Kritika #96 - Still Life

Sziasztok, drágák! :)
Meghoztam egy újabb kritikát, ami azért lesz különleges, mert nem blogspotos, illetve wattpados blogról írtam. A Still Life egy wix.com-on íródó történet, melyet két csodás blogger vezet, Nevra és Maxwell.  

Kinézet: Meg kell mondanom őszintén, még nem találkoztam olyan bloggal, ami nem blogspotos, vagy wattpados lett volna - de legalább érdemes volt felkelnem a mai nap, hogy valami újat is megtanuljak. Mégpedig azt, hogy nem csak a fent említett oldalakon lehet csodaszép designt készíteni egy blognak. 

Kezdeném rögtön a háttérrel, vagy fejléccel, vagy nem is tudom, ebben az esetben melyik a helyes szó. Mindenesetre, a gifek sorozata, amely folyamatosan váltakozik, remek választás volt, mert tökéletesen illik a blog arculatához. A véres, vámpírokhoz köthető motívumok igazán jól megadják az alaphangulatot, rögtön áthelyeznek bennünket a történetetek témájába, világába. Maga a cím elhelyezése is tökéletes, hiszen középen jól olvasható, mégsem takarja ki a hátteret, mivel valamilyen szinten átlátszó. Ezt jól megmondtam. 

A főoldalon rögtön a fülszöveget találhatjuk, amiről a véleményemet a következő szempontnál fogom bővebben kifejteni. Az aktuális menüpontban különböző infókat osztotok meg az olvasókkal, mint például azt is, mikor kerül fel éppen a következő, új fejezet. Ezek mellé egy-egy kedvcsináló képet is beillesztetek, amelyek tükrözik London 1890-es évekbeli utcai hangulatát. A bemutatkozásotokat igazi élmény volt olvasni. Őszintén leírtátok benne, hogyan is született meg a Still Life c. sztori ötlete - nem mellesleg, elég érdekes körülmények között. Már innen is látszik, hogy nagyon tájékozottak vagytok a témában, hiszen rengeteg olyan írót fel tudtatok sorolni, akik írtak már valaha vámpírokról szóló regényeket. Sosem árt, ha az írók fel vannak készülve, minden szempontból, mert csak úgy lehet összehozni egy remek alkotást, ha megfelelő mennyiségű információ áll a rendelkezésünkre a témáról. A fejezetek elrendezését nagyon jópofának találom, tízesével lehet haladni közöttük, nagyon átlátható az egész. A kapcsolatnál értelemszerűen különböző elérhetőségeket adtatok meg számunkra abban az esetben, hogyha fel szeretnénk veletek venni a kapcsolatot. A rövid szöveg a közösségi oldalak ikonjai mellett arról tanúskodnak, hogy mennyire nagy figyelmet szenteltek az olvasóitoknak. Nem csak azzal foglalkoztok, hogy minél jobban nézzen ki az oldalatok, minél szebb legyen a design, jobb a történet - ti igazán törődtök azokkal is, akik érdeklődnek az iránt, amit ti alkottok. Ez nagyon becsülendő. A díjaknál nem csak azokat az elismeréseket láthatjuk, amelyeket másoktól kaptatok precíz munkátokért, de mellette jobban megismerhetünk benneteket is, hiszen a különböző, érdekesebbnél érdekesebb kérdésekre mindketten írtok választ, olykor egybesűrítve a véleményeteket. Itt újból meg kell említenem, mennyire jól tettétek, hogy elkezdtetek vitatkozni a vámpíros témájú könyvekről, különben valószínűleg nem született volna meg a Still Life története sem. Igazam van?

Alapvetően a színvilág, ez a sok sötét tónus - fekete, szürke - igen figyelemfelkeltő. Aki még nem is sejti, milyen blogra bukkant, valószínűleg érezheti, hogy a témája nem egy szerelmes, rózsaszín ködben úszó Barbie mese, hanem valamivel komolyabb. Jóval komolyabb. Ami a bejegyzéseket illeti, a fejezetek szövege kitűnően olvasható, hiszen a háttéralapja egy halványabb szürke tónus, amin a fekete betűk egyáltalán nem rikítanak ki. Ha pedig már a bejegyzéseknél tartunk, úgy gondolom, a részek hosszúsága teljesen jó, nem mellesleg mindegyik eseménydús, érdekes, sok bennük a fordulat, ami tetszik, mert fontos, hogy egy sztori ne legyen kiszámítható.

Mindent egybevetve, egy rossz szót sem tudok mondani a desginról: egyszerű, de nagyszerű. Magával ragadó, szép, remekül megteremti az alaphangulatot, így sejteti azt is, milyen témát ölel körül a történetetek.

5/5

Történet: A fülszöveget elolvasva teljesen meg voltam elégedve a történettel, hiszen rövid, lényegre törő, izgalmas, mégsem árul el túlságosan sokat. Személy szerint, én simán el tudnám képzelni egy kiadatott könyv hátoldalán, hiszen nagyon is megállná a helyét. Eleve szeretem a fantasy történeteket, így alig vártam, hogy belekezdhessek az olvasásba. Hogy őszinte legyek, miután mailben kértétek tőlem a kritikát, rá két napra már el is olvastam az egész blogot elsőtől utolsó betűig - csak több nap kellett ahhoz, hogy minden észrevételt össze is gyűjtsek, meg is fogalmazzak emberi, érthető módon. Nem szeretem az összecsapott kritikákat, ezért mindig arra törekedem, hogy lehetőleg ne olyat adjak ki a kezemből, amivel az illető író egyáltalán nem lesz előrébb.
Félretéve a dumát, lássuk a történetet! Az első néhány fejezet funkcióját tekintve arra szolgál, hogy megismerhessük a sztori fontosabb szereplőit, akikről főként szól a történet. Először egy szerelmespárról olvashatunk, melynek férfi tagja "valahová" vezeti a hölgyet. Kezdetben a nő szituációjában érezzük magunkat, hiszen mi is csak annyit tudunk, mint ő, de idővel, amikor megjelenik a szövegben a leírás, illetve elbeszélés, kiderül, hová is tartanak. Cyrill, a jól öltözött, nemesi külsejű úriember - akiről egyébként nemsokára megtudjuk, hogy vámpír, - saját házába kíséri Lottét, szíve választottját, melynek több oka is van. Az egyik az, hogy immáron teljes mértékben bevezethesse őt a saját életébe, a másik pedig, hogy bemutathassa a lányt a házban élő többi embernek - illetve, két vámpírnak és egy embernek. Mindez nem megy túl zökkenőmentesen, hiszen a tulajdonosok kis tartással viselkednek a vendég iránt, mégis, amikor rájönnek arra, mi Cyrill szándéka vele, kezdik őt befogadni - Lotte pedig egyáltalán nem fél attól, hogy vámpírrá kell válnia, sőt a kíváncsiság és a férfi iránti szeretete csupán löketet adnak az elhatározásában. Nem mellesleg, Cyrill családja kihalóban van, mert a Tanács szabálya szerint minimum három tagnak kell lennie ahhoz, hogy fennmaradjon a vérvonal. Vagy valami ilyesmi, csak szebben fogalmazva.
Szóval, amíg az első fejezetekben főként Cyrillt és Lottét ismerjük meg, a továbbiakban pedig megtekinthetjük az eseményeket a többiek, így Miranda, Pascal és Daniel szemszögéből is. Ez véleményem szerint azért jó, mert így legalább nem csak egyetlen oldalról tudunk tájékozódni, illetve időközben több szereplőt is alaposabban megismerhetünk. Ha pedig már éppen Mirandánál tartunk, Cyrillen kívül ő az a karakter a sztoriban, akiről szintén sokat megtudunk. Kulcsfontosságú a jelenléte, hiszen hatalmas feladat nehezedik a vállára, amikor neki kell személyesen beszélnie a Tanács atyaúristenével - ne haragudjatok, nem jegyeztem meg, milyen rangja van -, Isaiah-val Cyrill ügyéről, azaz, hogy átváltoztathatja-e Lottét vámpírrá, avagy sem. Valamilyen okból kifolyólag Isaiah engedélyt ad nekik erre, így megtörténik a történet szempontjából várva várt fordulat.  Lotte vámpírrá válása óta sokkal kiegyensúlyozottabb karakterré vált, legalábbis úgy vettem észre. Nagyon jól illusztráltátok a személyiségének megerősödését azután, hogy élőhalott lett, minden elismerésem hozzá. Az átvezetések is jók voltak, az eseményeket nem siettétek el, több részen keresztül várakoztattátok az olvasókat, hogy aztán megadjátok nekik, amit akartak.
A történések csak ezután indulnak be igazán: egyszerre több szereplőre is fókuszálnunk kell közben, annyi az információ, amit leírtok a szövegben. Cyrill megpróbálja kordában tartani Lottét, ami nem egyszerű feladat, hiszen újszülöttként elég nehezen tud uralkodni magán, veszélybe is sodorhatja a környezetét. Miranda közben a múlton töpreng, olykor az Isaiah-val való kapcsolatáról, míg két szeretője, Pascal és Daniel egymással kerülnek elég bizalmatlan helyzetbe. Lotte tiszteletére közben bált rendez a tanács, ahol Cyrill bemutathatja a Whitborne család legújabb tagját - aki természetesen valamennyi vámpír szimpátiáját elnyeri, különösen egy Sebastian nevű inhumánus vámpírét, aki nem nemesi családból származik ugyan, de Isaiah maga mellé fogadta, hogy az "alsóbbrendű" egyének érdekeit is képviseltethesse valaki. Azonban az illedelmesen viselkedő, nyájas úriember nem az, akinek mutatja magát - később bonyodalmakat is okoz majd a sztoriban, de előre nem szeretném lelőni a poént azok előtt, akiket esetleg érdekelne a blog.
Tehát, miközben egyre több dolgot tudunk meg mindenkiről, új szereplők is felbukkannak, akiknek léte elengedhetetlen. Ilyen például Indrani, egy Whitborne, aki váratlanul beállít Cyrillék házába - ez pedig nagyon is jó hír a férfi számára, ugyanis vele és Lottéval együtt immár megvan a három családtag, a Tanács így majd újfent teljes rangú vámpírcsaládnak tekinti őket. Azonban nem mindenki örül a lány érkezésének, vegyük példának Lottét, aki féltékenységi jeleneteivel olykor fagyos légkört varázsol az ódon kis ház falai közé. "Bosszúból" látványosan flörtöl Sebastiannal, akit rajta kívül gyakorlatilag senki nem kedvel - teljesen érthető okokból. Így a szerelmesek között patthelyzet alakul ki, de Pascal és Daniel is gyakran kerülnek szócsatába egymással, hiszen mindketten maguknak akarják Mirandát, aki egyenlőre képes fegyelmezni őket. De ki tudja, meddig?
Rengeteg kérdés merült fel bennem, mire a tizenharmadik fejezet végére értem - ugyanis jelenleg itt tart a történet. Egyrészt, nagyon érdekel, hogyan fog Lotte beilleszkedni végre a többiek közé, már ha beilleszkedik egyáltalán. Arra is kíváncsi vagyok, Indrani jelenléte és szerepe mi lesz majd a későbbiekben, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos karakter. Na és persze ne felejtsük ki a sztoriból Mirandát, illetve a körülötte legyeskedő férfiakat sem, hiszen jelentkezők bőven akadnak a kegyei elnyerésére. Úgy gondolom, jó munkát végeztetek ezidáig, elvégre, mint láthatjátok, sok a még megválaszolatlan kérdés, és szerintem akkor van jól megírva egy történet, ha az olvasót arra buzdítja, maradjon még tovább, derítse ki, mi fog történni később. Erre remekül ráéreztetek. Érdekes az alapötlet, nem egy elcsépelt vámpírsztoriról van szó, a megvalósítás terén is brillíroztatok eddig, úgy hiszem. Tartsátok ezt a szintet, hogy továbbra is egy izgalmas, igényes blogra térhessenek vissza az olvasóitok!

5/5

Szereplők: Nálatok is igaz az a tény, hogy elég sok szereplővel dolgoztok, és kimondott főszereplőt igazából nehéz is lenne találni, tekintve, hogy minimum 3 ember van leginkább hangsúlyozva a történet során. Főként róluk szeretnék egy rövidebb kritikát írni, de mellékszereplőként a többieket is megemlítem majd, hiszen az ő szerepük is meglehetősen lényeges, kihat a sztorira.
Akit legelőször ismerünk meg, Cyrill, a vámpír férfi, aki a kezdetekben új kedvesét kíséri saját házába abban a reményben, hogy átváltoztassa a saját fajtájává. Ez így mások szemében eléggé ijesztőnek és rámenősnek tűnhet, de a látszat néha csal. Cyrill egy igazi, régi vágású úriember, amitől nekem például rögtön meglehetősen szimpatikussá vált. Nem is tudom, milyen szavakkal tudnám őt leginkább jellemezni, de ha mindenképpen muszáj lenne, akkor azt mondanám, egy kicsit csendesebb, a korlátok között megmaradó fajta, mondhatni, birka türelemmel. Egyszóval, nagyon pozitív karakter, de ha a szerelemről van szó, nem tud tisztán gondolkodni, picit alárendeltebbé válik a kapcsolatban - legalábbis nekem ez jött át róla. Egy imádnivaló, aranyos karakter, akiben még az sem zavaró, hogy olykor ellenszegül a szabályokkal, feszegeti a határokat.
Lotte lenne a következő, akit megemlítenék. Ő az a lány, akit kezdetben egy visszafogottabb, gyermeteg embernek ismerünk meg, de a vámpírrá válása után teljesen kifordul magából. Úgy viselkedik, mintha természetes lenne, hogy a világ körülötte forog, s eléggé szeszélyessé válik, amikor kiderül, hogy ez mégsem egészen így van. Cyrillel ellentétben, nekem ő nem kimondottan szimpatikus, pedig az elején még azt hittem, kedvelni fogom - de attól tartok, a sok negatív tulajdonsága ebben megakadályoz. Nem elég, hogy egocentrikussá válik, de e mellé még gyerekes, hisztérikus, megrögzötten féltékeny viselkedés is párosul. Alapból ez egyáltalán nem lenne baj egy karakternél, ha lennének még pozitív, szerethető tulajdonságai is. De ennek a lánynak nincsenek, legalábbis nem olyan nagy mértékben, hogy azok palástolni tudnák a negatívakat.
Akiről még mindenképpen úgy gondolom, hogy lényeges szereplő, az Miranda, a ház "úrnője". Bár azt nem egészen értem, hogyha Cyrilell nem rokonok, gyakorlatilag semmi közük nincsen egymáshoz, miért laknak mégis egy helyen. Ez az a kérdés, amit már Lotte is feszeget az elején. Idővel azonban rálátunk a kapcsolatukra, mely szerint nagyon jó barátok, hiszen mindketten két neves vámpírcsalád leszármazottai, akiknek, mint nemeseknek, össze kell tartaniuk. Alapvetően számomra ő is egy inkább pozitívabb karakter. Határozott jelleme van, acélidegzete, látszik, hogy született vezéregyéniség. Legalábbis így ismerjük meg őt a blog történetének elején. Idővel azonban úgy érezzük, kezd kicsúszni az irányítás a kezéből, s valójában mégsem annyira erős nő, mint amilyennek mutatja magát. Ezt egyedül talán Isaiah veszi észre rajta, hiszen tulajdonságait tekintve ő is nagyon hasonlít Mirandára: felsőbbrendű, határozott, erős jellemű, büszke, aki nem mutatná ki a gyengeségét, nehogy sebezhetővé váljon.
Többnyire ők azok, akiket főszereplőkként tudnánk említeni, hiszen róluk olvasni a legtöbbet, őket ismerjük leginkább. A többiek mellékszereplők, de közöttük is vannak kulcsfontosságú karakterek. Ilyen például Pascal, vagy Daniel. Előbbi talán a kedvenc karakterem. Kicsit arrogáns néha, de ezt figyelmen kívül lehet hagyni, hiszen ellensúlyozza ezt a kevésbé jó tulajdonságot az, hogy meglehetősen humoros, és olykor olyan beszólásai vannak, amiken a hasamat fogva, hangosan nevetek. Remekül eltalált karakter, és az is tetszik, hogy Miranda szeretője, mert így a picit emberibb oldalát is megismerjük, amikor éppen féltékenykedik. Daniel számomra semlegesebb figura, de rosszat nem lehet róla mondani, hiszen kedves, segítőkész - csak éppen nem zavar sok vizet.
Összességében mind a főszereplők, mind a mellékszereplők terén nagyon sok a jól kidolgozott karakter. A tulajdonságokat nagyon jól építettétek fel, apránként ismertettétek meg velünk a karaktereket, nem zúdítottatok annyi információt a nyakunkba róluk. A külső ábrázolásról még nem igen beszéltem, de azt hiszem, itt is azt tudnám elmondani, hogy tökéletes. Nem túl alapos, nincsen annyira részletezve az egyes karakterek megjelenése, de mivel a személyiségük perfekt módon kidolgozott, ezt nem is tartom olyan fontosnak.

5/5

Fogalmazás, stílus: Azt kell mondanom, nagyon meg vagyok elégedve veletek, ugyanis ennyire jól megfogalmazott fejezetekkel nagyon régen találkoztam már. Nem tudok rá szinte semmi rosszat írni, hiszen én úgy gondolom, egy könyv-szintű fogalmazás az, amit ti csináltok. A szóhasználatotok igen választékos, igyekeztek elkerülni a szóismétléseket - amely nem mindig sikerül, de erről később. A szinonimákat megfelelően alkalmazzátok a szövegben, ez is mutatja számunkra, hogy gazdag szókincsetek van. Emellett a mondatok gördülékenyek, nem túl hosszúak, nem is túl rövidek, kitűnően lehet őket olvasni. Mindig megérti az olvasó, mit akartok éppen kifejezni, mert nagyon jól át tudjátok adni az általatok elképzelt szituáció lényegét, hangulatát egyaránt. Ami pedig plusz pont: nem a mai, tipikus szleng nyelvvel írtok, ellenben igyekeztek alkalmazkodni a történet meghatározott korához, az 1890-es évek szóhasználatához, ami nekem nagyon imponáló. Ha valaki régebbi sztorit ír, akkor igenis nézzen utána az akkori kor jellegzetességeinek, minden szempontból. Ti ezt megtettétek, aminek őszintén örültem. Minden 1891-es londoni újság, színház nevével képben vagytok, ráadásul annyira élethűnek tűnik az ábrázolásotok, köszönhetően annak is, hogy térben remekül elhelyezitek az eseményeket - például utcanevek segítségével.
A leírások fantasztikusak, aprólékosak, élethűek. Nagyon jól részleteztek mindent, de ügyeltek egyúttal arra is, hogy ne legyen unalmas, vagy túlságosan hosszú. Ennek köszönhetően remekül át tudjátok adni az egyes eseményeket, bizonyos emberek/tárgyak/helyiségek kinézetét - szinte az olvasó szeme elé tárulnak a részletek, mintha ő maga is jelen lenne a történetben. Az érzelmek átadása is mind jól sikerült eddig, noha a feladatotok nem egyszerű, hiszen E/3-ban írjátok a történetet. Valószínűleg sokkal könnyebb E/1-ben érzelmeket, gondolatokat kifejezni, de az a helyzet, hogy ti ezt elég ügyesen megoldottátok, a különbséget alig érezni. Ha már a leírásoknál tartunk, a párbeszédekkel sem volt semmi gond. Mindig szabályosak, érthetőek voltak, nem lehet semmiféle módon beléjük kötni. Aminek még külön nagyon örültem, az, hogy helyesírási, vagy elgépelési hibát egyáltalán nem találtam a szövegben, pedig már tizennégy fejezet is publikálásra került.
Amit esetleg meg tudnék említeni, mint negatívum, az a néhány, jelentéktelen szóismétlés, amibe belefutottam olykor - például a kötőszók, átvezetőszók esetében, lásd: hogy. Ám úgy gondolom, ezek nem voltak annyira szembetűnőek, mert a gördülékeny, letisztult fogalmazás és az izgalmas alaptörténet egyvelege teljesen elvette a figyelmet róla. Mégis, ha úgy hiszitek, ezen a téren szükségetek lenne egy kis segítségre, ajánlanám figyelmetekbe az internetes szinonimaszótárat, ami anno nekem is nagyon sokat segített - azóta pedig már csak nagyon ritkán szorulok rá a használatára. A másik dolog, amit megjegyeznék - de szintén semmi jelentősége nincs -, az egy-két helyen előforduló vesszőhiba volt. Már nem emlékszem pontosan, hogy olyan helyre tettetek vesszőt, ahová nem kellett volna, vagy éppen fordítva, de a tizennégy fejezet alatt nagyon elenyésző számú alkalommal a szemembe ötlött, hogy ezt talán máshogy kellett volna (bár úgy hiszem, ebbe a hibába valamennyien belecsúszunk).
Összességében azonban tényleg egy rossz szavam nem lehet a fogalmazásotokra, a helyesírásotokra, mert - bár ketten írjátok a történetet, ami még inkább nehezítő tényező, - szépen bántok a szavakkal, a szókincsetek láthatóan gazdag, s ami a legfontosabb, teljesen képben vagytok a kor hitelességét illetően, nem pedig csak a levegőbe beszéltek. Nekem ez volt az a tényező, ami mindenképpen hangsúlyos a végpontszám kialakításában.

5/5

Összesen: 20/20

Nagyon sok sikert kívánok Nektek a továbbiakban is: M. Gin