2015. dec. 17.

Üzenet a bloggerektől - Második adag

Sziasztok!
Megérkezett a második adag a kampányhoz. Reméljük, hogy ezzel a kis ajánlóval segíteni tudtunk valamennyi bloggernek, akik a jelenleginél sokkal több látogatót és feliratkozót érdemelnének. 
Ha Te is úgy gondolod, hogy nem figyeltek fel kellőképpen a blogodra, írj egy kommentet a bejegyzés alá, hogy segíthessünk! :)

Blog címe: Tamed - Megszelídítve 
Író: Jetta P.

Jetta P. egy nagyon kedves barátnőm, már azóta ismerem őt, mióta elkezdtem a blogolást. Általában ő készíti el a designt a blogjaimra, hiszen csodálatosan dolgozik, és ez azt hiszem, a sajátján is nagyon jól látszik. Amellett, hogy az oldalának kinézete szemet kápráztató, maga a történet is remek választás. A Tamed - Megszelídítve c. sztori egy olyan fantasy, amelynek középpontjában farkassá átalakulni képes fiatalok szerepelnek. Az alaptörténet kicsit hasonlít a Teen Wolf sorozatéra, tehát aki azt szereti, Jetta blogját is valószínűleg imádni fogja. Korábban írtam már kritikát a Tamedről (amelyet itt olvashattok), és őszintén örültem annak, hogy a kedves írónő megfogadta a tanácsaimat, mert így éreztette velem, hogy nem hiába dolgoztam a bejegyzéssel. Akkor főként a helyesírási hibáit emeltem ki negatívumként, de boldog voltam, amikor visszanéztem a blogra, és megállapítottam, hogy ezen a téren is nagyon sokat fejlődött. Ez pedig többek között annak köszönhető, hogy Jetta egy nagyon kedves, lelkiismeretes, szorgalmas, maximalista lány, aki a kritika ellenében sem hátrál meg a céljától, sőt, igyekszik minden szívélyes javaslatot elfogadni, illetve megvalósítani. Úgy gondolom, abszolút megérdemli az elismerést, hiszen olyan segítőkész bloggerrel, mint Jetta, nagyon ritkán találkozom - és hogyha ő támogat bárkit, aki rászorul, mi miért nem adhatnánk neki és a csodálatos blogjának egy esélyt?  - M. Gin


Blog címe: Write your dreams
Író: Babu Miriel

Miriel blogját először megnyitva egészen elképedtem. Korábban nem találkoztam hasonlóval, szinte semmilyen értelemben. Igaz, hogy a design kicsit egyszerű, de nem minden esetben a külső a lényeg, ahogyan azt már sokszor megtanulhattuk az élet példái által. Ráadásul, az információknál kiderül, hogy a fejléc saját munka - és véleményem szerint nagyra becsülendő, hogy az illető blogger magának készíti el a design ezen fontos részét, hiszen úgy sokkal személyesebb a dolog, mintha rendelt volna valahonnan. Innen is látszik, hogy a drága írónőnk mennyire törődik a bloggal, elvégre ő maga hozta azt létre saját kezűleg, a szó szoros értelmében. A tartalmi értéke nagyon érdekes, hiszen nem konkrétan egy történet található az oldalon, hanem számos, izgalmas írás, különböző szereplőkkel. A többségük fanfiction, így aki nagy Star Wars, esetleg Harry Potter rajongó, annak mindenképpen ajánlani tudom Babu oldalát. A sztorik mind élvezhetőek, nagy gond a helyesírással sincsen, így az olvasás egészen gördülékenyen megy. A bejegyzések hosszúsága is teljesen jó, nem túl rövid, de nem is 2500 karakter egy szöveg, így szerintem éppen ideális arra, hogy ha valami igényes olvasnivalóra vágyunk, böngészhessünk az itt található történetek között. Egyszóval, lehet, hogy a design nem kelti fel mindenki figyelmét, de érdemes kicsit mélyebbre ásni a felszínnél, hiszen olykor igazi kincseket találhatunk. - M. Gin


Blog címe: Sam's blog
Író: Gray Samantha

Korábban írtam már egy kritikát Sam blogjáról, amelyet ide kattintva el is érhettek. Ám ha valaki nagyon nem szeretné végigolvasni a hosszú véleményezést, annak röviden összefoglalom, miért is érdemes bekukkantani a fenti oldalra. A designt szintén az egyszerű, de nagyszerű kifejezéssel tudnám illetni, hiszen nem kódos - kivéve a menüt -, ennek ellenére viszont igen hívogató látványt nyújt. A színválasztás kellemes, egészen nyugodt, sőt, nosztalgikus állapotba kerül tőle az ember, amíg a blogon tartózkodik. Sam blogja egyértelműen nagyon sokoldalú, mert egyszerre találhatunk rajta ihletadó, hangulatos képeket, könyv-, sorozat-, illetve filmajánlókat, továbbá néhány nagyon különleges, egyedi bejegyzést is olvashatunk rajta, amely az írónő véleménykifejtéseit tartalmazza különböző,a társadalmat érintő alapkérdésekről. A tények mellett érveléseket is olvashatunk, így tudhatjuk, hogy Sam egyáltalán nem a levegőbe beszél, és igyekszik egy adott kérdést minimum két meglátásból tálalni. Mindezt tetézi még a hibátlan helyesírás, az egyedi, igényesen fogalmazó stílus is, amely egyértelműen gördülékennyé teszi az olvasást. Sam ügyesen bánik a szavakkal, a szókincse igen gazdag, s olykor egy-egy kifejezéssel még meg is nevettet bennünket. A blogját ajánlom mindenki figyelmébe, hiszen nem elég, hogy egy minőségi oldalról van szó, de eleve azért is hálásak lehetünk az írónőnek, amiért saját idejét áldozva olvas el könyveket/ néz meg filmeket, sorozatokat, csak azért, hogy a mi kedvünkben járjon az azokról szóló bejegyzésekkel. - M. Gin


Blog címe: Beépített második
Író: Chestia H. Stilinson

Chestia blogjával korábban még nem találkoztam, így kíváncsian nyitottam meg a linket. A látvány már magával ragadott. A színválasztások tulajdonképpen nagyon stílusosak, annyira kellemes hangulatot teremtenek, amely lehetővé teszi, hogy teljes nyugalomban böngészhessünk tovább az oldalon. A fülszöveget elolvasva egyből izgalmasnak találtam a történetet, hiszen két tökéletesen egyforma lányról szól - a különbség csupán az anyagi helyzetük között van, de a szerepük egy bizonyos apropó miatt felcserélődik egy idő múlva - nem fogok spoilerezni. Mindenesetre, az alapsztori érdekes, így azonnal beleolvastam az egyes fejezetekbe. Ekkor sikerült csak megállapítanom, hogy a nem hétköznapi történet mellett az írónő a megvalósítást is nagyon ügyesen oldotta meg. A helyesírás - megkockáztatom, - tökéletes, legalábbis nem igazán találtam semmiféle hibát a szöveg olvasása közben. Ugyan a fejezetek nem túl hosszúak, mégis eseménydúsak és megállapításom szerint elég hamar érkezik a folytatás. Elvonatkoztatva a történettől, egy pár szót magáról az írónőről is mondanék, akinek a bemutatkozását is elolvashatjuk az oldalon. Mindez, hogy néhány kedves mondatot írt magáról - hozzáteszem, nagyon szerény hangnemben -, még inkább szimpatikusabbá tette őt az én szememben. Így kérlek titeket, adjatok egy esélyt a csodás Chestiának, hadd örvendeztessen meg benneteket az igényesen megfogalmazott, fordulatos sztorijával. - M. Gin


14 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a kedves szavakat :') feldobtad a napomat

    VálaszTörlés
  2. Drága M. Gin!
    Köszönöm a csodás szavakat, örülök, hogy így gondolod!
    Puszi,
    Chestia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Chestia! :)
      Nem tesz semmit, örülök, hogy segíthettem.
      Puszi, Gin

      Törlés
  3. Drága M. Gin!

    Hihetetlenül hálás vagyok minden kedves szóért, a korábbi kritikádért és a feliratkozásért! Nagyon örülök, hogy tetszik a blogom, valamint szeretném megköszönni, hogy megírtad ezt az ajánlót! :)

    x Sam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sam! :)
      Nekem megtiszteltetés, hogy segíthettem. A blogodat továbbra is nyomon követem, az egyik kedvencem lett.
      Puszi: Gin

      Törlés
  4. Sziasztok!

    Egy folytatásos vámpírregényt írunk, a történet a viktoriánus Angliában játszódik. Heti rendszerességgel publikálunk, de sajnos eléggé el van bújva az oldalunk (nem blogspotos), így alig akad olvasónk. Ha időtök engedi és érdemesnek találjátok, esetleg írnátok egy blogajánlót (vagy kritikát)? Nagyon nagyon hálásak lennénk érte :)

    Előre is köszönjük a választ!

    http://dreadfulstories.wix.com/still-life

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Természetesen megnézzük! Köszönjük a linket.
      Puszi: Gin

      Törlés
  5. Sziasztok!

    Én is szeretnék egy próbát tenni. A blogom egy lányról szól, aki úgymond némasággal van "megáldva", ugyanis ha megszólal egy barátja hal meg. A történet München-ből (Németország) indul és majd a végén ide is térne vissza. A főszereplőnk az édesapja kutatására indul, hogy véget vessen az átoknak.

    Sajnos, hiába bloggeren vagyok, úgy érzem nem sokan kattintanak az oldalra. Persze itt lehet a részek megjelenése is gondot okoz, de erről sajnos nem tehetek, az iskola, a tanulás nagyban befolyásol. :( Ha vetnétek rá egy pillantást és érdemesnek tartjátok ebbe a kis ajánlóba, amit elkezdtetek kérlek jelezzétek. :)

    Előre is köszönöm! :)

    http://elatkozotthercegno.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      Nagyon érdekesen hangzik, mindenképpen megnézzük és bekerül majd az ajánlóba! :)
      Puszi: Gin

      Törlés
  6. Drága M. Gin!
    Hihetetlen hálás vagyok az ajánlóért, amikor megláttam, hinni sem akartam a szememnek! Igazi karácsonyi meglepetés volt, ezer köszönet a kedves szavakért! ♡ :3 :)
    Kellemes ünnepeket! 🎄
    Puszi: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Babu! :)
      Ugyan, igazán nem tesz semmit. Őszintén örülök, ha segítettem vele! :)
      Kellemes ünnepeket neked is: puszi, Gin

      Törlés

Anaya zatracone-dusze