, nekem egy kissé féltékenynek tűnik,de ezt is inkább csak érzékelteted, mintsem leírod, úgy ahogy kell. Ez a felvonás nyugisabb, mint az előzőek, de ez nem is baj, igazából jólesett ilyet is olvasni, még akkor is, ha én jobban kedvelem az akció dús részeket.

A tizenegyedik fejezetben végre elérkezünk a várva várt koncerthez, ahol Robin is fellép.  Nagyon tetszett a teaházas rész, nagyon cuki volt, ahogy később a müzlis is. Itt viszont találtam egy logikai hibát, ami szerencsére egyébként egyáltalán nem jellemző rád: a jelenet elején a konyhában vagyunk, ott poénkodnak egymással, jól elvannak, majd hirtelen azt írod Skyl visszafekszik az ágyba. Nincs átmenet, én személy szerint nagyon meglepődtem, hisz azt hittem, még mindig a konyhában vagyunk. Szerintem célszerű lenne, ha ide beiktatnál egy mondatot, amivel érzékeltetnéd, hogy helyiséget váltunk.  A rész vége felé ugrunk egy kicsit az időben, megtudjuk, hogy bár Skyl és Robin egyre közelebb kerülnek egymáshoz, lassan kezd párkapcsolattá formálódni az ismerkedésük. Zárásként Path ráveszi Skyl-t, hogy énekeljen, ezzel elárulva magát, majd Robin szinte sokkolja a lányt: kitalálja, hogy lépjenek fel együtt.

Az eddigi utolsó részben végig erről a bizonyos fellépésről van szó. Szépen felépítetted a részt, először a vitával Path-szel, majd a próbával Robinnal. Viszont, ami engem igazán megfogott, a jelenet Tate és Skyl között. Ez volt az első – legalábbis a házibulis összeszólalkozás óta – ahol érzékeltetted a két szereplő közötti erős szexuális vibrálást. Remek volt a leírás, az ember ideges lett, izgult mi fog történni, hogyan fogják tudni enyhíteni ezt a feszültséget, amit végül Skyl zseniálisan old meg. Frappáns volt, imádtam! A fejezet végén ismét egy fergeteges leírást olvashatunk magáról a koncertről, gyönyörűen megírtad, csak gratulálni tudok! Azonban elég is a nyálcsorgatásból, nézzük a helyesírást!

Helyesírás, szókincs: szeretném leszögezni, remek a szókincsed, sok olyan kifejezést használsz, amit nem igazán szoktunk a hétköznapokban, látszik, hogy sokat olvasol. Persze ettől függetlenül előfordulnak szóismétlések (például a nap az első részben, vagy a negyedikben a láttam), azonban ezek csak elvétve fordulnak elő, nem zavaróak, csak ha direkt erre figyel az ember. Ami inkább feltűnt, hogy rengeteg mondatot kezdesz kötőszóval. Az alap mindenki által ismert szabály az, hogy ne kezdünk mondatot az alábbiakkal: „de”, „hogy”, „és”, „csak”. Ez persze nincs kőbe vésve, egyszer kétszer simán belefér, de nálad visszatérő dolog. Azt tudnám javasolni, hogy használj inkább szinonimákat! Ami még számomra zavaró volt, az a zéhá, így leírva. Nos, ez egy rövidítés, így szerintem simán belefér, ha zh-nak írod, esetleg kiírva zárthelyi, de mint zéhá. Kicsit olyan, mint az esemes. A harmadik felvonásban, a csillagászat profot kötőjellel írod, miközben külön írandó.  Ezeken kívül nem volt kivetnivalóm a helyesírásodban, összességében nincs ezzel problémád.

Stílus, fogalmazás: Gördülékeny, részletes, remek leírásokkal. Olvastatja magát, amit írsz, remek élmény volt! Direkt imádtam, hogy mersz mély gondolatokat belevinni a fogalmazásodba, élethűen leírsz hétköznapi dolgokat: ilyen például a diéta is. A főszereplőd okos, vannak gondolati, humora, látszik, hogy a saját életedből is építkezel, pontos megfigyeléseket vetsz papírra, nem csak a levegőbe beszélsz. Logikailag remekül van felépítve a sztori, nem találtam nagyobb hibát, azon kívül, amire felhívtam a figyelmedet. Talán néha túlságosan részletekbe mész a hétköznapok leírásánál, lassítod ezzel a cselekményt, néhol már zavaróan is, de ez legyen a legnagyobb hibád! Azt senki nem mondhatja, hogy nem tudja maga elé képzelni a cselekményt, ami hatalmas plusz pont. Ismerjük és átérezzük a szereplők érzéseit, s bár első szám első szám első személyben írsz, ez nem csak a főszereplőre igaz, hanem a többiekre is. Ami pedig a legnagyobb pacsi jár: van karakterfejlődés! Nem csak egy embernél, hanem Skylernél, Robinnál és Tate-nél is. Ez a legtöbb történetből hiányzik, nálad azonban mégis van, ennek nagyon örültem. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett a jelen idejű fogalmazás, azonban ez az én egyéni nyomorom, nem szeretem.

Szereplők
Kezdjük Skylerrel. Belevaló csaj, az biztos, kissé talán túlságosan is. Néhol nem találtam teljesen életszerűnek a viselkedését, azonban a legtöbb esetben nagyon jó magyarázatot adtál a kissé túlzott reakcióira. Az elején nagyon zárkózott, mondhatni egy álarc mögé bújik, Robinnak azonban sikerül szépen lassan előcsalogatnia a csigaházából. Van humora, okos, mély gondolatokkal rendelkezik, a kisebb hisztijeit leszámítva pedig abszolút szerethető karakter.
Robin az elején nagyon nem volt szimpatikus. Nem igazán tudnám megmagyarázni miért, talán túl tökéletesnek tűnt.  Akkor tőrt meg a jég, amikor meghívta Path-t a közös programokra, nagyon tetszett, hogy nem közösíti ki a lányt, vele is próbál kapcsolatot teremteni. Óvatosan közeledik Skyler felé, nem sieteti a lányt, mégis érződik, hogy ő irányítja a történéseket. Okos, bár kissé manipulatív, ellenben rendes srácnak tűnik. Összességében, ahogy haladt előre a történet egyre inkább megkedveltem, aranyos.
Tate: az első másodperctől imádtam, komolyan. Ő a kedvencem, minden téren: kissé rosszfiús, öntörvényű, arrogáns, mégis van egy jó oldala, ezt elhintetted, mikor leírtad, hogy mentősnek készül. Van egy olyan érzésem, hogy tetszik neki Skyler, azonban ezt biztosan nem fogja magától bevallani, vagy legalábbis nagyon kemény megpróbáltatások után.
Path viszont néha megijeszt, komolyan. Belevaló, nagyszájú lány, hatalmas szívvel. Tetszik, hogy nem csak mondod, hanem érezteted is, hogy legjobb barátnők, szinte mindent tudnak egymásról és mindent meg is tennének egymásért. Ahhoz is kellett egy kis idő, amíg megkedveltem, kissé túl harsány volt az én ízlésemnek, de utána már imádtam!

Összességében gratulálok a blogodhoz, szinte kifogástalan, gyorsan fel is iratkozom, izgatottan várom a folytatást. Mindenki figyelmébe csak ajánlani tudom, hisz bár igazából egy tipikus szerelmi sztori, mégis egyedi, a stílus meg lebilincselő!

2 megjegyzés:

  1. Drága Raquel!

    Köszönöm ezt a terjedelmes, építő és nagyon kedves hangnemben megírt véleményt! Minden elismerésem a tied, teljes hosszában vigyorogva olvastam. Minden szaváért hálás vagyok!

    Ölellek,
    Svea E.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága Svea!
      Örülök, hogy így érzed, nagyon élveztem a blogodat, tényleg rettenetesen tehetséges vagy :)
      Ölellek:
      Raquel

      Törlés