Kritika #78 - Démoni Szerető

Sziasztok, drágák! :)
Ismét egy kritikával jelentkezem, ami azt jelenti, hogy felszabadult egy hely a limitembe, így aki véleményt szeretne kérni tőlem a blogjáról, megteheti. Ezúttal a Démoni Szerető c. blogot elemeztem, melynek írója az imádni való Chibi. 

Kinézet: Nos, amint megnyitottam a blogod linkjét, az első gondolatom az volt róla, hogy: Hű, milyen "démoni" hangulata van. A színek sötétek, hozzá legfeljebb egy kis vörös társul, amely némileg feldobja az egész összképet. Viszont, nem annyira dark, amennyire elsőre gondoltam. Egészen kellemes árnyalat, baráti a szemnek, s még magához a történethez is illik. 

A fejlécedről: úgy gondolom, alapvetően egy szép munka, noha ha jobban megnézzük, egy-két apróság, amelyen lehetséges, hogy nem ártana változtatni egy keveset. A képen található karakterek kissé elütnek onnan: túlságosan kivilágított az arcuk, ami erős fényt ad nekik, ezáltal nem harmonizálnak annyira a szürkés árnyalatú háttérrel. A felirat szerintem rossz helyen van, ugyanis az első fele marhára beleolvad a "díszletbe", ezáltal nehezen lehet csak elolvasni, mi van oda írva. Emellett a betűtípus lecserélném, hiszen az "ő" betűn észre lehet venni, hogy ez a stílus nem támogat minden karaktert. A textúrák egyébként tetszenek, megadják az alaphangulatot, emellett igényesen is vannak elmosva, ami még inkább arról árulkodik, hogy alapos kidolgozás árán készült el a fejléced. 

Az oldal háttere szintén sötét árnyalatú, de nem olyan fekete, mint az oldalaké. A betűszínek kissé szürkéskék beütésűek, és huzamosabb olvasás után nem hatnak túl kellemesen az ember szemeire. Egy pici sötétítéssel orvosolhatnád a problémát, hátha akkor nem fog annyira kiríni. - Egyébként, zárójelben jegyzem meg, elnézést, ha teljesen hülyén és összefüggéstelenül fogalmazok néhol, de nagyon nincs időm mostanság aludni, szóval kérlek, nézd el nekem. Így is sajnálom, hogy késéssel tettem csak közzé a kritikádat. 

Az oldalakról: alapvetően tetszik az elrendezésük, a színválasztás pedig szintén jó, hiszen a nagy szürkeségben egy kis változatosság is kell. Az effektek szerintem nagyon el lettek találva, igazán illenek a bloghoz. A szereplők menüpont marhára bejön. Egyrészt, a képek egységes színe és elrendezése csak jó szót érdemel (bár az utolsó karakter nem néz ki olyan öregnek, mint amennyi). Másodszor pedig, az a néhány információ, amit megosztasz velünk, éppen elegendő ahhoz, hogy nagyjából el tudjuk helyezni a szereplőgárda tagjait a kedvünk szerinti szimpatizáns körökbe. Egyszóval, vagyis többel, nagyon ötletes, ahogyan ezt az egészet kivitelezted. A fejezetek megoldása szintén tetszetős, elvégre egymás alá linkeled be az adott részeket, s emellett kiírod azt is, mikorra várható a következő megjelenése. A kedvcsináló kép pedig csak hab azon a bizonyos tortán. A kapott kritikák menüpontod azt hiszem, egyértelmű, miről szól. A linkeket egymás alá beillesztve teszed közzé, így az olvasóid láthatják, mások mit gondolnak "szakmai" - vagy kevésbé szakmai - szemmel a történetedről. A díjak szintén ugyanez a kategória: a kapott elismeréseiddel büszkélkedsz ezen az oldalon, s ez a rivaldafény ki is jár neked, én úgy gondolom... :)

A fülszövegedről: első olvasás után konkrétan tátva maradt a szám. Komolyan, nagyon megfogott! Ritka az olyan ismertető, ami valamennyire is leköt, pláne rögtöni elolvasás után. A tied viszont éppen ilyen volt. Nem árult el valami sokat a sztoriról, de mégis olyan, mintha tudnánk, nagyjából miről szólna, mert adsz néhány homályos utalást a történtekre. A helyesírása is nagyon jó, a hangulata végig figyelemfelkeltő, kíváncsivá teszi az embert. Az idézet a végén pedig ütött, de nagyon, mint egy jó "Pista bá" féle pálinka. Annyira illett oda, és olyan jól összefoglalja az egész történet lényegét, hogy nincsenek rá szavak. Ez csillagos ötös nálam. Pont.

A chat színei ideálisak, én úgy gondolom, minden remekül olvasható benne, és emellett színeiben is harmonizál a blog alapárnyalataival. Az információk fülnél elegendő dolgot ismertetsz velünk, úgy hiszem, semmi sem hiányzik onnan. Minden perfekt, és a többi modullal sincsen gond.

Összegezve, szerintem alapvetően egy szép külsejű, igényes bloggal van dolgunk, ahol ugyan a fejlécre ráfér egy kis apró változtatás, de ettől - és a betűszíntől - eltekintve gyakorlatilag semmiben sem találtam hibát.

4/5

Történet: Őszintén szólva, először kissé előítéletes voltam a blogoddal kapcsolatban. Az ázsiai országok kultúrája egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé, így picit feszengve kezdtem bele az olvasásba. Főként a nevekkel szokott bajom lenni, mert neme nagyjából mindegyik egyforma: furcsa és kiejthetetlen. Jelen esetben azonban egész jól meg  lehetett különböztetni a szereplőket egymástól, aminek nagyon örültem. 

A prológusról: mint fentebb említettem, kicsi félve kezdtem neki, de nagyon kellemeset csalódtam. Igazán jó érzés, amikor valami a vártnál jobban alakul, mint amilyennek egyébként az ember eltervezi. Nos, ez a te bevezetődre is igaz. Nem elég, hogy terjedelmileg pontosan annyi, amennyinek lennie kell, de még tartalmát tekintve is igazán izgalmas és figyelemfelkeltő. Arra készteti az olvasót, hogy mindenképpen folytassák tovább a történet nyomon követését, hiszen nem fognak csalódni benne. Első körben megismerjük a főhősünket, Yuu-t, aki szülők nélkül nőtt fel egy árvaházban, ám sokáig itt sem maradhat, hiszen elvére egy bizonyos kort, némi pénzt adnak a kezébe, s útnak eresztik őt amolyan "Sok szerencsét!" címszóval. Így hát szegény utcára kényszerül, ahol napokig el kell viselnie a hideget, a kényelmetlenséget, az árnyoldalas életet - de a szerencse, illetve itt inkább a szerencsétlenség, rámosolyog. Egy őrülten száguldó autó ugyanis elüti, s Yuu eszméletét vesztve kerül be egy kórházba, ahol megismerkedik későbbi legjobb barátjával - és a gázolásért felelős sofőrrel -, Rukival. Idáig meg vagy dicsérve, ugyanis minden apró részlet alaposan ki van dolgozva, Yuu múltját rendesen felépítetted, s nem mellesleg minden történést teljes realitással fűszerezve írtál le nekünk. Azonban jött a csavar, és a sztori átfordult kissé hihetetlenebb verziójába: Ruki, sajnálata jeléül, felajánlja a fiúnak, hogy költözzön hozzájuk, elvégre nincsen hol laknia. Kicsit furcsa volt számomra, hogy egy totál idegen ember elüt valakit, majd meghívja az áldozatot magukhoz, csak mert furdalja a lelkiismeret. Arra nem gondol, ki lehet Yuu valójában? Hiszen nem is ismeri! Plusz előbb talán a szüleit kellett volna megkérdezni a dologról, mégis csak ők keresték meg anno a pénzt a tágas, ízlésesen berendezett házra. Mindegy, mivel eddig nagyon lekötött a történet menete, szemet hunytam efölött. Azonban azt továbbra is furcsálltam, hogy miért ajánlotta fel Ruki az otthonát a fiúnak, ha a kórházban még fogalma sem volt róla, hogy árva? Ha én elütnék valakit, és túlélné a balesetet, nem rohamoznám őt kérésekkel, hogy költözzön már hozzám. Helyette megpróbálnék segíteni neki, érdeklődnék felőle, vannak-e hozzátartozói, hogy értesíteni lehessen őket, és a többi procedúra. Így kicsit reálisabb lett volna a sztori, de utólag már teljesen mindegy, hiszen a fő, hogy annyira izgalmasan és fordulatosan írtad meg, hogy az ilyen "hibák" a semmibe vésznek a tartalom mellett.

Yuu végül beleegyezik, hogy a Matsumoto családhoz költözzön. Ekkor jön rá, hogy az itt élők mennyire gazdagok, jó módban tengetik mindennapjaikat, ráadásul nagyon kedvesek és segítőkészek is. Na, újabb irreális történést találtam: az apa hót nyugodtan fogadja azt, hogy a fia hazahozott egy idegent, s beköltözteti őt a közös otthonukba. Egy rossz szót nem szól, pedig a védelmező családfők, főként, ha van mit a tejbe aprítaniuk, teljesen máshogy viselkednének. Az lenne a minimum, hogy elbeszélget egy kicsit Rukival, amiért az a megkérdezése nélkül határozott egy ilyen fontos ügyben. Mert hát, valljuk be, ez a párbeszéd elég viccesen festene:

"- Szia, apa! Képzeld, elütöttem ma egy velem egykorú srácot, de mivel nincs hol laknia, felajánlottam neki, hogy költözzön hozzánk!

- Szervusz, fiam! Nagyon jól tetted, büszke vagyok rád, hogy a házba hoztál egy idegent, akit még csak nem is ismersz, és fogalmad sincs róla, mikor fog bennünket első adandó alkalommal kirabolni!"

Oké, mindenféle gúnyt félretéve, gyakorlatilag így játszódott le ez a sorozat, csupán párbeszédek nélkül - többnyire. 

Nos, ugrás az első fejezetre: Yuu elmeséli, hogy a prológus óta sok minden megváltozott, többek között Ruki apja meghalt, s ez a tragédia egyre távolabb sodorta egymástól a két fiatalt. Főhősünk ismét magára maradt, és úgy döntött, hogy egy bárban fogja mocsár részegre inni magát. Ez a terve csak félbe marad, hiszen bizonyos Rei találja őt meg, s odamegy az asztalához beszélgetni vele. Elsőre teljesen olyan, mintha a fickó egy alvilági maffiabanda feje lenne, vagy legalábbis fontos pozícióban lévő embere, de ő mindezt letagadja. Azonban valami mégsem stimmel vele, tuti, hogy nem legális úton keresi a kenyerét. No, ez Yuu-nak teljesen mindegy, hiszen a szolgálatába szegődik, ami annyiból áll, hogy azt teszi, amit főnöke "parancsol" neki. Ez leginkább annyiban ki is merül, hogy őt kísérgeti mindenhová, folyton az oldalán sétál, mutatkozik, cserébe szállást és fizetést is kap. Elég jó üzletnek tűnik, persze, amíg nem keveredik vele nagyobb bajba. Ami azt illeti, bevallom, a második fejezetet már nem volt időm elkezdeni, így is rettenetesen sajnálom, hogy ennyit csúsztam a kritikával, de borzasztó, ami ezzel a végzős évvel jár. Így hát nem tudom, hogyan folytatódik tovább Yuu története, de remélhetőleg, ha majd lesz egy kis időm, akkor pótolhatom a tudásom hiányosságait ezen a téren.
Összességében úgy hiszem, egy remek munkát végeztél a blogod megírásával, hiszen a végére én is egészen át tudtam magamat adni az események sorozatának, noha nem vagyok ázsiai rajongó, mint azt tudod. Ennek ellenére élveztem, minden pillanatát. Tényleg jó volt látni, hogy ilyen igényes, alaposan megírt sztorik vannak még a neten. Óriási piros pacsi jár érte - az irreális részekért viszont le kell vonnom egy pontot.

4/5

Szereplők: Jó néhány szereplőd van, akikről egytől egyik rengeteget lehetne írni, de én mégis csak legfeljebb hármat emelnék ki közülük. Úgy gondolom, ők a főbb karakterek - legalábbis említésre méltóak. 

Az első nyilvánvalóan a főhősünk, Yuu. Egy szülők nélkül felnőtt, árva fiatal, aki kezdetben az utcára került. Később azonban a szerencse folytán talált magának otthont, méghozzá nem is akár milyet. Itt ismerte meg legjobb barátját is, akiről később teszek említést. Yuu, aki később Aoi nevet kap leendő főnökétől, valójában egy igazán szimpatikus figura. Egyedi karakterrel rendelkezik, azt meg kell hagyni. Hiszen amellett, hogy a korához és a neméhez képest jól néz ki, pontosítok: nagyon jól, képes szerény maradni, s nem átesni a ló túl felére, melyet ebben az esetben egoizmusnak hívnak. Személyiségét tekintve egy udvarias, tisztelettudó ifjú, aki tudja, mit kíván az illem bizonyos helyzetekben. Képes okosan és bölcsen gondolkozni, s igen őszinte ember, mely abból derül ki, hogy mindig megmondja a véleményét, kerek-perec, még ha az másokat le is döbbent. Ezen kívül, képtelen hazudni, hiszen akkor rögtön lebukik. Ilyen egy nyílt ember. Viszonylag humoros, jól színészkedik, ha kell, s ezzel a tulajdonsággal is könnyebben férkőzik mások bizalmába. Negatívumként talán a hiszékenységét tudnám megemlíteni, de ezen kívül úgy gondolom, összességében egy pozitív karakter, akit első pillanattól kezdve megszerettem, s még együtt is éreztem vele.

Ha már a legjobb barátját emlegettem, ő lenne Ruki. Illetve, csak a prológuson keresztül az, de a bevezetőd történése több évet foglal magába. Később, Ruki apjának halála után eltávolodnak egymástól. Ezután többet nem is tudunk majd a fiúról, legalábbis egyenlőre. Előtte azonban könnyen alakíthatunk képet róla: egy átlagos, tinédzser fiú, előnyös külsővel, akinek segítőkészsége már első perctől megmutatkozik. Nyilván nem azzal, hogy elgázolta szegény Yuu-t. Ám ezután segít neki, s felajánlja, hogy költözzön hozzájuk. Jó barátok lesznek ezután, hiszen sok közös van bennük: Ruki is olyan vicces, beszédes, közvetlen, jó lelkű, amennyire befogadt "best friend"-je is. Sajnos sok szó nem esik róla, de ilyen rövid "fejezet" alatt is sikerült viszonylag éles karaktert formálnod belőle, amihez gratulálok, ugyanis keveseknek sikerül csak. 

A harmadik fél pedig egyértelműen Rei, aki az élet egy illegális pályáján próbál szerencsét. Egy egészen nagy kutyának nevezhető az emberei körében, az azonban még nem egészen világos számomra, hogy pontosan milyen körökben mozog. Mert azt említette, hogy nem a maffia tagja, de akkor mi? Bűnszervezet vezetője? Szimpla kishal a nagy tóban, vagy mi? Remélem, erre később választ kapunk a történet előrehaladtával. Külsőre sok infót nem kapunk róla, kép nélkül csak annyit tudunk elképzelni, hogy nem egy csúnya figuráról van szó. Férfias a kinézete, tipikus rossz fiús, így egyértelműen lerí róla, hogy nem tiszta életű. Személyiségét tekintve lazának, kicsit hanyagnak, nemtörődömnek mondanám, legalábbis a legfelső rétege ezt az érzést adja vissza számunkra. Komoly üzleteket köt furcsa fickókkal, s közben embereke gyűjt maga köré. Egyfajta biztonságos zónába ássa magát, ahol körülveszik olyanok, akik az életüket kockáztatnák érte. Egyszóval, igazán tekintélyes és befolyásos szerepe van a történetben, s én ezért is vagyok egyre kíváncsibb arra, kicsoda ő, honnan jött, mit lehet tudni róla. 

A mellékszereplőket szintén jól kidolgozod, mindenkiről kellő mennyiségű információt szolgáltatsz nekünk, ezáltal megfelelő képet kapunk róluk, könnyedén el tudjuk képzelni őket. A külsőről való leírásaid, a belső tulajdonságok szemléltetése mind megfelelő mennyiségben történik nálad, s ez igazán nagy szó, hiszen rég találkoztam már olyan bloggal, ahol rögtön az első fejezetben ennyire meg lehetett ismerni akár egy karaktert is. Gratula!

5/5

Fogalmazás, stílus: Ezt a részt kettőre bontanám, ahogyan általában szoktam. Elsőként leírnám a negatívumaidat, amelyek feltűntek a blog olvasása során, majd a pozitívumokra térek át, melyből lényegesen több van, előre megnyugtatlak - mielőtt szívinfarktust kapnál miattam.

Tehát, ami leginkább szembetűnt, az a néhol látott furcsa szóhasználatod volt. Egy-két kifejezést teljese érdekesen írtál le, átalakítva a saját magad stílusára, ami alapvetően nem rossz, de igen érdekesen hatott a szövegkörnyezetben (például az álomtalan alvás szövegrészlet, és még volt néhány hasonló, de már nem teljesen emlékszem rájuk). A másik dolog, amelyet mindenképpen megemlítenék, az a vesszőhiba. Nem volt belőle sok, hála a jó égnek, de pár helyen, ahol összetettebb, hosszabb mondatok szerepeltek, bizony lehagytál néhányat. A kötőszavak előtt (és, s, ezzel, mivel, ezért, stb.) mindig - vagyis "és" esetében vannak kivételek  - kötelező kitenni ezt az írásjelet, hogy a hangsúlyt is jelölhessük vele. Ezen kívül néhol szóismétlésekbe botlottam, ám úgy gondolom, nagyon kevés van belőlük, aminek örültem, hiszen ez azt jelenti, csak figyelmetlenségből kerültek a szövegbe ezek a kissé irritáló, ismétlődő szavak. Ilyen sokakkal megesik, a legjobbakkal is, pláne, ha úgy írnak, hogy közben más dologra is oda kell figyelniük, aztán elfelejtik visszaolvasni, amit eddig alkottak. Azonban ha közzététel előtt átnézed az adott fejezetet, kijavíthatod ezeket a hibákat. 

És most jöjjön a jó oldala a dolognak: a leírásaiddal kezdeném, amelyek egyszerűen fantasztikusak. Főként a prológusban van sok belőle, amikor a múltat mutatod be Yuu elbeszélése mellett. Nagyon részletes, mindig alapos, ezáltal élethű képet adsz az adott személyről, tárgyról, helyiségről, amelyről aktuálisan olvasunk. Ide kapcsolva a párbeszédeid is hibátlanok, úgy gondolom. Mindig tudni, ki beszél éppen kihez, s a formaságokat is rendesen betartod. A mondataidat nagyon szépnek, kereknek találtam. Összetettek voltak, mégsem bonyolítottad túl őket, így az olvasást is nagyban megkönnyítetted mások számára. Ami pedig fontos ezek mellett, az a stílusod. Kialakult egyfajta saját írásmodorod, amely alapján be lehet téged azonosítani, és ez nagyon nagy szó, tekintve, hogy csupán két fejezetet olvastam el tőled - oké, prológus, plusz első rész. DE, a lényegen ez nem változtat: jól írsz, jobban, mint az átlag, s a blogodat olvasni egy igazi élmény volt. Csak gratulálni tudok hozzá, az eddigi munkádhoz, és remélem, nem hagyod abba egyhamar az írást. 

4/5

Összesen: 17/20

Sok sikert kívánok Neked: