2016. szept. 5.

Üzenet a bloggerektől - Hatodik adag

Sziasztok, drága látogatók! :)
Újabb négy blogról hoztunk ajánlót nektek. Mindenhová érdemes benézni, hiszen jobbnál jobb történetek, irományok lelhetők fel az alábbi oldalakon, melyeket több embernek kellene elolvasnia. A kampány elvégre ezért is készült: figyeljünk oda egymásra! Ha elolvastunk egy bejegyzést egy blogon, hagyjunk nyomot magunk után, hiszen a visszajelzés mindenkinek jól esik - ha pozitív, akkor azért, ha negatív, akkor legalább van miből tanulni. 
Írjatok ti is, hogy segíthessünk!

***

Blog címe: Szirének éneke
Író: Victoria Wolf és Novalisa

A blogot először megnyitva egészen misztikus hangulatunk támad. A gyönyörű kék deisgn színe nem túl gyakori, éppen ezért is figyeltem fel rá szinte azonnal. Nemcsak a szépen kidolgozott fejléc és az összehangolt részletek miatt találom érdemesnek a blogot arra, hogy több látogatója legyen, hanem főképpen a tartalma miatt, ami engem rögtön magával ragadott. Az oldalon versek, gondolatok, rövidebb és hosszabb novellák találhatók főképpen, melyek mindegyikét érdemes elolvasni, hiszen rengeteg mondanivalót rejt magában. Kivétel nélkül az összes iromány, amit a drága írónők publikálnak, elgondolkodtató, s olyan témákat feszeget, melyek a mi életünkben mindennaposak lehetnek - mint a szerelem, a fájdalom, a hűség, a biztonság. Mindamellett, hogy ilyen fontos eszmei értékeket foglal szövegbe, Victoria és Novalisa szinte hibátlanul írják meg a bejegyzéseket: a stílusuk kellemes, a fogalmazás gördülékeny, szép, egyszerűen jó olvasni, hiszen még helyesírási/ elgépelési hibák sincsenek benne. 
A blogot ajánlom mindenkinek, kivétel nélkül - hiszen sosem árt, ha akár napi egy bejegyzést elolvasunk belőle: egy versike, egy novella, melyek gondolkodásra ösztönöznek. Azután hagyhatunk egy kis visszajelzést is, természetesen. - M. Gin



Blog címe: A kunait forgató lány
Író: Dzsudzsi

Mikor először rápillantottam a blogra, azt hittem a fejléc alapján, hogy egy rettentően sablonos, anime történettel nézek szembe, viszont miután a fülszöveget elolvastam rájöttem, hogy csalódnom kellett. Meglepő módon egy nem minden napi történettel találkozhatunk, ahol a történet szeperlői minden egyes pillanatban veszélynek vannak kitéve, akármerre is járnak. Az eredeti történet igazából Kishimoto Masashi-tól származik, szóval lényegében a blog egy anime fanfiction az akció kategóriában. Mivel jó magam nem nagyon vagyok tisztában az anime sorozatokkal, filmekkel, ezért szinte nem hagyhattam ki, hogy rá ne keressek az eredeti történetre, viszont nem találtam nagyon róla semmit sem, ezért elkezdtem a történet olvasását. Meg kell vallani, elsőre elég furcsa volt anime szemszögből olvasni, viszont megszokható, még azoknak is, akik nem olvastak még soha sem ilyen történetet. A tartalomban rengetegszer fordul elő feszültség, idegesség ami az olvasóban is elég gyakran keríti elő azokat az érzéseket. A bejegyzések hosszúsága szerintem pont megfelelő, viszont a szöveg színével nekem kicsit vannak problémáim, ugyanis egy idő után egybefolynak a szavak. Jobban örülnék, ha egy ilyen halvány szürke, szinte már majdnem fehér szöveget olvashatnék, mint egy teljesen összefolyó szöveget. Valamint a fejezetek végén észre vehetünk egy kis segítséget a Japán kifejezésehkez, ami szerintem elég ötletes és hasznos is az olvasó számára. Egyébként a stílussal nincs probléma, könnyedén olvasható, viszont néhol bele lehet gabalyodni a dolgokba. Mellesleg a kinézet sem egy egyszerű, mindennapi sablon, hanem egyprecízen összerakott design, amiben bizony napok munjáka van. A fejléc tökéletesen összhangban van a történettel és a sablonal is, egyszóval az egész oldal meseszép. 
Egyébként ajánlanám minden anime fannak a blogot, mert az író hihetetlenül otthon van az anime történetében, és a könnyed fogalmazása ezen még dob is. S el ne felejtsetek egy kis visszajelzést sem hagyni magatok után, ha tetszett a történet! - Ciara N. Malone

Blog címe: Thousand years
Író: Daisy Columbine

Daisy blogja gyakorlatilag egy The Originals fanfiction, csak éppen egy saját maga által alkotott karaktert helyezett a főszerepbe. A fülszöveget elolvasva biztosak lehetünk benne, hogy a történet tele van izgalmakkal: Abby New Orleasba költözik az Ősi család hívására, ahol nem is sejti, mennyi titok és félelem várja őt - egyúttal a szerelmet is megtalálja az egyik Mikaelson oldalán. A rövid ismertető nagyon ütősre sikeredett, a sztori maga pedig még ütősebbre, ha szabad ezt mondanom. Beleolvasva néhány fejezetbe jómagamnak is megtetszett a blog, hiszen a bejegyzések hosszúsága megfelelő, tartalmukat tekintve pedig mindegyik tartogat számunkra izgalmat, olykor humort is, de egy a lényeg: biztosan nem unatkozunk, ha elkezdjük olvasni. A helyesírás jó, a párbeszédek szabályiságán még lehetne javítani, az írónő stílusa könnyed, a szöveg is probléma nélkül olvasható, elgépelési hibákat nem fedeztem fel benne. Amellett pedig, hogy a történet sokat ígérő, a csodaszép deisgnt sem szabad elfeledni: a színek összhangban vannak, a sztori műfaját remekül tükrözik a különböző barnás árnyalatok, a fejléc pedig egyszerűen meseszép. 
Akik The Originals rajongók, azoknak mindenképpen ajánlani tudom a blogot. Én ugyan nem láttam még egy részt sem, pedig el akartam kezdeni, de Daisy blogja valahogy meghozta most hozzá a kedvemet. - M. Gin


Blog címe: So hypnotizing
Író: reasonelll sticthen

Aki szereti a One Directiont, különösképpen Harry Stylest, aki szeretne olvasni egy fanfictiont, ami saját elemekkel gazdagítja azt, amit Harryről tudunk, az garantáltan imádni fogja a So hypnotizing című történetet.
Az alapötlet szerint Ava és Harry régen jegyesek voltak, a lány igazán idilli kapcsolatban élt az énekessel, sőt, már az esküvőjükhöz is minden készen állt, mikor Ava rejtélyes okokból otthagyta az oltárnál a vőlegényt, ezt pedig azóta egyikük sem tudja kiheverni. Harry meglehetősen önpusztító életet folytat, Ava pedig leginkább a munkájába menekül.
Ava feledné a múltat, azonban úgy adódik, hogy kénytelen egy munka során ismét találkozni, sőt, együttműködni volt kedvesével. Ez pedig természetesen elindítja a lavinát.
Nem tudom, mennyire számít egyedinek ez az ötlet a rengeteg 1D történet között, de nem is számít. A kivitelezés ugyanis páratlan, igazán igényes bloggal állunk szemben, ami ritkaság a 1D blogok körében, valljuk be. A történet szerzője, reasonelll sticthen remek és változatos fogalmazásmóddal, élvezhető humorral, gördülékeny történetépítéssel csempészi be a sikeres 1D blogok közé a történetét.
Aki tehát egy humoros, mégis néha fájdalmas, igényes blogra vágyik, akkor kattintson! Bár a történet jelenleg szünetel, véget nem ért, az eddigi részek pedig adnak egy időre olvasnivalót. - Lyanna Baggins

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm az ajánlót, és sajnálom a késői választ.
    Még egyszer köszönöm. :) <3 xx

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönjük az ajánlót! Őszintén szólva már meg is feledkeztem róla, hogy ilyesmit kértünk tőletek. Nagyon meglepett az a pár sor, amiben összefoglaltad Gin a blogunkat. El se tudom mondani mennyire örültem neki, el is érzékenyültem tőle.
    Mégegyszer köszönjük!

    xoxo

    VálaszTörlés

Anaya zatracone-dusze