Üzenet a bloggerektől - Kampány

Napi 1-2 óra. Én ennyit írok naponta. És te? 3-4 hét. Én ennyit várok egy designra. És te? Heti 2 óra. Én ennyi időt fordítok a blogom reklámozására. És te? 0 hozzászólás. Én ennyit kapok egy fejezethez. És te?

Magadnak írj, ne másoknak. Hányszor hallottad már ezt a mondatot? Van benne némi igazság, hiszen ne a hírnévért blogoljunk, mert valószínűleg nem sokat érünk el vele. De mi van akkor, ha mások jókedve miatt írsz? Ha szeretnéd őket elkalauzolni egy egészen új világba, ha betekintést engedsz a fejedbe? Ha megszeretnéd nekik mutatni, ki is vagy te, ha úgy érzed, csak ők érthetnének meg? Vannak, akik azért blogolnak, hogy el tudjanak menekülni a valós világ elől, és valahol kiadhassák a feszültséget. Egy író, a történetébe beleszövi egy darabkáéját, szinte észrevehetetlenül, így lehet, hogy az igazat olvasod. Lehet, hogy nagy erőveszítés kellett neki ahhoz, hogy ezt leírja. Talán neked fel sem tűnik, de így van. Egy író, mindent belead, hogy a megfelelő színvonalat hozza, és hogy meg legyen elégedve a munkájával. Az említett mondatra visszatérve, igaz, hogy mindenki magának ír, de akkor felmerülhet a kérdés, hogy minek teszik közzé? Akkor a Word is megfelelne! Erre a válasz az, hogy legtöbben vágynak az elismerésre, és hogy elolvassák, amit papírra vet, és fejlődni szeretnének. És itt a bibi. Őszintén, a híresebb blogok kivételével, hány olyan van, amin több mint 1-2 hozzászólás van? Három? Négy? Nem sok....Pedig egy blogger, csak is a visszajelzésekből tud fejlődni! Igen is fontos az elismerés, ennyi mindenkinek jár! Egy hozzászólás/komment, nem sok időt vesz igénybe, aki elolvassa az adott részt, írhatna ennyit. Ezt ne vegye senki sem szemrehányásnak, vagy ilyesminek, de ez a helyzet már elszomorító, és erről már a lányokkal egy ideje beszélünk. Nem tudunk miből fejlődni! Hogyan várják így el egyesek, hogy minőségi munkák szülessenek? Akkor miért csodálkozik mindenki, hogy gyűlnek a tömegblogok? Igaz, kritikát is lehet rendelni, de az olyan blogok, már így is zsúfolásig tele van, már ami a limitet illeti. Pedig annyi jó történet van! Na mindegy, szövegelhetnék még, de nem akarok senkit sem untatni. A lányokkal leírtuk a véleményeinket, pontosabban Raquel, és én, de a többieké is igen hasonló.

Astrid:

Számomra az írás, egy önkifejezési módszer. Nehezem fejezem ki az érzelmeimet, érzéseimet, gondolatomat, így írással meg tudom értetni magamat. Mindig is szerettem volna kitűnni a többiektől. Be akartam bizonyítani, hogy nem csak az vagyok, akinek hisznek! Sokáig nem találtam meg ezt a dolgot, és csak kerestem a kirakós darabkáit, míg végül rá nem találtam egyre. Erre a dologra, ami segített annyi mindenben. Rengeteg barátra leltem itt, akik segítenek nekem, és megértenek. Szeretnék még jobb, és jobb lenni, és remélem, hogy sikerülhet, csak hinnem kell benne!

Raquel:

Ismeritek azt az érzést, mikor órákat, sőt napokat szentelsz egy adott résznek, végre közzéteszed és nem történik semmi? Szó szoros értelmében semmi. Ha vannak hű olvasóid, akkor talán ők kommentelnek és annyira hálás vagy nekik, azért a csepp figyelmességért, hogy szinte ugrálsz örömödben? Az érzést, mikor fél percenként frissíted a bloggert, hogy hátha csak egyetlen eggyel nőtt a hozzászólásaid száma? Szerintem nem csak én - mi - járunk ebben a cipőben. Mert lássuk be, lusták vagyunk. Elolvassuk a részt, de már nem fektetünk energiát abba, hogy oda írjuk: igen, nagyon jó volt, vagy ha nem tetszett, akkor tanácsot adjunk, hogy miben fejlődhetne. Mindannyian, akik itt vagyunk szinte szomjazzuk a visszajelzéseket, hogy tudjuk: annak amiben annyi munkánk rejlik, igenis van értelme, van olyan aki olvassa, értékeli. Enélkül elvész a lelkesedés, az ember nem akar leülni írni, nem szövi fejben tovább a szálakat, a történet félbe marad. Hány olyan blogra találunk, ami nincs befejezve? Lehet, hogy pont azért, mert nem volt senki, aki a bloggerinát támogassa, dicsérje, vagy segítse. Tudunk ezen változtatni? Hát persze! Mert milyen alapon várjuk el, hogy nekünk írjanak, ha mi sem tesszük meg ezt? Csak elhatározás kérdése az egész. Én ma megfogadtam, hogy minden általam olvasott bloghoz írok, ha nem is többet, de pár szót! Mert igenis, az írónak ez jelent mindent! Te csatlakozol hozzám?

Ezért szeretnék elindítani egy kampányt, hogy erre a "helyzetre" felhívjuk a figyelmet.

Feltételek:

Ugye a legtöbb kampánynál van ilyen, de én/mi úgy gondolom/gondoljuk, hogy erre nem lehet kötelezni az embereket, így csak annyit kérnénk, hogy aki esetleg egyet értene velünk, az rakja ki a modulsávjába ezt a képet, és mutasson erre a bejegyzésre,és kommenteljetek az általatok olvasott blogok részeihez! De tényleg, hiszen ez mindenkinek annyira jól esik, és annyit segíthetne!:) Előre is köszönjük, mindenkinek!:)