Sziasztok, mindenki! :)
Újabb bejegyzés tőlem, alias újabb kritika (tőlem). Ezúttal a rocket queen című blogról olvashattok véleményezést, melynek írója egy nagyon jó ízlésű barátnőm, Alicia Howell. A türelmét ezúton is nagyon köszönöm!
Kinézet: A linket megnyitva a fenti képet pillanthatjuk meg teljes életnagyságban. Azt már előre le kell szegezni, hogy a látvány gyönyörű, a design pedig már első pillanatra is nagyon igényesnek tűnik. A színvilág maga csodálatos, nagyon össze vannak hangolva a különböző, ám együtt mégis mutatós tónusok. Az egyedi elrendezése szintén sokat dob a külsőn: efféle fejlécet még nem igen láttam egy blogon sem, pedig egész sokkal volt már dolgom. Nézzük is meg közelebbről!
Noha textúrák nincsenek is a fejléceden, anélkül is szép a látvány. A háttérbe hol halványabban, hol kicsit erőteljesebben a Guns'n Roses banda tagjairól illesztett be képeket a készítő. Axl és Slash vannak előnyben, de főként az előbbi, hiszen ő szerepel a legtöbb részleten. A főszereplő Cassidie-t alakító lány középre került. Úgy hiszem, ez nem éppen a legelőnyösebb képe, sőt. Vannak ennél jobbak is, de érthető, hogy ez lett a fejlécre illesztve, hiszen visszaadja a '80-as évek lázadó hangulatát, azt a stílust, amit a blogod eleve képvisel. A színátmenetek nagyon tetszenek: felül sötét, lefelé menet pedig egyre világosabb lesz, mígnem beleolvad a bejegyzések hátterének színébe. Igazán ügyes megoldás. A cím egyszerű, mégis mutatós: jól látható helyen van, a méretébe és a stílusába pedig nem igen lehetne belekötni.
A bejegyzések háttere világos, ami remek kontrasztot ad a modulsáv sötétebb tónusával. A szöveg színe megfelelő, teljesen jól olvasható. A részek hosszúsága minden alkalommal tökéletes volt: nem olyan hosszú, nem is annyira rövid, eltaláltad az arany középutat.
A modulsáv legtetején a fülszöveg olvasható, ami nagyon jó helyen van, hiszen az olvasó elsőként ezzel találkozik, ha megnyitja az oldalt. A terjedelme ránézésre rendben van, a tartalma viszont elég érdekes. Nem rossz értelemben mondom, úgyhogy gyorsan kimagyarázom magamat: gyakorlatilag végig a Rocket Queen c. szám eredetét kutatja, Axl Rose szándékát keresi, miért is írta meg ezt a dalt - pontosabban kinek. A végére egy idézetet tettél, amely bizonyára a blog során el fog hangzani valaki szájából. Az egészet rejtélyes homály veszi körbe, hiszen a sztoriról, Cassie-ről gyakorlatilag nem is teszel említést benne, s éppen ez az, ami érdekessé teszi. Egyébként egy jól összerakott fülszöveg, igazán ütősre sikeredett.
A főoldalon kívül még két oldalt tekinthetünk meg a blogodon. A Guns'n Roses nevezetűben gyakorlatilag a szereplőket találhatjuk: akik nem tudnák, miféle ez a banda, azoknak adsz egy kis tájékoztatót velük kapcsolatban, emellett a főszereplővel, Cassidie-vel is megismerteted a leendő olvasóidat. Az idézetek, a dalszövegrészlet, a képek/ gifek nagyon tetszenek, igazán jól eltaláltad őket, nem is tudok belekötni. A fejezeteknél Az eddig megjelent részeidet találhatjuk időrendi sorrendben. Ez is úgy jó, ahogyan van, bár azt megjegyezném, hogy a legújabb fejezetet elfelejtetted belinkelni.
A feliratkozó modul követi az oldalakat. Ez is jó helyen van, úgy hiszem. A következő az archívum, amit viszont feleslegesnek találok, hiszen a fejezeteknél úgyis megtalálni minden részt, amit csak szeretne az olvasó. Az információs menüpontban leírod, hogy a blognak nincs semmi valóságalapja, plusz a nyitás dátuma is odakerült. Én még néhány alapvető dolgot beleírnék, mint a design készítőjének a nevét, az író, azaz a te nevedet, a frissítések dátumát (milyen gyakran jelennek meg a részek), de alapvetően így is jó, hiszen nincs túlzsúfolva az egész. A többi modullal nincsen bajom, bár a legutolsót, a keresőt, teljesen feleslegesnek tartom: ott vannak a kedvenc bejegyzések, az oldalak, egyszóval minden, ami kell, úgyhogy szerintem egy plusz "helyfoglalóra" már nincsen nagy szükség.
Mindent egybevetve azonban tetszik a blog designja: igényes, aprólékos munkával összerakott remekmű, ami szép a szemnek, így az olvasókat is bizonyára jobban csábítja. Azonban, mielőtt valaki félreértene, nem csak a külső miatt érdemes ezen az oldalon maradni: a tartalma szintén élvezetes, de ezt a továbbiakban bővebben ki fogom fejteni.
5/5
Történet: Ahogyan azt a fülszövegben is olvashattuk, a sztori lényege az, hogy megtudhassuk, ki is az a Rakéta Királynő valójában, akiről Axl Rose korábban megírta a Guns'n Roses híres Rocket Queen c. számát. Ahogyan az az ismertetőből elég nyilvánvaló, te kreáltál magadban egy történetet, melynek főszereplője Cassidie Moore, egy szabadelvű, rocker lány, a szándékaid pedig egyértelműek: őt tekinted a szóban forgó dal múzsájának. Noha már erre a fülszöveg elolvasásakor rájön az olvasó, mégis kíváncsi lesz arra, hogyan építed fel a sztorit, milyen eseménysorozatok fogják egymást követni benne, stb. Én sem voltam másképp ezzel, izgatottan kezdtem bele az olvasásba.
Már a prológusban megállapítható, hogy a sztori a főszereplő, Cassidie szemszögéből íródik E/1-ben. Ez a módszer nem csak azért jó választás, mert így könnyebben fókuszálhatunk a lány gondolataira, belső érzelmeire, de egyúttal jobban tudunk vele azonosulni is, ami a szimpátia kialakításának egyik fontos tényezője. Ebbe viszont majd csak később mennék bele, lássuk most magát a történetet! A prológus gyakorlatilag Cassie egy átlagosnak mondható napját mutatja be. Megtudhatjuk, hol dolgozik, milyen munkát végez (pincérnő egy bárban), milyen viszonyban van a munkatársaival. Egy fárasztó nap után hazatér kicsi, ám annál takarosabb lakásába, ahová később beállít legjobb barátnője, Sasha, némi drog társaságában. Cassie először vonakodik a dologtól, de nem kell sok győzködés ahhoz, hogy beadja a derekát: alig fél óra múlva teljesen a drog hatása alá kerül, s úgy dönt, kimegy a levegőre, hogy enyhítse fejfájását. Itt következik be az első fordulat, amiről tulajdonképpen csak utólag tudjuk meg, hogy fordulat: a lány találkozik a ház előtt egy fiúval, aki a később felbukkanó Guns'n Roses banda egyik tagja - nem spoilerezem le, hogy melyikük.
Az első fejezet nem csak Cassie-nek, de nekünk is képszakadással indul. Míg a prológus végén az utcán társalgott az idegen férfival, az aktuális részben az ágyában ébred fel úgy, hogy semmire sem emlékszik. Sasha szintén nincs a helyzet magaslatán, de mivel mindketten laza, spontán típusú emberek, fittyet hánynak a dologra, élik tovább az életet, mintha mi sem lenne természetesebb. Mert mi sem természetesebb. A biztonság kedvéért Cassidie elkéri Sashától a maradék drogot, mert úgy hiszi, nála jobb helyen lesz - ám azzal a zsaruval nem számolt, aki az utcán lefüleli őt, narkóval a zsebében. Ugyan a törvény elől nem lehet menekülni, Cassie most mégis megpróbálja, s ekkor következik be úgymond a második fordulat, a találkozás a bandával. Futás közben ugyanis egy raktárban talál menedéket a lázadó lány, ahol a Guns'n Roses éppen intenzív próbát tart (lazulnak némi anyaggal, pár könnyűvérű lány társaságában). Cassidie, köszönhetően laza és barátkozó természetének, könnyedén szót ért a fiúkkal, hamar meg is kedvelteti magát velük, ám akkor még nem sejti, hogy a banda később nagy szerepet fog játszani az életében.
Kicsit konkrétabban: minden nap felbukkannak majd - hol a lakásán, hol az utcán, kedves ismerősökként -, s az egyre több együtt eltöltött idő közelebb hozza őket Cassie-vel, aki főként az Axl-Slash-Duff hármasával ápolja a legjobb viszonyt. Meg tudom érteni, csak rájuk kell nézni. Az előbbi két tag időnként még nála is tölti az éjszakát. Egyébként ez a lazaság, ez a spontaneitás, amit beleviszel a történetbe, kifejezetten tetszik. Ha egy modern-kori sztorit írnál, rögtön belekötnék, hiszen manapság bolond az, aki annyira könnyen megbízik egy másik emberben, hogy még pótkulcsot is ad neki a lakásához, holott csupán fél órája ismerte meg. De az 1980-as évek más időszak, különösen a rockerek tekintetében: ők mind egy családként, teljesen közvetlenül viselkednek egymással, így egyáltalán nem meglepő, honnan is jött ez a hirtelen jött, nagy bizalom a fiúk iránt.
A következő fejezetek mintha új korszakot jelölnének: Cassie egyre több időt tölt a fiúkkal, egyre többször botlik beléjük különböző helyeken, bár ez azért sem nehéz, mert a fiúk gyakorlatilag felváltva csöveznek a lakásán. Nagyon hamar a "banda" egyik állandó tagjává növi ki magát: velük lóg, bulizik, de egyúttal vigyáz is rájuk, mert, ha megengeded, hogy idézzelek, olyan, mintha öt fia lenne. A hasonlat nagyon tetszett, és azt hiszem, elég jól leírja a köztük lévő kapcsolatot. Persze azért, reménykedem benne, hogy más érzelmek is kibukkannak idővel a felszín alól, mint például a szerelem. Mert a drámai rész is kellőképpen megvolt a levél megérkezésének mozzanatával. A testvéreitől kapott üzenetet elolvasva Cassie életvidám gondtalanságát felváltja a szomorúság. Pontosan még nem tudni, milyen családi probléma áll ennek hátterében, de remélhetőleg erre később fény derül.
Eddig íródott a történet, s azt kell mondanom, nagyon tetszik. Az már mindenképpen jó pont, hogy egyedi - nem sok GnR fanfiction bloggal találkoztam eddig, ami nagy hiba, mert ez a banda valami fenomenális: minden egyes számuk, koncertjük legendás, az pedig, hogy most újra egyesülni fognak egy kis időre, hihetetlen jó érzés a rajongók számára. Összegezve tehát amellett, hogy izgalmas, folyton pörögnek az események, még reális is, hiszen a korrajzot remekül szemlélteted. Csak így tovább! Fel is iratkoztam.
5/5
Szereplők: Azt hiszem, ennél a pontnál rengeteg mindent tudnék írni. Ódákat zenghetnék arról, mennyire imádnivaló egy banda a GnR, s hogy milyen jó, amiért róluk kezdted el írni a blogodat, mert így már csak a karakterek miatt is érdemes belekezdni az olvasásba. Sajnos azonban túl hosszadalmas lenne, ha minden tagról hosszas véleményt fejtenék ki, plusz akkor a kritika megírása is több időbe telne, így főképpen azokra a szereplőkre fektetek hangsúlyt, akik fontosabbak a történet szempontjából.
Egyértelműen ilyen Cassie, a főszereplő lány. Tekintve, hogy a történeted a '80-as években játszódik, mindenképpen figyelembe kell vennünk az akkori Amerika hangulatát, a rockerek életvitelét, felfogását. Mindez teljesen kihat Cassidie-re is, hiszen a lány korának igazi lázadója: spontán, laza, egyáltalán nem izgulja túl a dolgokat, szinte mondhatni, a mának él. Ezek igazán szimpatikus tulajdonságok, nekem már első pillanatban pozitív oldalra dőlt a mérlek vele kapcsolatban. Persze az sem árt, ha az embernek van némi felelősségtudata, s ezt kissé hiányoltam belőle - legalábbis eddig még nem mutatta bármi jelét annak, hogy lenne neki. Ettől eltekintve azonban a számlájára írhatjuk azt, mennyire segítőkész, mindig számítani lehet rá, s valóban olyan, mint egy igazi barát - még azokkal is, akiket alig ismer fél órája. Az öltözködési stílusa is erről árulkodik: minél lengébb, annál szabadabban érzi magát, akár egy tipikus lázadó. Külsőleg sok információ nem jut róla a birtokunkba, úgyhogy ezt egy picit építsd fel jobban. Egyébként egy teljesen jó karakter, akivel könnyű azonosulnia annak, aki szintén hasonló tulajdonságokkal bír.
Másodikként talán Duffot említeném meg, hiszen a banda tagjai közül ő az, akivel elsőként találkozik - még is az a tag lesz, akivel szinte a legkevesebbet érintkezik (ha az utolsó fejezetet nem számítjuk bele, hiszen akkor már lényegesen közelebb kerülnek egymáshoz). A magas, szőke srácra is jellemző a hihetetlen lazaság. Nem aggódja túl a dolgokat, ahogyan egyik bandatársa sem. Nem hiába rockerek, a spontaneitás, a pillanatnak élés célja lebeg a szemük előtt. Nagyobb szerepe két helyen van főként: először, amikor az utcán egymásba botlanak Cassie-vel, másodszor pedig, mikor a negyedik részben egy szobában alszanak. Utóbbi azért lényeges, mert itt az olvasónak - legalábbis nekem - olyan érzése támad, mintha közelebb kerültek volna egymáshoz, ami az érzelmi szintet illeti. Lehet, hogy csak sokat képzelek bele, de Duff szavai egyértelműen udvarlásra emlékeztetnek. Ha ők ketten összejönnének a közeljövőben, egyáltalán nem lenne vele problémám, sőt! Örülnék neki: szerintem Cassidie vele illik leginkább össze, mind külsőt, mind pedig tulajdonságaikat tekintve.
Slash az, akiről még mindenképp írnék néhány sort. Ő az a személy, akivel Cassie a legjobb viszonyt ápolja a tagok közül, amit abból szűrök le, hogy állandóan együtt lógnak. A hülyéskedés nulla-huszonnégyben megy, a humoros szócsaták sosem akarnak megszűnni közöttük. Remekül kijönnek egymással, de csak mint barát - legalábbis szerintem. Nem igazán tudnám elképzelni, hogy komolyabb dolog is kialakulna kettejük között, de persze az 1980-as rocker Amerikában bármi megtörténhet.
Akit pedig vétek lenne kihagyni a felsorolásból, az természetesen Axl. A banda énekese, s egyben talán legkomolyabb tagja. Valamiért zárkózottabbnak tűnik a többieknél, a viselkedése is sokkal felnőttesebb - bár még ő is a gyerekes típusba sorolható. Mégis, mintha felelősségteljesebb lenne, úgy tűnik, mint aki használja is az eszét, és ő az, akire talán azt mondhatnánk, hogy összetartja a csapatot. Duff mellett még ő az, akit talán Cassie mellé el tudnék képzelni, mert tulajdonságaikat tekintve egészen jól kiegészítenék egymást. Amiben Axl jó, abban Cassidie nem, s ez így igaz fordítva is.
Összességében csak jó dolgokat mondhatok el a karaktereidről: itt már sokkal inkább vannak felépítve személyiségileg, mint az előző blogod szereplői. Sok szempontból javult a jellemek felépítése, emellett a mellékszereplők ismertetésére is több hangsúlyt fektettél, ami szintén jó pont. Egyedül a külsőségek lennének azok, amiken javíthatnál picit (pl. utalj részletesebben a fiúk kinézetére azzal, hogy a legjellemzőbb észrevételeket leírod róluk, lásd, Axl vékonyabb arccsontja, Slash szélesebb orra, satöbbi).
5/4
Fogalmazás, stílus: A kritika ezen pontját, ahogyan már tőlem meg lehetett szokni, két részre fogom szedni. Elsőként kezdem azokkal a megjegyzésekkel, amik a negatívumok kategóriájába tartoznak - bár ebből hála az égnek és írói tudásodnak, nem volt sok.
A vesszőhibád még mindig gyakori volt. Már nem annyira, mint az előző blogodban, de azért előfordult még néhány helyen, hogy oda nem tettél vesszőt, ahová kellett volna. Igazából ezen úgy tudsz segíteni, ha alaposan átolvasod a szabályokat - ehhez egy oldalt is tudok neked javasolni, amelyik szerintem elég jól és érthetően írja le ezeket: Katt ide! Egyébként ezen a problémán egy alkalmi vagy állandó béta is segíthet, aki közzététel előtt átolvassa az adott részeket. Ha gondolod, én is el tudom neked vállalni ezt a megtisztelő feladatot, amiben örömömet is lelném.
Amit még ide tudnék sorolni, az a néhány elírási, elgépelési hiba, de azok sem voltak olyan súlyosak vagy szembetűnőek, aminek igazán örültem. Ez is olyan igazából, ami mindenkivel előfordul: többszöri átolvasással, vagy béta felfogadásával ki lehet küszöbölni.
Ennyivel tulajdonképpen le is tudnám zárni a helyesírásod negatív oldalát, hiszen ettől kezdve már csak pozitív élményekben részesítettél. Visszaemlékezve, a párbeszédeiddel és a kevés leírásoddal voltak gondjaim korábban, még az előző blogodnál, de óriási örömmel látom, hogy mindezt már tényleg magad mögött hagytad. Nagyon sokat fejlődtél ezen a téren, főleg ami a leírást illeti. Egyre aprólékosabb, részletesebb, hitelesebb, s ezzel a történetet magát is élvezhetőbbé teszed. A párbeszédeid szabályosabbak, mindig érteni lehet őket.
A sajátos stílusodat most is remekül hoztad: gördülékenyen fogalmazol, egyáltalán nem bonyolítod túl, olyankor pedig sok-sok humoros pillanattal is megajándékozod az olvasót, ami a hangulatot gyakorlatilag a négyzetre emeli. Az egyedi stílusodat megkoronázza a néhol különleges szóhasználatod is. Ez úgy hiszem, nagyon jó dolog, mert ha az ember kicsit is kitűnik a többi blogger közül az írásmódjával, az nagyon ritka - de te nagyon jó úton haladsz felé. A szavakkal szépen bánsz, a szinonimákat remekül alkalmazod és mindig tudod, hol kell humorosra, hol pedig drámaibbra fordítani a hangulatot.
Összességében ennyit tudnék mondani a fogalmazásodról, a helyesírásodról, hiszen a hibák elenyészőek voltak, a pozitívumok pedig túlsúlyba kerültek velük szemben. Nagyon boldog voltam, hogy ennyit fejlődtél, mert az előző blogodat is olvastam ugyebár, kritikát is írtam róla, így össze tudtam hasonlítani az akkori Alicia és a mostani Alicia stílusát. Csak így tovább!
5/4
Összesen: 18/20
A továbbiakban is nagyon sok sikert és feliratkozót kívánok - mert megérdemled: M. Gin