2015. szept. 27.

Speedart #1

Sziasztok! A mai napon egy saját készítésű speedartot hoztam nektek! Nézzetek bele! Remélem, hogy a segítségetekre lesz! Mostanában sok ilyet fogok hozni, úgyhogy nem fogtok unatkozni!




Violet

Elkészült rendelések

Sziasztok!

A hétvégén elkészítettem a rendeléseket, így újra üres a limit az én részemről, nyugodtan rendelhettek!:)











2015. szept. 26.

Elvihető fejlécek

Sziasztok! Hoztam nektek pár elvihető fejlécet. A színvilág és felirat cserélhető. Kérlek, szólj ha viszed!








Violet

2015. szept. 25.

Lezárult a nevezés

Sziasztok! 

Ezen a Szent napon, szeptember 25-én lezárult a nevezés a 100 követős blogversenyünkre. A résztvevőknek köszönjük a nevezést, amint időnk engedi, megejtjük az eredményhirdetést is, amelyre már annyian vártok.
Néhány kategóriában nem gyűlt össze elég versenyző, így azokban nem hirdetünk győztest sem. Ezek pedig a vegyes, illetve a beauty blogok. A többi kategóriába elég sokan neveztetek, így a munkánk is több lesz, de nem baj, nagyon örülünk neki, hogy ennyien szeretnétek megmutatni a tehetségeteket másoknak is. 
A zsűrizést a mai nap folyamán elkezdjük, az eredményeket pedig egybe fogjuk közzétenni. 
Sok sikert, a türelmeteket és megértéseteket pedig nagyon köszönjük! :)
a Skyscraper Blogdesign csapata

2015. szept. 24.

Kritika #78 - Démoni Szerető

Sziasztok, drágák! :)
Ismét egy kritikával jelentkezem, ami azt jelenti, hogy felszabadult egy hely a limitembe, így aki véleményt szeretne kérni tőlem a blogjáról, megteheti. Ezúttal a Démoni Szerető c. blogot elemeztem, melynek írója az imádni való Chibi


Kinézet: Nos, amint megnyitottam a blogod linkjét, az első gondolatom az volt róla, hogy: Hű, milyen "démoni" hangulata van. A színek sötétek, hozzá legfeljebb egy kis vörös társul, amely némileg feldobja az egész összképet. Viszont, nem annyira dark, amennyire elsőre gondoltam. Egészen kellemes árnyalat, baráti a szemnek, s még magához a történethez is illik. 
A fejlécedről: úgy gondolom, alapvetően egy szép munka, noha ha jobban megnézzük, egy-két apróság, amelyen lehetséges, hogy nem ártana változtatni egy keveset. A képen található karakterek kissé elütnek onnan: túlságosan kivilágított az arcuk, ami erős fényt ad nekik, ezáltal nem harmonizálnak annyira a szürkés árnyalatú háttérrel. A felirat szerintem rossz helyen van, ugyanis az első fele marhára beleolvad a "díszletbe", ezáltal nehezen lehet csak elolvasni, mi van oda írva. Emellett a betűtípus lecserélném, hiszen az "ő" betűn észre lehet venni, hogy ez a stílus nem támogat minden karaktert. A textúrák egyébként tetszenek, megadják az alaphangulatot, emellett igényesen is vannak elmosva, ami még inkább arról árulkodik, hogy alapos kidolgozás árán készült el a fejléced. 
Az oldal háttere szintén sötét árnyalatú, de nem olyan fekete, mint az oldalaké. A betűszínek kissé szürkéskék beütésűek, és huzamosabb olvasás után nem hatnak túl kellemesen az ember szemeire. Egy pici sötétítéssel orvosolhatnád a problémát, hátha akkor nem fog annyira kiríni. - Egyébként, zárójelben jegyzem meg, elnézést, ha teljesen hülyén és összefüggéstelenül fogalmazok néhol, de nagyon nincs időm mostanság aludni, szóval kérlek, nézd el nekem. Így is sajnálom, hogy késéssel tettem csak közzé a kritikádat. 
Az oldalakról: alapvetően tetszik az elrendezésük, a színválasztás pedig szintén jó, hiszen a nagy szürkeségben egy kis változatosság is kell. Az effektek szerintem nagyon el lettek találva, igazán illenek a bloghoz. A szereplők menüpont marhára bejön. Egyrészt, a képek egységes színe és elrendezése csak jó szót érdemel (bár az utolsó karakter nem néz ki olyan öregnek, mint amennyi). Másodszor pedig, az a néhány információ, amit megosztasz velünk, éppen elegendő ahhoz, hogy nagyjából el tudjuk helyezni a szereplőgárda tagjait a kedvünk szerinti szimpatizáns körökbe. Egyszóval, vagyis többel, nagyon ötletes, ahogyan ezt az egészet kivitelezted. A fejezetek megoldása szintén tetszetős, elvégre egymás alá linkeled be az adott részeket, s emellett kiírod azt is, mikorra várható a következő megjelenése. A kedvcsináló kép pedig csak hab azon a bizonyos tortán. A kapott kritikák menüpontod azt hiszem, egyértelmű, miről szól. A linkeket egymás alá beillesztve teszed közzé, így az olvasóid láthatják, mások mit gondolnak "szakmai" - vagy kevésbé szakmai - szemmel a történetedről. A díjak szintén ugyanez a kategória: a kapott elismeréseiddel büszkélkedsz ezen az oldalon, s ez a rivaldafény ki is jár neked, én úgy gondolom... :)
A fülszövegedről: első olvasás után konkrétan tátva maradt a szám. Komolyan, nagyon megfogott! Ritka az olyan ismertető, ami valamennyire is leköt, pláne rögtöni elolvasás után. A tied viszont éppen ilyen volt. Nem árult el valami sokat a sztoriról, de mégis olyan, mintha tudnánk, nagyjából miről szólna, mert adsz néhány homályos utalást a történtekre. A helyesírása is nagyon jó, a hangulata végig figyelemfelkeltő, kíváncsivá teszi az embert. Az idézet a végén pedig ütött, de nagyon, mint egy jó "Pista bá" féle pálinka. Annyira illett oda, és olyan jól összefoglalja az egész történet lényegét, hogy nincsenek rá szavak. Ez csillagos ötös nálam. Pont.
A chat színei ideálisak, én úgy gondolom, minden remekül olvasható benne, és emellett színeiben is harmonizál a blog alapárnyalataival. Az információk fülnél elegendő dolgot ismertetsz velünk, úgy hiszem, semmi sem hiányzik onnan. Minden perfekt, és a többi modullal sincsen gond.
Összegezve, szerintem alapvetően egy szép külsejű, igényes bloggal van dolgunk, ahol ugyan a fejlécre ráfér egy kis apró változtatás, de ettől - és a betűszíntől - eltekintve gyakorlatilag semmiben sem találtam hibát.
4/5

Történet: Őszintén szólva, először kissé előítéletes voltam a blogoddal kapcsolatban. Az ázsiai országok kultúrája egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé, így picit feszengve kezdtem bele az olvasásba. Főként a nevekkel szokott bajom lenni, mert neme nagyjából mindegyik egyforma: furcsa és kiejthetetlen. Jelen esetben azonban egész jól meg  lehetett különböztetni a szereplőket egymástól, aminek nagyon örültem. 
A prológusról: mint fentebb említettem, kicsi félve kezdtem neki, de nagyon kellemeset csalódtam. Igazán jó érzés, amikor valami a vártnál jobban alakul, mint amilyennek egyébként az ember eltervezi. Nos, ez a te bevezetődre is igaz. Nem elég, hogy terjedelmileg pontosan annyi, amennyinek lennie kell, de még tartalmát tekintve is igazán izgalmas és figyelemfelkeltő. Arra készteti az olvasót, hogy mindenképpen folytassák tovább a történet nyomon követését, hiszen nem fognak csalódni benne. Első körben megismerjük a főhősünket, Yuu-t, aki szülők nélkül nőtt fel egy árvaházban, ám sokáig itt sem maradhat, hiszen elvére egy bizonyos kort, némi pénzt adnak a kezébe, s útnak eresztik őt amolyan "Sok szerencsét!" címszóval. Így hát szegény utcára kényszerül, ahol napokig el kell viselnie a hideget, a kényelmetlenséget, az árnyoldalas életet - de a szerencse, illetve itt inkább a szerencsétlenség, rámosolyog. Egy őrülten száguldó autó ugyanis elüti, s Yuu eszméletét vesztve kerül be egy kórházba, ahol megismerkedik későbbi legjobb barátjával - és a gázolásért felelős sofőrrel -, Rukival. Idáig meg vagy dicsérve, ugyanis minden apró részlet alaposan ki van dolgozva, Yuu múltját rendesen felépítetted, s nem mellesleg minden történést teljes realitással fűszerezve írtál le nekünk. Azonban jött a csavar, és a sztori átfordult kissé hihetetlenebb verziójába: Ruki, sajnálata jeléül, felajánlja a fiúnak, hogy költözzön hozzájuk, elvégre nincsen hol laknia. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy totál idegen ember elüt valakit, majd meghívja az áldozatot magukhoz, csak mert furdalja a lelkiismeret. Arra nem gondol, ki lehet Yuu valójában? Hiszen nem is ismeri! Plusz előbb talán a szüleit kellett volna megkérdezni a dologról, mégis csak ők keresték meg anno a pénzt a tágas, ízlésesen berendezett házra. Mindegy, mivel eddig nagyon lekötött a történet menete, szemet hunytam efölött. Azonban azt továbbra is furcsálltam, hogy miért ajánlotta fel Ruki az otthonát a fiúnak, ha a kórházban még fogalma sem volt róla, hogy árva? Ha én elütnék valakit, és túlélné a balesetet, nem rohamoznám őt kérésekkel, hogy költözzön már hozzám. Helyette megpróbálnék segíteni neki, érdeklődnék felőle, vannak-e hozzátartozói, hogy értesíteni lehessen őket, és a többi procedúra. Így kicsit reálisabb lett volna a sztori, de utólag már teljesen mindegy, hiszen a fő, hogy annyira izgalmasan és fordulatosan írtad meg, hogy az ilyen "hibák" a semmibe vésznek a tartalom mellett.
Yuu végül beleegyezik, hogy a Matsumoto családhoz költözzön. Ekkor jön rá, hogy az itt élők mennyire gazdagok, jó módban tengetik mindennapjaikat, ráadásul nagyon kedvesek és segítőkészek is. Na, újabb irreális történést találtam: az apa hót nyugodtan fogadja azt, hogy a fia hazahozott egy idegent, s beköltözteti őt a közös otthonukba. Egy rossz szót nem szól, pedig a védelmező családfők, főként, ha van mit a tejbe aprítaniuk, teljesen máshogy viselkednének. Az lenne a minimum, hogy elbeszélget egy kicsit Rukival, amiért az a megkérdezése nélkül határozott egy ilyen fontos ügyben. Mert hát, valljuk be, ez a párbeszéd elég viccesen festene:
"- Szia, apa! Képzeld, elütöttem ma egy velem egykorú srácot, de mivel nincs hol laknia, felajánlottam neki, hogy költözzön hozzánk!
- Szervusz, fiam! Nagyon jól tetted, büszke vagyok rád, hogy a házba hoztál egy idegent, akit még csak nem is ismersz, és fogalmad sincs róla, mikor fog bennünket első adandó alkalommal kirabolni!"
Oké, mindenféle gúnyt félretéve, gyakorlatilag így játszódott le ez a sorozat, csupán párbeszédek nélkül - többnyire. 
Nos, ugrás az első fejezetre: Yuu elmeséli, hogy a prológus óta sok minden megváltozott, többek között Ruki apja meghalt, s ez a tragédia egyre távolabb sodorta egymástól a két fiatalt. Főhősünk ismét magára maradt, és úgy döntött, hogy egy bárban fogja mocsár részegre inni magát. Ez a terve csak félbe marad, hiszen bizonyos Rei találja őt meg, s odamegy az asztalához beszélgetni vele. Elsőre teljesen olyan, mintha a fickó egy alvilági maffiabanda feje lenne, vagy legalábbis fontos pozícióban lévő embere, de ő mindezt letagadja. Azonban valami mégsem stimmel vele, tuti, hogy nem legális úton keresi a kenyerét. No, ez Yuu-nak teljesen mindegy, hiszen a szolgálatába szegődik, ami annyiból áll, hogy azt teszi, amit főnöke "parancsol" neki. Ez leginkább annyiban ki is merül, hogy őt kísérgeti mindenhová, folyton az oldalán sétál, mutatkozik, cserébe szállást és fizetést is kap. Elég jó üzletnek tűnik, persze, amíg nem keveredik vele nagyobb bajba. Ami azt illeti, bevallom, a második fejezetet már nem volt időm elkezdeni, így is rettenetesen sajnálom, hogy ennyit csúsztam a kritikával, de borzasztó, ami ezzel a végzős évvel jár. Így hát nem tudom, hogyan folytatódik tovább Yuu története, de remélhetőleg, ha majd lesz egy kis időm, akkor pótolhatom a tudásom hiányosságait ezen a téren.
Összességében úgy hiszem, egy remek munkát végeztél a blogod megírásával, hiszen a végére én is egészen át tudtam magamat adni az események sorozatának, noha nem vagyok ázsiai rajongó, mint azt tudod. Ennek ellenére élveztem, minden pillanatát. Tényleg jó volt látni, hogy ilyen igényes, alaposan megírt sztorik vannak még a neten. Óriási piros pacsi jár érte - az irreális részekért viszont le kell vonnom egy pontot.
4/5

Szereplők: Jó néhány szereplőd van, akikről egytől egyik rengeteget lehetne írni, de én mégis csak legfeljebb hármat emelnék ki közülük. Úgy gondolom, ők a főbb karakterek - legalábbis említésre méltóak. 
Az első nyilvánvalóan a főhősünk, Yuu. Egy szülők nélkül felnőtt, árva fiatal, aki kezdetben az utcára került. Később azonban a szerencse folytán talált magának otthont, méghozzá nem is akár milyet. Itt ismerte meg legjobb barátját is, akiről később teszek említést. Yuu, aki később Aoi nevet kap leendő főnökétől, valójában egy igazán szimpatikus figura. Egyedi karakterrel rendelkezik, azt meg kell hagyni. Hiszen amellett, hogy a korához és a neméhez képest jól néz ki, pontosítok: nagyon jól, képes szerény maradni, s nem átesni a ló túl felére, melyet ebben az esetben egoizmusnak hívnak. Személyiségét tekintve egy udvarias, tisztelettudó ifjú, aki tudja, mit kíván az illem bizonyos helyzetekben. Képes okosan és bölcsen gondolkozni, s igen őszinte ember, mely abból derül ki, hogy mindig megmondja a véleményét, kerek-perec, még ha az másokat le is döbbent. Ezen kívül, képtelen hazudni, hiszen akkor rögtön lebukik. Ilyen egy nyílt ember. Viszonylag humoros, jól színészkedik, ha kell, s ezzel a tulajdonsággal is könnyebben férkőzik mások bizalmába. Negatívumként talán a hiszékenységét tudnám megemlíteni, de ezen kívül úgy gondolom, összességében egy pozitív karakter, akit első pillanattól kezdve megszerettem, s még együtt is éreztem vele.
Ha már a legjobb barátját emlegettem, ő lenne Ruki. Illetve, csak a prológuson keresztül az, de a bevezetőd történése több évet foglal magába. Később, Ruki apjának halála után eltávolodnak egymástól. Ezután többet nem is tudunk majd a fiúról, legalábbis egyenlőre. Előtte azonban könnyen alakíthatunk képet róla: egy átlagos, tinédzser fiú, előnyös külsővel, akinek segítőkészsége már első perctől megmutatkozik. Nyilván nem azzal, hogy elgázolta szegény Yuu-t. Ám ezután segít neki, s felajánlja, hogy költözzön hozzájuk. Jó barátok lesznek ezután, hiszen sok közös van bennük: Ruki is olyan vicces, beszédes, közvetlen, jó lelkű, amennyire befogadt "best friend"-je is. Sajnos sok szó nem esik róla, de ilyen rövid "fejezet" alatt is sikerült viszonylag éles karaktert formálnod belőle, amihez gratulálok, ugyanis keveseknek sikerül csak. 
A harmadik fél pedig egyértelműen Rei, aki az élet egy illegális pályáján próbál szerencsét. Egy egészen nagy kutyának nevezhető az emberei körében, az azonban még nem egészen világos számomra, hogy pontosan milyen körökben mozog. Mert azt említette, hogy nem a maffia tagja, de akkor mi? Bűnszervezet vezetője? Szimpla kishal a nagy tóban, vagy mi? Remélem, erre később választ kapunk a történet előrehaladtával. Külsőre sok infót nem kapunk róla, kép nélkül csak annyit tudunk elképzelni, hogy nem egy csúnya figuráról van szó. Férfias a kinézete, tipikus rossz fiús, így egyértelműen lerí róla, hogy nem tiszta életű. Személyiségét tekintve lazának, kicsit hanyagnak, nemtörődömnek mondanám, legalábbis a legfelső rétege ezt az érzést adja vissza számunkra. Komoly üzleteket köt furcsa fickókkal, s közben embereke gyűjt maga köré. Egyfajta biztonságos zónába ássa magát, ahol körülveszik olyanok, akik az életüket kockáztatnák érte. Egyszóval, igazán tekintélyes és befolyásos szerepe van a történetben, s én ezért is vagyok egyre kíváncsibb arra, kicsoda ő, honnan jött, mit lehet tudni róla. 
A mellékszereplőket szintén jól kidolgozod, mindenkiről kellő mennyiségű információt szolgáltatsz nekünk, ezáltal megfelelő képet kapunk róluk, könnyedén el tudjuk képzelni őket. A külsőről való leírásaid, a belső tulajdonságok szemléltetése mind megfelelő mennyiségben történik nálad, s ez igazán nagy szó, hiszen rég találkoztam már olyan bloggal, ahol rögtön az első fejezetben ennyire meg lehetett ismerni akár egy karaktert is. Gratula!
5/5

Fogalmazás, stílus: Ezt a részt kettőre bontanám, ahogyan általában szoktam. Elsőként leírnám a negatívumaidat, amelyek feltűntek a blog olvasása során, majd a pozitívumokra térek át, melyből lényegesen több van, előre megnyugtatlak - mielőtt szívinfarktust kapnál miattam.
Tehát, ami leginkább szembetűnt, az a néhol látott furcsa szóhasználatod volt. Egy-két kifejezést teljese érdekesen írtál le, átalakítva a saját magad stílusára, ami alapvetően nem rossz, de igen érdekesen hatott a szövegkörnyezetben (például az álomtalan alvás szövegrészlet, és még volt néhány hasonló, de már nem teljesen emlékszem rájuk). A másik dolog, amelyet mindenképpen megemlítenék, az a vesszőhiba. Nem volt belőle sok, hála a jó égnek, de pár helyen, ahol összetettebb, hosszabb mondatok szerepeltek, bizony lehagytál néhányat. A kötőszavak előtt (és, s, ezzel, mivel, ezért, stb.) mindig - vagyis "és" esetében vannak kivételek  - kötelező kitenni ezt az írásjelet, hogy a hangsúlyt is jelölhessük vele. Ezen kívül néhol szóismétlésekbe botlottam, ám úgy gondolom, nagyon kevés van belőlük, aminek örültem, hiszen ez azt jelenti, csak figyelmetlenségből kerültek a szövegbe ezek a kissé irritáló, ismétlődő szavak. Ilyen sokakkal megesik, a legjobbakkal is, pláne, ha úgy írnak, hogy közben más dologra is oda kell figyelniük, aztán elfelejtik visszaolvasni, amit eddig alkottak. Azonban ha közzététel előtt átnézed az adott fejezetet, kijavíthatod ezeket a hibákat. 
És most jöjjön a jó oldala a dolognak: a leírásaiddal kezdeném, amelyek egyszerűen fantasztikusak. Főként a prológusban van sok belőle, amikor a múltat mutatod be Yuu elbeszélése mellett. Nagyon részletes, mindig alapos, ezáltal élethű képet adsz az adott személyről, tárgyról, helyiségről, amelyről aktuálisan olvasunk. Ide kapcsolva a párbeszédeid is hibátlanok, úgy gondolom. Mindig tudni, ki beszél éppen kihez, s a formaságokat is rendesen betartod. A mondataidat nagyon szépnek, kereknek találtam. Összetettek voltak, mégsem bonyolítottad túl őket, így az olvasást is nagyban megkönnyítetted mások számára. Ami pedig fontos ezek mellett, az a stílusod. Kialakult egyfajta saját írásmodorod, amely alapján be lehet téged azonosítani, és ez nagyon nagy szó, tekintve, hogy csupán két fejezetet olvastam el tőled - oké, prológus, plusz első rész. DE, a lényegen ez nem változtat: jól írsz, jobban, mint az átlag, s a blogodat olvasni egy igazi élmény volt. Csak gratulálni tudok hozzá, az eddigi munkádhoz, és remélem, nem hagyod abba egyhamar az írást. 
4/5

Összesen: 17/20
Sok sikert kívánok Neked:

2015. szept. 19.

Trailer 47# - Bad Blood

Szép napot! :)
Legújabb trailer videómat hoztam el nektek, mely kedves Violet E. Hinter barátnőm Bad Blood c. blogjához készült. 
Jó szórakozást hozzá!



Puszi: 

2015. szept. 18.

Kritika #77 - Kényszer

Sziasztok! 
Kicsit késve ugyan, de meghoztam legújabb kritikámat, mely ezúttal a Kényszer című blogról készült. Írója a kedves - és türelmes - Vanessa J. Frye.
Mivel az írónő történetközpontú kritikát kért tőlem, a design elemzése kimarad majd, ezért az általam adható maximális pontszám 15 lesz.


Történet: Elsőként szeretném kifejteni a véleményemet a fülszövegedről, hiszen valamilyen szinten az is hozzátartozik a sztorihoz. Az elhelyezése tökéletes, mert szem előtt van, így bárki könnyen megtalálhatja. Terjedelmét tekintve sincsen gond vele, hiszen nem egy két mondatos bemutatóról beszélünk, ám nem is haladja meg a kétezer szót, hála a jó égnek. Nézzük tartalmilag: hm, elsőre izgalmasan hangzik. Az alaptörténetet egyedinek tartom, legalábbis nem sorolnám a tucatblogok közé. Az biztos, hogy felkelti az ember érdeklődését, hiszen elég sok információt oszt meg velünk - szinte már túl sokat is. Úgy gondolom, előre elárultál néhány fontosabb dolgot, amit még nem kellett volna, ilyen például a szöveg vége: tudni lehet, hogy a lány a szerelmet választja a kötelesség helyett. Merőben elég lett volna, ha csak azt írod, döntenie kell a két lehetőség között, ám az csak később derül ki, hova húzza végül a szíve. Lelőttél ugyan benne néhány poént, de nem ez zavart a legjobban, hanem a helyesírási hibák, melyeket benne találtam, ezen belül is a szóismétlés csapdájába estél bele. A túlélés, az egyesülés, a realitás, a beteljesülés mind olyan szavak, melyeket többször is beleírtál a szövegbe - ezzel pedig nem lenne gond, ha szinonimákat alkalmaznál helyettük. Az internetes szótár nagyon sokat tud segíteni, mindenképpen ajánlom. Ettől eltekintve azonban elérte célját, és kíváncsivá tett, így nagy érdeklődéssel kezdtem bele a történet olvasásába. 
Nos, az első néhány fejezet befejezése után csak bámultam magam elé, hogy: "Mi van?" Lehet, kissé túlzok, de nem tudom szavakkal kifejezni az enyhe csalódottságomat, amit éreztem abban a pillanatban. Gondolj csak bele! Olvasol egy izgalmas fülszöveget, ami egy jó alapsztorit konferál fel, erre amikor belekezdesz, jóformán össze vagy zavarodva, alig találsz kiutat a sorok közül. Hogy mi ennek az oka? Az irrealitások sokasága. Rögtön meg is magyarázom, de előtte összefoglalnám a történteket. Adott egy lány, Emily, aki egy napon szokásához híven elindul a suliba, hogy részt vegyen az unalmas órákon, monoton időbeosztásban, barátok nélkül. Magányos farkasként tengeti a hétköznapjait, most azonban keresztülfúj életén a változás szele. Egy tanár az igazgatóhoz küldi őt szemtelen viselkedése miatt, aki kirúgja őt az intézményből. Hozzáteszem, jóformán vele egykorú a srác - ez eléggé szürreális, nem gondolod? Oké, később kiderül, hogy csak beépült, de akkor is. Mennyi az esély rá, hogy bárki is felvesz igazgatónak egy kb húsz éves fiút, akinek semmi tapasztalata nincs ezen a téren? Ráadásul, amint elbocsátja Emilyt, maga mögött hagyja az iskolát a lánnyal együtt, és beülteti a kocsijába, hogy elautózzanak az Atlanti-óceán felé. Hm, érdekes elgondolás. Em természetesen szó nélkül bepattan mellé, s teljesen lelkesen, extázisba esve ujjongani kezd, amikor megtudja Jace-től, hogy valójában vérgepárd. Na, itt szakadt el nekem nagyon a cérna. Egy eddig hétköznapi világban élő lány, aki semmi ilyen természetfeletti létezésről még csak semmit sem sejtett, marhára örül a fejének, hogy egy szörnyszülött. Komolyan, még ha boldog is tőle, kicsit akkor is lesokkolná a dolog, nem? De. Ezt viszont hiányoltam, szinte semmit nem írtál a benne lezajló érzésekről. Mindegy, ugorjunk időben. Következik az a rész, amikor Jace és ő felülnek egy repülőre, ami elviszi őket egy másik országba, ahol találkozhatnak majd a vérgepárdok és vérpárducok alkotta kisebb bandával. Emily ekkor látja meg először leendő vőlegényét, Damont, aki gyakorlatilag egy termetes alfa hím a párducok között. Rögtön megtetszik neki a lány, s ez valamilyen szinten fordítva is igaz lesz. Noha ez rendben van, természetes, hogy a kémia működik két fiatal között, de azt túlzásnak tartottam, hogy rögtön beleül az ölébe, hagyja magát ölelgetni, csókolgatni, és a többi. Még csak nem is ismeri, ráadásul a szíve Jace-hez húzza őt, ez egyértelmű. Ilyen helyzetben pedig, amikor ketté készül szakadni a bizonytalanságtól, pláne nem tudna enyelegni Damonnal - a te sztoridban mégis ezt teszi. 
Sebaj, az események zajlanak tovább a megszokott kerékvágásban, ha ezt a helyzetet annak lehet nevezni. Damon lassacskán egyre több időt tölt el Emily társaságában, s megtanítja őt a vérgepárd lét legfontosabb alapjaira - az átváltozásra és a vadászatra. Ez a rész több szempontból is lényeges a történetben, hiszen amellett, hogy a lány megtudja az alfa hím szándékait, lebukik előtte azzal, hogy kitálal az igazságról: márpedig ő nagyon jól tudja, hogy feleségül kell mennie Damonhoz, akit ez az információ váratlanul fogad. Nem is lesz jó vége, összevesznek, majd pofonok csattanása után a lány elájul, s legközelebb az ágyában ébred csak fel. Itt ismét megállítanám a történetet. STOP! A következő részlet ugyanis a fiú szemszögén keresztül olvasható, s ebben leírja az igaz érzelmeit Emily iránt. Kiderül, hogy valójában tetszik neki, sőt, szereti, vigyázna rá és a többi nyálas dolog. Értem én. DE akkor miért bántalmazta? Ép eszű férfi nem tesz ilyet egy nővel, még akkor sem, ha kiérdemelte. Ez ugyanis több a soknál. Komolyan, mit képzel magáról?! Oké, lépjünk túl a drámázáson. Mivel Em ellenszegült leendő hitvesével, Damon úgy döntött, ezért büntetést szab ki rá, mely a házasság előbbre hozása lesz. Ez természetesen nem tetszik a lánynak, de kötelességtudóan igyekszik azt tenni, amit mondanak neki - s közben próbál kommunikálna Jace-szel is, akivel korábban összekaptak, ám eddig minden próbálkozása kudarcba fullad. Ez a konfliktus igazán remek ötlet, úgy érzem, kellett bele, hogy fokozza a sztori izgalomfaktorát. 
Ekkor azonban újabb váratlan fordulat következik. Javában zajlik az esküvő, amikor valaki elrabolja a menyasszonyt, hatalmas zűrzavart hagyva maguk után. Nemsokára ki is derül, ki az, s miért tette, amit tett. Jace kérésére bizonyos Matt próbált Emily társaságában minél messzebb eljutni Damontól és a falkájától, de a terv több okból is kudarcba fullad. A lány nem akar vele menni, leendő férje pedig szimatot fog, és rövid időn belül rátalál elveszett kedvesére. Itt is elég érdekesnek találtam a szituációt, elvégre Matt könnyen bedőlt Em cselének, aki kihasználva őrzője alkalmatlanságát, megszökött tőle, mert hazavágyott a többiekhez. Mégis mi a csudáért? Elvileg később simán találkozhattak volna Jace-szel, akit tényleg szeret, nem csak úgy tesz, mintha. Ehelyett hazarohan a kegyetlen Damonhoz, teljesen érthetetlen okokból... ennek meg is lesz az eredménye, ugyanis a dühös férfi beülteti őt az autóba, és elviszi magával Teresinába, ahol immár zökkenőmentesen kívánja őt elvenni feleségül, hogy beteljesíthesse kötelességét - azaz tovább szaporítsa a kihalófélben lévő falkáját. Út közben azonban baleset éri őket. Meg kell jegyeznem, ez egy nagyon izgalmas fordulat volt a részedről. Érezni lehetett a feszültséget, a halálfélelem szaga a levegőben terjengett, szinte olyan élethű képre sikeredett a megvalósítás. Ha ehhez hasonló érdekes, eseménydús részekkel írnád tele az egész történetet már a kezdetektől fogva, tuti biztosra veszem, hogy nem panaszkodnék annyit emiatt, meg amiatt - ezek alatt a realitás mivoltát értem. 
Nos, az események innentől kezdve pörögnek csak fel igazán: a két főszereplő hazatér, miután szerencsésen megúszták a balesetet, de ahelyett, hogy minden újra a régi lenne, az a bizonyos patak mondhatni, kifut a medréből. Damon egy veszekedés során ugyanis megöli Christiant, Emily apját a lány szeme láttára. Fúj. Komolyan. Undorító. Szívtelen dög. Nagyon megdöbbentem ennél a jelenetnél, és őszintén szólva, sajnáltam a férfit, mert jó embernek tűnt, gyakorlatilag egy nagy veszteség a blog szereplőgárdájának a számára, s a történet szempontjából is. Szerencsétlen Emily azonban ezután sem mondhat ellent leendő férjének, továbbra is vele együtt kell aludnia, egy levegőt szívnia. Noha Damon nem igazán bánta meg, amit tett, megpróbálja kiengesztelni a lányt, sikertelenül. Ez feldühíti, s éppen, mikor azt hinné az ember, hogy tud rendes is lenni, visszaváltozik azzá a szívtelen szörnyeteggé, aki általában. Célja, hogy minél előbb elhálják a nászutat a menyasszonyával, ám ez még várat magára...
Egyenlőre valahol itt tart a sztori (14. fejezet). Úgy gondolom, ezalatt nagyon sok minden történt - negatív és pozitív dolgok egyaránt, noha ez utóbbiból lényegesen kevesebb van. Nehéz véleményt alkotnom összefoglalva mindent, amit eddig leírtam, de nem is nagyon szeretném tovább szaporítani a szót. Szerintem egész jó az alapsztori, sok mindent ki lehetne hozni belőle, csak te éppen nem használod ki ezt a lehetőséget. Az eseményeket túl gyorsan lezavarod, az izgalmas részeken szinte átugrasz, s egyértelműen megrekedsz az irrealitás világának közepén. Javaslom, picit fordíts több időt az írásra. Mindig gondold át, mit hogyan célszerű közölni, illetve mi az, ami szinte képtelenségnek hangzik. Ha a hibákat kiszűröd, biztos vagyok benne, hogy alakulni fog a történet színvonala - egy magasabb szintű irányba. 
3/5

Szereplők: Az igazság az, hogy számos szereplő bukkan fel a blogon a történet során, s többségüknek a funkciója is fontos, éppen ezért néhányukat egyenként fogom elemezni, ám lesz olyan, akiről csak néhány mondatot írnék, tekintve, hogy annyira nem lényeges karakter, ha az események sorozatát követjük.
A főszereplőnk egyértelműen Emily, a valaha átlagos élettel rendelkező, nagykorúságát betöltött lány. Úgy gondoltam először, amint vetettem egy pillantást a szereplőid képeire, hogy tökéletes "színésznőt" választottál hozzá - ám olvasás közben rádöbbentem, hogy valójában tévedtem. A képen szereplő karakter első ránézésre egy erős, határozott, céltudatos, bátor lánynak tűnik, aki nem riad vissza semmitől, és képes ép ésszel gondolkodni. Ehelyett egy még éretlen, gyerekes, meggondolatlan személyiségű fiatal köszön vissza a blogban Emily néven, akihez totálisan más külsőt képzelnék el a leírt viselkedése alapján. Teljes paradoxon helyzetbe csöppentem, és kezdtem magamat kínosan érezni. Most akkor mi is van? Hiába olvastam végig az összes fejezetedet, nem tudtam továbbra sem azonosulni Em személyével, s leginkább azért, mert az általad elképzelt és a véglegesen megvalósított egyén erőteljesen ütik egymást. Oké, túlléptem a dolgon, bár örültem volna, ha sikerül eltalálni a megfelelő külsejű embert erre a szerepre. A tejfehér bőr, a hosszú, sötétbarna, már-már fekete haj és a kék szem párosítása tetszetős ugyan, de több infót nem is igazán adsz meg róla nekünk. Annyit még megemlítesz, milyen az ízlése a ruhák terén, de jóformán semmi mást. Milyen az alakja? Mennyire magas? Mekkora orra van? Van-e jellegzetes arcvonása, melyről könnyebben felismerhető? Ezeket mind hiányoltam, így kérlek, ha tudsz, fordíts több időt a későbbiekben Em alaposabb megismertetésére. Személyiségét tekintve már fent említettem, mi jött át róla súlyosabb benyomásként: kissé gyerekes viselkedésű, meggondolatlan, sokszor értetlen, s komolytalansága miatt egyszerűen nem tudta magát belopni a szívembe. Őszintén megmondom - nem akarlak megsérteni vele -, hogy csalódtam benne. Azt hittem, ha már főszereplő, biztosan hamar megkedvelem, elvégre az ő kalandjairól olvashatok, ám nem így történt, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag. 
Akit  mindenképpen megemlítenék még, az Damon, Emily jövendőbelije. A fiú egy vérpárduc falka alfa hímje, s mivel a fajtája a kihalás szélén áll, el akarja venni feleségül a lányt, mert ő az egyetlen, aki képes gondoskodni az utódairól. Róla már rögtön, szinte elsőre, hallásból lejött az, hogy elég hiú, kissé talán önző is, hiszen minél előbb érvényesíteni akarja a saját akaratát, nem számít, ezzel kiken tipor éppen keresztül. Amit elhatároz, annak úgy kell lennie - igazi vezéregyéniség. Noha nem túlságosan pozitív személy, mégis úgy gondolom, ő az a karakter, aki a legjobban kidolgozott az összes közül. A megjelenéséről is elegendő információt árulsz el: magas, izmos, elég nagy testalkatú, fekete hajú, borostás és a többi. Röviden és tömören, őt kitűnően eltaláltad, hiszen a leírt külsőre tökéletesen ráillik az a belső tulajdonság kavalkád, mellyel feltünteted őt a történet során. Én kedvelem a viselkedése ellenére, érthető, hogy a fajának fenntartása fontos cél neki, s ezért akarja Emilyt maga mellett tudni - ám én biztos vagyok benne, hogy titkon szereti is a lányt, csak nem akarja bevallani. Az nem lenne túl "alfához" méltó... tipikus pasi.
Legvégül Jace az, akiről még szólnék néhány szót. Valójában az ő külsejét is elég jól leírtad, de kissé hiányosan, ami azt illeti. A haj- és a szemszín, illetve az életkor megadása nem elegendő, legalábbis én így hiszem. Ha már ő is fontos szereplő, legalább annyira ki kellett volna dolgoznod, mint Damont. Jellemvonásait tekintve csak ugyanezt tudom elmondani: kevés. Tudjuk, hogy szereti Emilyt, megtenne érte bármit, azaz tipikus, segítőkész hősszerelmesnek kellene lennie, de egyáltalán nem úgy viselkedik, legalábbis a blog eddigi második felében. Összeveszik a lánnyal, meg sem bocsát neki, elutasító vele, majd másra hagyva a piszkos munkát próbálja megmenteni Damon karmai közül, de közben meg is alázkodik neki. Ha igazán nagyon szeretné Emet, harcolna érte, bármennyire is lehetetlennek tűnik a dolog. Emellett pedig sokkal több szerepet adnék neki, mert elég keveset bukkan fel a sztori során. Az elején még egész sokat volt jelen, aztán elkezdett eltűnni, amit nagyon sajnáltam, mert szerethető karakter lenne, ha jobban megismernénk. 
A mellékszereplőket is kidolgozod valamennyire, de ez főként annyit takar, hogy a külsejükről ejtesz néhány szót. A belső tulajdonságaikról megfeledkezel, vagy nem is tudom, de egyszerűen eldobod őket magadtól. Ez pedig nagy hiba, mert hiába a megjelenés, ha nincs mögötte egyéniség. Nyilván a kevésbé fontos karakterek életrajzát nem kell bemutatnod az olvasóknak, de akik a főbb szerepek körül mozognak, nem ártana jobban megismerni őket. 
Összességében tehát nem vagyok kifejezetten megelégedve a munkáddal ezen a téren, talán Damon az a kivétel, akire azt mondom, eltaláltad a kidolgozásának mértékét. Ha minden főbb szereplőt nagyjából annyira ismertetsz, amennyire őt is, már nyert ügyed van. Ezért arra kérlek, a jövőben figyelj oda jobban erre, és hidd el, sokkal kiforrtabbak lesznek, igazi egyéniséggé válhatnak, olyan karakterekké, akikkel azonosulni lehet.
3/5

Fogalmazás, stílus: Hű, itt jön a kemény dió. Mindig a fogalmazás véleményezését tartom a legnehezebbnek, mert szerintem ez a legfontosabb tényező abban az esetben, ha valaki egy blogot akar kezdeni. Ha az illető írásmódja pocsék, a béka feneke alatt van, akkor esélye sincsen, legalábbis én úgy gondolom - legfeljebb paródia blog kategóriában. Ám a te célod nyilván nem ez volt, amikor először nyitottad meg a blogger linkjét az interneten. Megnyugtatlak, annál a kategóriánál azért fényévekkel jobb vagy. Azonban, ahogyan az érmének is két oldala van, te is rendelkezel egy "árny énnel", aki olykor elkövet hibákat is gépelés közben. Rögtön össze is szedem, mik voltak azok, melyek szúrták a szememet:
Először is, ami nagyon, de nagyon irritált, a szóismétlések tömkelege - bár ez főként az első részekben volt igen jellemző rád. Idővel látszott, hogy javult az íráskészséged, aminek örültem is, hiszen minél kevesebb a gond, annál jobb a kedv: jelen esetben az összhatás. Tehát, ezeket a kezdő hibákat, melyekbe egyébként kivétel nélkül mindenki belefuthat, a szinonimaszótár alkalmazásával csodálatos módon ki lehet küszöbölni. Eléggé hasznos találmány, és sokaknak segített már, elhiheted. A másik olyan dolog, ami rögtön feltűnt nekem, a vesszők alkalmazása volt. Három típusú ember létezik: aki kevés vesszőt rak, pedig kellene, aki többet tesz, mint amennyire szükség van és a ritka példány, aki tökéletesen eltalálja ennek módját. Te a legelső csoportba tartozol, tehát gyakran futsz tovább az írásban anélkül, hogy vesszővel jeleznéd a tagmondatok, esetlegesen a felsorolások, cselekmények közötti hézagot. Ezt esetleg a bejegyzés többszöri átolvasásával tudod orvosolni, illetve abban az esetben, ha felfogadsz egy bétát, az illető közzététel előtt leellenőrzi a helyesírásodat, ezzel segítve a te munkádat. Ha már helyesírás, több hibát is észlelni lehetett olvasás közben, melyek főként az egybe-, illetve különírás témájánál bukkantak fel. Elgépelés is előfordult néhol, de ha jobban ügyelsz az írás közben, ezen a hibán is elegánsan át tudsz siklani. Amibe még belekötnék - mert rettentően fontos momentum -, az a leírás. Nagyon kevés van belőlük, s azok sem túl alaposak. Inkább szánj több időt a környezet, az emberek, tárgyak, gondolatok szemléltetésére, mert ezáltal az olvasó sokkal jobban bele tud merülni a történeted elképzelt világába. 
Oké, térjünk át a "naposabb" oldalra. Ha már imént a leírásnál jártam, áttérnék a párbeszédekre. Ezeknél nem igazán találtam semmilyen problémát, szerintem többnyire szabályosak voltak. Mindig lehetett tudni, ki beszél éppen kihez, mi a téma, stb. Ezzel a résszel meg voltam elégedve, noha a hibáid láttán kínoztak kétségek, de hála az égnek, bebizonyosodott, hogy ebbe a dologba tévedtem. Valójában amit még a pozitív dolgokhoz sorolnék, az a gondolatmenetek szemléltetése. Főképpen Emily szemszögéből íródik a sztori, ezért az ő érzéseiről szerezhetünk tudomást. A blog első pár fejezetében még ezeken is gyorsan átugrottál, szinte nem is mutattad be, mi minden játszódik le szegény lány fejében, noha elég sok változás történt az életében. Később azonban ez a tulajdonságod javult, s az aktuális fejezet végére már egészen elfogadható mennyiségű gondolatmenetet fejtettél ki, mely szituációja tökéletesen átérezhető volt. 
Összegezve a fent leírtakat, elég sok hibád volt az írás során, de ki az, aki tökéletes? Nincs olyan. Plusz ugye a jó pap is holtig tanul, tehát ne aggódj, mert idővel lesz ez jobb is. Az alaptörténeted tetszik, érdekesnek és viszonylag egyedinek találom, így ha igényesebbre fordítod a fogalmazásodat, már amennyire tudod, biztos vagyok benne, hogy népszerűbb lenne a blogod az internet világában. Amikre nagyon figyelj: a vessző helyes alkalmazása (utána tudsz olvasni a wikipédián is esetleg, hogy mikor kell használni, mikor szükségtelen), illetve a szóismétlés (www.szinonimaszotar.hu oldalon könnyedén el tudsz igazodni, és nagy hasznát veszed az alkalmazásnak, ha elakadnál írás közben). Hogyha már ezeken sikerül javítanod, a helyesírásod is idővel fejlődni fog, s akkor már tényleg azt tudom mondani, egészen igényes fogalmazású blog a tied. Addig azonban próbálkozz, és hozd ki magadból a maximumot, hogy elkápráztasd az olvasóidat.
3/5

Összesen: 9/15
Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban: 




Egy új kezdet: Hope Christina jelentkezik



Vannak, akik egyszerűen leírnának magukról mindent a születésnaptól elkezdve a kedvenc színig. 
Nos, nyugodjatok meg, én nem fogom!

A nevem Hope Christina, talán néhányotoknak ismerősen cseng ez a két jelentéktelen szó. Nem? Hát, semmi gond, nem indulsz hátránnyal, mivel valójában, nem sok tudni való van rólam!

Lassan négy éve, hogy belevettetem magam a blogger világ rejtelmeibe és három éve, hogy „szerkesztéssel” – idézőjelben, az még igazán nem volt annak mondható – foglalkozom.
Annyit szeretnék kérni a jövőbeli rendelőimtől, hogy legyenek türelmesek, - előfordulhat, hogy megkések egy picit, de mindenképp tájékoztatni fogalak - hisz mellém igazán el kell! 
Legalábbis anyukám szerint...
Tőlem, ha minden úgy megy, ahogyan valóban szeretnénk, fejlécet és design lehet rendelni.
Megjegyezném, a designokat leginkább csak hétvégén tudom megcsinálni, ez az iskolai élet teljesen kikészít! Remélem, elnézitek majd nekem!

Nos, ennyi lettem volna egyelőre én, de mielőtt eltűnnék, a háttérbe csatolok néhány munkámat, tudjátok, mire számíthatok velem kapcsolatban!

Millió puszi, a friss hús: Hope Christina





2015. szept. 15.

Trailer 46# - Lapravetve

Szép napot! :)
Újabb trailer rendeléssel készültem el, így felszabadult pár hely a limitemben. Akinek szüksége lenne egyre, írjon nyugodtan! Addig is, élvezzétek a Lapravetve c. blog videóját, mely kedves barátnőmnek, Astrid Haynes-nek készült. 


Üdv: 

2015. szept. 14.

Kritika #76 - Ikernapló

Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő kritikával. Mielőtt belekezdenétek, szeretném leszögezni, hogy mint mindig, most is csak a saját véleményemet írtam le, és nem állt szándékomban megbántani senkit!



Kinézet
Kezdjük azzal, hogy én vagyok a „design nem számít az írás a lényeg” irányelv nagy pártolója, de mindig azt mondtam, hogy azért  törekedjünk a szép összhatásra. A ti designotokra ránézve azonban kettős érzelmek fognak el. Amikor először tévedtem a blogotokra, már akkor feltűnt: miért ilyen üres? Azt hiszem, hogy erről a fejléc tehet, ami két lányt ábrázol. Az olvasó nem kap sokkot, hogy ugyanolyanok, hiszen a blog címéből már megtudjuk, hogy ikrekről lesz szó. Ennyi. Ennyit ábrázol össz-vissz a fejléc. Funkciója szerint az a lényege, hogy bemutassa egy kicsit a történetet, elgondolkoztasson, megfogja az olvasóitokat, hogy ránézve el akarják olvasni a soraitokat… Ez itt nem él, hiszen, attól eltekintve, hogy kellemes a szemnek, nem mond semmit. Azt pedig külön nem értem, hogy a szélein miért ennyire üres. A másik dolog, ami még feltűnt, hogy miért szerepel rajta a cím angolul? Döntsétek el, hogy angolul, vagy magyarul szeretnétek-e a címet és ragaszkodjatok egy verzióhoz, mert így összezavarjátok az olvasóitokat. 
Lépjünk túl a fejlécen, nézzük a design többi elemét. Alapjában nem nagyon tudok belekötni, hiszen elég könnyen el lehet rajta igazodni, hamar megtalálja az ember, amit keres. Aminél egy kicsit felszaladt a szemöldököm, az a házirend. Nem tudom, hogy ilyen problémákba, amiket felvázoltatok valóban belefutottatok-e, vagy csak előre tisztázni akartátok-e az irányelveket, de… Ne, kérlek, vegyétek le azt onnan. Ha valaki az általatok felsorolt „bűnök” közül elkövet egyet is, akkor figyelmeztessétek, azonban ez így nagyon furcsa. A másik dolog, ami nekem személy szerint nem tetszik, hogy a bejegyzéseiteket „Fejezetek” címszó alatt szerepeltetitek. Nos, amiket kiraktok, azok nem túl hosszú naplóbejegyzések, nem pedig fejezetek. Utóbbi nagy terjedelmű, az átlag blogok is inkább részeket írnak, ami értelemszerűen sokkal rövidebb, azonban – és ezt tényleg nem bántásból mondom -, ti még ezt a szintet sem éritek el. Inkább átkeresztelném „bejegyzésekre” vagy valami hasonlóra. Viszont azt javítsátok, hogy a 08. 30-as bejegyzésnél rossz a link, a 09. 01-es bejegyzésre vezet. A színvilágra sem lehet, egy rossz szavam sem – én nem szeretem a lilát, de ez egyéni szociális probléma – azonban nincs baj az olvashatósággal, illenek is egymáshoz az árnyalatok, szóval ez a rész szépen lett kivitelezve.  Összességében a designotok is már elég vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.

Fülszöveg: 
Ez nem lett rossz, tényleg. Nem azt mondom, hogy nem olvastam ennél jobbat, de az átlagnál jobb, ez volt az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet. Először is, már maga az, hogy bár ikrek, mégsem élnek együtt, egy elég furcsa alapszituációt vetít előre, ami engem felcsigázott. Az sem rossz kiindulás, hogy az apjuk nagyon híres ügyvéd, ebből is lehet építkezni a továbbiakban. Az egyetlen dolog, amin elakadtam: nem tudtuk meg belőle, hogy miről is fogunk olvasni: mi az a fordulat a lányok életében, ami miatt ők úgy döntöttek, hogy naplót fognak írni? Milyen történetet akarnak elmesélni? Csupán annyit árultatok el, hogy vannak, egy elég furcsa családi hátérrel. Ez egyáltalán nem rossz, csupán nagyon nagyon kevés. A másik pedig, hogy sírva könyörgök nektek, ezt a 100%-ot írjátok át betűre, kérlek, nagyon csúnyán mutat.

Történet:
Nos, miután szerencsésen kikerestem az augusztus harmincadikai bejegyzést, megtudhattam öhm… Nos, elég sok általános információt a szereplőről, Hallár Rebekáról. Szó szerint egy információbomba robbant a bejegyzésben, olyan dolgokat olvashattam, amik nem érdekeltek, ha őszinte akarok lenni. Azt, hogy mit szeret csinálni, hova jár különórára, vagy hogyan hívják a tanárait. Egyrészt ez így unalmas, másrészt, higgyétek el nekem: senki nem jegyzi meg. Most olvastam el megint – harmadszorra – és a felét nem tudnám feleleveníteni. Ezeket a dolgokat nem egy részben ömlesztve kell az olvasóra önteni, hanem szépen lassan kell adagolni őket. Például: azt, hogy mit csinálnak Katával, amikor a lány át jön hozzájuk, leírhattad volna akkor, amikor sírva berontott, miután megtudta, hogy a szülei elválnak. Ott illett volna a bejegyzésbe, még érdekelt is volna. Így viszont egyszerűen elaludtam. Arról nem beszélve, hogy az ember nem tudja kiszűrni, hogy mi a lényeges a történet következő részeire kivetítve és mi nem. Szóval összességében azt mondanám, hogy amit én személy szerint benne hagynék, az az alapvető infók a suliról (nem azt a rész, hogy hányan vannak, hanem, hogy hányadikba megy), az apja foglalkozása és hogy sokat van távol otthonról, Kata, de az unalmas leírás nélkül, illetve Geri, mert az hiszem, hogy vele lesznek romantikus szálak is a jövőben. 
A következő bejegyzést a rettegett dátumon, szeptember elsején íródik. Nem nehéz kitalálni, hogy az iskolakezdésről lesz szó, de ezúttal nem Rebeka, hanem Léna az idegenvezetőnk. Úgy éreztem, hogy az első bejegyzésével arra akar utalni, hogy gyakorlatilag unalomból vágott bele ebbe a naplóírogatásba, ami lássuk be nem túl szimpatikus, ráadásul egyáltalán nem életszerű. Most nem azért, de 2015-ben melyik nyolcadikos lány kezd el naplót írni? Maximum elektronikust, mert az milyen menő már, de az, hogy elkezdje szépen lekörmölgetni a gondolatait? Kizárt, inkább leül és megnéz egy részt a Vámpírnaplókból.  Itt is kapunk egy elég hosszadalmas leírást a készülődésről, ami szintén elég felesleges, sokkal hosszabb annál, amekkora jelentősége van: oké, Léna nem akar a szokásos ünneplőben menni, hiszen ez az utolsó évnyitója az általánosban, de azért nem kell erről szólnia a fél résznek. Ezek után megtudjuk, hogy az igazgatójuk, egy tök szokványos igazgató, majd hirtelen belecsöppennünk egy Viber beszélgetésbe. Na, én itt kezdtem elveszíteni a fonalat. Komolyan, nem tartom magamat egy buta teremtésnek, de itt mindössze annyit tudtam tenni, hogy bambán bámultam a képernyőt és a „mi van?” szavakat formáztam a számmal. Először is, ki a franc az a Bende? Honnan került a képbe? Az UFÓK hozták? Honnan ismeri Lénát? Ismeri egyáltalán? Ha igen, akkor honnan? Ha nem, akkor a lány miért nem ijedt halálra, hogy van egy zaklatója? Oké, ez most kicsit barokkos túlzás volt, mert annyit azért le tudtam szűrni, hogy Bende Léna egyik osztálytársa, de olyan hirtelen termett a történetbe, olyan magától értetődően, mintha mindenkinek kötelező lett volna tudnia, hogy igen, Bende van, létezik... Azon kívül, pedig ebben a beszélgetésben van egy értelmetlen mondat is: „B: ki az a Bende? én nem valami Bende vagyok! én Bende vagyok, az osztálytársad!” Remélem, látod, hogy mi zavart össze, az egyértelmű helyesírási hibákon kívül. Én erősen javaslom, hogy gondold végig még egyszer ezt a részt, szedd pontokba, hogy mit is szeretnél leírni, majd miután szépen felépítetted a történéseket, akkor kezd megírni újra. Ez így nagyon zavaros, szó szerint nem tudja az ember, hogy mi történik a részben, mire kéne figyelnie, annyira leköti, hogy egyáltalán megértse, hogy mit is szeretnél leírni. Az egyetlen, ami felcsigázott, azaz új szomszéd megemlítése volt, azonban, arról is csak érintőlegesen tettél említést. Azt viszont pontosan tudom, hogy Léna mit is viselt az évnyitón. Érzed, mennyire aránytalan ez? Találtam egy logikai hibát is, amit szintén nem tudtam hova tenni. Léna leírja, hogy a tanárok megőrültek, pedig még csak az évnyitón van túl, tehát nem is tudhatja, hogy hogyan is fognak viselkedni. Maximum a második, vagy a harmadik tanítási nap után írhatná ezt, nem rögtön az elsőn.
Erről a napról Beccának is akad mondanivalója, persze a készülődés hosszadalmas leírása nem maradhat ki a részből, majd olyan dolog történik, amitől szó szerint tátva maradt a szám. Az apja – akinek ugyebár nevelnie kéne szerencsétlen lányt – becsenget a saját házába. De miért? Nincs kulcsa? Komolyan, mennyire életszerű ez? Arról nem is beszélve, hogy a tizenhárom-tizennégy éves lányát úgy kezeli, mint egy felnőttet, simán hetekre otthon hagyja egyedül, magától értetődően. Nos, engem ennyi idősen maximum akkor hagytak pár napra egyedül, ha semmiképp nem tudtuk máshogy megoldani a dolgot, de akkor is, a szüleim sík idegek voltak, és nagyjából két percenként hívtak telefonon. Az életszerű ebben az esetben az lenne, ha már az apjának ennyit kell utazni, hogy a lány magántanuló. Nyilván, ha az apja egy nemzetközileg elismert ügyvéd, akkor lenne pénze a magántanárokra is. Ez így nagyon felelőtlen, arról nem beszélve, hogy ezt Becca édesanyja miért nem nézi rossz szemmel? Simán megnyerné a gyermek-elhelyezési pert egy ilyen felelőtlen fráterrel szemben. Jó, oké, egy kicsit elkalandoztam. Ezek után olvashatunk egy újabb részletes leírást a terem elrendezéséről, és az ülésrendről. Ismét, hihetetlen mennyiségű teljesen felesleges információ, aminek a felét nem jegyzi meg az ember. Majd egy elég unalmas leírás Becca napjának további részéről. Szerintem az egyetlen lényegi mozzanata a résznek az volt, mikor Becca megemlítette Karolinát, akit még tornán ismert meg anno, s most egy osztályba fognak járni. Nyilván itt még lesznek konfliktusok, ami kell egy igazán élvezhető bloghoz, szóval izgatottan várom mit is fogsz kihozni ebből. 
Léna szeptember másodikát is lényegesnek tartja, ezért kapunk, egy kis – ténylég hangyányi -  leírást, hogy mi is történt azon a napon. Először is bennem tisztázódott, hogy miért nem érdekli az anyát a volt férje teljesen elhanyagolja a lányukat: mert ő is ezt teszi: elmegy pár napra kikapcsolódni: persze a kiskorú gyereke teljesen jól el lesz otthon egyedül… Oké, nem kezdem el újra a szentbeszédet. Az viszont jó, hogy megtudhattuk, hogy van egy új udvarlója: ebből is jó kis konfliktusokat ki lehet hozni, lélektanilag is jól be lehetne mutatni, milyen hatással is van ez a lányok lelkivilágára. Mert nyilván nem hagyja őket teljesen hidegen, hogy lesz egy új „apukájuk”. Ezek után, Léna átmegy az új szomszédhoz: és kit talál ott? Na ki találja ki? Hát persze, hogy Bendét: eskü imádom a srácot :D És akkor Raquel agyában ismét csak kérdőjelek keringtek: ha Bende most költözött ide, akkor csak most érkezett az osztályba? Vagy már előtte is oda járt? Komolyan ajánlom, hogy írj egy bejegyzést, ahol felvázolod mi a helyzet ezzel a szerencsétlen fiúval, mert így egy kukkot sem lehet érteni az egészből. 
Az utolsó bejegyzés Lénáé után egy nappal, harmadikán íródik, Becca tollából, és még cselekménye is van. Az elején van egy kis csevegés Gerivel Messengeren: oké, őszintén fogalmam sincs, hogy ez a kis szösszenet miért volt fontos: ezzel akartad érzékeltetni, hogy Geri is érdeklődik Becca iránt? De akkor hogy jön ide, a tehetségkutató? Oké, fogjuk fel úgy, hogy egy teljesen hétköznapi szituációt szerettél volna papírra vetni, ami nem baj, de azért jobb lenne, ha egy kicsivel több köze lenne a cselekményhez. Ám ekkor, csengetnek, és megjelenik Kata, aki teljesen ki van borulva, mert most tudta meg, hogy a szülei elváltak. Itt még az is életszerű, hogy Becca felajánlja, hogy Kata náluk maradhat: tényleg így működik a kamasz észjárás, pár évvel később már teljesen egyértelmű lesz, hogy ilyenkor bármennyire is nehezére esik az embernek, haza kell küldeni a másikat. Persze, lehet vigasztalni, időt hagyni, hogy összeszedje magát, de haza kell küldeni. Ám az egészet elrontod azzal, amikor Kata anyja elkezd mesélni a telefonba: egy felnőtt nőről beszélünk, nem valószínű, hogy egy tizenévesnek fogja elmesélni, hogy a férje megcsalja. Arról nem beszélve, hogy fogalma sincs, hogy éppen hol is van a lánya: ilyenkor a szülő annyira bepánikol, hogy nem tud gondolkozni, csak az a fontos számára, hogy megtalálja a gyerekét. Arról nem beszélve, hogy Becca egy kissé szemtelen a barátnője anyukájával, aki ezt fel sem veszi. Ezek után, átmennek Kata cuccaiért, hiszen ugyebár megbeszélték, hogy átköltözik, azonban nem sikerül észrevétlenül kiosonniuk, mert Kata anyja észreveszi őket: erre mi történik? Hazamennek és leülnek filmezni? Ami viszont tényleg megdöbbentett, hogy Kata anyja miért nem ment át? Ha meglátom a lányomat a legjobb barátnőjével, akkor az az első, hogy átmegyek hozzájuk. Azonban Kata anyja nem ilyen, így a két lány nyugodtan elszunyókál a két Lottira.
Most őszintén, ha össze kéne foglalnom két mondatban, hogy miről szól a blogotok, komoly problémáim lennének. Bár már felkerült öt bejegyzés, egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi a fő gondolatmenet. Olyan, mintha nem is lenne történet, csak írnátok bele a nagyvilágba, éppen mi jut az eszetekbe. Ami viszont még nagyobb probléma, hogy igazából cselekmény sincs a részekben, leszámítva az utolsót, de az is szürreálisra sikeredet. Őszintén tanácsolom: üljetek le, szánjatok erre sokkal több időt. Ha kell, szedjétek pontokba, hogy mik fognak történni, logikusan építsétek fel, legyenek előzmények, előremutató jelek. Nem sietett senki, sőt mivel ketten vagytok egy ilyen munka még szórakoztató is lehet. Mert így ebben a formájában a történet követhetetlen, az ember csak kapkodja a fejét, nem tudja, mire kell figyelnie, és mivel nincs egy konkrét cselekményszál, még unatkozik is.

Helyírás, nyelvhelyesség:
Mivel ketten írjátok a blogot, ezt inkább különbontom. Kezdjük Beccával, mivel ő tette fel az első bejegyzést: figyelj oda a helyes főnévragozásra: főleg a –ban/-ben és –ba/-be használatára figyelj, mert ebben elég sokszor tévesztesz. Nem tudok normálisan magyarázni, de a lényege az, hogy ha a mondat a Hova? kérdésre válaszol, akkor a –ba/-be toldalékot használjuk, a Hol? kérdésre, akkor pedig a –ban/-ben a helyes. Tehát ha bizonytalan vagy, hogy melyik a helyes, csak kérdezz rá magadban a mondatra, és figyeld meg, hogy melyik kérdőszóval kezdted a mondatot. Remélem érthető ez így. Ezen kívül még az egyben és különírásokra kellene nagyobb figyelmet fordítanod: a kőkemény például egyben írandó. Ami viszont nagyon zavaró: mindent számmal írsz ki. Nyiss ki egy könyvet és pillants bele: csak akkor használják a szerzők ezt a formulát, ha valami szimbolikus jelentése van, minden más esetben betűvel kiírják, ugyanez vonatkozik a rövidítésekre is: tehát nem Bp., hanem Budapest, nem FB, hanem facebook. Sokkal komolyabbnak tűnik tőle az írásod. Ezen kívül csak néhány szóismétlést vettem észre.
Léna: a legnagyobb mumusod a szóismétlések, ez már az első bejegyzésben világossá vált. Nagyon rövid részeket írsz, és azokban ugyanazokat a szavakat használod. Viccen kívül ajánlom a netes szinonima szótárakat, néha nagyon sokat tudnak segíteni, vagy pedig fogadj fel egy bétát, aki segít neked ezeket kiszűrni. Megéri, hidd el, ha változatosan fogalmazol, az nagyon megdobja az írásodat. A rövidítésekre és a neten elterjedt szlengre neked is vigyáznod kell, például ne forduljon elő a szövegben olyan, hogy lécci. Nagyon komolytalanul mutat, én például, ha meglátok egy ilyet kérdés és hezitálás nélkül bezárom az ablakot. Hidd el nem vagyok ezzel egyedül. Sok mondatot kezdesz ezen kívül kőtőszóval: előfordulhat, hogy a szöveg megköveteli ennek a nem túl elegáns fogalmazási módszernek a használatát, de ha lehet, akkor inkább kerüld, használj szinonimát (de: ellenben, azonban stb.) 

Íráskészség, stílus:
Becca: Nem lesz ez rossz. Rengeteget kell tanulnod még, és fejlődnöd, ez azonban, ha komolyan veszed az írást, akkor szinte magától ragadni fog rád. Az alapjaid jók: vannak leírásaid, még nem igazán arról, amiről kéne, de legalább megtalálhatók, logikusan felépíted a részeidet, bár túlságosan is sokszor beleesel abba a hibába, hogy szürreális cselekményszálat kreálsz. Azt tudom javasolni, hogy olvass nagyon sokat, ismerd meg, hogyan is kell életszerűen írni, ne félj segítséget kérni idősebbektől. Komolyan jó ötletnek tartanám, ha szereznél magadnak egy jóval idősebb bétát: bár a blogger átlagéletkora egyre lejjebb és lejjebb száll, még azért megtalálható az idősebb korosztály is: egy tizennyolc – tizenkilenc éves bloggerina, ki tudná szűrni rengeteg hibádat, segíthetne fejlődni. Persze, neten is sok anyag van fenn, ami magáról az írásról szólnak: hogyan írj jó leírásokat, hogyan építs fel egy karaktert, egy történetet: nyugodtan böngészd ezeket is. 
Léna: Majdnem ugyanazt tudnám leírni, amit már Beccánál is leírtam. Olvass sokat, és figyelj a logikai felépítésre. Nálad inkább az volt a bajom, hogy nem láttam semmi összefüggést a történések között. A szereplők csak úgy hipsz-hopsz jelentek meg, nem tudtuk milyen kapcsolatban vannak, nem volt LOGIKA benne. Ezt a legegyszerűbben úgy tudod kiküszöbölni, ha pontokba szedve leírod a cselekményt, aztán fogalmazod meg a részt, miután már te is átlátod, hogy mit akarsz írni. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, nagyon fiatal vagy, talán még az általad kreált lánynál is fiatalabb. Ha komolyan veszed, és foglalkozol a dologgal, akkor lehetsz jó író, de jelenleg még nagyon nagyon sokat kell fejlődnöd.

Szereplők:
Becca: azaz igazság, hogy nem tudunk meg róla sokat. Sokat van egyedül, ebből talán még logikusan is következik az, hogy pimasz, kissé neveletlen. Igazából, azt nem értettem benne, hogy amikor Kata átjön hozzá, hogy miért nem vigasztalja meg? Minden mást csinál, megágyaz, kipakol, csokival eteti, csak éppen a legfontosabbról feledkezik meg: nem hallgatja meg a barátnőjét, pedig nyilvánvaló hogy neki leginkább erre lenne szüksége. Léna egyik leírásából megtudjuk, hogy kissé plázacicás, és kábé ennyi. Komolyan, nem tudom milyen a személyisége. Viszont tudok róla egy csomó felesleges infót, mint hogy tornázik, sokat kockul és imád filmezni. Nagyon hiányzik a történetből, hogy bemutasd Becca személyiségét. Nekem nem volt szimpatikus, úgy tűnt túl nagyra van magával, önző, és rémes barát.
Léna: az a baj, hogy róla, még Beccánál is kevesebbet tudunk. Szinte teljes egészében a képzeletünkre kell hagyatkoznunk, ami a személyiségét illeti. A kinézetéről annyit tudunk, hogy kissé gótos, szeret lázadni a külsejével. Kissé nagyszájúnak képzelem, aki mindenkinek megmondja a szemébe a tutit, de ez már csak inkább az én elmém szüleménye, nem a te leírásodból következtettem erre. Mindenképpen ki kell dolgoznod még a karaktert, mert ez így kevés.
Szülők: nem bontom őket külön személyekre, mert nem érdemes, mindenki ugyanolyan: felelőtlen, úgy kezeli a tinédzser, lázadó lányát, mint egy felnőttet. Inkább olyanok, amilyennek egy kamaszlány fejében a tökéletes szülőnek lennie kell: hagyják hagy tegyék a gyerekek, amit csak akarnak. Ez azonban nem így működik. Ha ezeknek a lányoknak, tényleg ilyenek lennének a szülei, akkor már réges-régen állami gondozásban lennének. Egy szóval szürreálisak.
Geri: gyakorlatilag még nem is szerepelt, csupán egy Messenger beszélgetés folyamán, mégis egyedül neki van személyisége: a menő csávó, akire mindenki hasonlítani akar, jó sportoló, flegmán vonzó – mármint az ilyen idős lányok számára. Mindenki ismeri ezt a típust, aki betette már a lábát egy iskolába, őt jól megfogtátok.
Bende: a kedvenc szereplőm! Nem tudom ki ő, honnan pottyant ide, de tetszik a neve. Komolyra fordítva a szót: már többször leírtam, kéne egy olyan rész, ahol részletesen leírjátok, hogy ki ez a srác, mi köze van Lénához, honnan ismerik egymást ilyenek. Mert így most szerencsétlen lóg a levegőben, sehova nem illik, az embernek fogalma sincs mit kéne vele kezdenie.

Az a baj a dologgal, hogy szerintem még ti magatok sem tudjátok, hogy mit akartok kezdeni a történettel, mi is lesz ebből az egészből, csak írtok, ami hirtelen az eszetekbe jut. Ez így nem kifizetődő, sajnos, mint a mellékelt ábra is mutatja, csak egy nagy katyvasz lesz az egész. Csak ismételni tudom Önmagam: üljetek le még egyszer, beszéljétek át, mit is akartok, építsétek fel a karaktereket, s fogjatok neki még egyszer ennek a történetnek. Menni fog ez, és jó is lesz, ha több időt és energiát fordítotok rá! Én mindenesettre sok sikert kívánok!

2015. szept. 13.

Kritika #75- Lélekvesztő

Szép napot! :)
Megérkeztem legújabb kritikámmal, mely ezúttal a Lélekvesztő c. történetről szól. A blog teljes mértékben Nicol C. tulajdonában áll.
Mielőtt elkezdeném, egy kis figyelmet kérnék: édesek vagytok, hogy annyian írtok nekem kritika ügyben, de kérlek, mielőtt elkülditek ezeket az üzeneteket, nézzétek meg a limitet, mert ha inaktív vagyok, sajnos nem tudom elvállalni. Suli miatt pedig ez sajnos gyakrabban meg fog esni, de minden időmmel igyekszem nem megváratni titeket. Köszönöm!


Kinézet: Ha rákattintunk a blogod linkjére, elsőként ez a kép tárul a szemünk elé. Rögtön látszik is, hogy lenne néhány javítanivaló a designon, ám ezt a későbbiekben fogom kifejteni. Alapjáraton kellemes a látvány, hiszen - végre! - nem egy kódos dizivel állunk szemben, melyből manapság egyre több van. Az egyszerűbb is tud néha szép lenni, legalábbis én mindig ezt tartom szem előtt.
A színvilág nagy kedvencem: a barna, s annak árnyalatai kellemes látványt nyújtanak az oldalad minden egyes négyzetcentiméterén, jól választott szín, hiszen egyáltalán nem kirívó. Ellenben úgy gondolom, az alaptörténethez mérten annyira nem illik a bloghoz - én sokkal inkább el tudnék képzelni valami sötétebb, kissé kíváncsiságkeltő színt, mint a méregzöld, vagy éppen a sötétlila. Egyszóval bármit, ami kicsit jobban kiemeli a történeted hangulatát.
A fejlécedről: alapvetően tetszik, ha a végeredményt nézzük, azonban lenne néhány dolog, amit kritizálnék benne - már negatívabb értelemben. Először is a cím, ami nagyon kiüt az egészből. A betűtípus szerintem nagyon nem illik hozzá, nem mutat valami igényesen rajta. Egy dőltebb stílust jobban el tudnék képzelni helyette, amely kicsit olyan kriksz-krakszos, és jól ábrázolja a történet főszereplőjének "zaklatott" lelkiállapotát. Úgy érzem, elegendő textúrát helyezett a képre a készítő, s ebből adódóan egy kisebb hibát is vétett: a bal alsó sarok a fejlécen az üresség érzését kelti. Oda valahogyan nem került semmi, s ez így eléggé meglátszik egy külső szemlélőnek. Ezt esetleg a cím lejjebb helyezésével lehetett volna orvosolni, így az is jobban látszana. Ahogy a mondás tartja, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Ezen apróságoktól eltekintve azonban a színvilág jó, illik a blog többi részéhez. A textúrák közötti elmosás is megfelelő, a hangulatuk pedig jól tükrözi a történet alapját. A központi karakter elhelyezése középen jó választás, ezzel sosem lehet mellényúlni. Összegezve tehát egészen szép munka, viszont némi változtatás sokat dobna rajta.
A bejegyzés háttere valamennyivel világosabb a külső háttérnél, ami remekül elhatárolja a kettőt egymástól. Ügyes megoldás, nekem tetszik. A fekete betűszín jó választás, mert gond nélkül olvasható, ráadásul nem üt el a blog által felállított színskálától sem.
A fülszövegedről: nagyon jó. Minden benne van, aminek benne kell lennie: ki szerepel a történetben, mi az alapsztori nagy vonalakban, hogyan kerül képbe konfliktus. Az alaptörténetet nagyon izgalmasnak mutatja be, remek oldalról közelíti meg a felvezetést, hiszen egészen felkelti az olvasó érdeklődését. Tartalmi és terjedelmi szempontból tehát remek, viszont eligazításában annyit változtatnék - és ez a bejegyzésekre is igaz -, hogy sorkizárttal írnám a szöveget balra igazított helyett. Szerintem sokkal szebben mutat úgy, de ez már ízlés kérdése.
Az oldalakról: tyű, ezek a rápakolt effektek nagyon menők! Csak tátottam itt a számat, és néztem rá, mint borjú az új kapura. Tetszik, hogy amint ráviszem a kurzort, fejjel lefelé lesz olvasható a szöveg. Ilyennel eddig még nem találkoztam. Na, miután kicsodálkoztam magamat, rákattintottam az elemek oldaladra, ahol a fejezetek fognak helyet kapni. ötletes, hogy így nevezted el a topikot, hiszen szorosan kapcsolódik a blogod történetéhez. A trailered, hát. Mit is mondhatnék róla? Én csináltam (*büszke fej)! Szóval most nem fogok róla áradozni, de amennyire tudtam, igyekeztem megfogalmazni benne a sztori lényegét. Remélem, sikerült, és tetszik. A kritikák oldaladon még nincs linkelve semmi - remélhetőleg ezek után be fogok kerülni. Összességében örülök, hogy nem hoztál létre minden felesleges dolognak egy külön menüt, ám mégis picit hiányérzetem támadt, mégpedig a szereplők kapcsán. Szívesen látnám a karaktereidet néhány neves képpel ellátva, csak hogy alap ismeretet kaphassunk róluk.
A többi modul: a részlet a következő rész tartalmából nevű szövegdobozt üresnek találtam, még nem írtál oda semmit - szerintem ezt pótold, ha van rá mód, elvégre ezért hoztad létre ezt az egységet. Az információkkal nincsen baj, minden fontos tudnivalót leírtál oda - a műfajt mondjuk hiányolom. A chat az egyedi lélekvesztő nevet kapta. Ezen mosolyogtam, hiszen elég találó. Ráadásképpen a színek is nagyon tetszettek, kivéve a nevekét a sötétbarna rublikákban. Az a pirosas szín túlságosan kirikít onnan, amely megnehezíti az olvasását. A maradék modul (cserék, feliratkozók, versenyplakátok, könyvborító) teljesen jó helyen van, éppen elegendőnek találom őket. Ugyan a látogatók számát valahol fentebb helyezném el a sávban, hogy jobban szem előtt legyen, másba nem igazán tudok belekötni.
A fent leírtakat összefoglalva egy igényesnek tűnő blog a tied, mely kellemes színeket kapva kápráztatja el az ember szemét. Némi változtatás ugyan ráfér - ezeket fent említettem -, de ettől eltekintve szerintem nincsen gond vele.
4/5

Történet: Nos, ami azt illeti, sokat sajnos nem fogok tudni ír a sztoriról, ugyanis nemrég indult csak, ahogyan látom. Ez azt jelenti, hogy konkrét egy rész van fent az oldalon, ami sajnos nem elegendő ahhoz, hogy alaposan ki lehessen elemezni a cselekményeket. Lényeg azonban az, hogy én megpróbálkozom vele, s ehhez hozzákapcsolom a véleményemet is. Kezdjük!
Elsőre szeretném leszögezni, hogy maga az alaptörténet tetszik: egy lányról szól, aki a világ utolsó léghajlítója, ez pedig korántsem könnyű feladat, hiszen éppen előbb említett képessége miatt sokan kutatnak utána - jók, rosszak egyaránt. Ő azonban megpróbál a maga ura lenni, s minél hamarabb a birtokában tudni a négy főelem - Föld, Víz, Tűz, Levegő - népét, és annak erejét, hogy bevégezze a sorsát. Eközben természetesen, mint sejthető, rengeteg konfliktusba és bonyodalomba keveredik majd, barátokat, illetve ellenségeket keres, és résztvevője lesz számos csatának, amit célja elérése érdekében vív.
Ez összességében szép, és jó. Érdekesen hangzik, hiszen gyakorlatilag megvan benne minden, ami felkelti az ember érdeklődését egy jó blog iránt: izgalom, egyediség, nehéz sors, lelki válság és a többi. Úgy gondolom, ügyes elgondolás, mindenképpen érdemes folytatni, ha már belekezdtél. Nem mellesleg pedig, ha jól is alakítod a szálakat, nagy sikered lehet belőle.
Azonban a megvalósításra jobban odafigyelnék. Az a probléma, hogy nagyon gyorsan vezeted az eseményeket, ráadásként úgy, hogy gyakorlatilag semmilyen előzményt nem tudunk a főszereplő életével, avagy csak szimplán a sztorival kapcsolatban - mivel nincs prológus. Ezt óriási bajnak tartom, mert a prológus amellett, hogy szükséges, legalábbis szerintem, bevezet a történet alkotta elképzelt világba, hogy az olvasó jobban megérthesse a szituációt. Nos, ez nálad nem volt meg, ezért úgy csaptunk bele az első fejezetbe, hogy semmi körítést nem olvashattunk hozzá. Olyan volt, mint a rántott hús krumpli nélkül. Ehető, de mégis kevés.
Katara az első részben azt teszi, amit a fülszövegben is olvashatunk róla: megszökik abból a kolostorból, ahol eddig nevelték őt. Az éjszaka kellős közepén menekül, s hagyja maga mögött korábbi életét, hogy aztán megtalálhassa az első elem népének királyát - akiről még nem derült ki, kicsoda. Nos, ennek leírása szünetekkel és időbeni ugrásokkal sem tart túl rövid ideig, a te fejezeted terjedelme mégis kevés volt számomra, legalábbis a cselekmények menetét nézve. Gyorsan vezetted, átmenetek nem voltak a mondatok között, s még egy-két apróság is szembetűnt benne, de ezeket az utolsó topikban fejteném ki.
Először is: megszökik az éjszaka közepén. Ez rendben van, reális. De az, hogy senki nem figyel rá, még csak nem is követik aztán, már picit gyanús nekem. Ezt követi aztán a találkozás azzal a kisgyerekkel, aki elvezeti őt az apjához, aki történetesen az egyik elem népének uralkodója. Micsoda véletlen! Oké, megeshet, mert végül is miért ne? Csak akkor kicsivel érthetőbben, lassabban szemléltettem volna az eseményeket, nem pedig lóhalálában. Nyilván érted, mire célzok ezzel: vegyél vissza a tempóból, és fejtsd ki jobban a történéseket, hogy minden egyes részlete kitűnően átjöhessen az olvasónak is - vagy, másik megoldásként írj többet, és bontsd esetlegesen két fejezetre azokat, amelyek terjedelmesebbre sikerültek az átlagnál.
Összességében tehát, mint fent említettem, nekem az alapsztori elnyerte a tetszésemet. Izgalmas, felkelti a kíváncsiságot, egyedi - én legalábbis nem találkoztam hasonlóval -, egyszóval benne van minden tuti, akár egy turmixban. A megvalósítás, ami már nehezebb dolog, elismerem, nem is sikerült annyira jól, mint először gondoltam. DE, hozzáteszem, nem könnyű dolog kivitelezni egy ilyen remek történet alapot, ezért ne búslakodj, csak fordíts picit több időt a fejezetekre közzététel előtt, ha tényleg komolyan gondolod a blog működtetését. Én mindenesetre vissza-visszanézek időnként, mennyire sikerült javítanod a megemlített "hibáidon".
4/5

Szereplők: Jaj, tudod, mi a probléma? Igen, valószínűleg tudod, de azért leírom. Egyetlen egy fejezeted van publikálva, az sem kifejezetten hosszú a terjedelmét tekintve, ebből pedig az következik, hogy a szereplőt sem lehetett ezalatt alaposabban megismerni.
Vannak blogok, ahol egy rész leforgása alatt az író olyan jól tud apró információmorzsákkal szolgálni az olvasónak, hogy kialakul egy kezdeti kép a karakterekről, még ha nem is tudat velünk minden egyes részletet róla. A te esetedben, azt kell mondanom, sajnos ez nem így van, éppen ellenkezőleg: sajnos konkrétan semmiféle infót nem adagoltál nekünk, ezáltal a főszereplőd eléggé idegen még számunkra.
Katara az, akiről szó van, az utolsó léghajlító a világon. Ebből adódóan tudjuk, hogy nem lehet könnyű élete, ugyanis sokan pályázhatnak rá, különféle okokból. Vannak bizonyára olyanok, akik mellette állnak, s olyanok is, akik el akarják őt pusztítani. A lány külseje egy az egyben ismeretlen. Konkrétan egy arc és test nélküli valaki, akinek fontos szerepe van a történetben. Oké, hogy Avril Lavigne az, aki "eljátssza" őt a blog fejezeteiben, de ha nem lett volna lehetőséged képen ábrázolni az általad elképzelt karakter, tétlenül állnánk, hogy mi is van most? Nem tudjuk, milyen az alakja, milyen színű a haja, a szeme, hogy néz ki az arca, milyen az öltözködési stílusa, van-e jellegzetes szimbólum a testén, s a többi. Javaslom, picivel több időt - és betűt - fordíts a kidolgozására, hogy élesebb képet kaphassunk róla. Persze, mindez lehet azért hiányos nekünk, mert csak egy fejezet van fent eddig, s ez idő alatt nem igazán lehet megismertetni alaposan egy főszereplőt, így nem hibáztatlak miatta. Viszont ez is jó példa arra, hogy jól jött volna az a prológus az elejére...
Oké, ugorjunk a személyiségre. Hát, itt sem tudok sokkal többet említeni, mint az imént, a megjelenésnél. Konkrétan semmit nem tudunk meg Kataráról, csupán az életének korábbi szakaszáról adsz némi információt nekünk, melyben kiderül, hogy egy kolostorban nevelkedett, család és barátok nélkül. Ebből kifolyólag magányos lehet, ám megvan ennek a maga varázsa: az önállósodás, a talpraesettség, s az a tulajdonság, mely alapján nem bélyegezhető el magatehetetlennek. Ezeken felül tulajdonképpen más nem állapítható mg róla - maximum az, hogy illemtudó, udvarias, mert ahogyan a királlyal viselkedik, hiába felsőbbrendű ő maga, megadja másnak is a tiszteletet.
Röviden, tömören ennyi. A mellékszereplők még nagyobb homályba vannak burkolózva. A király személye is ismeretlen gyakorlatilag, pedig ha egy elem népének uralkodója, némileg jobban be kellene őt mutatnod. Erre remélhetőleg a későbbiekben sor kerül.
2/5 

Fogalmazás, stílus: Az első megállapításom  bár nem feltétlen ehhez a részhez tartozik -, hogy a bejegyzésedet rövidnek találtam. Azt tanácsolnám, mindenképpen írj hosszabb részeket, hogy az olvasó alaposan átélhesse a történéseket, jobban megismerhesse ezt az általad elképzelt világot.
Nos, két részre osztanám a véleményedet az írásoddal kapcsolatban, Kezdetnek, hogy hamar túlessünk rajta, leírnám, mit találtam negatívumnak, azaz olyan tényezőket, amelyeken meg kellene próbálnod változtatni. Az első ilyen, ami szemet szúrt az írásmódodban, az a szóismétlés volt. Az elején még nem, de aztán egyre többel ütköztem össze, s ez egy idő után kezdett zavarni. Az ajtó, az eső, illetve az erdő szó csak három kapásból felsorolt példa, melyeket helyettesíthetnél szinonimákkal. Az internetes szótár nagyon sokat segíthet, viccen kívül, mert hasznos, és rengeteg rokon értelmű szavat ad segítségül az aktuálisan keresett mondatelemre.
A másik a párbeszéd, amit megemlítenék. Kijelentő mondat végén a gondolatjel előtt nem tesszük ki a pontot, ha beszédmódot írunk ki utána, például: mondta, jelentette ki, és a többi. Ez csupán akkor lép életbe, ha egy cselekvést illusztrálunk közben, lásd: idegesen megvakarta a tarkóját, vagy meghajoltam előtte. Remélem, érted a különbséget a kettő között. 
Végezetül pedig, a vesszőhibák szúrták még eléggé a szememet. Bizonyos kötőszavak előtt mindig alkalmazni kell ezt az írásjelet, tag elválasztásnál szintén. Kivételes eset a felsorolás, ott elmaradhat. Sőt, el kell maradnia. Továbbá néhány alap helyesírási hibával találkoztam még, mint például a felszólítás. Ha meg-, illetve felszólítasz valakit, a mondat végén felkiáltójelet szükséges alkalmazni. Ezt azért írom le, mert egy helyen elrontottad: 
"- Királyom, ne." - írtad te, pedig így lenne helyes:
"- Királyom, ne!" - látod? Sokkal igényesebb, ráadásul problémamentes, senki nem fog tudni belekötni.
No, mást átugornék a pozitív oldaladra. A leírásaid alapvetően szépek lennének, ha kicsivel több hangsúlyt fektetnél rájuk. Úgy gondolom, az a baj, hogy kicsit elsieted a cselekményeket, gyorsan siklasz át rajtuk, nem hagyod őket kibontakozni. Éppen ezért próbálj kicsit visszavenni a tempóból, és nyugodtan, részletesen, átgondoltan legépelni a különböző tájak/emberek/tárgyak bemutatását, hiszen ezek által az olvasó lelki szemei által jobban megelevenedik az általad nyújtani kívánt kép. 
A főszereplő gondolatmeneteit szintén jól illusztrálod nekünk, az érzelmeit is könnyedén át tudod adni. Olvasóként részem volt ugyanazt érezni, gondolni, cselekedni, amit Katarának is. Noha csak egy fejezet erejéig, de részese lehettem az életének, ami kellemes érzés volt. 
Alapvetően tehát nem írsz rosszul, néhány alapvető hibát elvétesz, de mindenki ebből tanul, így te is fejlődni fogsz. Ha van kedved, fogadj fel magad mellé egy bétát, aki segít leellenőrizni közzététel előtt a bejegyzés hibátlanságát. Biztosan szívesen jelentkeznének erre a feladatra blogos csoportokban. 
3/5


Összesen: 13/20
További sok sikert - és köszönöm a türelmedet, amiért ennyit vártál a kritikára: 
Anaya zatracone-dusze