Kritika #84 - Enemies

Szép napot! :)

Meghoztam a legújabb kritikámat, mely ezúttal Alexandra Taylor blogjára íródott. A címe: Enemies. A drága írónőnek ezúton is szeretném megköszönni a türelmét!

Kinézet: Amikor először nyitottam meg a blogod linkjét, két ellentétes érzés viaskodott bennem: egyrészt, örültem, hogy egy One Direction fanfictiont fogok olvasni, hiszen szeretem a bandát, és a róluk alkotott történeteket. Másfelől viszont, a színvilág elsőre nem igazán nyerte el a tetszésemet: túl sötétnek találtam. Ám ahogy megláttam a címet, és utánaolvastam, miről fog szólni a blog sztorija, már kevésbé éreztem így, s megértettem, miért éppen a sötéten domináló színekre esett a választásod. De nem rohannék annyira előre, haladjunk sorban.

Kezdeném először a fejléceddel a véleményezést: alapvetően nem lenne rossz, hiszen elegendő textúra van rajta. Szerintem nem zsúfolt, de nem is kong az ürességtől, ami egy teljesen jó arany középút ebből a szempontból. A cím elhelyezése jó választás - mondjuk máshová nagyon nem is tudtam volna elképzelni -, a stílusa már picit egyszerűbb, de mégis azt mondom, illik oda. Nem kell rajta semmit túlcifrázni, mert ez nem éppen egy nyálas-szerelmes, rózsaszín álomvilágban játszódó blog. Ehhez ez illik. A problémám inkább Harry karakterével van: az ő elmosása kicsit túlságosan is jól sikeredett, ugyanis a fél feje kissé homályosan látszik a fejlécen. Ha ezen tudna változtatni a készítő, akkor azt mondom, szinte tökéletes lenne. Noha nekem még az is furcsa, hogy ennyire színtelen az összkép, de végül is, ez illik a bloghoz, na meg hát van, akinek ez tetszik.

A fejléc szélei belemosódnak a háttérbe, ami igényes munkáról árulkodik. Ez szép úgy, ahogy van. A bejegyzések háttere kicsit sötétebb ennél, de mégis átlátszó, ami szerintem tök ötletes. Amit változtatnék rajta, egyedül a betűk színe. Ez a virító fehér egyáltalán nem jó választás, mert egy idő után az ember szeme jojózni kezd a monitor előtt, és ez nem túl kellemes, elhiheted. Szóval én mindenképpen sötétítenék rajtuk, kicsit szürkésebb árnyalatra állítanám őket, hogy jobban olvashatóbbak legyenek. 

Az oldalakról: köszönöm! Annyira köszönöm, hogy létrehoztál egy oldalt külön a fejezeteknek! Elég nehéz lett volna visszabogarászni mindent az első részig, hogy biztosan megőszültem volna - kis költői túlzással. Sokkal átláthatóbb így az egész, pláne, hogy szépen, időrendbe helyezted el egymás alá a fejezeteket. A szereplőkről 1-1 képet illesztettél be, de mellé oda is írtál róluk néhány alap információt, ami szerintem elég hasznos. Viszont, ami furcsa, hogy mindenki Holmes Chapelben született, és a lányok mind 1995-ben, a fiúk pedig 1994-ben. Szerintem nem lett volna baj, ha ilyen szempontból tartod a realitást, és más-más évszámokat írsz ezek helyett, illetve a születési helyet is megváltoztathattad volna, hogy az egyediségre törekedj - de ezzel a formátummal sincsen semmi baj. Az Enemies oldalad gyakorlatilag a fülszöveget tartalmazza. Én személy szerint ezt külön kitettem volna, a modulsávba, hogy jobban szem előtt legyen. Terjedelmileg rendben van, tartalmilag viszont kicsit több a fölösleges információ, mint lennie kellene. Például, én nem írtam volna bele, hogy az apja megveri a feleségét és a lányát, mikor részegen hazaállít, hanem leegyszerűsíteném azzal, hogy gondok vannak a családban, és pont. Amit pedig szintén kihúznék, az az átlagos lány jelző. MINDENKI ezt használja a fülszövegben, és már nagyon sablonnak számít. XY egy átlagos lány, de minden megváltozik, amikor bla bla bla. Szóval tényleg, szerintem ezt fogalmazd át kicsit, esetleg, ha nem igazán értesz hozzá, kérj segítséget. 

A többi modulról: az információk fül szerintem elég dolgot tartalmaz. Minden olyat leírtál a blogról, amit kellett, noha én még a műfajt is odabiggyeszteném, de ez már csak saját vélemény. Mivel már van külön oldal a fejezeteknek, az archívumot én valahol alul helyezném el, legalábbis a chatet mindenképpen előrébb tenném. Nem mellesleg, ez utóbbi színei jók, a betűk is remekül olvashatóak benne, szóval nincs ezzel gond. A feliratkozókat és a könyvborítót szintén egy kicsit feljebb helyezném el, mert nagyon lent vannak, pedig szerintem ezek fontosabbak az archívumnál. 

Összességében tehát lenne néhány dolog, amin én javítanék/változtatnék, de alapvetően nem rossz a design, sem az összhatás. Mindenképpen magával ragadó egy olyan ember számára, aki szereti a One Directiont, azon belül is a dark sztorikat - mint például jómagam is.

3/5

Történet: Először is, kezdeném azzal, hogy amit te prológusnak gondoltál, az egyáltalán nem az. Nem elég, hogy rövid, de néhol még zavaros is, mert nem térsz ki egyértelműen arra, akiről/amiről szó van. A fülszöveg szerepe csupán kíváncsiság felkeltő, nagyon röviden, pár mondatban foglalja össze az egész sztori tartalmát anélkül, hogy súlyosan spoilerezne. A prológus pedig bevezet bennünket a történetbe úgy, hogy általában egy múltbéli eseményről ír benne az alkotó, a terjedelme pedig nagyjából annyi, mint egy normál fejezetnek. Szóval, ha rájöttél te is, mi a különbség a kettő között, próbáld meg e szerint átjavítani a bevezetődet.

Amint elolvastam az első fejezetet, az volt az első reakcióm, hogy: na, látod? Ez lenne aztán igazán jó egy prológusnak, hiszen benne volt a visszaemlékezés fázisa, ami a múltban játszódik. Egyébként a tartalmáról annyit mondhatok el, hogy elég érdekes, nem mindennapi esemény, hogy egy fiatal lány embereket gyilkolásszon, pláne olyanokat, akik sokkal tapasztaltabbak nála - egyszóval ez picit irreális, de egy dark sztoriba történetesen belefér. A második fejezet már jobban bevezet bennünket a főszereplőnk új, immár megszokott életébe. Megtudjuk, hogy négy barátnőjével együtt él egy házban, s joggal gyanakodhatunk arra, hogy ezek a lányok az "emberei", hiszen szavaiból érezhető, hogy valamivel felsőbbrendűnek tartja magát, akár egy főnök. A temetőbe való látogatása után Ann hazatér, de végig úgy érzi, mintha valaki követné őt: sejtelme be is igazolódik, amikor meglátja, hogy az utcán, a ház előtt egy ismerős kocsi parkol, benne egy komor tekintetű srác ül, és őt figyeli. Vajon ki lehet az? Erre egyenlőre nem kapunk választ, de Ann barátnői közben hazatérnek, így a lány némileg megnyugszik, ugyanis a fiú látványa eléggé felzaklatta őt. Másnap úgy ébred, hogy ismét egyedül van. Közben nekem szemet szúrt egy apró kis baki: előző este tombolt a vihar, dörgött, villámlott, minden, amit csak el tudunk képzelni, most pedig azt írtad, a meleg, reggeli levegő cirógatja Ann arcát? Érdekes, hogy milyen hamar változik Holmes Chapelben az időjárás...

A folytatás mindenesetre kezd izgalmasabbá válni: Ann rájön, hogy Harry visszatért a városba, ami enyhén szólva felzaklatja őt. Noha nem tudjuk, korábban milyen viszony fűzte a fiúhoz, ez az apró kihagyás, homályban maradt információ még inkább arra sarkall bennünket, hogy folytassuk a történet olvasását. Még mindig a temetőben járunk, ahová a lány kiment, hogy tiszteletét tegye Styles szüleinek, akiket korábban ő ölt meg. Itt találkozik egy számára ismerős alakkal, akiről nem tudja, kicsoda, noha bemutatkozik, George Michael néven. Amit érdekesnek találtam - és megint csak irreálisnak -, amikor a férfi elkéri Ann számát, ő gondolkodás nélkül megadja azt neki, pedig az eddigiek alapján totál paranoiásnak nézhetné az ember. Követik őt, minden nap más figyeli egy elsötétített üvegű autóból, erre egy idegennek ilyen könnyen kitárulkozik? Hát, érdekes, de kíváncsi vagyok, mi lesz később George szerepe. Nem is kell erre sokat várni, hiszen másnap találkozóra hívja a lányt, és nem kertel, amikor azt kéri tőle, meséljen neki Harry Stylesról. Ann készségesen meg is teszi, bár nem bízik annyira benne, mégis, amikor később felmegy hozzá George, hogy filmezzenek, halál nyugodtan bújik be mellé az ágyba. A folytatás egyre izgalmasabb és izgalmasabb lesz, ráadásul az adott fejezetet mindig ott hagyod abba, ahol a leginkább kíváncsiak lennénk a történtekre. Jó módszer!

Miközben zajlanak az események (George felbukkanása, a titokzatos fiúk az utcán, akik Annt figyelik), újabb fordulat következik be: egy bizonyos S. T. ír leveleket a lányhoz, amelyek tartalma eléggé zaklató jellegű a számára. Ki a fene lehet, gondolja ő. És én is ezt kérdezem magamtól folyamatosan, mert egyre több ilyen rejtélyes üzenet érkezik. Közben egy adott alkalommal Ann ismét egyedül marad a házban, és ennek meg is van a következménye: felbukkan Zayn, Illetve, csak félig, tekintve, hogy ezt az egészet csak álmodta drága hősnőnk, aki annyira pánikban van az állandó stressz miatt. Viszont, amikor felkel az éjszaka közepén, tényleg van valaki más is a házban rajta kívül. Azt ugyan nem tudjuk meg, kicsoda, de sikerül megsebeznie a lányt, akiért a barátnői személyében érkezik a felmentősereg. Szerencsére nem esik komoly baja, sőt, oly annyira jól érzi majd magát, hogy bulizni mennek a barátnőivel - újabb irreális esemény, ezt túl korainak tartom. Haladjunk tovább: a buliban találkoznak George-al, akivel aztán hazamennek, és egy romantikus kis együttlét után Ann rájön, hogy a srác valójában Harry. Ebből persze gondok lesznek, hiszen ő és Ann tulajdonképpen ellenségek, a lány pedig ehhez mérten viselkedik vele. Piszkos ügyeibe barátnőit is belerángatja, és egyre több galibába keveredik, miközben próbálja magától távol tartani Harryt, ami nem igazán sikerül neki. Bandaháborúk, szenvedélyes pillanatok, váratlan fordulatok: többnyire ezek várhatóak a blog folytatásában, d nem szeretnék túlságosan sokat spoilerezni. 

Összességében szuper történet, jól elképzeltél hozzá mindent. A megvalósítással ugyan vannak gondok, mert kissé irreálisra sikeredett néhány rész, de ezektől eltekintve elég izgalmas volt. Mindenképpen megéri folytatni! :)

4/5

Szereplők: Ennél a résznél én egy picikét gondban leszek, ugyanis nálad elég sok karakter van, akikről órákig lehetne írni, lásd a két banda, és azoknak a tagjai. De én mégis csak két személyt emelnék ki közülük, egyértelműen a főszereplőket. A többiek is lényegesek, valóban, de korántsem annyira, mint a bandavezérek, így róluk összefoglaló jelleggel szeretnék majd egy bekezdésben írni.

Kezdeném először is Ann szerény személyével. A szemszögek nagy része az övéből íródik, így tudjuk, mennyire fontos szerepe van ebben a történetben. Engem sok esetben zavarni szokott, ha külsőleg nem tudom elképzelni az adott kulcsfontosságú figurát magam előtt, de nálad valahogyan ez a bosszankodás kimaradt. Ugyan némi információt adtál Ann külsejéről nekünk, mégsem beszéltél róla olyan mélyrehatóan, hogy el tudjuk különíteni őt az "átlagos" szinttől. Mint említettem, ez más blogoknál eléggé elvette volna a kedvemet az olvasásától, de nálad az volt a jó, hogy a személyiség kiépítésével ellensúlyoztad a külsőségi hiányosságokat. Erre, az igazat megvallva, nem is figyeltem olvasás közben, mert teljesen lekötött maga a történet. Viszont, közben érezni lehetett, hogy egy ismeretlen, "átlag" lányból hogyan jut el Ann a teljes egyéniség kiforrásának a szintjéig. Egyre többet és többet tudtunk meg róla, kezdve a családi hátterével, a múltjával, majd a magánéletével kapcsolatban. Később ezeket az infókat bővítetted a lány érzéseivel: mivel kapcsolatban mit gondol, és a többi - ebből tudtuk nagyjából megállapítani, hogy valójában milyen ember. Aztán jött a cseresznyeszem a habos tortára, a tulajdonságok beépítése. Nagyon jól átjött Annről az, hogy igyekszik magát erősnek és határozottnak mutatni, igazi vezéregyéniség alkatnak, noha legbelül igenis vágyik a törődésre, miután úgy kellett felnőnie, hogy lelki sebek borították őt. Ahhoz képest, hogy egy banda főnöke, kissé naiv és elővigyázatlan olykor, de megvan a magához való esze, ami ezt némiképpen felejteti velünk. Összességében egy keserű múlttal rendelkező, ám pozitív figura annak ellenére, mennyi rosszat tett ő maga is életében. Nem lett kifejezetten a kedvencem a történet során, de tény, hogy nagyon alaposan felépítetted őt, amiért minden elismerésem.
A másik szereplőd, akit kiemelnék a sok közül, egyértelműen Harry Styles, a hírhedt londoni bandavezér. Nála úgy gondolom, éppen egy kicsit fordítva van a dolog, mint Annél, ugyanis a külsőre több hangsúlyt fektettél az ő esetében, míg a személyiségét már kevésbé alaposan sikerült bemutatnod. Számtalanszor hangoztattad, hogy egy magas, izmos úriemberről van szó az ő esetében, akinek sötét, göndör haja, gyönyörű zöld szemei vannak, s egy apró gödröcske villan fel az arcán, amikor mosolyog. Az egyedi öltözködési stílusára is rávilágítasz egy kicsit, így a külsejéről egy nagyon átható, teljes képet kaphatunk. Tulajdonságait tekintve már kevesebb minden mondható el róla, s ha nem lett volna néhány rész megírva az ő szemszögéből is, bizony bajban lennénk. Azt egyértelműen tudjuk, hogy tetszik neki Ann, s talán szerelmes is belé, hiszen érzéseit magának sem tudja pontosan megmagyarázni. Ezen kívül azért érzékelhető, hogy ő is tipikusan egy határozott, céltudatos valaki, szintén vezéregyéniség, akárcsak a lány, így köztudatba lép az a mondás, hogy "két dudás nem fér meg egy csárdában". Talán ezért is annyira ellenségesek egymással. Mindenesetre, néhány hiányosság ellenére szerintem Harry is egy viszonylag jól felépített figura, legalábbis egy főszereplőhöz képest az, így nincs vele probléma. Az elején nem volt kifejezetten szimpatikus, később azonban kezdtem megkedvelni, és talán mondhatom, az egyik kedvencemmé is vált.
A többiekről, nagy vonalakban: külsőleg éppen csak utalást tettél róluk, hogy nagyjából elképzelhessük őket. Ez teljesen jó, tekintve, hogy mellékszereplők, és nem zavarnak túlságosan sok vizet a történetben. A személyiségük sincsen annyira kidolgozva, mint Harrynek és Annek, de ez talán így a normális, hiszen a szerepük is jóval kevesebb. Mégis, néhány rájuk jellemző tulajdonságot azért megragadtál, s úgy aggattad köréjük, hogy szinte védjegyükké vált. Mindig nehéz munka a kevésbé fontos karakterek megformálása, de neked láthatóan ez is jól sikerült.

4/5

Fogalmazás, stílus: Elérkeztünk a legutolsó szemponthoz, amit véleményezni fogok, de egyúttal az egyik legnehezebbhez, véleményem szerint. Nálad is úgy fogom csinálni, mint más kritikáknál: kettészedem a pozitív és negatív észrevételeimet, hogy könnyebben átlátható legyen. 

Kezdeném először a negatív részével. Ami már első pillanatban szemet szúrt nekem, az a szóismétlés. Kezdetben elég sokat találtam a szövegben, idővel pedig egyre ritkábbá váltak az efféle hibák, aminek őszintén örültem. Azért a helyedben mégis átnézném az első részeket, hogy átjavítgassam bennük, amit kell. Ajánlom ehhez segítségül az internetes szinonimaszótárat, mert anno, amikor komolyabban kezdtem foglalkozni az írással, nekem is nagyon nagy hasznomra vált. Rengeteget bővült a segítségével a szókincsem, és manapság már csak nagyon ritkán kell megnyitnom, ha elakadok valahol az írásban.

A másik két tipikus hiba az elírás, és a helyesírás. Az előbbin azzal tudsz felülkerekedni, ha felfogadsz magad mellé egy állandó bétát, aki a közzététel előtt rendszeresen átolvassa az általad megírt bejegyzéseket, hogy időben észrevegye az oda nem illő kifejezéseket. A helyesírás pedig, na az más tészta. Ez tipikusan az a hiba, amibe általában mindenki - kivétel nélkül - beleesik. Erre a megoldás talán az, ha utánanéz az ember az alapvető szabályoknak - de persze nem egyszerű végigbogarászni egy több száz oldalas könyvet, ami arról ír, mi és hogyan számít helyesnek. Éppen ezért a béta ebből a szempontból is elengedhetetlen tartozéka a blognak. Plusz két szempárral nagyobb az esélye annak, hogy az ilyen problémákat kiküszöböli az ember. 

Az utolsó dolog, amire szeretnék még kitérni - na jó, utolsó előtti -, azok a leírásaid. Alapvetően nem lennének rosszak, hiszen törekedsz az alaposságra, mégis úgy érzem, kevés van belőlük. Talán ennek oka a fejezetek rövidsége is lehet, de a lényeg, hogy én többet alkalmaznám őket, mivel megteremtik a fantázia alapjait az olvasónál. Hiszen hogyan máshogy lehetne kellőképpen elképzelni mindazt, amit te íróként át akarsz nekik adni?

Nos, a végére pedig a vesszők okozta állandó dilemmát szeretném szóba hozni. Vannak, akik túl keveset használják, pedig szükséges lenne, s ennek az ellenkezője, akik oda teszik ezt az írásjelet, ahová nem kellene. Nos, te valahol a kettő között vagy, vegyesen, ugyanis egyszer elfelejted kitenni a vesszőt, noha oda illene, máskor pedig még pluszban is írsz egyet-egyet, a biztonság kedvéért. Ez is igazából olyan dolog, hogyha tudod a szabályos alkalmazását, akkor nem fogsz hibát véteni. Vesszőt a kötőszavak előtt, a megszólítások után, a tagmondatok egymástól való elválasztásánál alkalmazunk. gyakorlatilag ezek az alapok, amiket ha megjegyzel, már jobban fog menni az írás.

Térjünk át a pozitív oldalára: amiért nagyon szeretnélek megdicsérni, az az, hogy a főszereplők gondolatait hihetetlen életszerűen tudod kifejezni. Annyira reális minden, ami lezajlik a fejükben, még sincsenek erőltetetten megfogalmazva, ami szerintem nagyon jó dolog. Nem sok író tud ezzel megbirkózni, de neked láthatóan sikerült. Oké, tény, hogy még van hová fejlődnöd, de kinek nincs? Szerintem már az is nagy szó, hogy eddig eljutottál.

A másik kiemelkedő észrevételem a karakterekhez kapcsolódik. Mint már azt a szereplőknél leírtam, nagyon ügyesen építetted fel a jellemüket részről részre, amihez csak gratulálni tudok, mert egyáltalán nem könnyű feladat. Pláne, hogy te mindezt úgy érted el, hogy még csak nem is írtál bele olyan konkrét mondatokat, ami ezeket foglalná össze, hanem apró utalásokkal hoztad a tudomásunkra az egyes figurák tulajdonságát. 

Amit szintén meg szeretnék említeni - mert nem tudom magamba tartani az örömömet -, az az egyéni stílusod. Mert ilyen is van. Írhat valaki bármennyire jól, ha nincsen saját stílusa, amiről ezer közül is felismerhetnénk, hogy az övé, szinte semmit sem fog érni a neve a későbbiekben. Viszont nálad megállapítható, hogy elkezdted egyengetni a saját utadat ezen a téren, s remélem, hogy idővel megtalálod önmagadat, mert nem jársz messze tőle: néhol hihetetlen szép, kerek mondatokat írsz, mindenféle hiba, vagy elírás nélkül, s ezek gyakran sikerülnek drámaibb, érzelmesebb hangvételűre, ami szintén a te javadra írható. A humort sem felejted ki a sztoridból - néhány helyen beillesztesz a szövegbe olyan félmondatokat, megjegyzéseket, vagy főszereplői gondolatokat, amelyek megmosolyogtatják az olvasót, s ez szerintem egy nagy kincs egy írónál. 

Összességében akadnak hibák nálad, de ezek kevéssé szembetűnőek, s ha időt szánsz rá, mindenképpen ki tudod majd javítani őket. Az írást semmiképpen ne hagyd abba, mert ugyan még kissé tapasztalatlannak neveznélek - ez talán kicsit erős kifejezés volt -, mégis láttam az olvasás közben, hogy kezded megtalálni a saját stílusodat, ami nagyon fontos, hogy legyen egy írónál. Én őszintén drukkolok neked, hogy valóra váltsd az írással kapcsolatos álmaidat, mert igazán megérdemelnéd.

4/5

Összesen: 15/20

Sok sikert a továbbiakban: M. Gin