Gifáradat

Sziasztok! A mai napon rengeteg gifet hoztam nektek ömlesztve. Ezek csak ott hevernek a gépemben, és gondoltam, megosztom veletek!

Kritika #84 - Enemies

Szép napot! :)

Meghoztam a legújabb kritikámat, mely ezúttal Alexandra Taylor blogjára íródott. A címe: Enemies. A drága írónőnek ezúton is szeretném megköszönni a türelmét!

Kinézet: Amikor először nyitottam meg a blogod linkjét, két ellentétes érzés viaskodott bennem: egyrészt, örültem, hogy egy One Direction fanfictiont fogok olvasni, hiszen szeretem a bandát, és a róluk alkotott történeteket. Másfelől viszont, a színvilág elsőre nem igazán nyerte el a tetszésemet: túl sötétnek találtam. Ám ahogy megláttam a címet, és utánaolvastam, miről fog szólni a blog sztorija, már kevésbé éreztem így, s megértettem, miért éppen a sötéten domináló színekre esett a választásod. De nem rohannék annyira előre, haladjunk sorban.

Kezdeném először a fejléceddel a véleményezést: alapvetően nem lenne rossz, hiszen elegendő textúra van rajta. Szerintem nem zsúfolt, de nem is kong az ürességtől, ami egy teljesen jó arany középút ebből a szempontból. A cím elhelyezése jó választás - mondjuk máshová nagyon nem is tudtam volna elképzelni -, a stílusa már picit egyszerűbb, de mégis azt mondom, illik oda. Nem kell rajta semmit túlcifrázni, mert ez nem éppen egy nyálas-szerelmes, rózsaszín álomvilágban játszódó blog. Ehhez ez illik. A problémám inkább Harry karakterével van: az ő elmosása kicsit túlságosan is jól sikeredett, ugyanis a fél feje kissé homályosan látszik a fejlécen. Ha ezen tudna változtatni a készítő, akkor azt mondom, szinte tökéletes lenne. Noha nekem még az is furcsa, hogy ennyire színtelen az összkép, de végül is, ez illik a bloghoz, na meg hát van, akinek ez tetszik.

A fejléc szélei belemosódnak a háttérbe, ami igényes munkáról árulkodik. Ez szép úgy, ahogy van. A bejegyzések háttere kicsit sötétebb ennél, de mégis átlátszó, ami szerintem tök ötletes. Amit változtatnék rajta, egyedül a betűk színe. Ez a virító fehér egyáltalán nem jó választás, mert egy idő után az ember szeme jojózni kezd a monitor előtt, és ez nem túl kellemes, elhiheted. Szóval én mindenképpen sötétítenék rajtuk, kicsit szürkésebb árnyalatra állítanám őket, hogy jobban olvashatóbbak legyenek. 

Az oldalakról: köszönöm! Annyira köszönöm, hogy létrehoztál egy oldalt külön a fejezeteknek! Elég nehéz lett volna visszabogarászni mindent az első részig, hogy biztosan megőszültem volna - kis költői túlzással. Sokkal átláthatóbb így az egész, pláne, hogy szépen, időrendbe helyezted el egymás alá a fejezeteket. A szereplőkről 1-1 képet illesztettél be, de mellé oda is írtál róluk néhány alap információt, ami szerintem elég hasznos. Viszont, ami furcsa, hogy mindenki Holmes Chapelben született, és a lányok mind 1995-ben, a fiúk pedig 1994-ben. Szerintem nem lett volna baj, ha ilyen szempontból tartod a realitást, és más-más évszámokat írsz ezek helyett, illetve a születési helyet is megváltoztathattad volna, hogy az egyediségre törekedj - de ezzel a formátummal sincsen semmi baj. Az Enemies oldalad gyakorlatilag a fülszöveget tartalmazza. Én személy szerint ezt külön kitettem volna, a modulsávba, hogy jobban szem előtt legyen. Terjedelmileg rendben van, tartalmilag viszont kicsit több a fölösleges információ, mint lennie kellene. Például, én nem írtam volna bele, hogy az apja megveri a feleségét és a lányát, mikor részegen hazaállít, hanem leegyszerűsíteném azzal, hogy gondok vannak a családban, és pont. Amit pedig szintén kihúznék, az az átlagos lány jelző. MINDENKI ezt használja a fülszövegben, és már nagyon sablonnak számít. XY egy átlagos lány, de minden megváltozik, amikor bla bla bla. Szóval tényleg, szerintem ezt fogalmazd át kicsit, esetleg, ha nem igazán értesz hozzá, kérj segítséget. 

A többi modulról: az információk fül szerintem elég dolgot tartalmaz. Minden olyat leírtál a blogról, amit kellett, noha én még a műfajt is odabiggyeszteném, de ez már csak saját vélemény. Mivel már van külön oldal a fejezeteknek, az archívumot én valahol alul helyezném el, legalábbis a chatet mindenképpen előrébb tenném. Nem mellesleg, ez utóbbi színei jók, a betűk is remekül olvashatóak benne, szóval nincs ezzel gond. A feliratkozókat és a könyvborítót szintén egy kicsit feljebb helyezném el, mert nagyon lent vannak, pedig szerintem ezek fontosabbak az archívumnál. 

Összességében tehát lenne néhány dolog, amin én javítanék/változtatnék, de alapvetően nem rossz a design, sem az összhatás. Mindenképpen magával ragadó egy olyan ember számára, aki szereti a One Directiont, azon belül is a dark sztorikat - mint például jómagam is.

3/5

Történet: Először is, kezdeném azzal, hogy amit te prológusnak gondoltál, az egyáltalán nem az. Nem elég, hogy rövid, de néhol még zavaros is, mert nem térsz ki egyértelműen arra, akiről/amiről szó van. A fülszöveg szerepe csupán kíváncsiság felkeltő, nagyon röviden, pár mondatban foglalja össze az egész sztori tartalmát anélkül, hogy súlyosan spoilerezne. A prológus pedig bevezet bennünket a történetbe úgy, hogy általában egy múltbéli eseményről ír benne az alkotó, a terjedelme pedig nagyjából annyi, mint egy normál fejezetnek. Szóval, ha rájöttél te is, mi a különbség a kettő között, próbáld meg e szerint átjavítani a bevezetődet.

Amint elolvastam az első fejezetet, az volt az első reakcióm, hogy: na, látod? Ez lenne aztán igazán jó egy prológusnak, hiszen benne volt a visszaemlékezés fázisa, ami a múltban játszódik. Egyébként a tartalmáról annyit mondhatok el, hogy elég érdekes, nem mindennapi esemény, hogy egy fiatal lány embereket gyilkolásszon, pláne olyanokat, akik sokkal tapasztaltabbak nála - egyszóval ez picit irreális, de egy dark sztoriba történetesen belefér. A második fejezet már jobban bevezet bennünket a főszereplőnk új, immár megszokott életébe. Megtudjuk, hogy négy barátnőjével együtt él egy házban, s joggal gyanakodhatunk arra, hogy ezek a lányok az "emberei", hiszen szavaiból érezhető, hogy valamivel felsőbbrendűnek tartja magát, akár egy főnök. A temetőbe való látogatása után Ann hazatér, de végig úgy érzi, mintha valaki követné őt: sejtelme be is igazolódik, amikor meglátja, hogy az utcán, a ház előtt egy ismerős kocsi parkol, benne egy komor tekintetű srác ül, és őt figyeli. Vajon ki lehet az? Erre egyenlőre nem kapunk választ, de Ann barátnői közben hazatérnek, így a lány némileg megnyugszik, ugyanis a fiú látványa eléggé felzaklatta őt. Másnap úgy ébred, hogy ismét egyedül van. Közben nekem szemet szúrt egy apró kis baki: előző este tombolt a vihar, dörgött, villámlott, minden, amit csak el tudunk képzelni, most pedig azt írtad, a meleg, reggeli levegő cirógatja Ann arcát? Érdekes, hogy milyen hamar változik Holmes Chapelben az időjárás...

A folytatás mindenesetre kezd izgalmasabbá válni: Ann rájön, hogy Harry visszatért a városba, ami enyhén szólva felzaklatja őt. Noha nem tudjuk, korábban milyen viszony fűzte a fiúhoz, ez az apró kihagyás, homályban maradt információ még inkább arra sarkall bennünket, hogy folytassuk a történet olvasását. Még mindig a temetőben járunk, ahová a lány kiment, hogy tiszteletét tegye Styles szüleinek, akiket korábban ő ölt meg. Itt találkozik egy számára ismerős alakkal, akiről nem tudja, kicsoda, noha bemutatkozik, George Michael néven. Amit érdekesnek találtam - és megint csak irreálisnak -, amikor a férfi elkéri Ann számát, ő gondolkodás nélkül megadja azt neki, pedig az eddigiek alapján totál paranoiásnak nézhetné az ember. Követik őt, minden nap más figyeli egy elsötétített üvegű autóból, erre egy idegennek ilyen könnyen kitárulkozik? Hát, érdekes, de kíváncsi vagyok, mi lesz később George szerepe. Nem is kell erre sokat várni, hiszen másnap találkozóra hívja a lányt, és nem kertel, amikor azt kéri tőle, meséljen neki Harry Stylesról. Ann készségesen meg is teszi, bár nem bízik annyira benne, mégis, amikor később felmegy hozzá George, hogy filmezzenek, halál nyugodtan bújik be mellé az ágyba. A folytatás egyre izgalmasabb és izgalmasabb lesz, ráadásul az adott fejezetet mindig ott hagyod abba, ahol a leginkább kíváncsiak lennénk a történtekre. Jó módszer!

Miközben zajlanak az események (George felbukkanása, a titokzatos fiúk az utcán, akik Annt figyelik), újabb fordulat következik be: egy bizonyos S. T. ír leveleket a lányhoz, amelyek tartalma eléggé zaklató jellegű a számára. Ki a fene lehet, gondolja ő. És én is ezt kérdezem magamtól folyamatosan, mert egyre több ilyen rejtélyes üzenet érkezik. Közben egy adott alkalommal Ann ismét egyedül marad a házban, és ennek meg is van a következménye: felbukkan Zayn, Illetve, csak félig, tekintve, hogy ezt az egészet csak álmodta drága hősnőnk, aki annyira pánikban van az állandó stressz miatt. Viszont, amikor felkel az éjszaka közepén, tényleg van valaki más is a házban rajta kívül. Azt ugyan nem tudjuk meg, kicsoda, de sikerül megsebeznie a lányt, akiért a barátnői személyében érkezik a felmentősereg. Szerencsére nem esik komoly baja, sőt, oly annyira jól érzi majd magát, hogy bulizni mennek a barátnőivel - újabb irreális esemény, ezt túl korainak tartom. Haladjunk tovább: a buliban találkoznak George-al, akivel aztán hazamennek, és egy romantikus kis együttlét után Ann rájön, hogy a srác valójában Harry. Ebből persze gondok lesznek, hiszen ő és Ann tulajdonképpen ellenségek, a lány pedig ehhez mérten viselkedik vele. Piszkos ügyeibe barátnőit is belerángatja, és egyre több galibába keveredik, miközben próbálja magától távol tartani Harryt, ami nem igazán sikerül neki. Bandaháborúk, szenvedélyes pillanatok, váratlan fordulatok: többnyire ezek várhatóak a blog folytatásában, d nem szeretnék túlságosan sokat spoilerezni. 

Összességében szuper történet, jól elképzeltél hozzá mindent. A megvalósítással ugyan vannak gondok, mert kissé irreálisra sikeredett néhány rész, de ezektől eltekintve elég izgalmas volt. Mindenképpen megéri folytatni! :)

4/5

Szereplők: Ennél a résznél én egy picikét gondban leszek, ugyanis nálad elég sok karakter van, akikről órákig lehetne írni, lásd a két banda, és azoknak a tagjai. De én mégis csak két személyt emelnék ki közülük, egyértelműen a főszereplőket. A többiek is lényegesek, valóban, de korántsem annyira, mint a bandavezérek, így róluk összefoglaló jelleggel szeretnék majd egy bekezdésben írni.

Kezdeném először is Ann szerény személyével. A szemszögek nagy része az övéből íródik, így tudjuk, mennyire fontos szerepe van ebben a történetben. Engem sok esetben zavarni szokott, ha külsőleg nem tudom elképzelni az adott kulcsfontosságú figurát magam előtt, de nálad valahogyan ez a bosszankodás kimaradt. Ugyan némi információt adtál Ann külsejéről nekünk, mégsem beszéltél róla olyan mélyrehatóan, hogy el tudjuk különíteni őt az "átlagos" szinttől. Mint említettem, ez más blogoknál eléggé elvette volna a kedvemet az olvasásától, de nálad az volt a jó, hogy a személyiség kiépítésével ellensúlyoztad a külsőségi hiányosságokat. Erre, az igazat megvallva, nem is figyeltem olvasás közben, mert teljesen lekötött maga a történet. Viszont, közben érezni lehetett, hogy egy ismeretlen, "átlag" lányból hogyan jut el Ann a teljes egyéniség kiforrásának a szintjéig. Egyre többet és többet tudtunk meg róla, kezdve a családi hátterével, a múltjával, majd a magánéletével kapcsolatban. Később ezeket az infókat bővítetted a lány érzéseivel: mivel kapcsolatban mit gondol, és a többi - ebből tudtuk nagyjából megállapítani, hogy valójában milyen ember. Aztán jött a cseresznyeszem a habos tortára, a tulajdonságok beépítése. Nagyon jól átjött Annről az, hogy igyekszik magát erősnek és határozottnak mutatni, igazi vezéregyéniség alkatnak, noha legbelül igenis vágyik a törődésre, miután úgy kellett felnőnie, hogy lelki sebek borították őt. Ahhoz képest, hogy egy banda főnöke, kissé naiv és elővigyázatlan olykor, de megvan a magához való esze, ami ezt némiképpen felejteti velünk. Összességében egy keserű múlttal rendelkező, ám pozitív figura annak ellenére, mennyi rosszat tett ő maga is életében. Nem lett kifejezetten a kedvencem a történet során, de tény, hogy nagyon alaposan felépítetted őt, amiért minden elismerésem.
A másik szereplőd, akit kiemelnék a sok közül, egyértelműen Harry Styles, a hírhedt londoni bandavezér. Nála úgy gondolom, éppen egy kicsit fordítva van a dolog, mint Annél, ugyanis a külsőre több hangsúlyt fektettél az ő esetében, míg a személyiségét már kevésbé alaposan sikerült bemutatnod. Számtalanszor hangoztattad, hogy egy magas, izmos úriemberről van szó az ő esetében, akinek sötét, göndör haja, gyönyörű zöld szemei vannak, s egy apró gödröcske villan fel az arcán, amikor mosolyog. Az egyedi öltözködési stílusára is rávilágítasz egy kicsit, így a külsejéről egy nagyon átható, teljes képet kaphatunk. Tulajdonságait tekintve már kevesebb minden mondható el róla, s ha nem lett volna néhány rész megírva az ő szemszögéből is, bizony bajban lennénk. Azt egyértelműen tudjuk, hogy tetszik neki Ann, s talán szerelmes is belé, hiszen érzéseit magának sem tudja pontosan megmagyarázni. Ezen kívül azért érzékelhető, hogy ő is tipikusan egy határozott, céltudatos valaki, szintén vezéregyéniség, akárcsak a lány, így köztudatba lép az a mondás, hogy "két dudás nem fér meg egy csárdában". Talán ezért is annyira ellenségesek egymással. Mindenesetre, néhány hiányosság ellenére szerintem Harry is egy viszonylag jól felépített figura, legalábbis egy főszereplőhöz képest az, így nincs vele probléma. Az elején nem volt kifejezetten szimpatikus, később azonban kezdtem megkedvelni, és talán mondhatom, az egyik kedvencemmé is vált.
A többiekről, nagy vonalakban: külsőleg éppen csak utalást tettél róluk, hogy nagyjából elképzelhessük őket. Ez teljesen jó, tekintve, hogy mellékszereplők, és nem zavarnak túlságosan sok vizet a történetben. A személyiségük sincsen annyira kidolgozva, mint Harrynek és Annek, de ez talán így a normális, hiszen a szerepük is jóval kevesebb. Mégis, néhány rájuk jellemző tulajdonságot azért megragadtál, s úgy aggattad köréjük, hogy szinte védjegyükké vált. Mindig nehéz munka a kevésbé fontos karakterek megformálása, de neked láthatóan ez is jól sikerült.

4/5

Fogalmazás, stílus: Elérkeztünk a legutolsó szemponthoz, amit véleményezni fogok, de egyúttal az egyik legnehezebbhez, véleményem szerint. Nálad is úgy fogom csinálni, mint más kritikáknál: kettészedem a pozitív és negatív észrevételeimet, hogy könnyebben átlátható legyen. 

Kezdeném először a negatív részével. Ami már első pillanatban szemet szúrt nekem, az a szóismétlés. Kezdetben elég sokat találtam a szövegben, idővel pedig egyre ritkábbá váltak az efféle hibák, aminek őszintén örültem. Azért a helyedben mégis átnézném az első részeket, hogy átjavítgassam bennük, amit kell. Ajánlom ehhez segítségül az internetes szinonimaszótárat, mert anno, amikor komolyabban kezdtem foglalkozni az írással, nekem is nagyon nagy hasznomra vált. Rengeteget bővült a segítségével a szókincsem, és manapság már csak nagyon ritkán kell megnyitnom, ha elakadok valahol az írásban.

A másik két tipikus hiba az elírás, és a helyesírás. Az előbbin azzal tudsz felülkerekedni, ha felfogadsz magad mellé egy állandó bétát, aki a közzététel előtt rendszeresen átolvassa az általad megírt bejegyzéseket, hogy időben észrevegye az oda nem illő kifejezéseket. A helyesírás pedig, na az más tészta. Ez tipikusan az a hiba, amibe általában mindenki - kivétel nélkül - beleesik. Erre a megoldás talán az, ha utánanéz az ember az alapvető szabályoknak - de persze nem egyszerű végigbogarászni egy több száz oldalas könyvet, ami arról ír, mi és hogyan számít helyesnek. Éppen ezért a béta ebből a szempontból is elengedhetetlen tartozéka a blognak. Plusz két szempárral nagyobb az esélye annak, hogy az ilyen problémákat kiküszöböli az ember. 

Az utolsó dolog, amire szeretnék még kitérni - na jó, utolsó előtti -, azok a leírásaid. Alapvetően nem lennének rosszak, hiszen törekedsz az alaposságra, mégis úgy érzem, kevés van belőlük. Talán ennek oka a fejezetek rövidsége is lehet, de a lényeg, hogy én többet alkalmaznám őket, mivel megteremtik a fantázia alapjait az olvasónál. Hiszen hogyan máshogy lehetne kellőképpen elképzelni mindazt, amit te íróként át akarsz nekik adni?

Nos, a végére pedig a vesszők okozta állandó dilemmát szeretném szóba hozni. Vannak, akik túl keveset használják, pedig szükséges lenne, s ennek az ellenkezője, akik oda teszik ezt az írásjelet, ahová nem kellene. Nos, te valahol a kettő között vagy, vegyesen, ugyanis egyszer elfelejted kitenni a vesszőt, noha oda illene, máskor pedig még pluszban is írsz egyet-egyet, a biztonság kedvéért. Ez is igazából olyan dolog, hogyha tudod a szabályos alkalmazását, akkor nem fogsz hibát véteni. Vesszőt a kötőszavak előtt, a megszólítások után, a tagmondatok egymástól való elválasztásánál alkalmazunk. gyakorlatilag ezek az alapok, amiket ha megjegyzel, már jobban fog menni az írás.

Térjünk át a pozitív oldalára: amiért nagyon szeretnélek megdicsérni, az az, hogy a főszereplők gondolatait hihetetlen életszerűen tudod kifejezni. Annyira reális minden, ami lezajlik a fejükben, még sincsenek erőltetetten megfogalmazva, ami szerintem nagyon jó dolog. Nem sok író tud ezzel megbirkózni, de neked láthatóan sikerült. Oké, tény, hogy még van hová fejlődnöd, de kinek nincs? Szerintem már az is nagy szó, hogy eddig eljutottál.

A másik kiemelkedő észrevételem a karakterekhez kapcsolódik. Mint már azt a szereplőknél leírtam, nagyon ügyesen építetted fel a jellemüket részről részre, amihez csak gratulálni tudok, mert egyáltalán nem könnyű feladat. Pláne, hogy te mindezt úgy érted el, hogy még csak nem is írtál bele olyan konkrét mondatokat, ami ezeket foglalná össze, hanem apró utalásokkal hoztad a tudomásunkra az egyes figurák tulajdonságát. 

Amit szintén meg szeretnék említeni - mert nem tudom magamba tartani az örömömet -, az az egyéni stílusod. Mert ilyen is van. Írhat valaki bármennyire jól, ha nincsen saját stílusa, amiről ezer közül is felismerhetnénk, hogy az övé, szinte semmit sem fog érni a neve a későbbiekben. Viszont nálad megállapítható, hogy elkezdted egyengetni a saját utadat ezen a téren, s remélem, hogy idővel megtalálod önmagadat, mert nem jársz messze tőle: néhol hihetetlen szép, kerek mondatokat írsz, mindenféle hiba, vagy elírás nélkül, s ezek gyakran sikerülnek drámaibb, érzelmesebb hangvételűre, ami szintén a te javadra írható. A humort sem felejted ki a sztoridból - néhány helyen beillesztesz a szövegbe olyan félmondatokat, megjegyzéseket, vagy főszereplői gondolatokat, amelyek megmosolyogtatják az olvasót, s ez szerintem egy nagy kincs egy írónál. 

Összességében akadnak hibák nálad, de ezek kevéssé szembetűnőek, s ha időt szánsz rá, mindenképpen ki tudod majd javítani őket. Az írást semmiképpen ne hagyd abba, mert ugyan még kissé tapasztalatlannak neveznélek - ez talán kicsit erős kifejezés volt -, mégis láttam az olvasás közben, hogy kezded megtalálni a saját stílusodat, ami nagyon fontos, hogy legyen egy írónál. Én őszintén drukkolok neked, hogy valóra váltsd az írással kapcsolatos álmaidat, mert igazán megérdemelnéd.

4/5

Összesen: 15/20

Sok sikert a továbbiakban: M. Gin

Blogajánló 8# - Born to die

Öhm sziasztok drágaságok! ^^
Meghoztam életem első blogajánlóját, melyet Miranda nyert a blogversenyen.

Miranda O. Connor. Egy név, melyet a bloggerek nagy része nagyon jól ismer. És nem akármelyik blogja, amiről híres, hanem a legelső befejezett története, méghozzá a Born to die, amit oly sokan már jól ismerhetünk. Ha valaki valami csoda folytán mégsem hallott volna róla egyáltalán, be is linkelem: http://mira-borntodie.blogspot.hu/

Nos, most már mindenki, aki olvassa az ajánlómat, tényleg megbizonyosodhat róla, hogy létezik ez a nem igen hepi blog, és tényleg eléggé népszerű.

Hihetetlen, hogy manapság létezik olyan blogíró, aki ilyen szépen fogalmazza meg mondanivalóját, mint ez a csodálatos, és hihetetlenül fiatal lány. Gyönyörűen szedi mondatokba, megfelelő hosszúságú részekbe, amit tudatni szeretne az olvasókkal.

A történet valójában egy American Horror Story fanfiction, amit szintén sokan ismerhettek. Alapvetően nem olvasok sok blogot, és fanfictiont sem, mert nem nagyon ismerem a filmeket, amikről írják, de ez a blog egyszerűen megfogott. Mostanában eléggé népszerű a depressziós lányokról szóló blogok, szinte szardellapasztaként nyomják a blogos csoportokba, viszont ez a blog valahogy teljesen más. Ez nem az a népszerűségből indított depiskislányvágomakezemet központú történet. Sablonosnak sem mondanám, hiszen ez volt az első AHS fanfiction, és talán nem az első, de az első és talán-talán egyetlen (azok közül, amiket ismerek) sikeresen megírt depressziós történet.

Nem vagyok az az áradozós típus, de Miranda sem véletlenül egy híres bloggerina. Olyan csodálatosan önti ki gondolatait, hogy az már tényleg valami hihetetlen. Tényleg a legnépszerűbb, és a legjobb íróink között tudatjuk, de az biztos, hogy a korosztályában elérte a maximumot. Komolyan mondom, ez a lány valami csodálatos. Életszerűen írja le a főszereplő antiszociális lány gondolatait, és teljességgel átélhető a sötétlila mély dizájn mellett.

Tehát, akinek már elege van a boldog, happyendes történetekből, és valami olyan történetre vágyik, ami mély hangvételű, de mégsem sablonos, az jó helyen keresgél. Akit érdekel egy csodálatosan borzalmas szerelem (természetesen jó értelemben), gyönyörű fogalmazási készségű írónő, és egy egyedi alaptörténet, ami mégis egy fanfiction, annak is itt a helye.

Nem mondom, mert nem is mondhatom, hogy mindenkinek ajánlom, de mégis kellene ezt tennem, mivel Miss O. Connor szóhasználata megegyezik a mennyország összes angyalával és ördögével, fogalmazása csodás, a szereplők kidolgozása pedig nehezen felülmúlható. Abbahagyhatatlan történet, amelyről minden olvasója áradozik, ami sokaknak felkeltheti az érdeklődéseit. Hozzáteszem, hogy én általában a mámoros, szerelmes fantasy történeteket szeretem, de ez mégis magával ragadott még engem is.

Cső, Leona voltam.

Trailer #51 - Spirits

Szép estét, evribádi! :)
Újabb trailert hoztam, de ezúttal egy olyan induló bloghoz, melyet Raquel Yates szerkesztőtársammal és barátnőmmel közösen fogunk vezetni. A címe: Spirits. Egy jó kis romantikus történet, de nem a "nyálas" fajtából. Akit érdekel, nézzen be! :)

Puszi, M. Gin

Trailer #50 - Unwarrantable

Sziasztok! :)
Kaptam egy új trailer rendelést, amit még tegnap elkészítettem, de nem volt időm feltenni az oldalra. Szóval, most már elérhető, jó szórakozást Merci M. Unwarrantable c. blogjának videójához! 

További szép napot: M. Gin

Blogajánló 7# - Lélekvándor

Én igazából tragikusabb történteket írok. 

Nálam ismeretlen az, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Rengeteg tehetség van a mai világban, kik többet érdemelnének, mint mások. Van, aki a zenében, van, aki festésben, de mindig is voltak és remélhetőleg lesznek is olyanok, akik írásukkal tudnak minket elbűvölni. Dorothy Large, ki a novellás blog kategória első helyezettje lett, pontosan eme emberek közé tartozik.

Számtalan sort, számtalan szót tudnék hozzá írni. Amikor egy olyan novellát olvasol, ami több kérdőjelet halmozz fel a fejedben, mint egy matek példa, mikor eltöprengsz, mi lehet a vége!? Mi lehetne a teljes történet vége…?

Nos, valószínűleg ezt hívjuk őstehetségnek.

Író: Dorothy Large

Versek száma: 50

Novellák száma: 37

Feliratkozok száma: 177

Részlet a Halálos csók c. novellából:

„Mintha minden oldalról a nő siránkozó gondolatait hallottam volna, befészkelve magukat az elmémbe, ismétlődve, egyre hangosabban és szenvedélyesebben. De csak álltam ott, figyelve a bamba nőt, hallgatva a csecsemő ordítását, míg a televízióban csak fekete alapon, fehéren felsorakozó nevek váltották egymást, s nem sokkal később egy újabb műsor vette kezdetét.

Miért velem történik ez?

A kicsikém...

Miért hagyott el?

Mi lesz velem?

Velünk?

Remegő végtagokkal álltam a szinte üres szobában, ujjaimat hol ökölbe szorítottam, hol kiengedtem, s csak vártam. Vártam az oly régóta kikívánkozó szóra, az eddig is tudott, csak palástolt kifejezésre, amely akkor hangzik el, ha már minden remény elhagyott. Vártam a szavak mögött meglappangó kétely eltűnésére, s a magabiztos kijelentésre, hogy végre megtegyem azt, amiért jöttem.

( megcsókoljalak? )

A nő felnyögött, majd hátravetette a fejét, cserepes ajkai közül pedig fájdalmas sóhaj tört utat magának. Könnyek kezdtek némán peregni a nyúzott arcon és tudtam, hogy nem sokára vége.

Vége mindennek.

Bárcsak...”

Részlet a Tébolyult gyűlölet c. versből:

„De magamtól kérdem: megéri?

Feladni mindazt , amit meg tudtam szeretni?

Megéri bemocskolni miattad a kezem

Eldobni miattad a józan eszem?

Nem pazarlom rád gondolataimat

Ne halálod töltse ki álmaimat

Jelentéktelen és elhasznált tested

Nélkülem is a halálba eshet.”

Remélem tetszett nektek ez a kis ajánló és benéztek Dorothy-hoz! 

- Hope Christina

Kritika #83 - Ádám keresi Évát

Ciao a tutti! :)
Meghoztam legújabb kritikámat, mely a drága BR Cat blogjáról íródott. A címe Ádám keresi Évát. Bizonyára hallhattatok már róla, mert nagyon igényes történet, de ha nem, ezt a véleményezést elolvasva eldöntitek, szeretnétek-e beleolvasni. 

Kedves BR Cat, ezúton is köszönöm a türelmedet! 

Kinézet: Alig jutottam szóhoz, amikor először megnyitottam a blogod linkjét. Az összhatás ugyanis valami eszméletlenül szép, de mindent kifejtek nemsokára részletesebben is. Előtte azonban szeretném bevallani, hogy ezelőtt még életemben nem kerültem szembe az oldaladdal - mármint, sokat hallottam róla, főképpen pozitív jelzőkkel illették a történetet az egyes bloggerek, s egyszer még el is határoztam, hogyha lesz időm, akkor meg fogom keresni. Azonban ez sosem jött össze, valamilyen okból kifolyólag, így nagyon örültem, hogy tőlem kértél kritikát, igazán megtisztelő, ha szabad ezt írnom. Dicshimnusz, pipa. Neki is kezdenék tehát ezek után a blog külsejének elemzéséhez:

Amit legelőször szeretnék megemlíteni, az magáról a színvilágról szólna: az ezüst és a sötétpiros nagyon szép kombináció, s a helyzet az, hogy eddig még nem sok blogon találkoztam vele - talán tied az első ilyen. Egyszóval, tökéletes választás, elég egyedi, ha mondhatom ezt. Nekem mindenesetre nagyon tetszik. A fejléceddel folytatnám a "kritizálást", de itt sem tudok semmi negatívat felhozni ellened. A textúrák eszméletlen jól össze lettek válogatva, mind egy hangulatot tükröznek, így egységessé teszik az összképet. A köztük lévő elmosás szintén nem érdemel rossz szót, a váltakozó színátmenetek is gyönyörű, alapos munkára utalnak. A figyelem egyértelműen a középső, körrel bekerített karakterre terelődik, ebből gyaníthatjuk, hogy sok köze van a sztorihoz, vagy maga a cselekvés - a tánc - kapcsolódik hozzá. A cím betűtípusa szintén remek választás, a színe ugyanúgy. Nem túl kirívó, szinte alig tűnik fel, hogy ott van, mégis ki lehet olvasni a tartalmát. Az elhelyezése is előnyös, úgy gondolom, jobb helyet aligha találhatott volna neki a készítő. Összességében hibátlan, szuper jól mutat a blogod alaphangulatához.

Az oldalak közvetlenül a fejlécen helyezkednek el, ami nem túl gyakori megoldás a történetes blogok esetében, így ezt is egyedinek tartom - valamilyen szinten. Először furcsállottam, hogy csupán három topik virít "oldalak" címszó alatt, ám rájöttem, ez nem feltétlenül baj, hiszen sokan éppen átesnek a ló túloldalára, és rengeteg felesleges külön modult nyitnak egyes célokból. A fejezeteknél egyértelműen az eddig feltöltött részeket linkelted be nekünk, hogy könnyen eligazodhassunk közöttük. A cserék menüpont is egyértelmű, mit takar: más blogok linkjeid rakod ki ide, akik szintén kiteszik a tiédet a sajátjukra. Így működik ez, kérem szépen! Először furcsállottam egyetlenegy dolgot: hol vannak a szereplőid? Miért nem tettél be róluk képet, gifet, vagy csak egy rövid leírást? Aztán belegondoltam, hogy bizonyára nem akarsz tucatbloggá válni, mert manapság ritkább eset az, ha a karakterekről nem teszik ki a bloggerek kedvenc sztárjaik képét. Minek is az? Csak a nyűg van vele, hozzájuk kell igazítani a külsőt, a személyiséget, a nevet - mert ennek ugye illenie kell az adott szereplőhöz. Bölcsen döntöttél, hogy nem hoztál létre külön oldalt nekik, bár többen gondolkodnának így, mint te. 

A bejegyzések különösen felkeltették az érdeklődésemet. Alapból szürke a hátterük, de keretszerűen, mert középen ugyanaz a kellemes, már-már vörös színárnyalat uralkodik. A betűk stílusa megfelelő, a színük is jó, hiszen kiválóan olvasható a szöveg.

A chat árnyalatai szintén kiválóan össze lettek válogatva, hiszen minden mozzanatukban illenek a blog színvilágába. Az archívum is nagyon "pofás", ha élhetek ezzel a kifejezéssel. Ezen kívül azonban szinte mindenre ugyanezt lehetne írni: igényes, alapos munka a design összes részlete. Az információk füllel is rendben van minden, bár én picit hiányolok egy-két dolgot onnan, lásd: az írói nevedet (oké, hogy a blogger alapból megadja, de mégis eleget kell tenni a formaságnak), a történet műfaját, s egyéb olyan infót, amelyet oda szeretnél biggyeszteni ezeken kívül. 

Legvégül pedig a fülszövegedről: első ránézésre a terjedelem tökéletes, nem hosszú, de nem is rövid. Az idézet az elején nagyon ütős, máris arra készteti az embert, hogy ne hagyja abba az olvasást. Én sem tettem, haladtam tovább a sorok között, és egyáltalán nem bántam meg - vagy ütöttem a fejemet a falba, ahogyan azt néhány blognál már megtettem. Gyakorlatilag a tartalom feléig idézel a Bibliából, és kicsit elkezded körülírni, miről is fogunk majd olvasni. A felénél pedig jön a fordulat, a régi kort idéző nyelvezetből átváltasz modernre, és konkrétan elárulod, miről szól maga a sztori. A cím ellenére egy 21. századi romantikus történet szemtanúi lehetünk, amennyiben belekezdünk a blogodba... :)

Hű, ezt aztán elég pozitívan sikerült összefoglalnom. De mit lehet tenni, ha annyira megfogott már a kinézet is, hogy kapkodtam a fejemet ide-oda? Persze, a külső nem minden, szokták mondani. A blogoknál ez különösen igaz - ebben az esetben a tartalom többet nyom a latban. Rögtön át is térnék tehát a történet elemzésére a fantasztikus design csodálása után.

5/5

Történet: Őszintén szólva, a blogod sztorija egy elég összetett történet, így elég nehéz lesz elemezni, pláne, hogy a fejezetek kellőképpen hosszúak. Mindenesetre, ezt nem nevezném hátránynak, sőt. Szeretem, ha egy adott rész nem pár mondatból összecsapott, összefüggéstelen szövegrészletből áll, így különösen örültem, amikor láttam, hogy a tied minden alkalommal egy igényes munka gyümölcse.

Szóval, rátérve a tényleges eseményekre: a történet elején megismerhetünk egy Roxy nevű diáklányt, akinek a szemszögéből íródik az egész sztori. Rajta keresztül nyerünk gyakorlatilag betekintést a környezetébe, az iskolai életbe, melynek ő minden nap a részese. A diákok között természetesen nem kell messzire mennünk, hogy elkülönítsük az általában mindenhol meglévő hierarchiákat: a menő fiúkat, a méhkirálynőket, a kiközösített, ám legjobb barátnőket - na és az újakat. Itt sincs ez másképp, de a helyzet korántsem olyan egyszerű, és sablonos, amennyire első olvasásra hinnénk. A helyes, népszerű srác ugyanis, aki a suli plázacicájával jár, történetesen bele van zúgva a mi "szürke egér" típusú főszereplőnkbe, s azt hiszem, ilyen megoldást nem találni minden hasonló témájú blogon - már csak ezért is meg merem kockáztatni, hogy egyedi. Azonban amikor az új diák érkezéséről volt szó, rögtön forgatni kezdtem a szememet. Miért van mindig, mindenhol egy új diák?! De te kellemes meglepetést okoztál, ugyanis Ian jelen esetben nem egészen átlagos tanulója lesz az iskolának - szegény pára vak, de ehhez képest nagyon jól felépített a karaktere, ugyanis szinte soha nem szorul segítségre, sőt. Nem igazán kedveli azokat, akik emiatt szánakoznak rajta. Nálam ez egy jó pont volt, hiszen nem várt fordulat a történet szempontjából.

Mindeközben azonban nem csak a Roxy körül élő fiatalok életét, szokásait ismerjük meg, de őt magát is, így egy titok is a birtokunkba kerül, amit nem sokan tudnak róla: imád táncolni, és az anyja tiltása ellenére esténként eljár táncórákra. Ez a rész volt egyébként az egyik favorit, mert hihetetlen szépen írtad le, mit érez pontosan a lány ezen elfoglaltság iránt. Tökéletesen átjött az az imádat, ami az egész testét és lelkét átjárja Roxynak, ahányszor csak a táncra gondol. Komolyan mondom, nem csak egyszer olvastam végig azt a szövegrészletet - annyira megindítóra sikeredett, hogy szó szerint imádtam.

Viszont, nem csak a földi jókból és gondtalanságokból áll az élet - megválaszolatlan kérdésekkel is tele van, melyre Roxy is rájön, amikor meglátja Iant, az új diákot egy furcsa, szektaszerű helyen. A kíváncsiságát rögtön felkeltik az Ádámról és Éváról készített képek, freskók, így eztán az idejét azzal tölti majd, hogy utánuk olvas az interneten. Sok mindent nem talál, de a némi információtól és a számára érdekes látványtól olyan álmok kezdik gyötörni, melyek az első emberpárról szólnak - s jelen esetben ő az, aki Évát testesíti meg. Amikor felébred, azonban olyan érzésünk van, mintha ez nem teljesen csak álom lett volna. Igazán izgalmasan alkalmaztad a késleltetést, hagytad a levegőben lógni ezt a kérdést, így fokoztad a kíváncsiságot, ami megtette a hatását. Ezután egy nem várt fordulattal folytattad: Roxy ismét követte Iant arra a hátborzongató, furcsa gyártelepre, ám most be is oson utána, hogy rájöjjön, mi takargatnivalója van a fiúnak. A csuklyás alakok azonban észreveszik őt, és már éppen készülnek kiontani az életét, amikor valami egészen különös dolog történik: megkegyelmeznek neki, és úgy emlegetik, mintha várták volna az "eljövetelét". Elengedik, ő pedig ijedten hagyja maga mögött a szektás gyűlést. Hm, meg kell mondanom, igen érdekes fejlemény. Amikor már azt hiszem, nem tudsz meglepetést okozni, újra és újra előrukkolsz valami izgalmas fordulattal, ami egyedivé varázsolja a sztoridat. Általában nehéz azt elérni, hogy az olvasó végig izguljon minden egyes részt, de azt hiszem, nálad ebből a szempontból nincs probléma.

Itt a történet újabb fordulatot vesz, ugyanis ezúttal Ian szemszögéből olvashatjuk a folytatást. Egy érdekes álomképpel kezdődik, majd az anyja kelti fel a fiút attól tartva, "újra" az álmában ragad. Szóval ilyesmi korábban is történt? Az idillinek tűnő pillanatot az apja érkezése zavarja meg, akiről kiderül, hogy megvakíttatta a saját fiát. What? Erre aztán végképp nem számítottam. Milyen ember képes elkövetni egy ilyen aljas dolgot, ráadásul a saját vérével?! Felháborító, kérem szépen. DE, mindenesetre növeli a feszültséget, fokozza az izgalmakat, szóval remek mozzanat a sztori szempontjából. Ahogyan az is, hogy ian valamely megmagyarázhatatlan okból közel akarja magát érezni Roxyhoz, ezért folyamatosan "szemmel" tartja. Amikor suli után elhívja "randizni", az valami eszméletlen aranyos része a fejezetnek. 

Váltás, ismét Roxanne szemszöge következik. Megtudhatjuk, hogyan alakul a viszonya Noahval, a szépfiúval, aki egyik pillanatban kedves és bájos, a másikban bunkó, s olyat tesz, ami meglehetősen rosszul esik a lánynak. Azonban látni rajta, hogy macsó külső ide, vagy oda, aggódik Roxyért, és láthatóan tetszik neki - hogy ebből mi fog kisülni, az a jövő zenéje. Mindenesetre, a lánynak elege van mindkét fiúból. A helyes külső nem minden, ezt tudja ő is, de az egyikükkel lenni veszélyes, míg a másikuk tele van rejtéllyel, furcsa, megválaszolatlan kérdésekkel. Érthető, ha összezavarodik tőlük az ember!

A további fejezetekben is, ahogyan eddig megszokhattuk, rengeteg váratlan fordulat és izgalmas, nem várt esemény található. A drága írónk mindig hozza az általa felállított szintet, s ahányszor tudja, túlszárnyalja önmagát - képes újat alkotni, amikor azt hinnénk, ennél kreatívabb már nem is lehetne. 

Összességében úgy gondolom, egy hihetetlen jó blog a tied, ami a történet szempontját illeti. Részletesen, aprólékosan dolgozod ki a cselekményszálakat, nem sietsz el semmit, de nem is húzód részeken át a sztori egy-egy izgalmasabb történését. Egyértelmű, hogy bennem pozitív benyomást keltett a blog, csak gratulálni tudok hozzá, és elmondani, hogy valóban igaz, amit korábban hallottam róla. Ha valahová, ide érdemes benézni!

5/5

Szereplők: Nos, mielőtt belevágnék a lecsóba, el kell mondanom mindenképpen, hogy miért szerettem a szereplőidről olvasni ebben a blogban. Egyszerűen, nálad nem az volt, hogy felbukkan egy mellékszereplő, akiről aztán egész információ bombát zúdítasz az olvasó nyakába, aztán többet szóba se hozod az illetőt. Éppen ellenkezőleg, ha valaki már egyszer felbukkant, mint mellékszereplő, az a továbbiakban is visszatér majd, képbe kerül, és nem tűnik el nyomtalanul a sötét útvesztőbe, ahogyan az mások blogjánál sajnos többnyire megtörténik. Tehát azt szerettem volna kihozni mindebből, hogy nagyon jól kidolgozod a kevésbé fontos karaktereidet is, így legalább van némi elképzelésünk róluk is - azaz el tudjuk dönteni, mennyire pozitív, vagy éppen negatív személyiségek számunkra. De most ennyit róluk, lássuk a főbb szereplőidet! 

Három olyan személy van, akiket ki szeretnék majd emelni mindenképpen a többiek közül. Az első természetesen Roxanne, a mi főhősnőnk, a modern Éva megtestesítője. Ő egy tipikusan olyan lány, akivel bárki összefuthatna a suliban: nem tűnik ki a többiek közül, teljesen átlagos, még külsőre is. Azonban ha nem csak felszínesen ítéljük meg, rájöhetünk, hogy egy igazán különleges lány. Nagyon szépen felépítetted a személyiségét, mert nem lehet elsiklani csak afelett, hogy kedves, szimpatikus, de egyebet is mondhatunk róla: remek stílusa van, humoros, ráadásul olyan típusnak tűnik, aki kiáll a barátai mellett, az igaza mellett és egyáltalán nem szereti, ha valakivel nem emberi módon bánnak. Nekem abszolút szimpatikus karakter, tetszik a felépítettsége, a talpraesettsége, s nagyon szívesen el tudnám őt képzelni egy barátomként, ha létezne a való életben is. 

A második szereplőd egyértelműen Ian, de úgy is hívhatnám, a 21. század Ádámja. Nos, amennyire romantikus léleknek képzeljük el az ősét, ő éppen annyira kiábrándító ebből a szempontból. Azt hihetnénk, ha valóban van némi köze az első emberpár egyik feléhez, nyilvánvalóan egy nagyon kedves, elbűvölő, reménytelenül romantikus figurával van dolgunk, de a látszat egy icipicit csal. Első benyomásra azt mondhatjuk, elég bunkó, és lekezelően viselkedik másokkal, még segítséget sem óhajt senkitől - pedig kellene neki, ugyanis vak szegény pára. Érthetetlen módon nem igazán az a barátkozós típus, noha újként kerül a gimnáziumba. Nekem a helyében első dolgom lenne barátokat szereznem, vagy legalábbis ismerősöket, akikre később számíthatok, de hát nem vagyok ennyire "leleményes" pasiból, mint ő (remélem, érződött az irónia). Szóval, eltekintve az egészen furcsa és cinikus stílusától, időnként tud ő kedves is lenni, és megismerve a családi hátterét már jobban megértjük, miért ennyire bizalmatlan az emberekkel. Nagyon jól kidolgoztad őt mind belsőleg, mind pedig külsőleg, személy szerint nekem az egyik kedvenc karakterem, annyira aprólékos minden részlete.

Akiről még ejtenék néhány szót, az Noah lenne, a suli csábos, szívdöglesztő, menő fiúja, aki kinézte magának Roxyt. Elméletileg tetszik neki, lát valamit benne, de nekem van egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem jó szándékkal közelít felé. Nyilvánvalóan neki is fontos szerepe van ebben az egész teremtéstörténetben, és mintha említetted is volna, ki ő, vagy csak én gondoltam bele, de nem akarom lelőni a poént. Egyértelmű, hogy külsőleg igen vonzó, remek testi adottságokkal megáldott srác, ezt taglalni sem kell. Belsőleg azonban érdekes személyiség, mintha két figura tulajdonságait gyúrtad volna össze benne. Egyik pillanatban kedves, negédesen viselkedik Roxyval, a másikban viszont megalázza, gúnyt űz belőle, és én ezt nem igazán tudom hova tenni. Nem túl szimpatikus karakter, de mindenképpen szükséges a történetbe, hogy a bonyodalom fogalmát kifejezhesd vele.

Amit tehát még elmondhatnék, azt nem tudom, mert mindent elmondtam. Ez értelmes volt. Csakis ismételni tudom magamat, és elmondani, hogy mennyire jó munkát végeztél a karakterek kidolgozásának a terén. Példát lehetne venni rólad, komolyan, mert van érzéked ehhez. Nem erőlteted túl ezt az ismertetést olyanokkal, hogy: Szia, Roxy vagyok, hosszú, barna hajam van és zöld szemem!

Éppen ellenkezőleg, nagyon finoman bele tudod szőni az információkat a mondatokba anélkül, hogy azok kirínának onnan. Szóval gratulálok, szép munka! :)

5/5

Fogalmazás, stílus: Elérkeztem talán a legösszetettebb szemponthoz, amit véleményeznem kell. Valójában - szerencsére -,  nálad nem volt gond itt sem, noha véleményem szerint az egyik legnehezebb dolog az írásban maga a megfogalmazás, a hibátlanság, a saját stílus kialakítása. Ha valaki ezeket nem csinálja jól, nem sok jövőt lehet neki jósolni. Viszont, amennyiben mindhárom fenti szempont jónak, sőt, kiválónak értékelhető az illetőnél, akkor azt mondom, nagyon is ott a helye a bloggerek világában. Téged is ez utóbbi kategóriába sorolnálak, noha engedékeny szívvel, ugyanis felfedeztem apróbb hibákat az olvasás során, de ezek korántsem voltak annyira szembetűnőek vagy vészesek, mint az átlagnál - ebből következtethető, hogy igenis van jövőd az írás területén.

Először vegyük a problémákat, melyekkel szembetalálkoztam a blogodon. Hála az égnek, alig tudok kiemelni néhányat, s azok sem igazán a leggyakrabban elkövetett hibák közé esnek. Tudod, vannak azok az emberek, akik elfelejtik, hogy létezik az a bizonyos vessző, amely elválasztja egymástól a tagmondatokat - ők ilyenkor átsiklanak ezeken, ezért rengeteg helyen zavaros lesz, amit írnak. Ezek ellentéte, akik a kelleténél többet használják ezt az írásjelet, és oda is kibiggyesztik, ahová egyébként egyáltalán nem lenne szükséges. Nos, te ez utóbbi kategóriába tartozol. Sok felesleges vesszőt lejtesz néhol, ami megakasztja az embert az olvasásban, mert szaggatott lesz tőle a szöveg ritmusa. Ezért kellene valamilyen módon leszoknod erről, és korrigálni az eddigi hibáidat. Vannak teljesen alapvető szabályok a vessző használatáról, ha átböngészed őket, bizonyára nem is lesz többet ilyen gondod. A másik, amit mindenképpen szerettem volna megemlíteni, az a személyes gondolatok leírása - Roxy szemszögéből. Nyilvánvaló, hogy az egész sztorit ő meséli el nekünk, ám van néhány olyan mondat, amelyet konkrétan az ő gondolataiból idéz, példának okáért:

"Valaki adjon egy zacskót! Szerelmi happy-endbe csöppentem!"

Szóval, mi is ezzel a gond? Konkrétan az, hogy ezen mondat előtt éppen szépen vezetted le a zajló cselekményt, és egyszer csak hopp! Félbeszakítja ezt egy hirtelen jött gondolatmenet. Valahogyan próbálj meg egy kis átmenetet teremteni a két rész között, hogy ne legyen annyira éles közöttük a váltás.

Ezeken kívül gyakorlatilag semmiféle hibát nem tudok megemlíteni, amiért nagyon hálás vagyok neked, mert ez nagyban megkönnyítette az olvasást, élvezhetővé téve ezzel a történetet magát. Most pedig jöjjenek a dicsérő szavak - ha eddig még nem kaptál volna elég pozitív visszajelzést tőlem. Egyszerűre fogom a dolgot: le vagyok nyűgözve! Hiába a vesszőhibák, és az olykor hirtelen témaváltás, ezek szinte eltörpülnek amellett, mennyire jó stílusod alakult ki írás során. Sok blogger van, aki ügyesen ír, remekül bánik a szavakkal, de kevés az, akinek egy kitűnő stílusérzéke is keletkezik e mellé. Rólad ez elmondható, szóval tényleg gratulálok Neked. Olyan egyedi a szóhasználatod, a fogalmazásmódod, hogy megkockáztatom, ezer közül is felismerném. Szép, igényes, egyénre szabott szófordulatokkal. Ami emellett még mosolyt csalt az arcomra, az a humorod. Rengeteg helyen csempészel egy kis jókedvet a történetbe, de mindig tudod, hol a határ. Éppen ezért van, hogy megnevettetsz minket, de előfordul, hogy gyönyörű drámai szituációid leírásával megdobogtatod az olvasók szívét. Ha már leírások, úgy gondolom, ezekben sincs hiba. Éppen elég van belőlük - nem túl sok, de nem kevés. A minőségük szuper, hiszen éles, elképzelhető képet ad az adott tárgyról/személyről, amiről írsz. Mindig ügyelsz az aprólékosságra, a jól érthetőségre, ezért sikerülnek annyira jól. A párbeszédeiddel szintén ez a helyzet: mindig érteni, ki beszél kihez, s emellett szabályosak. Minden esetben eltalálod a megfelelő írásjelet - mi az, hogy megtalálod? Ez nem egy totó! Nem tudok értelmesen fogalmazni, semmiféle szabálytalanság nem rondítja el őket. A hab a tortán pedig a választékos szókincsed. Szóismétlésbe szinte nem is futottam bele, aminek őszintén örültem.

Összességében tehát mindenképpen pozitív, amit elmondhatok a fogalmazásmódodról, a helyesírásodról, illetve a stílusodról. Bár már korábban sok jót hallottam a blogról, most értettem csak meg, miért van ez. Gratulálok hozzá, minden tekintetben! :)

4/5

Összesen: 19/20

Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban is: M. Gin

Blogajánló #6 - Get Out Alive

Sziasztok!
Bár a kritikákkal is igyekszem foglalkozni, ma egy blogajánlóval készültem nektek, amit az egyik nyertesünk, Nemo blogjával foglalkozik. 

xxx

A tizenéves Jana Patton mikor letölt egy kalózfájlt a netről, nem is sejti, milyen veszélybe sodorja magát vele. Bekerül egy játékba, aminek a neve, "Get Out Alive". Már a nevéből is érződik, hogy ez bizony élet-halál harc, és mihamarabb ki kell jutni belőle. A cél pedig nem más, mint megszerezni az ellenséges csapat zászlaját, akárcsak a számháborúban. 

Be kell valljam férfiasan - na jó, nagylányosan -, hogy eddig nem találkoztam a blogoddal, de örülök neki, hogy mégis megismerhettem. Ritkán találkozom ennyire egyedi bloggal, üdítő volt olvasni egy ilyet is a sok egyentörténet után.

Már abban a pillanatban, mikor betölt az oldal tisztában van vele az ember, hogy egy nem mindennapi oldalra tévedt, valahogy ösztönösen megérezzük, hogy ez minden lesz, csak sablon sztori nem. Nem is tudom pontosan megfogalmazni mi is sugallja ezt nekem: a fejléc, a design vagy csak egy belső hang, de egyértelműen átjárja a testem a várakozás, ami csak nagyon ritkán fordul elő velem, szóval ez egy nagyon jó első benyomás volt.  A design egyáltalán nem csilivili, tökéletesen tükrözi a blog stílusát és mondanivalóját. A színek sötétek, mégsem egyhangúak, a szöveg tökéletesen olvasható, könnyen el lehet rajta igazodni, a fejléc pedig felkelti a kíváncsiságot. Kell ennél több? Személy szerint engem az ilyen külsők sokkal jobban lenyűgöznek, mint a mostanában oly' divatossá váló túlbonyolított kinézetek.

Mikor elolvastam a fülszövegedet, már izgatott lettem. Soha nem találkoztam hasonló témájú bloggal, Előrevetíted az izgalmakat, hogy végre nem egy romantikus, csöpögős bloggal lesz dolgunk, hanem egy pörgős, izgalommal teli és ütős sztorit társz elénk, amiből sajnos elég kevés található meg a bloggeren. Engem megvettél, rögtön kattintottam is az első részre.

Maga a történet alapötlete nekem nagyon tetszik. Egyedinek tartom, olyannak, amivel nem mindennap akadunk össze, nincs tőle olyan érzése az embernek, hogy "igen, én ezt már mintha olvastam volna valahol". A főszereplő Jana ugyanis rejtélyes módon részese lesz annak a játéknak, amit le akart tölteni. Rengeteg lehetőséget tartogat magában, gyakorlatilag csak a képzeleted szabhat határt annak, mit is kezdesz a történettel, és ahogy olvastam világossá vált számomra: a te képzelőerőddel és fogalmazásmódoddal ez egy remek kis történet lett. A szereplőid nem sablonosak, sem a kinézetük, sem a stílusuk, a legtöbbjük kidolgozott és szerethető. Az olvasó nem is kívánhat ennél többet egy írótól: jó stílus és remek szereplők!

A stílust is csak dicsérni tudom, nincs túlbonyolítva, szinte olvastatja magát. A minap kiírtam, hogy olyan blogokat keresek, amik olyan letehetetlenek, amibe belekezd az ember és egyszerűen nem képes abbahagyni és ez a blog ezek közé tartozik, remek kivitelezés, gratulálok.

Amit még kis szeretnék emelni, a karakterek kiválasztása. Komolyan, ha a történet alapján nem szerettem volna bele a blogodba, megtettem volna rögtön, mikor megnyitottam a szereplők menüpontot. Nem találtam benne ugyanis tömegarcot. Egyet sem. Nem nevetett rám Dylan, vagy Selena, sem egy 1D boy (imádom őket, félreértés ne essék), és ezt rendkívüli módon értékeltem. Minden téren rámész arra, hogy egyedi legyél, nem követed a divatossá váló karaktereket, történetbeli fordulatokat, te csak leültél és magadat adtad, ezzel kreálva valami rendkívülit és egyedit. Csak gratulálni tudok ehhez!

Tehát Nemo, csak dicséni tudlak, ha ez egy kritika lenne és nem blogajánló, akkor sem tudnék sok mindenbe belekötni, Remélem azon az úton fogod folytatni, amin most haladsz, fél (vagy mindkét) szemem rajtad lesz!

Sok sikert a továbbiakban:

Raquel

Segítsünk egymáson, avagy egy kis plusz a kampány mellé

Sziasztok!

Gondolkodtunk egy kicsit a lányokkal, és arra jutottunk, hogy annyi kampány van már, miért pont a miénk segítene? A miénk miben más? Egyszerű a válasz: Semmiben. Ezért agyaltam egy picit, és jutottam is valamire, amit a lányok is támogatnak. Egy ilyen tehetség gondozás mizéria lenne, de kifejtem. Aki úgy érzi, hogy nincs értelme írnia, vagy csak szeretne egy kis visszajelzést az jelentkezhetne, és egy-egy szerkesztő írna a történetéről 5-10 sort, és kicsit reklámoznánk facebook csoportokban és itt a blogon. Tudom, nem nagy dolog de örülnék neki, ha tudnánk segíteni akár egy embernek is. Aki szeretné, és nem tartaná hülyeségnek, az linkelje a blogját itt hozzászólásban/kommentben, és megcsináljuk neki, így talán még több "értelme" lenne a kampánynak. Emellett ha bárkinek bármilyen gondja van, akár történet, akár design, vagy bármi más (esetleg csak beszélgetni szeretne), az nyugodtan írjon nekem facebookon (Facebook profilom) és segítek, hiszen ennyi mindenkinek jár, és szeretnék valamit tenni a bloggerekért!:) Szóval írjatok nyugodtan, ha van kedvetek!:)

Kritika #82 - Bloody romantic

Sziasztok!

Elnézést, sűrű bocsánatkérések, nagyon eltűntem, lemaradtam a munkáimmal, de rettenetesen zsúfolt az életem, jelenleg három iskolában kell különböző pozíciókban helyt állnom, ami igencsak a nullára redukálja a szabadidőmet. De most visszatértem két szakdogafejezet között. Nem ígérek semmit inkább, de igyekszem behozni lemaradásom. De elég is a mentegetőzésből, lássuk a medvét! 

Ma Raistlin varázslatos blogjával érkeztem, a BloodyRomantic-kal, a fanfiction fellegvárával. Hihetetlen örömmel töltött el, mikor a kedves szerzőhölgy engem kért meg, hogy írjam meg a kritikát, ugyanakkor picit meg is ijedtem, hiszen ez az egyik legkiemelkedőbb blog ma a szférában, nem mellesleg nagyon szeretem Raistlin írásait, így nagyon nehéz róla elfogultság nélkül írnom. De igyekszem J Azt hiszem, ez lesz az egyik legrövidebb kritikám – a jóról nem tudok túl sokat írni, mert ami jó, az jó, és ennyi.

Design

Az oldalra kattintva egyszerű, letisztult és gyönyörű látvány fogad. Jelenleg különösen kedves a szívemnek, hiszen a jobboldali „fejlécen” Will Graham található, én pedig jelenleg nagyon szerelmes vagyok a Hannibal című sorozatba. Úgyhogy kisebb fangörcsöt kaptam, ahogy megláttam az alakját (nem tudom, mi lett volna, ha Hannibalt teszed ide).

Az oldal bal sávja kékes deszkákkal ékített, itt található a menü. Nagyon tetszik ez a szín, ahogy a Történetek menüpont is. Mivel rengeteg novellát (és regényt) tettél már közzé, ezért fontos is, hogy ilyen alaposan össze legyenek rendezve a dolgok. Rövid ismertető is szerepel, illetve kategóriákba rendezted a történeteidet. Egyszóval tökéletesen átlátható minden, láthatóan nagy gondot fordítasz a rendszerezésre, amivel szintén egy profi benyomását kelted, tetszik, amikor valaki ennyire ügyel a részletekre.

Az olvashatóságot tekintve sem lehet panasza romlott kis szememnek, a szövegháttér fehér, a betű a szürke egy kellemes árnyalata (biztosan kellemesebb, mint az a „könyv”, haha).

A bejegyzésekben szereplő képek is tetszenek, pedig általában nem annyira preferálom, de itt jó, hogy van, egy kicsit dob a minimál stíluson, és hát nagyon is illenek a képek az adott novellákhoz.

Bevallom, én alapvetően jobban kedvelem az egyszerű designokat, így itt úgy éreztem, hogy elkényeztettél. Nagyon szeretek az oldaladon tartózkodni, mert, ahogy mondani szokták, egyszerű, de nagyszerű, és nagyon ízléses. Lássuk az írásaidat!  

Történet

Rengeteg a történet, szóval sajnos mindent nem tudtam elolvasni (még!), de szorgoskodom az ügyön. Mivel jóformán az összes kategóriát szeretem, amiben alkotsz (Avengers, Hannibal, X-men, Trónok harca, Hobbit, és most csak azokat soroltam, amiket ismerek és szeretek), ezért úgy döntöttem, hogy szemezgetek a különböző alkotásokból, így próbálok képet alkotni, és persze írok néhány választott művedről is.

Elöljáróban az a megállapításom, hogy téged a novella műfajára találtak ki (vagy a novellát találták ki számodra). Tökéletesen hozod az elvártat, hihetetlen, hogy tudsz sűríteni, és remek csattanókat alkalmazol, jól irányzott pörgőrúgással leválasztva az olvasóid fejét kecses nyakukról. Bocsásd meg az alábbiakat, de sajnos rajongód vagyok, így valószínűleg kevés hasznosíthatót találsz majd az írásomban, mert magamat tudom majd ismételni.

Elsőként a Halotti beszéd és könyörgésről írok, mely egy Hannigram novella. Szedegetem az állam a földről, tényleg. Remekül visszaadod a sorozatbeli Willt, minden hallucinálásával együtt, elképesztő volt belelátni a fejébe, és a vége… És az ötlet… Az ötlet, hogy Hannibal és Will egy és ugyanaz, de szétszakadnak… Na, jó. Aligha tudok objektíven nyilatkozni. Egyszóval remek alapötlet, csodás a látomásokkal tűzdeltség (hiszen Will élete is ebből áll). A kivitelezés pedig… De erről a vonatkozó pontban. Egyszóval nagyon élveztem ezt a novellát, remekül áll neked a komoly hangvétel (is). Szenvedtem, mint Will, mert olyan jó látni, hogy mások is hiszik a Hannigram létezését. És még írnak is róla, én meg pontosan erre vágytam. Imádtam minden sorát.

Nagyon tetszett az Egy kis üveg uborkavíz című történet, ami egy Thor és Loki témájú AU. Bevallom, ez volt a legelső alternatív világos novella, amit olvastam kedvenc csínytevőmről és pörölyös bátyjáról, de elmondhatom, hogy igen erős kezdést választottam. Loki amolyan városi csibészként jelenik meg, családdal rendelkező lelencként, aki hosszú kóborlásai után meglátogatja a bátyját. Az ambivalens érzések, amik közöttük feszülnek, tökéletesen uralják a novellát, és megvan a végére a kellő rejtélyesség is, hogy vajon ki okozhatta a tüzet. Erős sejtésünk van, tökéletes bizonyosság nincsen. Kedvelem ezt a párost, tökéletesen hoztad azokat az érzéseket, amik közöttük feszülnek, a szeretet és a gyűlölet különös keveréke szépen átszűrődött a soraidon. Mestere vagy annak, hogy a legtöbbször nem írod le konkrétan a dolgokat, mégis érződik.

X-men témakörben a Van egy madár című történetet választottam, és ó, milyen rosszul tettem, vagy éppen jól, nézőpont kérdése, mert a végére teljesen elfacsarodott a szívem. Charles, aki táncol egy elit bárban, lebénul. Erik, aki escortként dolgozik, és alig ismeri a férfit, mellette marad, amikor senki más. Gyönyörű volt, és sajnos nagyon is életszagú. Hiszen kivel nem fordult még elő, hogy csalódott az állítólagos barátaiban, esetleg „rajongóiban”, akik a bajban valahogy elmaradoztak? A nagy Gatsby című könyv jutott eszembe, ami szintén friss élményem, és a kettő szépen és szívfájdítóan harmonizál. A végtelen magány érzése szörnyű, és te bravúrosan taposol a pici szívemen, de közben mégis azért rimánkodom, hogy soha ne hagyd abba.  

Aztán magamévá tettem A semmis helyek című Hannigram írást. Erről már írni sem tudok, sajnálom, olyan profin tudsz tapodni a kicsiny szívemen, hisz már mondtam is, hogy megszűnnek a szavaim és az életem is mellesleg. Ezeket a novelláidat szeretem amúgy a legjobban, amikben szinte nincs is konkrét történés, csak az érzések lebegnek, és én pedig sírok a párnácskámba, hogy miért teszed ezt énvelem.

Nem tudom, honnan töltöd az ihletládád, de én is kérek belőle! Azt értékelem a legtöbbre a történeteidben, hogy jóval többek egy rajongó kifakadásánál, annál, hogy kiéled magad ezekben a novellákban. Többek, mert mindamellett, hogy ismert és sikeres karaktereket jelenítesz meg, olyan problémákat is behozol, amik teljes mértékben hétköznapiak, és ha bárkivel nem is történhetnek meg, azért nem is teljesen példa nélkül valók. Érzek egy lépés távolságot is a karaktereidtől, s ez is elősegíti, hogy többek lesznek, mint egy rajongó fangörcse (sokszor azt is imádom, de neked ez áll jól, és ez jól is van így). Mindemellett persze nagyon is érződik, mennyire szereted ezeket a filmeket, sorozatokat. Mindez pedig olyan egyveleget alkot, ami igazán kiemelkedővé teszi a műveidet.

Szereplők

Fájdalmasan jól elkapod a jól ismert szereplők jellemét, remekül visszaadod a szavaikat. Hitelesek. Mintha az adott filmet/sorozatot nézném, bármelyik novella elmenne az eredeti művekbe epizódnak. Ez elmondható lényegében az összes történet karakteréről, amiket olvastam.

Hannibal kifinomult és lenyűgöző, szellemes és imádnivaló, miközben érthetetlenül beteg és csodásan szenvtelen. Will szenved és állandó, briliáns revelációi vannak, harcok jellemzik az életét a hallucinációval, valamint küzdelem azzal, hogy Hannibalt a másik felének tekinti, de ezzel be kellene ismernie, mennyire beteg ember ő maga, ezért állandó tagadásban él. Imádom.

Charles és Erik szintén szívcsücskök. Velük jobban játszol, érződik, hogy még inkább a saját kedved szerint formálod őket, de ez egyáltalán nem volt baj, sőt. Erikben benne van az a vad és férfias erő, amitől úgy elalélok, Charles pedig egyszerre esendő és erős, férfias és gyengéd, odaadó és némileg önfejű, mint amilyennek megismertem/elképzeltem a filmek alapján.

Sokat nem tudok írni. Szeretem a szereplőidet. Egyszerre olyanok, mint amilyennek megismertem őket, s kapnak tőled új árnyalatokat, de nem hozol be olyan tulajdonságokat, amiket elképzelhetetlennek találnék.

Kivitelezés

Annyira nagyon szerettem volna kukacoskodni, de tényleg, ha már kritikát kértél, ne csak ódát tudjak zengeni, de nagyjából mégis ez történik most. Imádom a stílusod, tényleg, kötelező jelleggel írnám fel minden kezdő és haladó bloggernek.

Utólag jöttem rá, hogy jóformán az összes írásod, amit elolvastam, jelen időben íródott, amit köztudottan nem kedvelek túlzottan, de neked nagyon jól áll a használata, és tudsz is vele bánni. Tökéletesen kézben tartod, élvezhetően alkalmazod.

Nem tudom, hogy csinálod (talán ezt hívják tehetségnek?), de rettentően jól áll neked a szenvedő, szomorú, szerelmes hangvétel és fanyar humor is. Valahogy mindegyik történeteden könnyeznem kellett, néhol az érzelmek áradásától, amivel letaroltál, néhol pedig a nevetéstől.

Azért van egy-két annyira picike apróság, (mint a bűnjel, amit Hannibal maga után hagy) amit észrevettem, miközben ámuldozva olvastam, de tényleg megerőltettem magam, hogy valami kis hibát találjak. Nem bukkantam túl sok mindenre, pedig jó Sherlock módjára kutattam. Álljon itt néhány nüánsznyi dolog, amivel talán hozzájárulhatok, hogy az írásod a mostani tökéletesnél is még tökéletesebb legyen, és a hozzám hasonló kopók is még elégedettebben dőlhessenek hátra.

„A doktor az íróasztalra dőlve hever, és Will, a földön feküdve, a zokniját bámulja, amelynek visszafogott árnyalata tökéletesen harmonizál Hannibal nyakkendőjével.(Halotti beszéd és könyörgés)” A Will után szerintem nem kell oda az a vesszőcske, noha érteni vélem, miért tetted ki.

„hogy nincs indítékom, hogy sosem ez alapján gyilkoltam” (Halotti beszéd). Ez tényleg csak apróság, egyik nyelvésztanárom verte belém: nem ez alapján, hanem ennek alapján. Apróság, de még kifogástalanabb lesz a szöveged.

„amit én követett el” (Halotti b.): elírás csupán: amit én követtem el.

„kék lidérfénnyel” (Halotti b.): szintén elírás csupán, kék lidércfénnyel.

„de Erik, kiskölyökként, hitt az anyja csupaszív életszemléletében” (Van egy madár). Itt is van szerintem felesleges vessző: de Erik kiskölyökként hitt az anyja…

„milliő” (Van egy madár). A miliő csak egy l.

„Loki előre lép” (Egy kis üveg uborkavíz): előrelép.

Kedves Raistlin, le a kalappal előtted, nagyszerű vagy! Remélem, azért valami hasznosat is találtál a kritikában, bár kétlem, hogy sok építőt tudok mondani neked. Csak így tovább!

Lyanna