2015. máj. 31.

Kritika 15# - Dirty Rhythm

Sziasztok, sziasztok!
Újabb kritikát hoztam, ezúttal E. C. Black blogjáról, a Dirty Rhythm-ről. 


Kinézet: A színvilág alapvetően nem rossz, sőt! Kifejezetten tetszik a "rózsaszín és annak különböző árnyalatai" stílussal övezett blog, de lenne néhány dolog, amibe bele tudnék kötni. 
Először is, a fejléc teljesen üres. Nincsenek rajta textúrák, képek, elmosások, csupán ugyanaz a lány háromszor bemásolva, na meg a cím, ami véleményem szerint túl nagy helyet foglal el az összképen. Az pedig, hogy a háttere ugyanolyan színű, mint a blogé, csak ront a helyzeten. Szerintem szedd ki ezt a sok mozaikot, mert nagyon látszik a törés az oldalon, miközben az ember egyre lejjebb görget rajta - ráadásul homályos is. Ennél még akár egy egyszínű háttér is ízlésesebb lenne, gondolj csak bele. Egyszerű, az igaz, de legalább nem lennének vele ilyen problémák. 
A modulokról: a lekerekített szélű, árnyékolt szövegdobozok nagyon jól mutatnak az oldalon, a bennük lévő tartalommal sincsen semmi baj. A fülszöveg kifejezetten tetszik. Szerintem jól meg van írva, elő van vezetve, és lezáratlan: rengeteg kérdést és kíváncsiságot hoz maga után, ami lázba hozza az olvasót, hogy minél előbb elkezdhessen megismerkedni a blogoddal. Az oldalak sorrendje is megfelelő, a fejezeteket szépen sorban linkeled be egymás alá. A szereplők képei is rendben vannak, bár azt nem értem, Jeremyé miért nem színes, mint a többi? A trailer, amit rendeltél, még a jövőhéten el fog készülni, csak kicsit csúszásban voltam az idővel, elnézésedet kérem. 
A chatbox betűszínével elégedett vagyok, a háttere viszont picit elüt a színvilágtól. Barack? Miért pont barack? Szerintem annyira nem illik ide, én változtatnék rajta, persze ez a legkevésbé szembetűnő hiba az oldalon.
Összességében tehát jó, csupán a helyedben változtatnék a hátteren meg a fejlécen, hogy ne legyenek ennyire homályosak. 
3/5

Történet: A prológusról: majdnem minden szempontból megfelel az elvárásnak. A főszereplőről ír, a múltban játszódik, s olyan sztorit ölel körbe, aminek meghatározó szerepe lesz a későbbiek során. Én egy dologgal nem vagyok megelégedve, méghozzá a hosszúságával. Szerintem egy jó prológus a tiednél egy kicsivel nagyobb terjedelmű. Tartalmilag nem volt gond vele, csak én személy szerint szívesen tovább olvastam volna, mert ebből túl sokat nem tudunk meg. 
Az első két fejezet (ennyi van fent egyenlőre) már kicsivel jobban tetszett. Igaz, ezek sem sikerültek túl hosszúra. Szerintem ahelyett, hogy több részre bontasz egy eseményt, írhatnád egybe is, mert így terjedelmileg jobb lenne olvasni. Pont, amikor kezdenénk belelendülni, egyszer csak vége a fejezetnek, mi pedig értetlenül csücsülünk előtte, hogy: "Mi? Ennyi volt?". Ettől eltekintve egészen jóra sikeredtek. Bár a párbeszédekre több hangsúlyt fektetsz, mint a leírásokra, szerintem ezen s javíthatnál, mert így kicsit úgy tűnik, mintha gyorsan elsiklanál a dolgok fölött ahelyett, hogy részletesebben ecsetelnéd őket. 
Az alapsztori egyébként tetszik: szeretem a tánc témájú blogokat, a tied alaptörténete pedig elsőre izgalmasan hangzik, noha igaz, hogy sok táncos blog szól viszályról, de ha valaki egyedien alakítja a történetet, semmi ellenvetésem nincs a sablonosságával kapcsolatban. 
4/5

Szereplők: Egy apró megállapítás az elejére: a szereplők topikban véleményem szerint túl sok karakter kép van, így az elején. Változtathatnál kicsit rajta: én a helyedben folyamatosan tenném fel őket úgy, hogy amint felbukkan az adott szereplő a történetben, felraknám a képét is az oldalra. 
Alapvetően jó karaktereket választottál: a főszereplő és a két barátnője már első pillanatban szimpatikussá válik számunkra. A külsejükön kívül sokat nem tudunk meg róluk, de kezdetben, hiszen még az elején vagy, ez is elegendő. A mellékszereplőkről is annyi információt csöpögtetsz az olvasóidnak, ami elegendő ahhoz, hogy el tudjuk őket képzelni. Ez szép munka! Van ugyanis olyan, aki totálisan elfelejti jellemezni a mellék karaktereit.
Természetesen az, akit leginkább ismerünk, a főszereplő, Katherine. Valósághűen ábrázoltad, teljes mértékben el lehet őt képzelni. Valamennyit a múltjáról, a gyerekkoráról is megtudunk a sztori olvasása közben, emellett kiderül néhány apróbb információ is róla (például, hogy nem szereti a ribancokat...). Komolyra fordítva a szót, nagyon eltaláltad. Erőteljes a karaktere, határozott jellemvonásokkal. Alig várom, hogy többet is megtudjak róla!
5/5

Fogalmazás, stílus: Egy két elgépelési hibán kívül nem sokat találtam benne. Mint korábban említettem, én a párbeszédek helyett a leírásokra picivel nagyobb hangsúlyt fektetnék, na meg arra is, hogy belsőleg jobban megismertessem a karaktereket.
Ezektől eltekintve szépen írsz, gyakran csempészel bele humort, ami megnevetteti az embert. Kialakult egyfajta egyedi stílusod, ami teljesen közvetlen az olvasóiddal. Ez pozitívum, nem mindenki képes rá. 
Jó tanácsként tehát: több leírás, emellett mielőtt publikálsz, olvasd át többször is a szöveget, hogy biztosan ne legyenek benne szemet szúró hibák. Ezeket betartva máris élvezhetőbbé válik az olvasás.
4/5

Összesen: 16/20
Sok sikert kívánok Neked a továbbiakban is a bloghoz: 

2015. máj. 29.

Kritika 14# - A végzet kelyhe

Második kritikaként Khyira blogjával érkeztem A végzet kelyhe címmel.
Kedves Khyira!

A design:
 Ami először megfogja az olvasót az a fejléc/kinézet. A modulokhoz annyit fűznék hozzá, hogy az "Eddig történt" modult vagy előrébb hoznám vagy a menübe beillesztenék egy "Fejezetek( vagy ahogy elnevezed)* menüpontot, hogy az olvasó el tudja érni könnyen az előző fejezeteket és ne kelljen végigmennie visszafelé az összes fejezeten újra.
A fejléc:  A színválasztás egyszerű, viszont a fehér-szürke nme mindig jó választás, mivel a cím alig kivehető a hasonló színek miatt. Josh Hutcherson és Jennifer Lawrence képén pedig, ha jobban megnézni az ember akkor látszik, hogy a fejük felett ott van az eredeti kép széle is, amit elhalványíthattál volna, de nem szembetűnő.
A történet: 
Elolvastam a prológust és úgy voltam vele, hogy különleges történet viszont a szereplőket nem értettem, hogy ki kicsoda csak az első fejezetben tudtam meg, hogy kicsoda Caius-,így az első fejezet után újraolvastam a prológust-, de a szellemlányról -Shaynről- még nem sokat tudok. Különleges helyszín különleges cselekmény, kíváncsi leszek a továbbiakban mit tudsz kihozni belőle. Végignéjzve a menüpontokon megakadt a szemem "A világról" címűn. Elndolkoztam, hogy vajon milyen bölcseletet fogok olvasni világunkról esetleg a társadalmunkról és kellemeset csalódtam, hogy a megteremtett világodról írtál néhány sort, hogy aki olvassa az tudja, hogy végül is amit olvas az hol történik. Amikor olvastam az első fejezetet amiben Caius-ról írtál a szereplővel együtt aggódtam, veke együtt éltem át azt a helyzetet, amikor nem jött a sárkány és már halálközeli állapotban volt.
Szereplők: 
Ezen nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit is írhatnék ide, mert annyi gondolat jött hiretelen, hogy nem tudtam dönteni és mire leírtam volna el is felejtettem őket.
A prológust olvasva kíváncsi leszek, hogy hozod majd kapcsolatba a két szereplőt, de kíváncsian várom, majd a "Szereplő" menüpontot, hogy te, hogy jellemzed a szereplőidet és miket árulsz el róluk.
Fogalmazás:
Gyönyörűen fogalmazol, nagyon változatos szókinccsel. A szóhasználatodban volt egy kifejezés ami kifejezetten tetszett: ...kéken izzó lélektükrökkel..., ahogy a szemét jellemezted. 

Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban!

2015. máj. 27.

Kritika 13# - Az utolsó előtti esély

Szép napot, drága bloggerek/bloggerinák!
Újabb kritikával jelentkezem, ezúttal Alane számára, aki Az utolsó előtti esély című blog írója.


Kinézet: Tudom, hogy nem saját készítésű, de azért elemezném ezt is. Az első megállapításom: egyszerű, de szép. A színvilágot nagyon jól eltaláltad, illik a blog hangulatához és alaptörténetéhez. Visszafogott, nem élénk, szinte gyönyör a szemnek. Tetszik, hogy a háttér a bejegyzés görgetésénél nem megy lejjebb, hanem egységes marad, mozaik nélkül.
A fejlécen lévő lány nekem kissé homályos, de egyébként ötletes a kör alakú kivágás és a körbe tekeredő virágminta a szélein. Én a helyedben tennék rá némi fényerőt és talán élesíteném is, mert lefogadom, úgy máris jobban festene (PhotoScape programmal ez könnyű szerrel elkészíthető). Alaposan megvizsgálva, rögtön felmerül bennem a kérdés: kit akarna ábrázolni? Valamelyik szereplődet? Mert a külseje valahogyan egyikkel sem egyezik. Célszerű lenne valakivel megcsináltatnod, akár ugyanígy, ugyanilyen körkivágású sablonnal úgy, hogy a főszereplőd (vagy ha nincs, egy fontosabb szereplőd) legyen rajta. Máris személyesebbnek tűnik tőle a blog.
A modulokról: az oldalakból nincsen sok, ami tetszik, mert kelt túl komplikált hatást. A szereplők képei jól láthatóak, bár szerintem így az elején kicsit sok van belőlük, egyszerű megoldással vannak beillesztve az oldalra. Az információk fület esetleg kiegészíthetnéd még, például műfajjal, egyéb, szerinted fontos, kiírandó szövegekkel. A többi modullal (feliratkozók, chat, archívum) nincsen semmi bajom. Jó tanácsként esetleg azt tudnám javasolni, hogy a chatbox színét megváltoztathatnád úgy, hogy jobban menjen a számodra elképzelt barnás, bézses színvilághoz (még az átlátszó is jobban megtenné, mint ez a szürke).
Amit hiányolok: a fülszöveg. Nagyon, nagyon fontos része a blognak a fülszöveg, amely pár mondatban írja le, miről fog szólni az egész történet. Nyilván nem elejétől a végéig, de ha más blogoknál megfigyeled, a legtöbb helyről nem hiányzik. Javaslom, ha nincs ihleted írni sajátot, manapság már rendelni is tudsz bizonyos design blogoknál. Hogy miért pótold ezt a hiányosságot sürgősen? Mert az olvasó szeme azon akad meg, azt olvassa el először, így tud véleményt alkotni a blogodról, hogy érdemes-e elolvasnia. Nyilván te sem nagyon kezdenél neki egy olyan blognak, ahol nincs pár mondat, amely felkeltené a kíváncsiságodat vele kapcsolatban.
4/5

Történet: Mivel eddig csak a prológus van fent, arról tudok véleményt mondani: a hosszúsága ránézésre megfelelő, de elolvasva már rövidnek találom. Túl sok szereplőt ismerünk meg benne egyszerre, és túl sok esemény történik benne: egyszerre beszélget 6 lány nagyjából a lovardában dolgozó alkalmazottak és vezetők összességéről. Értem én, hogy mindenkit igyekszel belepasszírozni, hogy már az elején megismerjük őket, de szerintem ezt aprólékosan is lehetne adagolni, hogy egy-egy karaktert jobban tudj jellemezni. 
Egyébként az alaptörténet nagyon tetszik: amint megláttam, hogy egy lovas bloggal van dolgom, vigyorogni kezdtem, mint egy tejbe tök. Én is űzöm ezt a sportot, és imádom a lovakat, meg azt az egész hangulatot, amit egy lovarda teremteni tud.
Ahogyan az elejétől a végére érünk, egyre több információval bővül az agyunk kapacitása Lottét illetően. Mindenki róla beszél az első perctől kezdve, de csak a prológus végén bukkan fel. Ez a késleltető eszköz nagyon kellett bele, fokozta az izgalmat és a kíváncsiságot, amit kiváltott az olvasóból a sztorid. Az utolsó néhány mondat ütősre sikeredett. Éppen kezdtem belelendülni az olvasásba, amikor láttam, hogy sajnos vége, így várhatok a következő részig, hogy megtudhassam, mi célja van az új lánynak az érkezésével. 
Összességében ügyesen összehoztad, fel is iratkoztam, mert érdekel a történet, de tanácsként: egy picit vezethetnéd lassabban a cselekményeket, és kitérhetnél esetleg a szereplők bővebb jellemzésére.
4/5

Szereplők: Na, itt kerülök gondba. Rengeteg szereplőd van már kint, olyanok is, akik eddig még fel sem bukkantak a történet során.
Akikről valamennyit is tudni, a hat lovas lány, név szerint: Leila, Melinda, Tina, Edina, Emma és Éva (nem értem, az ő képe miért került a "Szereplők"-nél legalulra?). Szeretnek pletykálni, nagyon jó barátnők és egyikük sem vélekedik túl pozitívan az érkező Lottéról. Úgy érzem, ha ők lesznek a központi karakterek, ez mind kevés róluk. Szerintem vihetnél egy-két kósza mondatot időnként bele, amivel jellemezni tudod őket, csak példaként:
"- Szerintem nem fog tudni beilleszkedni... - jegyezte meg gúnyosan Edina, a tőle jól megszokott, ítélkező stílusában."
"- Én erről nem tudok véleményt mondani... - Emma szégyellősen a füle mögé tűrte vállig érő, barna hajának egyik kósza, szemébe lógó tincsét."
Ilyen apró megjegyzésekkel is többet tudnánk már a jellemvonásaikról és a külsejükről, szóval amennyiben a későbbiekben tudod, tegyél bele ehhez hasonló utalásokat a történet szövegébe. 
Lotte talán az, akiről eddig a legjobban informálva vagyunk: picit sötétebb előéletű, idősebb a többi lánynál, a lovarda vezetőjének a lánya, fél ezektől az állatoktól, valami rosszban sántikál és valamiért senki sem kedveli túlzottan.
A pontozásnál figyelembe veszem, hogy csupán még a prológust tetted közzé, de mint rendszeres olvasód, elvárnám a későbbiekben a bővebb információ áramlást a személyem felé... :)
4/5

Fogalmazás, stílus: Alapvetően szépen írsz, jól is fogalmazol, helyesírási vagy elgépelési hibát pedig nem nagyon találtam eddig a szövegben (leszámítva néhány vesszőhibát). A szabályokat szépen betartod: sorkizárással írsz, a mondatjelek után szóközt használsz. A párbeszédeknél néhol elveszítettem a fonalat, hogy most ki is beszél kihez, és kiről, de egyébként nincsen velük gondom. A betűszínt és típust szintén jól megválasztottad, kényelmessé és élvezhetővé teszik számunkra az olvasást.
Többet nem igen tudok hozzáfűzni ehhez a részhez, meg vagyok elégedve az írói stílusoddal.
5/5

Összesen: 17/20
Nagyon sok sikert kívánok neked a bloghoz, remélem, nemsokára hozod a következő részt: 



Trailer 5# - Remélem megtalállak


Sziasztok, sziasztok! 
Ezúttal egy trailert hoztam nektek a Remélem megtalállak című bloghoz. A rendelő: Rácz Vivi.
Remélem, elnyerte a tetszésedet!


Szép napot nektek: 

2015. máj. 24.

Kritika 12#- Falling Star with Kirsten Rybak

Sziasztok! 
Egy kritikával érkeztem, név szerint Fran Fisher Falling star with Kirsten Rybak című blogjával.


Kedves Fran( névrokon)!

A történet:
Az első ami már az elején megfogott, az az, hogy nem Amerikában vagy Nagy-Britanniában játszódik a történet, a legtöbb bloghoz hasonlóan, hanem Norvégiában, így rögtön kedvet kaptam az olvasáshoz. A történet nincs elsietve, minden a maga idejében történik és a váratlan fordulatok is szépen el vannak helyezve, nincsenek közvetlen egymás után. A téma sem sablon sztori, aminek szintén nagyon örülök, mivel (szerintem) már mindenkinek a könyökén jönnek ki a One Direction, Justin Bieber, ByTheWay és társai fanfiction-ök. A fülszöveg arra is ösztönzött, hogy az előzményekre is kitérjek és az előző blogodat is elolvassam, szóval hamarosan annak is nekiveselkedek. 

Szereplők: 
Nem sorolom fel a szereplőket, csupán a főhősnőről írok!
Kirsten Rybak, akit egyszerűen imádok! Nem csak azért, mert ő a főszereplő, hanem azért is, mert olyan személyisége van. Olyan tulajdonságokkal ruháztad fel, amik bármely más tizenévesre jellemzőek. Makacs, lázadó és mérhetetlenül szerelmes -természetesen egy rosszfiúba. Külön tetszik, hogy nem ellentétes tulajdonságokkal ruháztad fel főhősünket, hanem a realizmust figyelembe véve. Ami külön tetszik a jellemzésben, hogy az előzményekben a szülők valós születési dátumait írtad le, majd ebben a történetben egy ahhoz viszonyított születési dátumot határoztál meg a gyerekeiknek.

Fogalmazás:
 Kivetnivalót egyáltalán nem találtam benne. Nagyon különleges és választékos szókincsed van, amit öröm olvasni. Néhol találtam egy-két elírást, de ilyet mindenki követ el.



A kinézetről sokat nem is szeretnék mondani, mivel nem te készítetted, de kifejezetten tetszik ez a kódos design

Sajnálom

Sziasztok, Drágáim! 
Tudom, rosszul kezdődik ez a bejegyzés, és bár soha nem akartam, hogy ez bekövetkezhessen, nem én parancsolok. Egy időre itt kell hagynom a blogot, magán és családi problémák miatt. Húztam-halasztottam ezt a szünetet, de sajnos nem lehet tovább várni. Már így is annyi kérés jött...
Sajnálom, hogy cserben hagylak titkeket, de nem tudok mást tenni, nincs választásom. A kért kritikákat ahogy időm és energiám megengedi, megírom, de többet nem vállalok! Viszont nyugodt vagyok, mert tudom, ha lezajlanak itthon ezek a problémák, akkor egy nagyon magas színvonalú blogra térhetek vissza, ugyanis Gin-ék tökéletesen fogják vezetni! 
Addig is, puszi nektek, Brooke

Kritika 11# - Wannabe

Üdv nektek! 
Újabb kritikával érkezem, melyet Skyler rendelt tőlem Wannabe című blogjához.


Kinézet: A fejléc nagyon tetszik. Bár én nem vagyok The Vamps fan, ezt már előre leszögezném, mégis minden részlete tetszik. A színvilága barátságos, kitűnő megoldás, hogy a szélei bele vannak mosva a háttér színébe. A két főszereplő elhelyezése szerintem kitűnő helyen van, bár azt megjegyezném, hogy Crystal képe egy kissé pixelesnek tűnik, a tükrözött tigrisek pedig figyelemfelkeltő hatást gyakorolnak az olvasóra. A bejegyzés betűszíne és a háttér nem üt el túlságosan egymástól, jól összepasszolnak kombinációjukat nézve, ám ami szemet szúrt, az az Információk modulnál a halvány betűszín. Egyszerűen alig lehet kivenni, mi van beleírva: ezen mindenképp sötétíts egy kicsit. Az oldalakkal nincs különösebb baj, csupán azt nem értem, miért pont rózsaszínűvé válnak, amint rájuk viszem a kurzort. Nem lenne célszerűbb például a barna/bézs, ami jobban illene a blog egyébként jól összerakott színvilágával? A másik apró problémám a fülszöveggel van (nem a tartalommal, mert az a célnak megfelelő, kíváncsiságfokozó, figyelemfelkeltő): véleményem szerint a betűk elég kicsik, csupán hunyorogva lehet kivenni őket. Ezt, ha van rá mód, mindenképpen javítsd, elvégre a fülszöveg kinézete és tartalma az első legfontosabb benyomás egy blognál.
4/5

Történet: Ha a fejlécről nem is, de a fülszövegről nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy Brad Simpson fanfiction, amely méghozzá E/1-ben íródik, a fiú szemszögéből (!). A történet elején a banda Ausztráliába utazik, mert itt kerül majd sor következő, hosszas turnéjukra. Első este szokás szerint elmennek lazulni egy kicsit: a buliban Brad megismerkedik Ceciliával, aki, nagy meglepetésére, nem rajong érte annyira, mint először hitte - hála az égnek, az elég sablonos lett volna... A lány egész természete így hát kezdettől fogva vonzza Bradet, szeretne vele jobban megismerkedni, ezért megkéri, hogy míg itt időznek, mutassa meg a bandának a látnivalókat a városban. Az első találkozás nagy nehezen végül össze is jön, de arra senki sem számít, hogy Cecilia barátja is megjelenik a lány oldalán, aki nem mellesleg Brad gyerekkori barátja, Jack. A nem várt találkozás tehát okoz némi feszültséget a fiúnak, aki mindenképp meg akarja szerezni magának Ceciliát, de a pasija már az elején közli, hogy ne merészelje ezt megtenni. Nos, eddig íródott a sztori, szóval ennyit tudok csak véleményezni:
Alapjába véve jó, érdekesen van felépítve a szitu: a banda turnézni megy, a főszereplőnk találkozik egy lánnyal, aki nem rajong érte, pedig tudja, milyen híres, de rövid idő elteltével talán mégsem viselkedik majd vele ilyen mogorván. Igazából kicsit tipikusnak találom, hogy pont olyasvalaki kelti fel a fiú figyelmét, akit egyébként hidegen hagy, de te ügyesen írod meg még az apróbb cselekményeket is, éppen ezért szívesebben olvasom ezt, mint valami sablonosabb, kiszámítható változatot. Az emberben van egyfajta sejtés, mi fog történni a későbbiekben, mégsem tudni biztosan, mert tele vagy ötletekkel és váratlan fordulatokkal, amit a történet bármely pontján képes vagy beleírni - ez teszi izgalmassá,
4/5

Szereplők: A narrátorunk és főszereplőnk Brad, a The Vamps híres énekese. Népszerű, sikeres, rajongó csajok ezrei vannak oda érte, de ezek neki nem kifejezetten fontosak. Különösen tetszik, hogy nem beképzelt és annyira egoista sem, mint amennyire egyébként várni lehetne tőle. Amikor megtetszik neki Cecilia, aranyos, ahogyan vélekedik róla, tipikus srác. Annak ellenére hogy a karaktert mindenki ismeri és így alapból kialakult róla egyfajta elképzelés a személyisége iránt, te mégis beleviszel saját jellemvonásokat, ami szerintem remek megoldás, ami Brad megismertetését illeti. 
Cecilia igazán határozott, karakán, szókimondó lány, aki kezdetben ridegen bánik a fiúval, ettől annyira nem válik szimpatikussá az olvasók számára. Később azonban, ahogy kezd megenyhülni iránta, kedvesebbé válik, és a karaktere is megszokottabb lesz, mégis megtartja az egyediségét. 
A mellékszereplők (bandatagok, menedzser, Jack) kidolgozása is szép munka eddig. Nem rajtuk van a hangsúly, de ügyesen megoldod, hogy néhány olyan tulajdonságot, ami legjobban jellemzi őket, megtudjunk róluk. 
5/5

Fogalmazás, stílus: Továbbra is csak azt tudom mondani, amit a másik blogodról: szépen, választékosan írsz, amit élvezet olvasni. Mindig tudod, hol kell éppen abbahagyni, hogy kellőképpen kíváncsivá váljon az ember. Helyesírási hibát nem találtam benne, ami megelégedéssel töltött el. De, és itt jön a de, úgy vettem észre, ebben a blogban kevesebb a leírás. Kicsit hiányolom őket, mert így élethűbb képet kapnánk a történésekről, így viszont főként a párbeszédre helyeződik a hangsúly, ami nem feltétlen rossz... de a dilemmámat érted, nem igaz? Jobb lenne több leírást olvasni, és nem lehetne belekötni a bejegyzéseidbe!
4/5

Összesen: 17/20
A folytatáshoz sok sikert és energiát kívánok Neked: 


Elkészült fejléc #1

Sziasztok! Meghoztam az első itteni rendelésemet :)
Remélem ti is kedvet kaptok :D
Rendelte Dawn Vesta

Jappancs - Bemutatkozás

 Sziasztok!
Pár napja akadtam rá Brooke hirdetésére az egyik facebook csoportban, miszerint egy design blogot szeretne készíteni és társakat keres maga mellé. Mivel szeretek szerkeszteni, és mindig is szerettem volna közös blogon tevékenykedni jelentkeztem. Így lettem fejléc- és design- szerkesztő.

Ha tőlem szeretnétek rendelni itt érhettek el:
hanasakuiroha2000@gmail.com


Jappancs

2015. máj. 23.

Kritika 10# - Adelaine Heaven, az elérhetetlen

Szép napot kívánok!
Ezúttal is egy kritikát hoztam nektek, melyet Skyler rendelt tőlem az Adelaine Heaven, az elérhetetlen című blogjához.


Kinézet: A színvilág nagyon tetszik, ezt előre szeretném hangsúlyozni. A fejléc szépen el van készítve, semmi túlzsúfoltság, semmi ízléstelenség. Különösen tetszik a főszereplő lány középen, és Dylan arcképe a háttérben, kissé belemosva. Nagyon jó összhatást keltenek! A blog háttere egyszerű, egyszínű, de szerintem pont ettől lesz tökéletes. Az oldalak elhelyezése rendben van, modulokból sincs hiány, ízlésesen össze van rakva. Több hozzáfűznivalóm nincsen, egyszerűen szép, és kész!
5/5

Történet: Már régebb óta olvasom ezt a blogot, mert már akkor megtetszett, így pontosan képben vagyok a sztorival. A fülszöveget elolvasva tökéletes képet kapunk a főszereplő személyiségéről, életéről, és arról, mi fog vele történni a későbbiekben. A sorok kissé egymásba olvadnak, talán a betűtípus miatt, de egyébként figyelemfelkeltő, jól megfogalmazott.
A sztori szerint Adelaine egy nagyképű, egoista méhkirálynő a helyi iskolában, tökéletes élettel. Mindene megvan, ami csak akar, és mindent megszerez, amit szeretne. Amikor új fiú érkezik a suliba, ő rögtön szemet vet rá, hiszen jóképű, titokzatos, igazi adonisz, ki ne tenné ugyanezt? Természetesen sikerül behálóznia őt, s pár rész alatt már egy párt alkotnak. Csak egy példa arra, hogy amit a lány akar, annak úgy kell történnie. A jelenlegi rész szerint dúl a szerelem közöttük, minden tökéletes, jól érzik magukat egymás társaságában. Azonban az utolsó fejezetnél érezni lehetett már némi feszültséget a végén, bár talán csak azért, mert előre sejtjük, mi fog történni a továbbiakban.
Mindenesetre, én nagyon szeretem a blogodat: a történet nem sablonos, legalábbis eddig, a szereplőket jól kiválogattad, és mindent, amit meg szeretnél osztani velünk, részletesen teszed.
5/5

Szereplők: Ahogyan kiválogattad őket, az fenomenális! Pontosan illenek a megformált karakterekhez, ami a személyiségüket illeti. Adelaine, a főszereplő különösen jól ki van dolgozva, elvégre az ő életét követjük nyomon. Már az első pillanattól kezdve úgy érezhetjük, mintha mi is részesei lennénk a sztorinak, és ott állnánk Adelaine mellett minden pillanatban. Szerintem ritka, ha valaki ennyire közvetlenül vissza tudja adni a történéseket, de Neked sikerült, amiért óriási piros pont jár. A barátnője, Crystal már kevésbé van kidolgozva, de úgy gondolom, annyira nem is szükséges, elvégre olyan sokat nem szerepel a történetben. Akit esetleg jobban meg lehetne ismertetni az olvasókkal, az Cameron, mindenki kedvence - legalábbis az enyém. Persze normális, ha nem most akarsz minden poént lelőni róla, és csak később belevonni őt a történet fontosabb részébe. Aris külön felkeltette az érdeklődésemet, mert hihetetlenül aranyosnak állítod őt be a részek során, az én kíváncsiságomat pedig fokozod azzal, hogy mégis hogyan lehet képes olyan csúnyán elbánni majd a barátnőjével? Előbb-utóbb meg fog enni az izgalom...
5/5

Fogalmazás, stílus: Ehhez túl sokat nem tudok mit hozzáfűzni. Csodálatosan írsz: választékos a megfogalmazásod, helyesírási hibát nem találtam benne, ügyelsz arra, hogy elkerüld a szóismétléseket. Élvezet olvasni a sorok között, hiszen a történet maga is gördülékeny. Az írási stílusodról: közvetlen vagy az olvasóidhoz, ami szerintem fontos egy írótól, mert csak még jobban szimpatikussá teszi őt mások szemében. Neked ez is sikerült, le a kalappal!
5/5

Összesen: 20/20
Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban is: 

2015. máj. 22.

Trailer 4# - The Adventure of Superboy


Üdv nektek!
Ezúttal egy trailert hoztam a The Advantures of Superboy című bloghoz. Az írója: Rebeka Vavró (Rebi). Remélem, nem csak az ő tetszését nyeri el, hanem a tiéteket is! 


További szép napot mindnyájatoknak: 

Kritika 9# - Ki mit tud?

Halihó!
Ezúttal is felkérést kaptam egy kritika elkészítésére Charil személyében, aki a Ki mit tud? című blogot vezeti.


Kinézet: Kezdem a fejléccel: nekem a bevágott képek túl homályosak, pixelesek. Ezeken mindenképpen javítani kellene a szebb összhatás érdekében. A felirat egy picit beleolvad számomra a fejlécbe, illetve a stílusa kissé úgy fest, mintha hanyagul odavetették volna. Egy szebb betűtípus és erőteljesebb szín bizonyára segítene a látványon. A blog háttere picivel lehetne sötétebb színű, de ez csak saját vélemény. Az oldalak és a modulok már jobban tetszenek. A színvilág harmonizál, a design többi része egyébként igényesen el lett készítve. Amin még esetleg variálni lehetne, az a chat szövegének színe. Véleményem szerint azon is lehetne sötétíteni vagy világosítani, de narancs színével picit elüt az összhatástól. 
2/5

Történet: A fülszöveg egészen figyelemfelkeltő, az elolvasása után kíváncsivá váltam, miről is fog szólni a sztori, elvégre abba nagyon nem mentél bele, így rögtön nekikezdtem az olvasásának. Egy apró észrevétel: amikor azt írod a fülszövegben, a Föld színéről, lemaradt a végéről az "l" betű.
Először is, néhány apró észrevételem van a realitással kapcsolatban: régen összeállt egy banda, akik már több éve együtt zenélnek, de még mindig nincs meg a nevük. Oké, ez nem vészes, de ha megnyerik az iskolai Ki mit tud? rendezvényt, komolyan lemezszerződést kapnak, és turnéra lesz lehetőségük? Ilyen alkalom még egy tehetségkutató megnyerése után sem adódik mindig.
Az alapsztori egyébként nagyon érdekes, megkockáztatom, még egyedi is, sok minden ki lehetne belőle hozni, de te egy kissé elsieted a cselekményeket. Jobban kifejtve, egy pillanat alatt letudod a fontosabb történéseket, pár mondatban, félmondatban használod csak a leírásokat, és néha az az érzésem, a párbeszédnél nem mindig lehet rájönni, ki beszél éppen kihez. Ha picit egyértelműsíted ezeket, izgalmasabbá és könnyen olvashatóbbá teheted vele a blogodat. 
3/5

Szereplők: Nekem olyan érzésem van, amikor a szereplőkről olvasok, mintha csak úgy lennének, és különösebben nem sokat tudok róluk. Cara talán a kivétel, akinek ismerünk egy darabot a múltjából, a jelenlegi életéből, de ő sincs túlságosan részletezve.
Jobban kifejtve, egyszer csak előbukkan Dustin meg Nate és a többiek, de azt sem tudni róluk, kicsodák, honnan jöttek, hogy néznek ki. Az rendben van, hogy külön erre a célra létrehoztál egy Szereplők menüpontot, de attól még, hogy kiteszel róluk képet, szerintem az is nagyon fontos, hogy a történetbe leírd őket mind külsőleg, mind személyiségileg, csak hogy közvetlenebb alakra tudjuk őket formálni. Ha figyelsz arra, hogy kicsit egyedibbé tedd a karaktereket, jobban megismertesd őket, máris jobban képben lesznek az olvasók is velük kapcsolatban.
3/5

Fogalmazás, stílus: Az egyetlen gondom azon kívül, hogy elsieted a leírásokat, de ezt már kifejtettem, hogy elég gyakran fordul elő szóismétlés a szövegben, de ez sokakkal előfordul, minden kezdő belecsúszik ebbe. Tanácsként tudom ajánlani az internetes szinonima szótárat, mert tényleg nagy segítség, ha nem akarjuk, hogy a sztori vontatott legyen. Régen nekem is rengetek segítséget nyújtott, és azóta már teljes mértékben választékosabbá vált a szóhasználatom.
Ettől eltekintve, a hasonlataid és a kifejezéseid között mindig találok valami humorosat, ami szerintem roppant fontos, mert megnevetteted vele az olvasót, amire nem sokan képesek. 
4/5

Összesen: 12/20
További sok sikert és kitartást kívánok a blog vezetéséhez: 

2015. máj. 20.

Kritika 8# - Dates From Hell

Sziasztok!
Igen, jól látjátok, újabb kritika, ezúttal a Dates From Hell című blog íróinak, Nerónak és Miminek.


Kinézet: A fejléc alapjába véve egészen jó lenne, ha (és itt jön a ha) vagy kicsivel nagyobb lenne, vagy pedig jobban passzolna a blog hátteréhez. Például, lehetne egy olyan hátteret választani neki, ami egybeolvad a fejléc szélével. Máris jobban nézne ki, mert jelenlegi helyzetében olyan, mintha csak hanyagul rá lenne dobva a háttérre.
A design már jobban tetszik. Az egér ikonja találó a történethez. Az különösen tetszik, hogy az oldalak a lap tetején sorakoznak fel, és nem a szokásos jobb oldali oszlopban. A színvilág nekem kicsit túl szürke, de legalább a betűszín nagyon jól el van találva a háttérhez. Örök hálám azért, hogy nem folyatjátok ki a szememet! A betűtípus a moduloknál felettébb szimpatikus, A fülszöveg egész jó munka, felkelti az olvasó érdeklődését a sztori iránt. Összességében egyébként nem lett rossz, tekintve, hogy saját magad készítetted. Én még ennyit sem tudnék.
3/5

Történet: Eddig még csak a prológus + 4 fejezet van fent, így arról tudok kialakult véleményt formálni. Először is, az alapötlet tetszik, mert nem sablonos, nem mindennapi: az egymást rég nem látott barátnők újból egy iskolába kerülnek, és (a szülői szigor nélkül, tekintve, hogy mindketten a bátyjaikkal élnek) élik mindennapjaikat... amíg (ez csak a fülszövegből derül ki) különböző bajokba nem keverednek. A városban ugyanis 3 maffia család is él, akik közül az egyik klán (Silverman) ott tesz keresztbe a másik kettőnek, ahol tud. A maffiózó családok züllött, későbbi börtöntöltelék fiai szintén meglátogatják néha napon a suli épületét, de amikor mind egy helyre kerülnek, ott bizony kő kövön nem marad.
Összegzésben annyit tudok írni a sztoriról, hogy eddig izgalmas. Több szemszögből íródik, így mindig, mindenkiről egy apró információ morzsát kapunk, ami egyre csak bővül a későbbiek során, és jó alkalom arra, hogy megismerjük a szereplőket. 
5/5

Szereplők: Túl sok. Ez az első megállapításom. Annyi a név, már így a blog elején, hogy nem lehet őket megjegyezni. Szerintem a kevésbé fontos szereplők képét le lehetne szedni, vagy csak akkor feltenni őket, ha felbukkannak a történet során. Most nézzük egyenként azokat, akikről kicsivel többet tudunk, mint a semmi:
Nero karakterét alakító lány tiszta sablon, rengeteg blogon látni őt. Én azonban úgy vagyok vele, hogy ha a sztori jól meg van írva, a szereplő pedig jól felépítve, akkor hol érdekel ez engem? És véleményem szerint ti egészen jó munkát végeztetek hozzáteszem, nem csak vele, de a másik főszereplővel, Mimozával is. Mindketten alaposan kidolgozottak, megismerjük a személyiségüket, a hobbijukat és a múltjukat már az első néhány fejezetben, ami szerintem fontos egy blognál. A testvéreikről nem tudunk sokat, de nyilván nem kell lelőni minden poént a szereplőkről már a történet elején. 
A maffiózó-fiúk olyanok, amilyennek elvárná őket az ember. Tipikus pasik trágár beszéddel, szájhősködéssel, de külön megformált életekkel. Túl sok minden még nem derült ki róluk, de szerintem a főbb karakterekről, akiknek nagy szerepük lesz a későbbiekben, érdemes lenne picivel többet írni: a külső leírása nagyon fontos! Igen, ott vannak a képek a szereplőknél, de a szövegben akkor is jellemezni kell picit őket is, hogy el tudjuk képzelni, milyenek anélkül, hogy folyamatosan kikeresnénk a fotóikat az oldalon. Ha van rá mód, fektessetek erre kicsivel több hangsúlyt!
4/5

Fogalmazás, stílus: Alapvetően mindketten jól írtok, többnyire helyesírási s nyelvhelyességi hibák nélkül. Bár a gyakran elejtett káromkodás általában zavaró egy blognál, de nyilván mindenki a saját felelősségére olvassa. Egyrészt: a fiúknál még elmegy, mert nekik muszáj keménynek mutatni magukat, de a lányoknál elég nőietlen. Másrészt viszont: ehhez a történethez (sötét alakok, titokzatos emberek, maffia családok, veszélyes környék, stb...) valamilyen szinten beleillik, de azért nem kell túlzásba vinni. 
Amit viszont észrevettem néhol, azok a szóismétlési hibák. Ajánlom nektek az (akár) internetes szinonima szótár használatát, mert ott tudjátok bővíteni a szókincseteket, ami által választékosabb lesz a fogalmazásotok. Kezdetben én is használtam. Egyszerű, de nagy segítség tud lenni szorult helyzetekben.
4/5

Összesen: 16/20
Sok sikert kívánok nektek a bloghoz: 

2015. máj. 19.

Trailer 3# - Egyetlen éjszaka

Halihó! 
Újabb trailert hoztam, ezúttal Brooke Oakins barátnőm nemsoká induló blogjához.
Őszintén remélem, hogy tetszeni fog nektek. Ha megnézitek, nyugodtan írhattok bármiféle véleményt vele kapcsolatban (rosszat is, jót is), hogy tudjam, mit gondoltok róla.


Szép napot Nektek: 

2015. máj. 17.

Kritika 7# - Nyctophile

Szép napot kívánok! 
Ezúttal is egy kritikával jelentkezem a Nyctophile című blogról, melynek írója Timi.


Kinézet: Ó, egy Zayn Malik fanfiction... A linkre kattintva elsőként ez a kép tárul a szemünk elé. Az első gondolatom az volt, hogy nekem egy kicsit sötét. Túl sötét. Nyilván a blog hangulatához jól illik, de akkor viszont a fehér betűszínen kellene állítanod, mert egy perc után káprázni kezd a szemem, ha a blogodat olvasom. Én is belecsúsztam egyszer ebbe a hibába, úgyhogy tudom milyen sok munka átállítani újra a betűszínt. A címnél még jól is néz ki ez a fehér szín, de a történet többi részénél már erőlködnöm kell, hogy elolvassam a bejegyzéseket. Az oldalak teljesen jók, a modulokkal sincsen semmi gond, a stílusa jól illik a bloghoz. Amivel viszont picit elégedetlen vagyok, a fejléc. Az még nem is lenne baj, hogy nagyon kevés rajta a textúra, mert jól meg van oldva, ahogy elhomályosodik a Hold közelében a széle, de az már kevésbé tetszik, hogy csak bal oldalt van, és így a többi része a blognak kicsit üresnek tűnik. Ha meg tudnád oldani, hogy a bejegyzéseket kicsit jobbra pakolod, hogy a fejléc ne lógjon bele, szerintem szebb külsőt varázsolnál neki, de ez csak egyéni vélemény.
3/5

Történet: A fülszöveg jóra sikeredett, rögtön megragadja az ember kíváncsiságát. Szépen fel van konferálva a történet, nagy vonalakban leírja, miről fogunk olvasni, és beleviszi azt a halvány sejtelmet, hogy rajtad kívül senki nem tudja, mi fog történni a folytatásban.
A prológus nem túl hosszú, de a lényeg megvan benne: izgalmas, sok információt árul el a főszereplő korábbi életéről. Az első fejezetben még többet tudunk meg Melissáról, az életéről és az őt körülvevő eseményekről: új hely, egyetem (a legjobb barátnő nélkül), új ismerősök. Itt jön a képbe Bell, akivel nagyon hamar barátok lesznek. Az ő bátyja, Ash, aki együtt lakik Zaynnel. A felállás teljesen ideális, már első találkozásukkor érezni lehet, hogy Mell és Zayn között kialakul majd valami a későbbiekben.
A sztori már az első perctől érdekes, fojtott izgalommal fog neki az olvasásnak az ember, ha éppen rálel a blogodra. Nem mondhatom rá, hogy sablonos, bár igaz, nem olvastam egyetlen Zayn Malik fanfictiont sem egészen idáig. Nincs gondom a történettel, csupán egy apró észrevételt jeleznék: néhol picit érthetetlenek a párbeszédeid, de azért ki lehet következtetni az adott helyzetből, ki beszél kihez. A másik gondom a leírásokkal van. A nosztalgikus részeket jól megoldod, de szerintem lehetne több alapleírás, úgy bármiről: személyek külsejéről, különböző érzésekről, helyszínekről, stb. Ezekkel csak érdekesebbé és átláthatóbbá teszed a történetedet.
4/5

Szereplők: Előre leszögezem, hogy nem vagyok nagy One Direction rajongó, de ettől függetlenül ez nem fog befolyásolni semmit. Tehát, kezdem a főszereplővel: Melissa, aki egy teljesen új helyen köt ki, és akire egy vadi új élet vár, számomra szimpatikus karakter. Kissé visszafogott, legalábbis fiúkkal szemben, olykor szerencsétlen, de egyébként egy hót szerethető valaki. Selena Gomez tökéletes választás az ő karakteréhez.
Bell is jól el lett találva, nekem ő az abszolúte kedvenc. Tipikus amerikai lányka divatmániával és fejlett beszélőkével megáldva, aki hamar, előítélet nélkül elfogadja Mellt barátnőjeként. Az ő bátyja, Ash az a személy, akiről keveset tudunk: szőke haja van, próbál vicces lenni, de nem megy neki, továbbá a kosárcsapat egyik tagja. Zayn szintúgy. A külsejének leírását többször is ismertetted, rendben, senki nem fogja elfelejteni, ezzel kiemelve Melissa iránta érzett kíváncsiságát. Az első, amit róla gondolok: anyám, micsoda nőfaló! Elvégre amikor feltűnik, ez rögtön kiderül róla. A gesztusaiból látszik is, hogy Mellt fel akarja majd csípni a későbbiekben, de hogy ez mennyire sikerül majd neki, kiderül.
Összességében jó munkát végeztél a karakterek kiformálásával, bár azt gondolom picivel több hangsúlyt fektethetsz esetleg a mellékszereplők megismertetésére is.

4/5
Fogalmazás, stílus: Mindent egybevetve, nem rossz az, amit alkotsz minden egyes fejezetnél, de gondolom neked is feltűnt az a néhány apróbb hiba a szövegekben: gyakran fordul elő szóismétlés, amit szerintem a szinonima szótár alkalmazásával könnyen ki tudsz küszöbölni. A helyesírási hibák már mérsékeltebbek: szerintem ügyelj a vesszők és írásjelek használatára jobban, mert úgy érthetőbb lesz minden, amit le akarsz írni.
Ezeket leszámítva egyedi stílusod van, közvetlen vagy az olvasóidhoz, ami szerintem jó pont.

4/5


Összesen: 15/20
Sok sikert kívánok a továbbiakban:

Kritika 6# - Megdöglök, hogy szeress

Szervusztok, bloggerek/bloggerinák! 
A mai napon egy kritikát hoztam nektek, mely egyik szerkesztő társam, Brooke Oakins tulajdonában áll, a címe pedig Megdöglök, hogy szeress.



Kinézet: Először ezzel a nagy, szépen középre elhelyezett fejléccel találjuk magunkat szembe, ami megmondom őszintén, nekem tetszik. A textúrák nagyon jól össze vannak rakva, minden apró kép kivehető rajta, ami jelentést hordoz magában. A figyelem mégis a lányra irányul rögtön, na meg arra a kis dátumra, ott, középen: 2013. 08. 26: vajon mit jelenthet? Ritka, hogy blogoknál már csak maga a fejléc is megragadja az ember kíváncsiságát, de ez itt most éppen így van. A színvilág tökéletes összhangban van, nem rikítanak, nem teszik tönkre az ember szemét az első percben. Amibe picit bele tudnék kötni, az a megjegyzéseknél a betűszín. Szerintem túl sötét, beleolvad a háttérbe, és így nehezebben kivehető. Ezen kívül tulajdonképpen semmiféle hibát nem véltem felfedezni a blog külsejével kapcsolatban: a menüpontok tökéletesek, ahogyan a modulok és a rájuk pakolt effektek is. A novellák menüpontnál külön tetszik az a megoldás, ahol az egeret a képre kell vinni, és rögtön felugrik a kért ablak a sorozatokról. Pazar munka!
5/5

Történet: Kezdeném A hegek átkával: többször is elolvastam a novellasorozatot, annyira tetszett. Nem tudnám megmondani, miért, elvégre nem a legvidámabb történet, amivel valaha is találkoztam. Valószínűleg a főszereplő lány és a Bence között zajló események játszottak közre: romantikus, reménnyel teli és teljesen reális, magával ragadó. Nem is lehet belekötni.
Az Esély című egypercesedről: szintén szép munka, csak ezt tudom rá írni. Egyetlen pillanatot ölel fel, amikor a lány és a fiú tekintete találkozik, de annál valójában sokkal több. Kiderül számunkra, hogy is érez a lány a gyönyörűségesen kék szemű srác iránt, és ahogy ezt te leírod nekünk, az valami fantasztikus. Aprólékos, gazdag szókinccsel és választékos fogalmazással tarkítod nekünk a történetet, ami még élvezhetőbbé teszi az olvasását.
A következő novellád, az Amikor megéri várni: nagyon romantikus kis sztorira sikeredett. A magányos lány, aki egy padon ülve mélyed el a saját gondolataiba, melyek Bence körül forognak, akivel sajnos nem lehet együtt. Fordulatként megérkezik azonban a fiú, és gyakorlatilag közli vele, hogy tudja, szerelmes belé. Milyen karakán! Ezt követően megbeszélik egymás között, hogy igen, valóban szereti őt a lány, bármit megtenne érte, bármeddig várna érte (csak ennél kicsit jobban kifejted és romantikusabban írod le), mire Bence megcsókolja őt, és megkéri, hogy legyen a barátnője. Iszonyat édes! A folytatás pedig gyakorlatilag a fantáziánkra van bízva.
Az ajánlott zenék nagyon ötletesek, mindegyikhez csatoltál egyet, hogy az olvasóid meghallgathassák azokat. A romantikus résztől eltekintve a történetek reményt és reménytelenséget árasztanak magukból, vegyes érzelmeket váltanak ki az emberből, és egy jó blognál ez általában így van: mindig elérkeznek a fordulatok olvasás közben, hogy megváltoztassák a történetről alkotott képeinket. 
5/5

Szereplők: Kezdeném a főszereplő lánnyal: túl sok mindent nem tudunk meg róla, csak hogy eszméletlenül szerelmes Bencébe, vagdossa magát (remélem, nem tapasztalatból írtad), hogy milyen órákra jár és hogy fogyókúrázik (jó, lehet van még néhány apróság, de bennem szokás szerint a lényeg maradt meg). Picit zavart az elején, hogy nem tudom elképzelni, hogy néz ki, milyen a személyisége, stb... De aztán rádöbbentem, hogy novelláknál ez nem feltétlenül fontos, ott inkább a történéseken van a hangsúly.
Bencének legalább tudjuk a szeme színét. Kék, és ahogyan a lány leírja, eszméletlenül szép. Háttérinfó Bencéről: az ő karján is sebhelyek vannak, az édesanyja meghalt, rossz időszakokon ment keresztül és csak a lány van neki, akire igazán számíthat. 
A sztorik tetszenek, szerintem aranyos párt alkotnak együtt, de mégis azt mondom, pici, apró utalásokat tehettél volna/tehetsz néha bele esetleg a külsejükről, vagy bővebb ismertetést a jellemvonásaikról.
4/5

Fogalmazás, stílus: Ennél a topkinál rövid leszek, ugyanis rosszat nem tudok mondani az írásodról: hibák nincsenek benne, választékosan fogalmazol, nincs szóismétlés. A leírásaidat egyszerűen imádom, és azt is, ahogyan bizonyos dolgokat megfogalmazol. Élethűen adod vissza a szerelem érzését, amit egyszer lehetőleg mindenki megtapasztal majd. Ezzel a két szóval tudnám jellemezni a stílusodat: gördülékeny és magával ragadó. Gratulálok!
5/5

Összesen: 19/20
Remélem, hasznodra vált a kritika. További sok sikert kívánok neked a csodás blogod vezetéséhez:

2015. máj. 16.

Kritika 5# - Shades of our life

Sziasztok! 
Újabb kritikával érkeztem, a harmadikkal. 

Shades of our life

Történet: Maga a történet nagyon érdekesen alakul, habár csak pár részt olvashatunk belőle. Megmondom őszintén, nem vagyok egy nagy fantasy rajongó, de az alap tetszik. A lány először azt hiszi, hogy nem boszorkány, végül megjelenik az anyja, és kiderül, hogy mégis az. Kicsit ponyva, de jól is kijöhetsz belőle. Nagyon nem tudok, mit írni egy rész alapján, szóval ezt nem is húzom tovább, mert a semmiről nem érdemes beszélni. 

8/10

Stílus/fogalmazás: A stílusod eléggé kiforratlan, kezdő, bár nem tudom, mióta írsz, de sok gyakorlással javíthatsz rajta. Majd belejössz. Zavarosan mutatod be a régi részeket, pélául a prológusban. Nem nagyon értettem, hogy mikor van jelen és múlt. Sok a központozási hiba, a helyeírási hiba, a szöveg nem sorkizárt, és a bejegyzések nincsenek jelölve. Ezekre figyelj oda, és máris sokkal igényesebben fog kinézni, jobb lesz nekiállni olvsani! Megmondom őszintén, nekem kissé unalmas volt, de ez nem azt jelenti, hogy másoknak is az. Mint már említettem, a fantasy nem épp a kedvencem.

4/10

Design: Gyönyörű! Tudom, hogy te készítetted, és gratulálok hozzá! Büszke vagyok rá, hogy a csapatukhoz tartozol! 
A szín nagyon jó, nekem személy szerint nagyon tetszik. Nem túl sötét, nem túl világos, pont tökéletes. A modulok színe, a címek színe harmonizál vele. A fejléc nagyon szép, igényes munka. Egyetlen dolog, ami nekem nem nagyon tetszik rajta: olyan, mintha a csaj középen megpuszilná azt az árnyékot vagy mit. Az jól néz ki, hogy gördül az oldallal. Arra figyelj, hogy a bejegyzések mindig azonos betűtípussal és mérettel legyenek, akkor sokkal igényesebb lesz. Valamint ajánlanám, hogy készíts a menübe egy fejezetek pontot. 

9/10
Összesen: 21/30

Sajnálom, hogy ilyen keveset tudok írni róla, de csak most indult, és eléggé kiforratlan...
További sok sikert! 
Puszil, Brooke

Trailer 2# - Sajáthoz

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben egy általam szerkesztett trailer videóval szeretnélek benneteket megörvendeztetni, mely a nemsokára elinduló, új blogomhoz lett elkészítve. Remélem, tetszeni fog nektek!
Címe: A másik felem 
Linket egyenlőre még nem kaptok, mert a design szerkesztés alatt áll, bejegyzés pedig még nincs fent. 


További szép napot: 


2015. máj. 15.

Kritika 4# - Egy Senki Naplója

Sziasztok!
Meghoztam a 3. kritikát az Egy Senki Naplója című blogról, melyet Pedro Sierra vezet.
Mivel csak a tartalomról szükséges írnom, nem hoztam nektek látvány képet a blog külsejéről, de a linkre kattintva megtekinthetitek. 

Kezdjünk tehát bele!
Jelen esetben csak a "történetet" és a "fogalmazást, stílust" fogom értékelni, így a maximális pontszám, amit a bejegyzés végén adhatok majd, 10 pont lesz a szokásos 20 helyett, elvégre designt és szereplőket nem veszek bele.

Történet: Nagyon meglepődtem, ugyanis nem akármilyen bloggal van dolgom. A szó szoros értelmében egy naplóról beszélünk, ahogyan azt a cím is feltünteti. A tartalom egésze az író, Pedro Sierra belső érzéseit vetíti ki, így mondhatni megnyilvánul előttünk minden egyes gondolata. Ahogyan megírtad nekünk az előszavaidban, a lapod a saját kérdéseidről és válaszaidról szól, egyfajta lelki tépelődésről, melyet mi is végigkísérhetünk. Érdekesebbnél érdekesebb témákat vetsz fel, és kezded el kifejteni őket, minél pontosabban, hogy mindenki, aki olvassa a blogot, meg tudja érteni. Ezt nagyon díjazom, elvégre az ember alapja a gondolkodás, és te pontosan ezt váltod ki a látogatóidból: merjenek gondolkodni, filozofálgatni az élet nagy kérdéseiről, mert ha tétlenül várnak a válaszra, az nem fog megérkezni...
A Kategóriafelhő oldalra betekintve leírod nekünk, mi mindennel fogod megtölteni nap mint nap blogod bejegyzéseit. Szerintem nagyon ideális, hogy előre ismerteted ezeket, és kategóriákba sorolod, így bárki tud válogatni közöttük az adott témában, ami éppen érdeki. 
Az Elmélkedőben található bejegyzések a te saját véleményedet tükrözik a világgal, egyes témákkal kapcsolatban, s ezeket olvasni igazán elgondolkodtató. Hasznosnak találom, elvégre manapság az efféle fejtörés kiveszett az emberekből, és te igyekszel újra visszaadni nekik ezt a fontos tényezőt.
A Vers-sorok oldalakon általad írt költeményeket, esetleg dalszövegeket (?) találunk. Ez az, ami a leginkább megfogott. Én is imádom a költészetet, a zenét, a papírra vetett gondolkodást, egyszóval: a versírást, ahol a legjobban ki tudja fejezni az ember az érzelmeit - az aktuális gondolatait, a bánatát, az örömét, esetleg csak a tapasztalatát, amit másokkal kíván megosztani. 
A Tört-én-elem kategóriáidban található sztorikban szintén van egyfajta filozófiai alap. Rövid bejegyzések ezek ugyan, de nem a hosszuk számít jelen esetben, hiszen ezek is, akárcsak a többi irományod, gondolkodásra sarkallanak bennünket. Tetszik, ahogyan a leírásokat használod. Minden apró, talán lényegtelen dolgot jellemzel nekünk, ami szerintem nem egy rossz dolog, ha valaki jól használja, és te pontosan ezt teszed: élethűek a leírásaid, de erre a következő pontban fogok kitérni.
Képkockák: igaz, eddig még csak egy fotót tettél fel a blogodra ebben a kategóriában, de jól kiválasztottad. Ha sokáig nézi az ember, megpróbálja szabadjára engedni a fantáziáját, és beleképzelni mindazt, amit csak tud. Tanulságos topik, ajánlani tudom csak, hogy folytasd, mert ez is inspirációként hat másokra. 
A zenés klipedről pedig külön még egy kis bekezdés: szerintem sok ember nem díjazza a rapet, mint stílust, pedig főleg mondanivalóra alapul, tapasztalatra, tanácsokra, amiket mindenképpen meg kell fogadniuk az embereknek, hogy legyen, amin gondolkozzanak, ezáltal igazán éljenek. A dal szövege nagyon tetszik, a zene sem rossz, csak ajánlani tudom azoknak, akik valamilyen szinten szeretik a rapet. Az pedig, hogy magyar, senkit ne tántorítson el!
5/5

Fogalmazás, stílus: Mint már fentebb említettem, nagyon tetszik, ahogyan írsz. Magával ragadó, a szó szoros értelmében: a leírások a történeteknél pazarul sikerültek, nagyon élethűek, ami segít az olvasónak elképzelni képszerűen az adott szituációt. Sokan nem képesek arra, hogy ennyire jól visszaadják a fantázia megjelenését, de neked sikerült. Gratulálok!
A verseidről is néhány szót szólva, ismét, megtisztelő volt olvasni őket. A rímek, a szótagok nagyon jól kijönnek, a szövegük, a tartalmuk pedig egészen el lett találva. Olyan alapvető dolgokról írsz benne, amiket mindenkinek olvasnia, látnia, hallania kellene. A soraidat olvasva gondolatok ezrei indítottak lavinát bennem, amivel kissé sikerült átértékelne néhány dolgot, ami többek között mostanság nyomasztott - igazi gyógyír a léleknek a te irományaidat olvasni!
5/5

Remélem, meg vagy elégedve a kritikával. Igyekeztem mindent őszintén szavakba önteni. És hogy egy tanács se maradjon ki, idebiggyesztek egyet a végére: érdemes mindenképpen folytatni a blogot, mert egyedi, és szerintem egyre több ilyenre lenne szükségük az embereknek, akik a bloggerek világában tevékenykednek. 
Összesen: 10/10
A továbbiakban is sok sikert és megtekintőt kívánok Neked:



Kritia 3# - Roxfort



Sziasztok!
Újfent egy kritikával jelentkezem. A blog címe Roxfort, Zöld oroszlán, írója Isobel A. Gross.


Kinézet: A blog linkjére kattintva elsőként ez a kép kerül a szemünk elé. Aki nem ismerné a Harry Potter történetét, annak a színválasztás valószínűleg túlságosan sötét, egyenesen ijesztő lenne, de én megrögzött olvasója voltam az összes kötetnek, így nekem nagyon is tetszik. A zöld-fekete kombináció a Mardekár ház ismertetője, ahol az első személy, aki eszembe jut, Draco Malfoy. És bingó, nem kell csalódnom, hiszen ott virít az arca a fejlécen, mely hozzáteszem, tökéletesen el lett készítve. Tetszik, hogy ennyi kép van rajta, melyek a Roxfort mindennapjaiból mutatnak részletet számunkra, és meghozzák a kedvünket a blog elolvasásához. Túl sok oldal nincs, de így jó, elvégre az egyszerű lehet nagyszerű. A modulokhoz sem nyúlnék hozzá, a célnak megfelelnek. A fejezetek megfelelő hosszúságúak, sorkizárttal íródtak, egyedül a betűszínnel (vagy a bejegyzés hátterével?) van egy kis gondom: egy pár percnyi olvasás után már alig bírom nyitva tartani tőlük a szememet.
Ha van rá mód, szerintem ezt mindenképpen javítsd: vagy a hátteret világosabbra, vagy a betűszínt picit sötétebbre.
4/5


Történet: Azt mondják, a prológusnak is épp olyan hosszúságúnak kell lennie, mint egy normál fejezetnek, de én ebben nem minden esetben hiszek. A tiedben például nem, hiszen a feltételek, amiket ebben az esetben teljesíteni kell, te mind megtetted: egy múltban történt esetet mesél el, bemutatja a helyszínt, ahol a sztori fog játszódni, és nem utolsó sorban figyelemfelkeltő, bár az utána következő fejezetekhez képest picit izgalmasabbá is meg lehetett volna írni, hogy az olvasó még jobban bele akarjon merülni a blogod világába.
Nagyon tetszik, hogy rögtön az első fejezetben konfliktus adódik a három jó barát, Harry, Ron és Herminoe között, ami abban a részben még lezáratlan marad, így kíváncsiságunk kielégítése érdekében rögtön hozzákezdünk a következő fejezethez. 
A második fejezet Draco szemszögével folytatódik, akit fontos gondolatok vetnek a nyugtalanság birodalmába: ki szeretne szállni ebből az egész "jók ellen vívott harc"-ból, de a Sötét Nagyúr valószínűleg nem az a fajta, aki ezt annyiban hagyná. A barátai előtt is felveti problémáját, akik megosztottan reagálnak erre. Utána átlépünk Harry álmába, ami nocsak, hát nem Voldemortról szól? És abban a pillanatban egyértelművé válik számunkra, hogy nem álomról van szó. 
A következő rész végén a "kiképzés", melyre Dumblidore kéri őket, izgalmas, váratlan fordulat, de jó alkalom arra, hogy a két fél együttműködjön, és talán valamiféle emberi kapcsolat alakuljon ki közöttük. Kíváncsian várom, mi lesz ennek a folytatása.
Az utolsó, negyedik részben, ami publikálva van, Dracónak is látomása lesz Voldemortról, ami teljesen új dolog a történetedben. Harry szemszögére váltva részesei lehetünk egy párbeszédnek (!), ami közöttük zajlik, és talán nem is annyira megvető a stílus, melyet használnak egymással szemben. Ez pedig ismét csak felkorbácsolja az ember kíváncsiságát.
Összességében jó a sztori, de nekem picikét hiányoznak az eseménydúsabb, fordulatokkal teli élmények, ami arra késztetne, hogy nap mint nap feljöjjek a blogra, hogy: "Na, mikor lesz már új bejegyzés?". Nyilván, még nagyon a történet elején jársz (4. fejezet), és ez lehet az oka, hogy nem lősz le minden poént, de ettől eltekintve picit többet is belevihetsz véleményem szerint. 
4/5

Szereplők: A sztoriban a klasszikus szereplők találhatók meg, mint Harry, Ron, Hermione és Malfoy. Főleg az első és az utolsó személyen van a hangsúly, de ez már a fejlécből is jól látszik. A karakterek alap személyiségét megtartottad, ami nagyon jó, mert ki olvasna egy olyan Harry Potter fan-fictiont, ahol a főszereplő még csak nem is hasonlít semmire a J.K. Rowling által megformált karakterre? Emellett mégis egyedi vonásokkal tarkítottad, mint például Draco és Harry esetében a kölcsönös együttérzés (?), szánás és talán a későbbiekben kialakult szimpátia. Persze van, aki eredeti jellemvonásukkal szokta meg őket, de ez az aprócska változás szerintem ne vegye el egy Harry Potter imádó kedvét sem a blog olvasásától. 
5/5

Fogalmazás, stílus: Tetszik az E/1-ben íródott sztori, azokat egyébként is jobban preferálom, mert úgy érezhetem magamat, mintha átélném azt, amit a szereplő maga is. A két szemszög szerintem jó megoldás, érdekes a történetet két különböző ember felfogásával megismerni. Az írásodban semmiféle hibát nem találtam. Helyes, ahogyan fogalmazol, nincsenek szóismétlések, élvezet olvasni pláne, hogy választékos a szókincsed, ami gördülékenyebbé teszi az egész blogot. 
5/5

Összesen: 18/20
Sok sikert kívánok Neked a továbbiakban is: 


Egy kis kódolás

Hali! :)
Sokakat érdekelt, hogy hogyan lehet csak az első betű a poszt címében más színű, típusú.
Nos ez nem annyira nehéz, de a forrás csak is én lehetek, hiszen én jöttem rá saját magamtól.
1. lépés
Oldalt rámész a kód szerkesztéséhez
(sablon → személyre szabás → HTML kód szerkesztése)
2. lépés
CTRL+F
, majd bemásolod az alábbi szöveget a megjelent kis mezőbe:
.post-title a {
Nyomd addig az ENTER gombot, amíg egy hasonló (!!!) kódrészletet nem látsz (sárgával lesz kijelölve a találat, nem a hover-est kell keresned!!!)


Az egyik csukózárójel után üss ENTERt, majd az alábbi kódot írd be:
(amennyiben ez volt a sárgázott NYITÓzárójel előtt)
h3.post-title::first-letter a {
color: red; /*ide megy a színe*/
font-family: Helvetica; /*ide a betűtípus*/
font-size: 300%; /*ez az ideális méret, de természetesen lehet kisebb vagy nagyobb a mérete*/
}




Aztán még kedvedre beírhatsz a csukózárójel elé árnyékolást, satöbbi.
Ha segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan írj kommentbe! ;)

Segítségek: sötét textúracsomag #1 #2 #3 ~Alisha Park

Sziasztok drágák! :) 
A Deviantartonpár óra keresgélés után megtaláltam számotokra a tökéletes sötét textúrákat. Remélem hasznotokra válik. Mindenki vigye bátran, de forrást írjon!! (Nem saját, ezért azt írd: Deviantart)

#1 csomag:











#2 csomag:












#3 csomag:









Ölel titeket: Alisha Park

Anaya zatracone-dusze