Kritika #103 - rocket queen

Sziasztok, mindenki! :)

Újabb bejegyzés tőlem, alias újabb kritika (tőlem). Ezúttal a rocket queen című blogról olvashattok véleményezést, melynek írója egy nagyon jó ízlésű barátnőm, Alicia Howell. A türelmét ezúton is nagyon köszönöm!

Kinézet: A linket megnyitva a fenti képet pillanthatjuk meg teljes életnagyságban. Azt már előre le kell szegezni, hogy a látvány gyönyörű, a design pedig már első pillanatra is nagyon igényesnek tűnik. A színvilág maga csodálatos, nagyon össze vannak hangolva a különböző, ám együtt mégis mutatós tónusok. Az egyedi elrendezése szintén sokat dob a külsőn: efféle fejlécet még nem igen láttam egy blogon sem, pedig egész sokkal volt már dolgom. Nézzük is meg közelebbről!

Noha textúrák nincsenek is a fejléceden, anélkül is szép a látvány. A háttérbe hol halványabban, hol kicsit erőteljesebben a Guns'n Roses banda tagjairól illesztett be képeket a készítő. Axl és Slash vannak előnyben, de főként az előbbi, hiszen ő szerepel a legtöbb részleten. A főszereplő Cassidie-t alakító lány középre került. Úgy hiszem, ez nem éppen a legelőnyösebb képe, sőt. Vannak ennél jobbak is, de érthető, hogy ez lett a fejlécre illesztve, hiszen visszaadja a '80-as évek lázadó hangulatát, azt a stílust, amit a blogod eleve képvisel. A színátmenetek nagyon tetszenek: felül sötét, lefelé menet pedig egyre világosabb lesz, mígnem beleolvad a bejegyzések hátterének színébe. Igazán ügyes megoldás. A cím egyszerű, mégis mutatós: jól látható helyen van, a méretébe és a stílusába pedig nem igen lehetne belekötni. 

A bejegyzések háttere világos, ami remek kontrasztot ad a modulsáv sötétebb tónusával. A szöveg színe megfelelő, teljesen jól olvasható. A részek hosszúsága minden alkalommal tökéletes volt: nem olyan hosszú, nem is annyira rövid, eltaláltad az arany középutat.

A modulsáv legtetején a fülszöveg olvasható, ami nagyon jó helyen van, hiszen az olvasó elsőként ezzel találkozik, ha megnyitja az oldalt. A terjedelme ránézésre rendben van, a tartalma viszont elég érdekes. Nem rossz értelemben mondom, úgyhogy gyorsan kimagyarázom magamat: gyakorlatilag végig a Rocket Queen c. szám eredetét kutatja, Axl Rose szándékát keresi, miért is írta meg ezt a dalt - pontosabban kinek. A végére egy idézetet tettél, amely bizonyára a blog során el fog hangzani valaki szájából. Az egészet rejtélyes homály veszi körbe, hiszen a sztoriról, Cassie-ről gyakorlatilag nem is teszel említést benne, s éppen ez az, ami érdekessé teszi. Egyébként egy jól összerakott fülszöveg, igazán ütősre sikeredett.

A főoldalon kívül még két oldalt tekinthetünk meg a blogodon. A Guns'n Roses nevezetűben gyakorlatilag a szereplőket találhatjuk: akik nem tudnák, miféle ez a banda, azoknak adsz egy kis tájékoztatót velük kapcsolatban, emellett a főszereplővel, Cassidie-vel is megismerteted a leendő olvasóidat. Az idézetek, a dalszövegrészlet, a képek/ gifek nagyon tetszenek, igazán jól eltaláltad őket, nem is tudok belekötni. A fejezeteknél Az eddig megjelent részeidet találhatjuk időrendi sorrendben. Ez is úgy jó, ahogyan van, bár azt megjegyezném, hogy a legújabb fejezetet elfelejtetted belinkelni.  

A feliratkozó modul követi az oldalakat. Ez is jó helyen van, úgy hiszem. A következő az archívum, amit viszont feleslegesnek találok, hiszen a fejezeteknél úgyis megtalálni minden részt, amit csak szeretne az olvasó. Az információs menüpontban leírod, hogy a blognak nincs semmi valóságalapja, plusz a nyitás dátuma is odakerült. Én még néhány alapvető dolgot beleírnék, mint a design készítőjének a nevét, az író, azaz a te nevedet, a frissítések dátumát (milyen gyakran jelennek meg a részek), de alapvetően így is jó, hiszen nincs túlzsúfolva az egész. A többi modullal nincsen bajom, bár a legutolsót, a keresőt, teljesen feleslegesnek tartom: ott vannak a kedvenc bejegyzések, az oldalak, egyszóval minden, ami kell, úgyhogy szerintem egy plusz "helyfoglalóra" már nincsen nagy szükség. 

Mindent egybevetve azonban tetszik a blog designja: igényes, aprólékos munkával összerakott remekmű, ami szép a szemnek, így az olvasókat is bizonyára jobban csábítja. Azonban, mielőtt valaki félreértene, nem csak a külső miatt érdemes ezen az oldalon maradni: a tartalma szintén élvezetes, de ezt a továbbiakban bővebben ki fogom fejteni.

5/5

Történet: Ahogyan azt a fülszövegben is olvashattuk, a sztori lényege az, hogy megtudhassuk, ki is az a Rakéta Királynő valójában, akiről Axl Rose korábban megírta a Guns'n Roses híres Rocket Queen c. számát. Ahogyan az az ismertetőből elég nyilvánvaló, te kreáltál magadban egy történetet, melynek főszereplője Cassidie Moore, egy szabadelvű, rocker lány, a szándékaid pedig egyértelműek: őt tekinted a szóban forgó dal múzsájának. Noha már erre a fülszöveg elolvasásakor rájön az olvasó, mégis kíváncsi lesz arra, hogyan építed fel a sztorit, milyen eseménysorozatok fogják egymást követni benne, stb. Én sem voltam másképp ezzel, izgatottan kezdtem bele az olvasásba.

Már a prológusban megállapítható, hogy a sztori a főszereplő, Cassidie szemszögéből íródik E/1-ben. Ez a módszer nem csak azért jó választás, mert így könnyebben fókuszálhatunk a lány gondolataira, belső érzelmeire, de egyúttal jobban tudunk vele azonosulni is, ami a szimpátia kialakításának egyik fontos tényezője. Ebbe viszont majd csak később mennék bele, lássuk most magát a történetet! A prológus gyakorlatilag Cassie egy átlagosnak mondható napját mutatja be. Megtudhatjuk, hol dolgozik, milyen munkát végez (pincérnő egy bárban), milyen viszonyban van a munkatársaival. Egy fárasztó nap után hazatér kicsi, ám annál takarosabb lakásába, ahová később beállít legjobb barátnője, Sasha, némi drog társaságában. Cassie először vonakodik a dologtól, de nem kell sok győzködés ahhoz, hogy beadja a derekát: alig fél óra múlva teljesen a drog hatása alá kerül, s úgy dönt, kimegy a levegőre, hogy enyhítse fejfájását. Itt következik be az első fordulat, amiről tulajdonképpen csak utólag tudjuk meg, hogy fordulat: a lány találkozik a ház előtt egy fiúval, aki a később felbukkanó Guns'n Roses banda egyik tagja - nem spoilerezem le, hogy melyikük.

Az első fejezet nem csak Cassie-nek, de nekünk is képszakadással indul. Míg a prológus végén az utcán társalgott az idegen férfival, az aktuális részben az ágyában ébred fel úgy, hogy semmire sem emlékszik. Sasha szintén nincs a helyzet magaslatán, de mivel mindketten laza, spontán típusú emberek, fittyet hánynak a dologra, élik tovább az életet, mintha mi sem lenne természetesebb. Mert mi sem természetesebb. A biztonság kedvéért Cassidie elkéri Sashától a maradék drogot, mert úgy hiszi, nála jobb helyen lesz - ám azzal a zsaruval nem számolt, aki az utcán lefüleli őt, narkóval a zsebében. Ugyan a törvény elől nem lehet menekülni, Cassie most mégis megpróbálja, s ekkor következik be úgymond a második fordulat, a találkozás a bandával. Futás közben ugyanis egy raktárban talál menedéket a lázadó lány, ahol a Guns'n Roses éppen intenzív próbát tart (lazulnak némi anyaggal, pár könnyűvérű lány társaságában). Cassidie, köszönhetően laza és barátkozó természetének, könnyedén szót ért a fiúkkal, hamar meg is kedvelteti magát velük, ám akkor még nem sejti, hogy a banda később nagy szerepet fog játszani az életében. 

Kicsit konkrétabban: minden nap felbukkannak majd - hol a lakásán, hol az utcán, kedves ismerősökként -, s az egyre több együtt eltöltött idő közelebb hozza őket Cassie-vel, aki főként az Axl-Slash-Duff hármasával ápolja a legjobb viszonyt. Meg tudom érteni, csak rájuk kell nézni. Az előbbi két tag időnként még nála is tölti az éjszakát. Egyébként ez a lazaság, ez a spontaneitás, amit beleviszel a történetbe, kifejezetten tetszik. Ha egy modern-kori sztorit írnál, rögtön belekötnék, hiszen manapság bolond az, aki annyira könnyen megbízik egy másik emberben, hogy még pótkulcsot is ad neki a lakásához, holott csupán fél órája ismerte meg. De az 1980-as évek más időszak, különösen a rockerek tekintetében: ők mind egy családként, teljesen közvetlenül viselkednek egymással, így egyáltalán nem meglepő, honnan is jött ez a hirtelen jött, nagy bizalom a fiúk iránt. 

A következő fejezetek mintha új korszakot jelölnének: Cassie egyre több időt tölt a fiúkkal, egyre többször botlik beléjük különböző helyeken, bár ez azért sem nehéz, mert a fiúk gyakorlatilag felváltva csöveznek a lakásán. Nagyon hamar a "banda" egyik állandó tagjává növi ki magát: velük lóg, bulizik, de egyúttal vigyáz is rájuk, mert, ha megengeded, hogy idézzelek, olyan, mintha öt fia lenne. A hasonlat nagyon tetszett, és azt hiszem, elég jól leírja a köztük lévő kapcsolatot. Persze azért, reménykedem benne, hogy más érzelmek is kibukkannak idővel a felszín alól, mint például a szerelem. Mert a drámai rész is kellőképpen megvolt a levél megérkezésének mozzanatával. A testvéreitől kapott üzenetet elolvasva Cassie életvidám gondtalanságát felváltja a szomorúság. Pontosan még nem tudni, milyen családi probléma áll ennek hátterében, de remélhetőleg erre később fény derül. 

Eddig íródott a történet, s azt kell mondanom, nagyon tetszik. Az már mindenképpen jó pont, hogy egyedi - nem sok GnR fanfiction bloggal találkoztam eddig, ami nagy hiba, mert ez a banda valami fenomenális: minden egyes számuk, koncertjük legendás, az pedig, hogy most újra egyesülni fognak egy kis időre, hihetetlen jó érzés a rajongók számára. Összegezve tehát amellett, hogy izgalmas, folyton pörögnek az események, még reális is, hiszen a korrajzot remekül szemlélteted. Csak így tovább! Fel is iratkoztam.

5/5

Szereplők: Azt hiszem, ennél a pontnál rengeteg mindent tudnék írni. Ódákat zenghetnék arról, mennyire imádnivaló egy banda a GnR, s hogy milyen jó, amiért róluk kezdted el írni a blogodat, mert így már csak a karakterek miatt is érdemes belekezdni az olvasásba. Sajnos azonban túl hosszadalmas lenne, ha minden tagról hosszas véleményt fejtenék ki, plusz akkor a kritika megírása is több időbe telne, így főképpen azokra a szereplőkre fektetek hangsúlyt, akik fontosabbak a történet szempontjából. 

Egyértelműen ilyen Cassie, a főszereplő lány. Tekintve, hogy a történeted a '80-as években játszódik, mindenképpen figyelembe kell vennünk az akkori Amerika hangulatát, a rockerek életvitelét, felfogását. Mindez teljesen kihat Cassidie-re is, hiszen a lány korának igazi lázadója: spontán, laza, egyáltalán nem izgulja túl a dolgokat, szinte mondhatni, a mának él. Ezek igazán szimpatikus tulajdonságok, nekem már első pillanatban pozitív oldalra dőlt a mérlek vele kapcsolatban. Persze az sem árt, ha az embernek van némi felelősségtudata, s ezt kissé hiányoltam belőle - legalábbis eddig még nem mutatta bármi jelét annak, hogy lenne neki. Ettől eltekintve azonban a számlájára írhatjuk azt, mennyire segítőkész, mindig számítani lehet rá, s valóban olyan, mint egy igazi barát - még azokkal is, akiket alig ismer fél órája. Az öltözködési stílusa is erről árulkodik: minél lengébb, annál szabadabban érzi magát, akár egy tipikus lázadó. Külsőleg sok információ nem jut róla a birtokunkba, úgyhogy ezt egy picit építsd fel jobban. Egyébként egy teljesen jó karakter, akivel könnyű azonosulnia annak, aki szintén hasonló tulajdonságokkal bír.

Másodikként talán Duffot említeném meg, hiszen a banda tagjai közül ő az, akivel elsőként találkozik - még is az a tag lesz, akivel szinte a legkevesebbet érintkezik (ha az utolsó fejezetet nem számítjuk bele, hiszen akkor már lényegesen közelebb kerülnek egymáshoz). A magas, szőke srácra is jellemző a hihetetlen lazaság. Nem aggódja túl a dolgokat, ahogyan egyik bandatársa sem. Nem hiába rockerek, a spontaneitás, a pillanatnak élés célja lebeg a szemük előtt. Nagyobb szerepe két helyen van főként: először, amikor az utcán egymásba botlanak Cassie-vel, másodszor pedig, mikor a negyedik részben egy szobában alszanak. Utóbbi azért lényeges, mert itt az olvasónak - legalábbis nekem - olyan érzése támad, mintha közelebb kerültek volna egymáshoz, ami az érzelmi szintet illeti. Lehet, hogy csak sokat képzelek bele, de Duff szavai egyértelműen udvarlásra emlékeztetnek. Ha ők ketten összejönnének a közeljövőben, egyáltalán nem lenne vele problémám, sőt! Örülnék neki: szerintem Cassidie vele illik leginkább össze, mind külsőt, mind pedig tulajdonságaikat tekintve.

Slash az, akiről még mindenképp írnék néhány sort. Ő az a személy, akivel Cassie a legjobb viszonyt ápolja a tagok közül, amit abból szűrök le, hogy állandóan együtt lógnak. A hülyéskedés nulla-huszonnégyben megy, a humoros szócsaták sosem akarnak megszűnni közöttük. Remekül kijönnek egymással, de csak mint barát - legalábbis szerintem. Nem igazán tudnám elképzelni, hogy komolyabb dolog is kialakulna kettejük között, de persze az 1980-as rocker Amerikában bármi megtörténhet. 

Akit pedig vétek lenne kihagyni a felsorolásból, az természetesen Axl. A banda énekese, s egyben talán legkomolyabb tagja. Valamiért zárkózottabbnak tűnik a többieknél, a viselkedése is sokkal felnőttesebb - bár még ő is a gyerekes típusba sorolható. Mégis, mintha felelősségteljesebb lenne, úgy tűnik, mint aki használja is az eszét, és ő az, akire talán azt mondhatnánk, hogy összetartja a csapatot. Duff mellett még ő az, akit talán Cassie mellé el tudnék képzelni, mert tulajdonságaikat tekintve egészen jól kiegészítenék egymást. Amiben Axl jó, abban Cassidie nem, s ez így igaz fordítva is.

Összességében csak jó dolgokat mondhatok el a karaktereidről: itt már sokkal inkább vannak felépítve személyiségileg, mint az előző blogod szereplői. Sok szempontból javult a jellemek felépítése, emellett a mellékszereplők ismertetésére is több hangsúlyt fektettél, ami szintén jó pont. Egyedül a külsőségek lennének azok, amiken javíthatnál picit (pl. utalj részletesebben a fiúk kinézetére azzal, hogy a legjellemzőbb észrevételeket leírod róluk, lásd, Axl vékonyabb arccsontja, Slash szélesebb orra, satöbbi).

5/4

Fogalmazás, stílus: A kritika ezen pontját, ahogyan már tőlem meg lehetett szokni, két részre fogom szedni. Elsőként kezdem azokkal a megjegyzésekkel, amik a negatívumok kategóriájába tartoznak - bár ebből hála az égnek és írói tudásodnak, nem volt sok.

A vesszőhibád még mindig gyakori volt. Már nem annyira, mint az előző blogodban, de azért előfordult még néhány helyen, hogy oda nem tettél vesszőt, ahová kellett volna. Igazából ezen úgy tudsz segíteni, ha alaposan átolvasod a szabályokat - ehhez egy oldalt is tudok neked javasolni, amelyik szerintem elég jól és érthetően írja le ezeket: Katt ide! Egyébként ezen a problémán egy alkalmi vagy állandó béta is segíthet, aki közzététel előtt átolvassa az adott részeket. Ha gondolod, én is el tudom neked vállalni ezt a megtisztelő feladatot, amiben örömömet is lelném. 

Amit még ide tudnék sorolni, az a néhány elírási, elgépelési hiba, de azok sem voltak olyan súlyosak vagy szembetűnőek, aminek igazán örültem. Ez is olyan igazából, ami mindenkivel előfordul: többszöri átolvasással, vagy béta felfogadásával ki lehet küszöbölni.

Ennyivel tulajdonképpen le is tudnám zárni a helyesírásod negatív oldalát, hiszen ettől kezdve már csak pozitív élményekben részesítettél. Visszaemlékezve, a párbeszédeiddel és a kevés leírásoddal voltak gondjaim korábban, még az előző blogodnál, de óriási örömmel látom, hogy mindezt már tényleg magad mögött hagytad. Nagyon sokat fejlődtél ezen a téren, főleg ami a leírást illeti. Egyre aprólékosabb, részletesebb, hitelesebb, s ezzel a történetet magát is élvezhetőbbé teszed. A párbeszédeid szabályosabbak, mindig érteni lehet őket. 

A sajátos stílusodat most is remekül hoztad: gördülékenyen fogalmazol, egyáltalán nem bonyolítod túl, olyankor pedig sok-sok humoros pillanattal is megajándékozod az olvasót, ami a hangulatot gyakorlatilag a négyzetre emeli. Az egyedi stílusodat megkoronázza a néhol különleges szóhasználatod is. Ez úgy hiszem, nagyon jó dolog, mert ha az ember kicsit is kitűnik a többi blogger közül az írásmódjával, az nagyon ritka - de te nagyon jó úton haladsz felé. A szavakkal szépen bánsz, a szinonimákat remekül alkalmazod és mindig tudod, hol kell humorosra, hol pedig drámaibbra fordítani a hangulatot. 

Összességében ennyit tudnék mondani a fogalmazásodról, a helyesírásodról, hiszen a hibák elenyészőek voltak, a pozitívumok pedig túlsúlyba kerültek velük szemben. Nagyon boldog voltam, hogy ennyit fejlődtél, mert az előző blogodat is olvastam ugyebár, kritikát is írtam róla, így össze tudtam hasonlítani az akkori Alicia és a mostani Alicia stílusát. Csak így tovább!

5/4

Összesen: 18/20

A továbbiakban is nagyon sok sikert és feliratkozót kívánok - mert megérdemled: M. Gin

Ne haragudjatok!

Sziasztok!

Már nagyon régen nem posztoltam, és ennek egy oka van. Már nem szeretek másnak fejlécet, könyvborítót csinálni, designt pedig már egyenesen rühellek. Érett bennem a kilépés, de nem akartam kimondani. Úgy érzem kinőttem ebből, nem is a korom, inkább az eltelt idő miatt. A nem elkészített rendeléseket nagyon sajnálom, de egyszerűen már nem lelem ebben örömömet, inkább a videó készítéssel foglalkozom.
Eléggé közhely, de most igazat mondok. Nagyon szeretem a csapatot, befogadtak, és tényleg jó volt megismerni őket, hacsak így interneten keresztül is.
Köszönöm ezt a pár hónapot, amit itt töltöttem, élmény volt.

Sziasztok! :)

Kritika #102 - Disturbya

Sziasztok! :)
Akadt egy kevéske időm, így hát meg tudtam írni a következő kritikámat, amely a Disturbya c. blogról fog szólni. A kedves Alexa Taylornak ezúton is szeretném megköszönni a türelmét. 

Kinézet: A linket megnyitva a fenti látvány tárul elénk, teljes életnagyságában. Első ránézésre meg kell állapítani, hogy a színválasztás nagyon találó. Tekintve a blog témáját, remekül illik az oldalhoz ez a kékes árnyalat, nem mellesleg pedig, az ilyen alapból szép tud lenni, úgyhogy semmiképpen sem lőtt mellé vele a készítő. 

A fejléc egyértelműen tökéletes. Bár nyilván ha ezt írom, ez nem elegendő egy kritikához, így azonnal ki is fejtem, miért tetszik annyira. Természetesen maga a színvilág az, ami rögtön megfogott benne. A kék a kedvenc színem, s ezen árnyalata egészen különleges, szerintem meglehetősen keveset használt az egyes blogokon. Ezen kívül a két szereplő elhelyezése is igen előnyös, s az különösen tetszik rajta, hogy egy villám választja el őket egymástól, amely tulajdonképpen a köztük lévő kapcsolatot is jelképezi. A többi választott kép szintén jó, témájukban tökéletesen illenek a sztorihoz. A köztük lévő elmosások igényes munkára vallanak, mind nagyon alaposan ki van dolgozva, egyetlen hibás, oda nem illő részletet sem tudnék mutatni a fejlécen. A cím elhelyezése, betűtípusa, színe egyaránt rendben van, nem látok semmi kivetnivalót benne. 

A bejegyzésekkel sincs gond: a háttérszín és a betűszín kontrasztban vannak egymással, de nem rikítanak, nem keltenek olvashatatlan hatást együtt. A szöveg nagyon szépen sorkizárttá van igazítva, a fejezetek hossza teljesen ideális, a végükön lévő gif pedig mindig a hangulat fokozására szolgál. 

Ugorjunk a modulsávra! Legfelül az oldalak találhatók, amelyek elemzésébe később fogok belemenni. Alatta található a fülszöveg. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném tanácsolni, cseréld meg a kettőt: mindig jobb, hogyha az ismertető van legfelül, utána a többi modul. Terjedelmileg egyébként első ránézésre teljesen jó, de lássuk a tartalmát. Az első mondatban máris szóismétlési hiba van (minden). A smaragdzöldet egybe írandó, a rezidens szó után vessző kell, a levett szó jelen esetben helytelen, javítsd ki levette-re. Ettől függetlenül nyelvtanilag helyesnek találtam. Tartalmát tekintve alapvetően jó, viszont van benne pár olyan mondat, ami felesleges információt közöl, s talán sokkal jobb lenne, ha a blog olvasása közben derülne ki számunkra.

A fülszöveg alatt rögtön a feliratkozó modul található. Ez rendben is van, nem kell sokat keresgélni, ha valaki állandó olvasóddá akar válni. Ez alatt az információkat találhatjuk: ki mindenki segédkezett azért, hogy létrejöhessen ez a blog, mikor nyitott, stb. Tájékoztató jellegű, nem hiányoltam semmit. Ezt követi a számláló, majd a chat, amelynek nagyon jók a színei, hiszen a modulsáv arculatához tökéletesen illenek. A betűk jól olvashatóak, erre sem lehet panaszkodni. A facebook csoport képe igazán hívogató, a könyvborító is nagyon szép munka. 

Rátérve az oldalakra és a tartalmukra... A szereplőknél meg kell mondjam, nagyon tetszenek a képek, egészen különleges módon van összerakva a sok montázs. Külön örülök annak, hogy színesen hagytad őket, és nem sötétítettél rajtuk, hogy jobban passzoljon a designhoz, vagy valami. Ez így jó, kell egy kis szín is az oldalak közé. Az alattuk lévő szöveget viszont túl soknak tartom. Elég lenne csak a név, esetleg a kor, de a többit szerintem inkább a fejezetekbe kellene beépítened. Sokkal izgalmasabb, ha pl. Styles családi háttere olvasás közben derül ki. Ez így nagyon spoileres, én mindenképpen levenném. A részek oldal a fejezeteidet takarja. Egymás alá, időrendbe linkelted be őket, hogy könnyen meg lehessen találni, amit keresünk. Ezzel rendben is van minden, de ha ott van köztük a prológus is, akkor annak miért hoztál létre egy teljesen külön oldalt? Szerintem felesleges. Egyszer már szerepel a fejezeteknél, úgyhogy én akár törölném is. Az oklevelek, jelentkezések teljesen szabályos oldal, szépen vezeted. 

Összességében tehát azt kell mondanom, a design szép, részletesen kidolgozott, nagy odafigyeléssel készült, hiszen minden passzol mindenhez. Azonban ha kicsit mélyebbre ásunk, apróbb hibákat fedezhetünk fel, mint pl. a fülszöveg esetén, a szereplőknél, vagy a prológus kedvéért létrehozott külön oldalnál. Ha megfogadod a tanácsomat, s ezeket megpróbálod kijavítani, máris jobb lesz a helyzet.

4/5

Történet: A fülszöveg nagyon felkeltette az érdeklődésemet a történet iránt, hiszen nem mindennapi, azt le kell szögezni már az elején. Harry Stylest eleve berakni egy kórházas típusú blogba elég eredeti ötlet, úgyhogy gondoltam, ebből már rossz nem sülhet ki. Azt hiszem, igazam is volt.

Röviden összefoglalva, a sztori betekintést enged a Four Seasons Anatomy nevű kórház életébe. Azon belül is főként a sebészeti-sürgősségi osztály kiemelkedő vezetőjét, Abigelt ismerhetjük meg, s az ő nézőpontján keresztül tájékozódhatunk a később felbukkanó karakterekről, a kialakult eseményekről. A prológus szerepe az, hogy előkészítse a bonyodalmakat, amelyek Styles megjelenésével kerülnek a felszínre. Ugyan a kórház anyagilag meg kell húzza magát, mert leépítések sorozata zajlik benne, az igazgató mégis felveszi Abigel osztályára a fiatal orvost, aki a lánynak rögtön unszimpatikussá is válik. Nem csak a helyzetből adódóan, de külsőleg is érez egyfajta kisugárzást, ami miatt nem tudja elfogadni a jelenlétét. A béke kedvéért azonban félreteszi ezeket a gondolatokat, s igyekszik a munkájára koncentrálni. 

Telnek a napok, Dr. Styles lassan kezd beleszokni az új környezetbe, amikor egy hirtelen gyilkosság mindent felforgat a kórház dolgozói életében. Akkor még nem sejti Abigel, hogy ez csak a kezdet volt, s hogy az első esetet még számtalan másik követi. Arra pedig végképp nem számít, hogy a gyilkossággal őt vádolják meg. Ez az ügy egyenlőre nem jutott sehová, de a kórházat egy időre bezárják a sok kellemetlen incidens miatt. 

A sztori jelenleg a nyolcadik fejezetnél tart, ahol is Abigel és a barátja, Owen egy új házba költöznek - eddig ugyanis Abigel anyjánál laktak, ami nyilván egy idő után zavaró tud lenni. A fejezet ott ér véget, hogy a fiatal pár átmegy egyik szomszédjukhoz, hogy megismerkedjenek, hiszen Amerikában ez általában szokás az új lakók körében. Azt azonban senki sem várta, hogy a szomszédjuk Dr. Styles lesz...

Eddig nagyon izgalmas a blog. Sokat sejtet, mégsem ad egyenes útmutatást a rejtélyes gyilkosságokkal kapcsolatban, sem arról, milyen Dr. Styles és Abigel között a kapcsolat. Olyan, mintha sokat mesélne el nekünk a szöveg, mégis, azon kapjuk magunkat, hogy csak találgatunk, mert semmi sem biztos. Ez az időhúzás, ez a feszültségkeltés rád nagyon jellemző, az előző blogod alapján legalábbis, és elmondhatom, hogy ez nagyon jó tulajdonságod. Minden részletet előre megtervezel, a kivitelezésedre is eddig csak jó mondhatok. Mert bár vannak olyan bloggerek, akiknek sikerül kigondolni egy igazán egyedi alapsztorit, amely felkelti rengeteg ember érdeklődését, mégis, amikor belekezdenek az írásba, valami szörnyen pocsék, amit össze tudnak olykor hozni. Szerencsére a te esetedben ez nem teljesült: az eddig olvasottakkal nagyon meg vagyok elégedve. A realitás talaján maradtál végig, ráadásul látszik, hogy nem csak okos dolgokkal próbálsz felvágni az egyes fejezetekben, hanem tényleg utánaolvasol a szakmai tudnivalóknak, pl. hogyan is működik egy kórház. 

Összefoglalva, számomra kellemes csalódás volt a történet, elvégre, mielőtt elkezdtem volna az olvasást, voltak előítéleteim vele kapcsolatban. Vajon hogyan fogod kivitelezni, mennyire lesz izgalmas, milyen mértékben tudod visszaadni Harry karakterét úgy, mint sebészorvos? Azonban minden kérdésemre pozitív választ találtam olvasás közben, aminek nagyon örültem. Kíváncsi vagyok, hogyan szövögeted tovább a szálakat. Megígérem, hogy továbbra is figyelemmel fogom kísérni a sztorit, s amint időm engedi, bele-beleolvasok az új részekbe is.

5/5

Szereplők: Azt hiszem, ezen a téren először kicsit gondban éreztem magamat. Jesszus, ez a mondat most értelmes volt? Az igazság az, hogy ugyan a két főbb szereplőd Abigel és Harry Styles, mégis vannak még olyan karakterek, akikről érdemes lenne néhány szót ejteni, nem túl hosszan, mert akkor itt ülhetnék még néhány napig a kritika felett. 

Elsőként kezdeném az elemzést Abigellel, aki ténylegesen a Disturbya blog főszereplője. Nem csak azért, mert ő van a középpontban, de ez annak is köszönhető, hogy a sztori az ő szemszögéből íródik. A tulajdonságait tekintve Abigel egy nagyon elszánt, határozott, erős akaratú valaki, de nyilvánvalóan van egy érzelmesebb oldala is, ahogy azt el is várnánk tőle. Azt hiszem, ha bele kéne őt illesztenem egy szerepbe, azt mondanám, tipikus hősnő. Egy fejlődő jellem, aki a pozitivitást testesíti meg a történetedben. Szép, fiatal, ambiciózus, s már most meglehetősen sokra vitte az életben. Ennek ellenére nem szállt el magától, nem viselkedik utálatosan. A néhány rossz tulajdonsága, ami van, elenyésző a jók mellett. Bár kissé hirtelen haragú, makacs, ezek mind kellenek ahhoz, hogy a figurája élethű lehessen - mivel senki sem tökéletes, belőle sem hiányozhat a hiba. Külsejét tekintve megejtesz róla néhány információt, de főleg a szereplők oldaladnál írsz le mindent egyhuzamban. Ezért mondtam arra, hogy ezt a módszert nem tartom olyan jónak. Sokkal előnyösebb lenne, ha ezek a külső vonások is a sztori olvasása közben derülnének ki, egy-egy utalás segítségével.

Ugyanez vonatkozik Dr. Styles-ra is. Az a rossz, hogy sok mindent előre lespoilereztél, ezért már nem fog bennünket meglepetésként érni, ha kiderül valami Harry családi múltjából akár. Szerintem amíg lehet, szedd le az oldalról, mert sokkal élvezhetőbb úgy a történet, hogy közben derül fény ezekre. Nos, Harry Styles, mint sebészorvos. Egészen furcsa látvány lelki szemeim előtt, de kedvemre való, hogy őszinte legyek. Kíváncsi voltam, milyen személyiségjegyekkel ruházod őt fel, így nem is képzeltem bele a saját ötleteimet. Amit pedig láttam, az tetszett. Harry egy dögös, nőcsábász, mégis rejtélyes fickó, aki elméletileg ügyes abban, amit csinál. Ezt pedig kizárólagosan a szakmájára értem, mielőtt valaki másra gondolna. Igazán érdekes karakter, hiszen, bár sokat van jelen, nem lehet róla annyit tudni, mint másokról. Csak jön, megy, és néha káoszt hagy maga után, akár egy tornádó. Mindenesetre, én kedvelem ezt a karaktert, igazán jól van megformálva.

Rajtuk kívül még jó néhány szereplő van, akik jelenléte igen lényeges a történet szempontjából. Ilyen a kórház igazgatója is, aki számomra egy furcsa ember. Nem tudom hová tenni őt. Kicsit karót nyelt, túl formális figura, de mivel semmi rosszat nem tett, így elkönyvelem a semleges zónába. Owen, aki Abigel barátja, nagyon szimpatikus. Egyszerűen imádnivaló, hiszen aranyos, kedves, és látszik, hogy mennyit törődik a barátnőjével annak ellenére, hogy milyen stresszes tud lenni az ő munkája is. Mindent egybevetve, őket is jól megformálod, hiszen kiragadsz egy-egy értékes, rájuk leginkább tulajdonságot, s azt helyezed előtérbe, hogy megismertesd őket az olvasóval. 

4/5

Fogalmazás, stílus: Korábban már kértél tőlem kritikát a másik blogodhoz, ami szintén egy Harry Styles fanfic. Örülök, hogy megint hozzám fordultál, mert így nem csak a vakvilágba véleményezhetem az újabb munkádat, de ahhoz mérten is, hogy az Enemies-hez képest mennyit fejlődtél például a helyesírás tekintetében. A kritikának ezen részét szintén két felé fogom szedni, ahogyan azt már megszokhattad tőlem. Az első felébe a negatív, a második felébe a pozitív észrevételeimet fogom leírni. Vágjunk is bele!

Azt vettem észre, hogy az előző blogodhoz képest már jóval kevesebb a szóismétlés, de azért még mindig akad belőle. Nem tudom, megfogadtad-e a korábbi tanácsomat, amely az internetes szinonimaszótár használatához kapcsolódott, de ha esetleg úgy gondolod, az sem lenne elég, esetleg fogadj fel egy bétát magad mellé, aki közzététel előtt átolvassa az adott részeket, hogy kijavítgassa a bennük lévő hibákat, akár ezen a téren is. Biztos van néhány tapasztalt, az íráshoz némileg konyító blogger, aki elvállalja neked. Ha nagyon szeretnéd, akár én is segíthetek ebben. 

Az elírási, helyesírási hibák száma is csökkent a másik blogodhoz képest, aminek felettébb örültem. Most is akadt ugyan néhány olyan baki, mint pl. a szóköz használatának elfelejtése, az igekötős igék elírása, de alapvetően szerintem túl nagy hibákat nem vétettél. Mindenesetre, egy béta felvétele ezen a kérdésen is segítene. 

A leírásaid sokat javultak, talán ez a legkiemelkedőbb pozitivitás, bár még mindig nem eléggé részletes. Kicsit többet alkalmazhatnád, mert észrevettem, hogy leírások helyett inkább a gondolatmenetek szemléltetését helyezed előtérbe, ami nem feltétlenül baj, csak figyelned kell arra, hogy a fele-fele arányú mértéket nagyjából megtartsd. Ha pedig leírás, a párbeszédeknél ütköztem még apróbb hibákba. Főként a mondatvégi, gondolatjel utáni mondatrészek írásával van problémád. Nem mindegy, mikor kezdik nagy, mikor kis betűkkel a megszólalás utáni gondolatmenetnél. Viszont, az a szerencséd, hogy mint mindenre, erre is tudok egy nagyon jó oldalt ajánlani neked: Katt ide! Itt részletesen, érthetően le van írva, hogyan is kell megírni egy jó párbeszédet. Ha elolvasod, utána már nem lesz kérdésed ezzel kapcsolatban.

A vesszőhiány, amit még az előző kritikámban kifejtettem, nagyjából ugyanazon a szinten maradt. Néhány helyen még most is elfelejted kitenni a vesszőt, amikor az szükséges lenne, de azon legalább már javítottál, hogy nem teszel fölöslegesen oda, ahol egyáltalán nem kell. Ez is valami, és látom, hogy sokat fejlődtél az előző blogod óta. Reálisan pontozva egyébként az előzőnél egy 3-ast kellett volna adnom 4-es helyett, mert itt szeretnék 4-est adni. Ugyan még nem tökéletes a helyesírás, de sokat javult, így mindenképp emelnék egy osztályzatot rajta, viszont nem lehet 5-ös, mert ahhoz még azért van néhány mérföldkő. 

Áttérve a pozitívumokra: a gondolatmeneteket, mint már említettem, előnyben részesíted a leírásokkal, párbeszédekkel szemben. Továbbra is megállapítom, hogy az érzelmeket, plusz mindent, ami az adott szereplő fejében zajlik le, remekül át tudod adni az olvasóidnak anélkül, hogy egy kis erőfeszítést is tenned kellene. Ha pedig már a szereplőknél tartunk, az élethű, reális és pontos ábrázolásuk még mindig nagyon színvonalas. A jellemük szépen van felépítve, és továbbra is úgy dolgozod ezt ki, hogy nem teszel erőltetett mondatokat a szövegbe, amelyek csak erre vonatkoznak, hanem utalások segítségével jutsz el oda, ahol most tartasz. 

Amit az Enemies-nél nem vettem még észre, de ebben a blogban már erőteljesen megmutatkozott, az a hangulatok tükrözése. Legyen szó boldogságról, dühről, a szerelem érzetéről, a félelemről, a kétségbeesésről, te mindegyiket olyan élethűen tudtad átadni, hogy az olvasókra szerintem átragadt az adott hangulat, így együtt tudtak nevetni/ sírni a főszereplővel, akinek leginkább bemutattad a lelki világát. Nagyon szép munka, remélem, ezt továbbra is meg tudod tartani!

Ami pedig a stílusodat illeti, még mindig nem találtad meg, de, mint említettem, jó úton haladsz felé. Hiszen bizonyos mondataid, megszólalásaid még mindig nagyon egyediek, és az is lényeges, hogy mindig tudod, mikor mit illik írni. Ügyesen csempészed bele a humort, a depressziót, az örömöt a szövegbe, s pontosan akkor jeleníted meg azokat, amikor kellenek. Ezen a téren még mindig nagyon elégedett vagyok veled, és az még boldogabbá tesz, hogy elindultál a fejlődés útján, mióta legutóbb véleményeztelek. 

Mindent egybevetve, tényleg csak gratulálni tudok neked, mert bár vannak még kijavítandó hibáid, már nem annyira sok, s egyik sem olyan vészes, inkább csak kisebb kaliberűek. De azokhoz képest a fejlődési irányod óriási pozitívum, úgyhogy csak így tovább!

4/5

Összesen: 17/20

További sok sikereket neked: M. Gin