2015. jún. 30.

Kritika 31# - (Gond)terhes

Sziasztok!
A mai kritikám a (Gond)terhes című blogról készült, amely Netty L. Nelson munkája. Nem is szaporítom a szót, lássuk, mire jutottam!

Design
A designodról azt tudom mondani, hogy egyszerű, de nagyszerű. A fejléced közepén Lana del Rey, a színeket tekintve a piros dominál, ami az oldal többi részében is visszaköszön, a szürkével kiegészülve. Mondjuk, a fejléc kicsit elüt a történet tartalmától, talán nem illik hozzá annyira, de mint mondtam, nekem a design annyira nem szokott fontos lenni. Igényesen készítették el, jó ránézni, ez a leglényegesebb. Aztán ki tudja, egy rész alapján nem fogom eldönteni, hogy passzol-e a sztorihoz, vagy sem.
A szöveg betűszíne szintén szürke, ha jól látom. Nagyon szemkímélő volt, ami számomra sokkal fontosabb, mint a blog kinézete. Ha kisül a szemem, míg olvasok, ott veszett az ügy. Itt viszont ezzel nem volt probléma.
Tetszett az ajánlásod, melyben leírod, szerinted kik élveznék a leginkább a történetedet. Ilyet más blogon még nem találtam, azt hiszem, és nagyon jó ötletnek tartom.
Egyszóval tetszik ez a letisztult, esztétikus kinézet, ahol mindent könnyedén megtalálok, és jó érzés itt tartózkodni, olvasni pedig még inkább.

Történet
Az alaptörténetben egy egyetemista lány, Lexie, illetve 14 éves húga, Violet mindennapjaiba leshetünk be. A lányokat elhagyta az édesanyja, és most nagyszüleinél élnek. A fiatalabbik lány iszonyú balhés, ezért a nagyszülők végső kétségbeesésükben úgy döntenek, a nyárra bentlakásos nyári iskolába küldik. Violet ezen persze rendesen kiborul, és őrült tervet eszel ki, amelyben nagy szerepet szán a nővérének.
Meg kell mondanom, nagyon tetszett az alapötlet. Ötletes, egyedi, és bármilyen hajmeresztő is Violet terve, tudjuk, hogy a valóságban is így megy: a legvadabb fordulatokat veszi néha az élet, egyik percről a másikra. Egyszóval a hihetetlensége dacára valahogy mégiscsak életszagú.
Eddig egy részt tettél fel, az viszont jó hosszú, úgyhogy nem volt hiányérzetem. Prológus nincs, ami viszont egyáltalán nem hiányzik.
Vannak olyan apróságok, amik szépen színesítik a sztorit, például nemcsak odaveted, hogy Lexie most éppen beadandót ír, hanem leírod azt is, miről kell írni, és mi a tétje. Ez csak apróság, mégis fontosak az efféle részletek.  
Egyébként E/1-ben és jelen időben íródik a történet. Ezeket én alapesetben nem preferálom, itt viszont abszolút feledni tudtam a dolgot.

Szereplők
A szereplők nagyon tetszenek. Eddig leginkább Lexie-t dolgoztad ki, ami érthető is, hiszen E/1-ben írsz. Egyébként, ha már itt tartok, megemlítem újra, hogy boldog vagyok, amiért valaki végre csodálatosan kihasználja az E/1 adta lehetőségeket. Egyszerűen szuperül használod, ami igazán üdítő, látszik, hogy ez a te igazi tereped. Lexie nemcsak a saját érzelmeiről rinyál – amin egyébként sok hasonló blog elbukik –, hanem beleéli magát a körülötte élők helyzetébe, többek között a nagymamájáéba. Még csak egy fejezet került ki a blogra, de máris szépen építgeted Lexie jellemét, megtudtuk, hogy valószínűleg szorgos és okos, elszánt és céltudatos, fontos számára a családja, és mindent megtenne értük, főként a húgáért.
Violetről ellenben még csak azt tudjuk, hogy eléggé balhés kamasz, kimaradozik otthonról, bajok vannak vele az iskolában. Gondolom, bőven fogod még őt is árnyalni, hiszen ő is eléggé izgalmas karakternek tűnik. Kíváncsi vagyok, van-e benne több is a balhézási vágyon kívül (úgy tippelem, van).
Azt javaslom, hogy árnyald még inkább Lexie és Violet kapcsolatát! Oké, hogy jó testvérek és sok mindent megtennének egymásért, de azért ez az álterhesség elég meredek – csak akkor tenném meg ezt a testvéremnek, ha nagyon-nagyon sok nehézségen mentünk keresztül együtt. Szóval, jó lenne némi visszaemlékezés azt illetően, hogy mi fűzte szorosra a kapcsolatukat, vagy csak mindennapi epizódokat felvillantani a múltjukból, akár a jelenükből.
Emellett pedig nagyon kíváncsi lennék Lexie édesanyjára. Miért hagyta el őket, hol van most, mit érez iránta a testvérpár?
Ezen túl pedig a nagyszülők is felkeltették az érdeklődésemet, főként a nagymama. Ő nagyon szimpatikusnak tűnik, jó lenne róla is még többet megtudni.
A szereplők tehát eléggé rendben vannak, szépen alakulnak a jellemek és a viszonyok, ha így folytatod, igazán pompás lesz a blogon ezen szegmense.           

Kivitelezés
Egyszerűen mesés, ahogy fogalmazol, nagyon igényes. Igazán üdítő volt olvasni téged, változatos a szókincsed, nem félsz szép bővített mondatokat használni. Páratlan, ritka az ilyen a blogos világban. Egyszóval csak biztatni tudlak arra, hogy írj minél többet és többfélét, mert érdemes.
Viszont! Pont ezért szisszentem fel minden aprócska hibád láttán, mert ilyen minőség mellett mindenképp azt javaslom, hogy a legapróbb hibákat is száműzd a szövegedből! Ha ennyire jó vagy, ne efféle nüansznyi dolgokon csússzon el a dolog! Nem súlyos hibák, de javítsd ki őket.
Néhány alapvetés: az ikes igék ragozására figyelj, hiszen nem hangzik túl esztétikusan, amikor E/1-ben helytelenül használjuk. Például: dolgozok, kikapcsolódok, mosolyodok. Nem. Dolgozom, kikapcsolódom, mosolyodom.
Egy-két helyütt külön írsz olyan szavakat, melyeket egybe kéne, de szerencsére ez elenyésző. Ami gyakran használatos kifejezés, az az időközben, erre figyelj, ezt is egyben írjuk.
Előfordult két kifejezés, amelyet furcsán használsz: „a fejemben visszhangoznak az elhallottak” à itt felesleges az, hogy el, bőven elég, hogy „visszhangzottak a hallottak”. Vagy elhangzottak. Illetve: „kötelességét érezte” à ez úgy használatos, hogy „kötelességének érezte”.
Ami még fontos: felsorolásnál az és elé nem kell vessző. Hogy a szövegedből hozzak példát, helyesen: Aaron és Roxanne.
Viszont ezzel ki is fújt a javítanivalók sora, úgyhogy gratulálni tudok. Ezek nem túl súlyos hibák, könnyű megjegyezni ezeket a szabályokat.


Kedves Netty, öröm volt a blogoddal foglalkozni. Remélem, találsz hasznos tanácsokat az írásaimban, sok sikert neked a továbbiakban! 

Elvihető fejlécek

Szervusztok! Éjszaka álmatlanság gyötört, így készítettem pár elvihető fejlécet. Ha lehet írjátok meg kommentbe ha valamelyiket viszitek, de én is szívesen ráírom a blog címét.
Használjátok egészséggel! ^^
Puszil titeket: Meredith♥


-elvitték-


-elvitték-



2015. jún. 29.

Novels by Juliet kritika

Sziasztok!
Egy újabb kritikával jelentekezem, ezúttal a Novels című blogról Juliet tollából.



Design: Amikor megláttam, majdnem felsikítottam, hiszen a Barca a kedvenc csapatom, és ezen a képen még Fabre is rajta van. Nem kezd el oldalakon keresztül ömlengedni róla. Viszont azt nem nagyon értem, hogy miért ők vannak kint, amikor csak egyetlen Messi-s történet van, a többi mind németes, és ráadásul Bayern-es vagy. Sőt, ez igazából nem is fejléc, csak egy kép, amelyre van húzva két textúra, és rá van írva a cím, ennek ellenére nem rossz, bár én lecserélném. A zöld szín sem passzol a blog színeihez. Egy egyszerű blogger sablon van beállítva, és az van picit megvariálva, kódok nincsenek, csak az egyetlen szövegdoboz az Információknál. A modulok elrendezése jó, de a menü egy az egyben hiányzik. Sokkal átláthatóvá tenné a blogot egy olyan oldal, ahol a novelláid külön-külön fel vannak tüntetve. A fekete szöveg nagyon beleolavad a lilába, a chat szintén. A háttérben a textúra pedig meg van törve. Megjegyzem, nekem az előző kinézet sokkal jobban tetszett.
Ajánlanék egy teljes design átalakítást, a blogról az éppen aktív emberek megcsinálják, vagy ha nagyon szükséges, akkor én is rendelkezésedre állok bármiben.

5/10

Novellák: Imádom a novellákat, ahogy azokat a focistákat is, akikről írtál. Csak hármat olvastam el, azokról írok.
  • Marco Reus novella: Az első gondolatom az volt, hogy Mario miért mindekinek valami hasolnó, mint például a Töki vagy a Kölyök? Nekem is. Szerintem ez nagyon élethű, a karakterépítés jó volt, én is teljesen így képzelem el őket. Jól kiragadtad azt momentumot, amikor Götze eligazol. Marco nagyon jól fogadta, teljesen logikus, hiszen profik, nem játszhatnak örökké egy csapatban. A vége kicsit fura volt, mintha igazából nem is lett volna. 
  • Mario Götze novella: Az orvos-focista párosítás nagyon megszokott, sok helyen lehet ilyet olvasni, nem mondom, hogy nem jó, mert rengeteg dolgot ki lehet hozni belőle. Sajnos neked nem sikerült. Felszínes volt, összecsapott, semmi érdekes kiegészítés nem volt, és a barátnőkérésnek is túl nagy feneket kerítettél, mintha csak a kezét kérte volna meg. Legközelebb jobban gondold át, hogy ki mit és miért cselekszik, és akkor jobb lesz! :) 
  • Leo Messi novella: El tudom képzelni, hogy valaki egy tetőn Jack-et iszogat, és gondolkozik. Én is csináltam már. De azt nem, hogy pont Leo téved oda, azt meg méginkább nem, hogy nem ismeri. A csaj Barcelonában él, szinte lehetetlen, hogy ennyire ne legyen képben. Sokkal hihetőbb lenne, hogy nem szereti a focit, ezért közömbös. A sanyarú sors összehozza az embereket. Tetszett, hogy Messi játékos volt, hogy együtt berúgtak és nevettek. Rövid volt, lényegre törő. Jó! :) 
7/10

Stílus: A szöveg nem sorkizárt, sok az elírás és a helyesírási, központozási hiba, a szóhasználat sokszor nem megfelelő, a mondatok rövidek, tömörek.
Nézzük novellákra bontva:
  • Messi-s novella: "Katalónia fővárosában ilytájt a legszebb." - Mi? Nem magyarázod meg, hogy mire is gondolsz. Lehet szép az idő, a szél, a tenger, a Jack-es üveg, vagy akár egy zsák krumpli is. A whisky nevét így írjuk helyesen: Jack Daniel's-em. "-Nem kell a pénzed, van elég nekem is. Én ki vagyok? Lionel Messi, az FC Barcelona csapatkapitánya és csatára. Te ki vagy?" - Túl sok beszéd és információ egyetlen mondatban. Próbáld valahogy így:
    -Nem kell a pénzed, van nekem is elég - intett le rögtön. Leül mellém, és meglepetten néz rám.-Mi az? - húzom fel a szemöldököm. 
    -Azt kérdezted, ki vagyok? - Bólintottam. 
    -Lionel Messi vagyok, az FC Barcelona csatára és csapatkapitánya. És te?""...és nagyot kortyol belőle. Nagyokat kortyol belőle, s megissza a felét." Ebben a két mondatban kétszer elmondod ugyanazt. Tőlem valahogy így hangozna: Nagyot kortyol az üvegből, szinte megissza a felét. 
  • A Marcos novellából egyetlen részt emelnék, ki amely nagyon bántotta a szemem: "Az ebéd után ledőltem egyt aludni, mert este úgy se alszok sokat. Beállítottam a telefonom ébresztőjét este hatra, hogy legyen időm elkészülni. Utána ledőltem és elaludtam." Próbáld valahogy így: Miután elfogyasztottam a tegnapi, ebédnek kinevezett pizzámat, ledőltem kicsit a kanapéra pihenni, hiszen éjjel nem lesz rá lehetőségem -  meg amúgy sem azért megyünk. Beállítottam a telefonomon az ébresztőt a megfelelő időpontra, majd a másik oldalamra fordultam, és elszundítottam. 
5/10
Összesen: 17/30

Remélem nem bántottalak meg semmivel! Látok lehetőséget benned is és a blogodban is, ha valamire szükséged van, ne habozz írni! Puszi, Brooke. 

Bemutatkozás: Meredith Cox

Szervusztok! Először is, annyira örülök, hogy itt lehetek. Köszönöm szépen! 
Másodszor: Szóval engem fejléckészítőnek vettek fel. Régóta foglalkozok ilyennel, de eddig csak magamnak készítettem el őket. Viszont most(!) alkalmam nyílik nektek is csinálni fejléceket. Remélem tetszeni fog nektek, és kérni is fogtok. Hozok majd elvihetőeket is, de Deviantarton is megtalálhatóak a munkáim. Igyekszek minél szebb képeket készíteni. 
Magamról pár szó: Szeretek olvasni, írni. Van több blogom is, amit lejjebb megtalálhattok. Jobban horror történeteket írok, bár van egy romantikus-drámám is. Kedvenc színem, a fekete, bár ez lényegtelen.
Nos, ennyi. Más mondani valóm nagyon nincs. Kérjetek fejlécet bátran, én pedig megpróbálom minél előbb elkészíteni őket! 

Blogjaim:

Ha pedig IDE KATTINTOTOK akkor eljuthattok a Deviantartos oldalamra. 

Végül pedig itt van pár munkám:






Ezrdévnyi sors - kritika

Sziasztok! 
Hosszú kihagyás után ismét hoztam egy kritikát, ezúttal szerkesztőtársam, M. Gin blogjáról, az Ezredévnyi sorsról, amelyet egy osztálytársával ír közösen. (Csak az első öt fejezetet olvastam!)

Ezredévnyi sors
Design: Ez a kép tárul elénk, amikor megnyitjuk az oldalt, amely nagyon kellemes a szemnek. A színei szépek, passzolnak egymáshoz, és én kifejezetten örülök, hogy nem sötét. Nem szeretem a sötét diziket. A fülszöveg helyzete nagyon jó helyen van, hogy egy picit rácsúszik a fejlécre, és mivel ez az első modul, rögtön feltűnik. A menüsor a fejléc felett van, amit én szintén szeretek, könnyen kezelhető, nem veszik el oldalt. A Prológus fület feleslegesnek tartom, hiszen a fejezetek között is kint van. A Chat átlátszó, amely szerintem nagyon beleolvad a környezetbe, én átkódolnám a blog színeire. A fejlécen nagyon szépen el vannak mosva a textúrák, a lány is szép a háttérben, viszont az nem tetszik, hogy Tiffany fejébe nagyon belelóg az óra. Az még oké, hogy a hajába, de az arcába már ne. A cím szerintem túl nagy, én lejjebb tenném, és az Erzedévnyi-t kisebbre venném. A fejléc széle nincs elmosva, bármennyire png-nek tűnik, nem az, túl kiugrik a környezetből. 

8/10

Történet: Az alap koncepció, hogy Melinda nyárra leutazik a szülei szállodájba, és pakolás közben talál egy naplót, amely egy száz évvel ezelőtt élt emberé volt. Sok hasonlóságot felfedez, és ez segít neki a mindennapokban. A napló ötlete kapcsán nekem rögtön Harry Potter és a Titkok Kamrája jut eszembe Denem naplójával - ezt az a gif  is erősíti, amely korábban volt a fülszöveg alatt. Nem rossz kitaláció az alap, sokmindent ki lehet hozni belőle, ha jól kavarjátok a szálakat. Az külön tetszett, hogy Magyarországon játszódik. 

9/10

Karakterek: 
  • Melinda: Ritka a neve abból a szempontból, hogy nem találkozol vele minden blogban, valamint hosszú, sokféleképpen lehet becézni, amit én nagyon szeretek. Szintén nagyon jó választás Tiffany Alvord, bár én nem szeretem, Linda szerepére tökéletes. Nagyon jó a karakterépítés, bár annyira különböző személyiségek vagyunk Melindával, hogy nem nagyon tudtam vele azonosulni. Ezt ne vegyétek a szívetekre, ez teljes mértékben az én hibám. Visszahúzódó, hirtelen haragú, mégis félénk. 
  • András és Ágnes: Teljesen átérzem a helyzetet, amikor nem a szülővel élsz, nekem is volt jópár ilyen évem, teljesen élethű volt, amikor találkoztak. Ők tipikus szülőkarakterek, szeretik a lányukat, de más nagyon nem tudok róluk mondani. 
  • Betti: Az egész történetben ő volt az, akit már az első mondattól kezdve megszerettem. Életvidám, lelkes, kedves, mosolygós. Mi kell még? 
9/10

Stílus: A szókincsetek remek, választékos, a mondatok gördülékenyen vannak szerkesztve. Nagyon jól lehet követni, hogy ki beszél, mit mond, mit csinál. A környezetet is remelkül bemutatjátok, bár én nagyon szeretem a hosszú leírásokat, ezekből itt keveset találtam. A filozofálós részek nagyon jók, ezek a másik kedvenceim. A szöveg sorkizárt. E/3-ban nagyon nehéz megmutatni a gondolatokat, de ti ezt remekül megoldottátok, kicsit a stlíusotok J. K. Rowlingot idézte nekem. "...álombeli ábránd volt a jövőről." Nem tudnám megmondani, miért, de nagyon tetszett ez a mondat, szerintem elképesztően szép. 

9/10
Összesen: 35/40
További sok sikert, Brooke

Kritika 30# - Welcome back again here Styles

Szép napot nektek, drágák! :)
Viszonylag rég jelentkeztem kritikával, de igyekszem behozni a lemaradásomat. Ezúttal tehát megosztom veletek Mesi blogjáról, a Welcome back again here Styles-ról írt véleményemet. 


Kinézet: Az első megállapításom: hú, ez nagyon szürke. De aztán jobban megnézve meg kell állapítanom,tetszik. Bár a történetet ismerve egy kis színt személy szerint belecsempésznék, hogy ne tűnjön ennyire egyhangúnak az összhatás. Menjünk azonban jobban bele a design elemzésébe:
A fejléc nagyon tetszik. Az elmosások gyönyörűek a kisebb képek, textúrák között. Szép háttérként szolgál, s egyáltalán nem kelt zsúfolt benyomást. Noha én a címet kissé lejjebb helyeztem volna el, hogy jobban lehessen látni, így sem nevezhető rossznak. A karakter elhelyezése megfelelő: nem középen van, de a figyelem így is teljes mértékben ráterelődik. Színeiben pompásan passzol a háttérhez, elvégre el van szürkítve, de enyhén látszik rajta néhol egy kis szín. Összességében szép fejlécről beszélünk, bár én említettem korábban, hogy nekem kicsit szürke - ám tekintve, hogy ez így illik a blog többi részletéhez, egyáltalán nem zavaró.
Az viszont annál inkább, hogy a modulok, a bejegyzések címei belelógnak a fejlécbe. Az online látogatókat lehetne sokkal lejjebb helyezni, elvégre annyira nincsen fontos szerepe a blogon. A címet szintén, hiszen fehérrel íródott, így nem annyira vehető ki rendesen. Vagy helyezd ezt is lejjebb - ez a biztos, hiszen úgy tuti olvashatóbbá válik -, vagy változtasd sötétebbre a betűk színét, mondjuk feketére, amely sokkal jobban látszana a szürkés hátteren. 
Az oldalakra pakolt effektek tetszetősek, egyszerűek, a célnak tökéletesen megfelelnek. A fejezetek szépen, sorban, egymás alatt vannak elhelyezve. Nagyszerű, az egyetlen gondom csupán az, hogy a kurzor annyi csillámot hagy maga után, mint egy profi sminkes. Szerintem egyáltalán nincs szüksége a blogodnak erre az effektre, elvégre sem a történethez nem illik, sem pedig a designhoz. A szereplők menüpontban megadsz néhány alap információt a karakterekről. Ez teljesen jó, de - és itt jön a de - a képekkel már nem vagyok ennyire megelégedve. Túl kicsik! Ha van rá mód, tegyél be róluk nagyobbat, vagy olyat, ahol minimum vállig látszanak, és nem csak egy részlet erejéig az arcukból. 
Először megijedtem, hiszen nem találtam a fülszöveget, aztán rájöttem hogy az első gifre kell rávinni az egeret, hogy láthatóvá váljon. "Láthatóvá": ugyanis nagyon halványan vehetőek csak ki a betűk, annyira belevesznek a kép homályába. Kicsit élesítenék rajta a helyedben, mert így csak nagy erőfeszítések árán lehet rájönni, mi van oda írva. A tartalma egyébként teljesen rendben van. Rövid, ütős, figyelemfelkeltő, és rengeteg a kérdés benne. Az biztos, hogy arra sarkall, minél előbb kezdjük el a történet olvasását.
Az információknak kellő mennyiségű fontosságot olvashatunk, nem szenved hiányban az a szövegdoboz. A design miatt elismerésem, hiszen saját. Én sosem tudnék hasonlót készíteni. A blog trailere nagyon tetszett, rövid volt, de lényegre törő. Öröm volt végignézni, néhány képes elemet is magunkba szívni, mielőtt hozzákezdenénk az olvasáshoz. A chat már kevésbé tetszett. Túlságosan halványak a betűszínek, alig lehet elolvasni, mi van oda írva. A helyedben én átállítanám más színűre, ami jobban látszik, mert ez így - bocsáss meg - szörnyű. A többi modullal egyébként nincs gond, jól helyezted el őket, minden szem előtt van és megtalálható.
Összegezve tehát, szép külsővel állunk szemben, noha hiányolom a színeket a designból. Az egy-két apróbb hibát - melyet leírtam fentebb - kijavítod a későbbiekben, tuti külsőt varázsolsz majd a blognak.
4/5

Történet: A sztori alapján Harry az X-Faktorban szerzett népszerűsége után maga mögött hagyja szülőhelyét és egykori legjobb barátját, Jessicát, aki ezt sosem tudja neki megbocsátani, elvégre egy barát nem sétálhat ki egyik napról a másikra valaki életéből. Ez mind a múltban történt, melyekre visszautalások és visszaemlékezések vezetnek, így tudhatjuk meg, hogyan alakult ki a lányban a gyűlölet az énekes iránt. A jelenben Harry visszatér a városba a bandával, s nem érti, miért ilyen ellenséges vele Jess. Fejezeteken át a lány őrlődéseiről, rossz döntéseiről, kirohanásairól olvashatunk, és arról, miként próbál a srác újra a bizalmába férkőzni. A harmincadik fejezet környékén fordul a kocka, és egyértelművé válik, hogy Jess már nem haragszik a fiúra, sőt: szerelmes lesz belé, de ezt még magának sem képes bevallani. Harry pedig viszont szereti őt, így egy padhelyzet alakul ki, amikor nyílt titok lesz, hogy igenis tetszenek egymásnak.
Bár nem sok One Direction fanfictiont olvasok - kb. egyet sem -, megállapíthatom, ez a sztori egyáltalán nem tűnik sablonosnak. Általában arról szólnak a hasonló történetek, hogy egy szerencsés rajongó elmegy egy One D koncertre, ahol az egyik srác felfigyel rá, beleszeret, és boldogan élnek. Ez viszont egyedi, elvégre nem mindegyik blogban olvashatunk olyanról, hogy utálatot érez valaki Harry Styles iránt, melyből később esetleg szerelem alakul ki.
A véleményem a sztoriról, nagy vonalakban: ami negatívum, kevés a leírás és a cselekmény. Állandóan veszekedik a két fél, húszon akárhány epizódon keresztül, s ez így megy minden alkalommal, teljesen monoton ütemben. Kissé unalmas olvasni ugyanazt a forgatókönyvet ilyen sokáig, de hála az égnek, aztán jön egy kis akció is bele. Az eleje tehát vontatottan indult számomra, egyedül a visszaemlékezések voltak azok, melyek nagyon tetszettek, egyedinek tartottam őket, ötletesnek, és jó volt elolvasni, hiszen olyan élethűen írtál bennük, hogy minden apró részlete megjelent a szemeim előtt. Ezért tehát dicséret jár, bár a cselekmény vezetése mehetett volna gördülékenyebben is. 
Amit még hiányoltam, az a leírás. Sok helyen szerepelt a történetben: információt kapunk arról, hogy néz ki Jess padlása, a ruhatára, a fiúk megjelenése és a szórakozóhely, ahová néha lejárt a lány. De ezeken kívül nincs kellő mennyiségű belőle. Úgy gondolom, bővebben is ki lehetne fejteni néhány résznél, melyek fontosak a sztori során, milyen környezetben zajlódik éppen a cselekmény, s a többi. Továbbá Jessicra külsejét sem ismerjük meg annyira áthatóan, inkább a személyiségére és zűrös viselkedésére tereled a hangsúlyt. Ez alapvetően jó, de mérlegeld a dolgokat, és írj picit többet a megjelenéséről is. Hidd el, hogy úgy sokkal élvezhetőbb lesz az olvasó számára a blog, ráadásul egy igazi profi ügyel az apró részletekre is. 
Összességében tehát nem egy rossz blogról van szó. Ígéretesnek tűnik, a sztori nem sablonos, noha picit lassan vezeted, de remélhetőleg az események a későbbiekben felgyorsulnak benne.
4/5

Szereplők: A két fő karakter a blogban egyértelműen Jess és Harry. Jessica valójában egyzűrösnek mondható lány, legalábbis viselkedését tekintve. Egyszer megbocsát Haroldnak, el szeretné vele ásni a csatabárdot, másszor viszont ok nélkül kiabálni kezd szerencsétlennel - ki érti ezt?! Alapjába véve azonban eléggé gyenge idegzetű, hamar összeroppan. Értem én, hogy a legjobb barátja egyik napról a másikra lelépett, minden szó nélkül, de ettől még nincs vége a világnak, nem kell elkezdeni inni, drogozni, és a többi. Ő mégis megtette, tehát nem egy kitartó lányról beszélünk. Emellett önromboló életet él: emészti magát belülről, ahelyett, hogy valakinek kiöntené a szívét, vagy megbocsátana végre Harrynek. Valahogy nem táplálok sok szimpátiát iránta, de egyébként sajnálom, elvégre sok szörnyű dolgon ment keresztül, ami a családját, az anyagiakat illeti. Elég reális karakterre sikeredett, jól kidolgozott személyiséggel, azonban a kinézetéről már nem ezt mondanám. Hiába van kép róla a menüben, attól még erről is írni kell, mert azon kívül, hogy hogy öltözködik, nem sokat tudunk a megjelenéséről. 
Harryről nem kell sokat írnom. Az ő külseje Jessel szemben nagyon jól kidolgozott, hiába világsztár és ismeri mindenki, nagy hangsúlyt fektetsz arra, hogy leírd, hogyan is néz ki. A hajától a szemén át a ruházatáig teljes az összkép. Nála viszont kicsit a személyiséget hiányolom: tudjuk, hogy híres, szeret énekelni, legjobb barátja volt a lánynak, és jól kijön a banda tagjaival. De más? Igazából semmit nem tudunk meg róla, ami kár, mert sok dolgot hozzá lehetne társítani, érdekessé tenni vele az egész karakterét. Nekem egyébként elnyerte a szimpátiámat annak ellenére, hogy nem vagy One Direction rajongó - de a te blogod elérte, hogy némi érdeklődést mutassak feléjük. 
A banda többi tagja rendben van mindenhogy. Mivel mellékszereplők, nem szükséges annyi információt tudnunk róla. Te is csak arról írsz, hogy néznek ki, és mi az ismertetőjegyük, ami jellemző rájuk. Ők kifejezetten szimpatikusak lettek, szép munka a kidolgozások, csak ezt tudom mondani! Így - vagy még jobban - kellene a főszereplőket is kidolgozni, mert még nem túl tökéletesek.
4/5

Fogalmazás, stílus: Nem is tudom, mivel kezdjem a véleményem kinyilvánítását ennél a kategóriánál. Összességében megállapítható, hogy jól írsz, de gyakran előfordulnak benne helyesírási és elgépelési hibák. Ezeket úgy tudod kiküszöbölni, hogy többször is átolvasod a bejegyzésedet, mielőtt közzétennéd, vagy felfogadsz magad mellé egy bétát, akinek pont ez a dolga, hogy átnézze neked az adott fejezetet, mielőtt nyilvánosságra kerül, hogy ne legyenek benne hibák. Ezektől függetlenül azonban egészen élvezhető a történet.
A párbeszédeidben is fellelhetők kisebb hibák, például az írásjelek tekintetében, de ezeket is könnyen kijavíthatod, ha utánaolvasol, hogyan kell helyesen megírni ezeket. A leírásaiddal nem volt baj, bár meglehetősen kevés volt belőle, amennyire én érzékeltem. Szerintem sokkal több hangsúlyt kellene arra fektetned, hol jár éppen Jessica, milyen a környezet körülötte, kikkel beszél, hogy néz ki ő maga - mert rendben, hogy kapunk képet róla a szereplőknél, de ne feltétlen arra támaszkodj. Rossz szokás, én is megtettem már. 
Amik viszont elnyerték a tetszésemet a szövegben, azok a visszaemlékezések voltak a múltba, Jess gyermekkorába, amikor minden idejét szinte együtt töltötték Harryvel. Ezeket annyira élethűen és szépen fogalmaztad meg, hogy újra meg újra átolvastam őket.
Összegezve tehát, nincsen óriási probléma az írásképeddel. Tanácsként: olvasd át többször a bejegyzéseket, fogadj fel bétát, olvass utána alapszabályoknak a helyesírásban. Ha ezeket megfogadod, máris javul a fogalmazásod, gördülékenyebben megy majd az írás is. 
4/5

Összesen: 16/20
Sok sikert kívánok neked a továbbiakban is:

Kritika 29# - Törj ki a csendből!

Sziasztok!
Mai kritikám tárgy Ariana Douglas Marvel fanfictione, vagyis a Törj ki a csendből. Bevallom, nagyon örülök, hogy én írhatok kritikát erről a történetről, ugyanis már olvastam, és szeretem is. De igyekszem elfogulatlan lenni. Lássuk, hogy sikerült!

Design
Úgy tudom, hogy a fejlécet a Firerose-lányok készítették – ennek megfelelően profi és csodaszép munka. A képen a történet főszereplői, azaz Amerika kapitány és Megan Fox, aki az „arcát adja” Genevive számára. Nekem nagyon tetszik, hogy nincs túlzsúfolva a fejléc, ennek ellenére viszont beszédes, előrevetíti, mire is számíthatunk a linkre kattintva.
Az oldal további részében a fekete háttér és a piros dominál, a betűszín fehér. Nekem kicsit szemvakító személy szerint, de egy szót sem szólhatok, a Lokis blogom nekem is ugyanilyen.  
Az oldalsáv tetején a fülszöveg található, aztán kis ízelítő a következő részből, majd az olvasók modul, csak ezután következik a menü. Lehet, hogy én ezt a helyedben feljebb tenném, esetleg megcserélném az olvasókkal, mondjuk. Ennek csak praktikus okai vannak, egyrészt én megszoktam, hogy a történet alatt egyből a menüt találom (esetleg felcserélve a két modult), másrészt lehet, hogy valaki egyből arra kattintana, amint belép a blogra. Található még két gif is a két főszereplőről az oldalsávban, valamint a fejezetekben is egy-egy, az adott rész főszereplőjéről. Általában nem szeretem, ha képek vannak egy bejegyzésben, de itt nem zavar, mert nagyon jól válogattad meg, milyen gifet szúrj be. Tökéletesen passzol a szöveghez, ezáltal csak több lesz a bejegyzés, nem vesz el a szórakozás értékéből, mint sok más esetben.
Arra figyelj oda, hogy a Részek menüpontba linkeld oda a részeket valóban – erről talán megfeledkeztél, de ne tedd. Bár még nem sok fejezet került ki, de káosz bomlik ki abból, ha nem tartod kézben ezt a menüpontot.
Összességében tehát én szeretek az oldaladon tartózkodni, kellemes az összkép J

Történet
A sztori szerint Thor jegyességet köt Agyagföld hercegnőjével, Genevive-vel, akinek a húga is Asgardba érkezik. Missandre hamar barátságot köt Lokival – vagyis azt hiszi. Azonban a csínyek istene magával ragadja őt, Thor pedig a Bosszúállókat hívja segítségül, hogy leendő sógornőjét visszalopják. Itt lép tehát be a képbe Amerika kapitány, és a bonyodalmak tovább kígyóznak.
Nos, ahogy előző kritikámban is említettem, imádom a Marvelt, különös tekintettel Lokira. Ariana, a te írásaidat is van szerencsém már ismerni, és szeretem is őket. Nem volt ez másként ezzel a történettel sem. Nagyon tetszik az alapötlet. Egyébként is a leginkább a Thor filmeket szeretem a Bosszúállókon kívül, ezért roppantul örülök, hogy a legtöbbet épp ők szerepelnek.
Írsz valamennyit a Prológusban arról is, hogy milyen az élet Thor uralkodása alatt Asgardban, ez kifejezetten tetszett. Esetleg egy kicsit bővíthetnéd még ezt a részt, mert szívesen olvasnék még erről a dologról, illetve Asgardról is.
Az izgalmak főleg a szerelmi szálak miatt történnek, ami egyáltalán nem baj, noha a Marvel világában inkább a nagy harcokon, épületek szétzúzásán van a hangsúly. De teljesen jól illeszkedsz ehhez a világhoz, és úgy érzem, lesz itt még akció bőven, és most nem csak a hancúrozásokra gondolok.
Egyébként két főszálon fut a történet, ami még több lehetőséget nyújt, és már eddig is szépen kihasználod ezeket, csak így tovább! Emellett látszik, hogy szépen kitaláltál mindent már, és határozottan haladsz a végcélod felé.

Szereplők
A karaktereket nagyon jól eltaláltad és hozod, úgy köszönnek vissza, mint a filmekben, és ezzel egy elég komoly feladatot teljesítesz sikeresen.
Thor ugyanolyan sokszor pökhendi, de egyébként jólelkű alak, mint a vásznon, Loki ravasz és szexi, Steve szerény és kedves, Natasha pedig antipatikus. Egyszóval nagyon jól hozod a már ismert karaktereket, és ez igazán élvezetes. Remélem, lesz még sok Bruce – hisz személyes kedvencem a zöld professzor, nagyon kíváncsi lennék, te hogyan hozod a figuráját.
Genevive és Missandre pedig egyszerűen zseniális, pimaszak és provokatívak (és pikánsak), a különleges képességük pedig különösen tetszik.
Még a történet elején tartasz, ezért biztos vagyok benne, hogy fogod még jobban árnyalni a szereplők jellemét, főként gondolok itt most a két istennőre, akiket saját szereplőként hoztál be. Alig várom, hogy még inkább kibontakozzanak!
Egyébként az kifejezetten tetszik, hogy nem hozol képeket a két főszereplő istennőről, hanem bőséges leírást adsz róluk – ez remek dolog! Elképzelhetjük őket olyannak, amilyennek mi szeretnénk a leírás alapján.

Kivitelezés
Szépen fogalmazol, a stílusod nagyon jó. Gördülékenyen siklik a szöveg, és roppantul élvezhetően. Minden érthető és világos. Szerencsére nagyon jól megy az összetett mondatok használata is, faék egyszerűségű mondatok nincsenek is jelen a szövegben, ami kifejezetten nagy piros pontot és matricát is érdemel. Változatos és bőséges a szókincsed, szép kifejezéseket használsz. Nyugodtan tegyél még ilyeneket a szövegbe, hadd legyen még színesebb!
Különösen tetszenek az idézetek, amiket a fejezetek elejére válogattál ki. Nagyon jól passzolnak a részekhez, egy-egy fontos történésre utalnak.
Ezt már tudod, de azt javaslom újra, hogy kicsit ereszd bővebb lére a mondanivalód! Kicsit rövidek a részek, és bár sok izgalmat sűrítesz egy-egy fejezetbe, valahogy száguldanak a dolgok, mégis hiányérzetem támad. Tudom, hogy sokat fejlődtél már ebben, és most már jóval bővebben kifejted a dolgokat, például az érzelmek leírását. De biztatlak rá, hogy nyugodtan ömöljön még jobban az ujjaidból a szó!
Néhol bizony te is spórolsz a vesszőkkel, ahogy sokan mások is. Erre figyelj jobban!
Figyelj a felszólító módú igék helyesírására is! Pl. mondd, tudd, stb. Ha egy d-vel írod a mondd szót, akkor azt jelenti, hogy valaki mond valamit. Ha azt írod, mondd, az azt jelenti, hogy te szólalj meg! Látod, nem mindegy.
A párbeszédek helyesírása nagyon jól megy, de egy helyütt van gond. Hozok egy saját példát:
-          Hagyj békén! – A hangom élesen csattant.
Remélem, érted, mire gondolok. Ezen kívül a többi párbeszédnél nincsen semmi gond.
A föld szót kisbetűvel írjuk – ha arról a földről van szó, amin járunk, vagy amibe a virágokat ültetjük. De ha a bolygónkról írsz, akkor nagybetűvel írandó.  
Látszik tehát, hogy kirívó hibáid nem igazán akadnak, ezek olyasmi kisebb hibák, amiket kiküszöbölve közel tökéletes lehet a szöveged. Ilyen jó stílus és történet mellett pedig törekedj a majdnem-tökéletességre!
Azt javaslom tehát neked, amit mindenkinek szoktam: ne hanyagold el a kis bétádat! J


Kedves Ariana, remélem, tudtam hasznos dolgokat írni neked, további sok sikert kívánok a történetedhez! 

Bemutatkozás, avagy szerénységem, Astrid H.

Sziasztok!

Én lennék az új szerkesztő, Astrid Haynes, röviden Astrid H. Köszönöm szépen a blog csapatának, hogy mostantól közéjük tartozhatok. 
A bemutatkozásokat annyira nem kedvelem, mert nem tudom, hogy miket írjak. Lehet, hogy most teljesen hülyét fogok magamból csinálni, de nem baj, próbálkozni azért lehet!:D
Néhány dolog rólam:
- Imádok olvasni, vérbeli könyvmoly vagyok.
Sokan nem értik, hogy miért, az osztályból, csak 3 ember olvas, velem együtt. (a 25-ből....) Igazából nem érdekel, hogy ezt sokan nem tolerálják, de nekem az igenis élvezet, hogyha hajnali 3-ig egy könyvet bújok, csak hogy megtudjam a végét. Volt már olyan, hogy egy héten, minden nap, más könyvvel mentem suliba. Ez van....
- 1 éve blogolok, és szerkesztek.
Szerkeszteni egy picit előbb kezdtem el, talán 2-3 (????) hónappal. Az akkori műveim borzasztóak lettek, de akkoriban, igazán büszke voltam rájuk. Imádom csinálni, főleg, hogy egész nap a gép előtt görnyedek. Az írást szintén szeretem, bár nem vagyok profi. (Mondjuk ennyi idősen mint én, ez nem meglepő....) Inkább novellákat írok, mert a hosszú sztorikat nem bírom végig vinni, viszont, most megpróbálkoztam vele újból. Majd meglátjuk, mi lesz belőle!:D Csak az a fránya ihlet....
- Imádom, az Így neveld a sárkányodat című filmet.
Nem igazán szoktam moziba járni, sem tv-t nézni, sőt, még a neten sem nagyon nézek filmeket, így nem is láttam sokat. De ezt egyszerűen imádom. Igaz, hogy animáció, de akkor is! Órákig tudnék róla áradozni, de azt hiszem, most ezt kihagyom!:)
Tőlem kódos, illetve nem kódos design-et, és fejlécet rendelhettek, amikke kb 1-2 nap alatr, el is készülök majd. Emellett olvashattok majd tőlem cikkeket, illetve ajánlókat is. Remélem a munkáim, elnyerik a tetszéseteket.
Blogjaim:
Rád Kacsint A Sötétség
Szerelem Szárnyán
Almás Pite

És néhány munkám:

















Ölel-puszil mindenkit: Astrid H.



2015. jún. 28.

Újabb kész fejlécek



Trailer 17# - A farkas és a vadász


Sziasztok, drágák!
Megint én, és ezúttal is egy trailerrel érkeztem. A kritikákkal picit csúszom, de igyekszem mindegyiket minél hamarabb hozni nektek. Addig is, fogadjátok szeretettel Dorothy J. blogjához, A farkas és a vadász-hoz készített kis videómat:


Legyen szép napotok: 

Kész fejlécek

Sziasztok! Elkészültem pár rendeléssel, amit itt láthattok is. :)







2015. jún. 27.

Szövegdoboz kódok (saját) #1

Buenos Dias!
A napokban írtam pár szövegdoboz kódot, használjátok egészséggel!
MINDKETTŐ SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ
FONTOS!
-írj kommetet, mielőtt használod
-ne tüntesd fel sajátként
-ha át szeretnéd írni, de nem megy, szólj nekem! :)

Első


Áthúzásfelirat
Cím
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Második

Itt lesz a szöveg itt a szöveg ezt írd át it szöveg ezt írd át Itt lesz a szöveg itt a szöveg ezt írd át it szöveg ezt írd át Itt lesz a szöveg itt a szöveg ezt írd át it szöveg ezt írd át Itt lesz a szöveg itt a szöveg ezt írd át it szöveg ezt írd át Itt lesz a szöveg itt a szöveg ezt írd át it szöveg ezt írd át



2015. jún. 26.

Kritika 28# - Árnyhad

Sziasztok!
Ma az Árnyhad című blogot vesézem ki, amit Hedvig Tris és Sz. Vera írnak. Ez a történet listás volt nálam, de eddig nem volt még időm arra, hogy elolvassam, úgyhogy külön örültem, hogy most „muszáj” volt. Vágjunk is bele!

Design
Egyszerűen csodálatos! Engem viszonylag könnyű lenyűgözni, mert hihetetlenül béna vagyok ebben a témában, csak álmodozom arról, hogy valaha elkészítek egy faék egyszerűségű designt is. De ez a kinézet valami mesés.
Ahogy megnyitottam az oldalt, sokáig csak nézegettem, miközben éreztem, hogy csillámpónik száguldoznak körülöttem vattacukorfelhőkben. Nekem nagyon tetszik, na.
A fejléc elég nagy, rajta egy mozgó, forgó bolygó gif, egy futurisztikus város, néhány szereplő, még idézetek is vannak, mégsem tűnt számomra zsúfoltnak. A sokaság tökéletes harmóniát alkot. A fejléc, ahogy írtam, nagy, beteríti majdnem az egész oldalt, és belőle nő ki a törzs, ahol a szöveg olvasható, a tetején pedig a menüpontok. Kedves szerzőpáros, ti aztán mindenre gondoltatok: a Fejezetek ponton túl vannak szereplők jellemzéssel, van dinasztiák leírása, sőt, még térkép is. Profi munka, és egy kitalált világ bemutatásánál bizony nem árt.
A szöveg háttere szürke, a betű fehér, az én érzékeny szememnek nagyon is kímélő hatású volt, jó olvasni így.
Ami még tetszett, hogy a Fejezetek menüpontban rövid leírás is szerepel arról, mit tartalmaz az adott fejezet, eddig ezzel még nem találkoztam más blognál, azt hiszem.

Történet
A sztori szerint egy fiatal lány, Gwen életét veszti, ám nem a halál vár rá odaát, hanem az Avantison, egy másik világban tér magához, ahol különös fogadtatásban részesül: kiderül ugyanis, hogy ő a trónörökös. Természetesen nem egyszerű az élet egy vadonatúj világban, vadonatúj pozícióban, olyan emberek között, akik a családja, de nem is ismeri őket.
Meg kell mondanom, hogy nagyon is elnyerte a tetszésemet az alapötlet. Nyilván mindenki elgondolkodott már azon, mi vár ránk a halál után, az pedig, hogy egy izgalmas bolygón ébredhetünk, reményre adhat okot. J
Komolyra fordítva, tényleg ötletes az egész, és profin kidolgoztátok a világot, úgy látom. Nagy Disney-fan vagyok, úgyhogy bejött ez a hercegnősdi, ami azonban egyáltalán nem olyan, mint a mesékben. Sokkal inkább az uralkodás árnyoldalát mutatja meg.
Ide sorolnám még azt is, hogy nagyon jónak tartom, hogy csináltok kiegészítő fejezeteket is, melyben bővítitek a világot, betekintést engedtek ebbe-abba.

Szereplők
Én mindig rákattintok először a szereplőkre, még azelőtt, hogy olvasni kezdenék, mert számomra sokat elárul a szereplőválasztás, és érdekel is, hogyan képzelte el a karaktereit a szerző. Nem egyszer megesik, hogy épp a választott színészek miatt csapok le egy sztorira.
Nos, lányok, ez a ti történetetek esetében is így volt. Már a fejlécről Iwan Rheon ártatlan, cuki pofija les rám, úgyhogy azonnal izgalom lett úrrá rajtam. Aztán rákattintottam a szereplőkre, és még jobban beindultam, mondván, hogy ez a sztori már csak jó lehet. Van itt Eric Northman, Loras Tyrell, Star Trekes szereplők, és persze a cuki Ramsay Bolton (most a karakterek neveit soroltam fel). Persze, mit sem érnek a szívemnek kedves színészek, ha a történet és a rájuk szabott szerep silány. De itt erről nincs szó.
Nagyon tetszik, hogy nem veszitek alapnak, hogy mindenki megnézi a szereplők képeit, és leírásokat is adtok róluk. Így tetszés szerint is elképzelhetjük őket. Sok blog nem él ezzel az értékes húzással, ami sajnos gond. Ti viszont szép és egyedi leírásokat adtok.
A szereplők jelleme is szépen kezd kibontakozni, noha még csak a második fejezetet publikáltátok, és ez igazán szép munka máris. Gwen ugyan még sok szempontból homályba burkolózik, de hogy is nézne ki, ha épp a főhősnőről tudnánk meg mindent rögtön?
Boltorynt már most imádom, pedig eddig egy szótlan és kissé tartózkodó figurának tűnik, és ennyi erővel akár gonosz is lehet – de reménykedem, hogy nem lesz az.
Lavy a maga könnyed, bájgúnáros modorával is belopta magát a szívembe, kíváncsi vagyok, mi minden történik még vele.
Bestha is igazán érdekes karakter, sok mindent ki tudtok még belőle hozni, és szerintem élni is fogtok a lehetőséggel.
Mivel még csak két fejezet van fent, ezért azt gondolom, felesleges felhívnom a figyelmeteket arra, hogy még jobban árnyaljátok a szereplők jellemét, illetve a közöttük lévő viszonyokat. Minél több személyes dolgot behoztok egy-egy karakterhez, annál közelebb jön majd hozzánk, olvasókhoz. De azt gondolom, hogy már most is nagyon jó úton jártok.

Kivitelezés
A részek hossza nagyon korrekt, sok minden történik, van ideje kibontakozni a cselekménynek egy-egy fejezet során. Ki tudtok teljesedni egy-egy rész során, és ez jó.
A stílusotok nagyon jó, élvezhetően írtok, a fogalmazásmód is szuper. Ha nem tudnám, hogy ketten alkotjátok, nem tűnne fel, olyannyira harmonikus egészet alkot a szöveg. A szókincsetek is igen változatos, és szép bővített mondatokban írtok. Szóismétlések sincsenek. Piros pont, szép kövér.
Volna pár dolog, amire viszont kicsit figyeljetek jobban.
Néhol az összetett szavak helyesírásával akad gond (pl. ikertestvér, helyesen). Semmi kirívó, de ilyen csodálatos kinézettel, ilyen pazar történettel, ilyen klassz stílussal ne engedjetek meg magatoknak apróságokat sem.
Egy fontos dolog, ami már a fülszövegben is szemet szúrt, és a szövegben is előfordul: a meny szó azt a személyt jelöli, aki a szülők fiának felesége J Ti a menny szóra gondoltok, ami helyesen így írandó. Lehet, hogy csak figyelmetlenség, de ne ezen ússzon el a dolog.
Megesett, hogy az ikes igéket nem jól ragozzátok, pl. az álmodok esetében, helyesen: álmodom. Ez is lassacskán teljesen elfogadott a köznapi beszédben (sajnos), de egy irodalmi szövegben nem túl esztétikus, nem túl választékos. Ügyeljetek rá! Csak egyszer fordult elő talán, de akkor is.
Előfordult egy-két, számomra furcsán használt kifejezés is: „te eshettél szóba”. Lehet, hogy helyes, bár én még sosem hallottam, csak úgy, hogy te jöhettél szóba. Illetve volt egy ilyen is: „a gyermek elvetélt”. Ez így kicsit mást jelent, jobban hangzana, ha úgy írnátok, hogy a gyermek elment, meghalt, esetleg a királyné elvetélt, elvesztette a babát. Vannak variációk bőven.
Néhol beficcen egy-két vesszőhiba is, de egyáltalán nem spóroltok velük annyira, mint sok blog írója. Ehhez kapcsolódva egy apróság: felsorolásnál nem kell az és előtt vessző viszont.
Ezek nagy része tényleg csak apróság, amely tanácsok arra szolgálnak, hogy tökéletesítsétek a szöveget. Nagyon üdítő volt olvasni, szívesen elsiklottam volna a hibák felett, de mégiscsak kritika, kötelességem minden kis apróságba belekötni.

Kedves Lányok, köszönöm, hogy elolvashattam a sztoritokat! Remélem, lesz majd olyan tanács, amelyet meg tudtok, akartok fogadni, további sikereket kívánok a blogotokhoz!

Lyanna

Újabb kész fejlécek

Sziasztok! Asszem, a cím mindent elárul :) !





Inspiráló képek 1#

Sziasztok, drágaságok!
Meghoztam a blog eddigi legelső, inspiráló képek csomagját. Aki ihlethiányban szenved, vessen rá néhány pillantást, hátha segít neki. Elvinni nyugodtan lehet, ha az úgy kényelmesebb számotokra.
Jó bogarászást! :)


Elvihető fejlécek

Sziasztok! Megint elvihető fejléceket hoztam. Ha kell, címet tehetek rá. Szólj, ha viszed!




Elvitték

Vihető

Elvitték

Vihető

Vihető

Vihető

Trailer 16# - Szeretlek Mindhalálig


Sziasztok, babák! :)
Megint csak egy trailert hoztam nektek. Most Stephanie Mayer kért rendelést tőlem, hogy elkészítsem blogjának, a Mindhalálig szeretleknek a kis videóját. Íme:


Remélem, elnyerte a tetszéseteket. További szép napot Nektek:

Kritika 27# - Mindhalálig

Sziasztok!
A mai kritikámat Thea történetéről készítettem, mely a Mindhalálig címet viseli. Egy Marvel fanfictionről van szó, ami miatt külön örültem, hogy a szerző engem kért a kritika megírására, hiszen nagy rajongója vagyok ennek a világnak.
Mivel Thea a designról nem kért értékelést, ezért vágjunk is rögtön a közepébe, lássuk a történetet!

Történet
A cím számomra valamelyest semmitmondó, nem igazán árul el semmit abból, amire számíthatunk, nem kapcsolódik a Marvel világhoz. Ez nem feltétlen rossz, csak lehet, hogy a célközönség kevésbé bukkan rá így a blogodra cím alapján (link mentén már annál inkább). Mindenesetre annak örülök, hogy magyar címet adtál a történetnek.
A sztori szerint Felicity Smoak (aki egyébként maga is a képregényuniverzum tagja) Afganisztánban katonáskodik, amikor egy akció közben felbukkan régi ismerőse, aki nem más, mint Amerika Kapitány, s akivel eléggé ambivalens érzelmek kavargása közepette váltak el egymástól annak idején. Felicity megsérül, a Kapitány menti meg. És itt kezdődnek a bonyodalmak főszereplőinkkel. Mivel eddig csak két rész került ki, ezért eddig ennyi a történet. A folytatásról nem ad tájékoztatást fülszöveg, így csak találgathatunk.
Az alapötlet máris izgalmas, és további izgalmakat ígér, de! Úgy gondolom, kicsit gyorsan történnek az események. Részletezhetted volna még egy egészen keveset Felicity katonai életét, az ott folyó dolgokat. Hogyan került ő oda? És különben is, ki ő egyáltalán?
Kicsit túlságosan hamar csöppenünk bele a sűrűjébe. Illetve kicsit a helyedben részleteztem volna még azt a régi dolgot Steve-vel. Elintézed egy bekezdéssel, pedig akár egy izgalmas flashback fejezetet is szánhattál volna rá. De reménykedem benne, hogy a későbbi fejezetek során még bővebben is kifejted ezt.
Mivel a 2. rész végén már felbukkan Nick Fury, ezért azt gondolom, hamarosan megjelenik majd a többi Bosszúálló is (nem, nem Sherlock Holmes vagyok, a képek is segítségemre voltak). Bevallom, ezt már nagyon várom, hiszen a kedvencem Tony, na és persze Loki. Kíváncsi vagyok tehát, hogy mit hozol még ki a dologból. Marvel ff lévén sok izgalomra, pörgésre, akcióra, és némi szerelemre tippelek.

Szereplők
Mivel még csak két rész van, erről a részről nem tudok túlságosan bőven regélni. Még nem volt sok idejük kibontakozni a szereplőknek.
Felicity első látásra kemény és magabiztos csaj, de remélem, megmutatja majd nőiesebb, lágyabb oldalát is. Ezt egyébként máris megvillantotta – nagyon érződik, hogy mennyire érzékenyen érintette, amit Steve tett (vagyis nem tett).
A katonatársak is szimpatikusak, sajnos kevés teper jutott nekik, de hát, sajnos ilyen az élet.
Aki nekem kicsit out of character, az Steve. Nem egészen ilyennek képzeltem Amerika Kapitányt a filmek alapján. És ezzel vissza is csatolnék ahhoz, amit kicsit feljebb írtam: szerintem Steve Rogers nem tenné meg, hogy nem látogatja meg a kórházban fekvő Felicityt, vagy nem ad legalább valahogy hírt magáról. Ő túlságosan jószívű ehhez, biztosan felelősnek érezné magát a történtek miatt, és próbálná jóvátenni. A lelkiismerete nem hagyná nyugodni. Úgyhogy reménykedem benne egy kicsit, hogy kiderül valami turpisság, valami fontos ok, miért nem tudott megjelenni a lány betegágyánál a Kapitány.
Egyébként tetszik az évődés Steve és Felicity között, nagyon jól átjön a közöttük lévő feszültség, ahogy mondani szokás, vibrál köztük a levegő, és ezt nagyon szépen érzékelteted. Szép munka!
Egy kicsit viszont hiányolom a szereplők általad történő leírását. Neked is írom: ne elégedj meg azzal, hogy elénk raksz egy-egy képet, és hogy valószínűleg ismerjük a szereplőket! Nem kell szájbarágós leírásokra gondolni, ilyen kis finomságokra gondolok, mint például: Felicity idegesen túr szőke, hosszú hajába, vagy épp alaposan megbámulta Steve kidolgozott, duzzadó izmait, már szinte el is felejtette ezt a deltás testet. Vagy ilyesmi. Egyébként az, amikor említed, milyen aprónak tűnik Felicity karja Steve kezében, az pontosan ilyen finom apróság, mint amilyenre most utaltam. Szóval érzed te, de kicsit lehetne belőle több, ameddig megismerjük a szereplőket.
Nyilván mondanom sem kell, hogy a szereplők további árnyalására lesz szükség, de mivel még csak a második fejezetednél jársz, ezért gondolom, ezzel nem lesz probléma a későbbiekben, mert már eddig is szépen építgeted a jellemeket.

Kivitelezés
A designról nem beszélek, ezért itt említem meg: hiányolom a fülszöveget! A szereplőkből tudunk csupán következtetni rá, hogy mit várhatunk – no, meg persze a történet elolvasásából. De bízom abban, hogy amint készen lesz nálad az új design (hiszen azt írtad, folyamatban van), lesz valami ütős fülszöveg, illetve Fejezetek menüpont, ami akkor lesz különösen hasznos, ha több fejezeted lesz.
A részek hossza teljesen korrekt, bár én személy szerint el tudnék viselni hosszabbakat is, de ez csak én vagyok. Ez így most teljesen ideális. Dramaturgiailag is jó helyen szakítod félbe az adott részeket, ami arra ösztönöz, hogy olvassak tovább. Ügyes.
Tetszenek a fejezetek elején található idézetek, illenek a részekhez, színesítik az összképet.
A stílusod remek, jól fogalmazol. Érthető és világos minden, de nem ragadsz meg a tőmondatok használatánál, ami igazán üdítő. Vannak példaértékű mondatok, amik gazdagítják a szöveget. Szóismétlések sincsenek sűrűn, változatosnak tűnik a szókincsed.
Ezek után kicsit csalódás, hogy spórolsz a vesszőkkel, a párbeszédek központozásánál is vannak gondok, rosszul írt szavak szerepelnek. Lehet, hogy ezek nagy hányada figyelmetlenségből adódik, amin segítene egy-két plusz átolvasás.
 Hozok példát, hogy ne csak a levegőbe beszéljek!
-Csokis süti.-jött a válasz az összes sráctól
-Oké pizza vagy shusi?-tettem fel újabb kérdésemet
-Shusi.-válaszolta Soto
-Pizza.-mondta halkan Chris
Helyesen:
-          Csokis süti – jött a válasz az összes sráctól.
-          Oké. Pizza vagy sushi? – tettem fel újabb kérdésemet.
-          Sushi – válaszolta Soto.
-          Pizza – mondta halkan Chris.
A párbeszédek helyesírása így néz ki. Nem nehéz megjegyezni, erre tehát figyelj jobban oda!
A szavak egybe, illetve különírására is fordíts nagyobb gondot! Például: terepmintás nadrág és homokszínű póló, helyesen.
A tanulság tehát (amit egyébként szinte mindenkinek szoktam ajánlani): kérj meg egy bétát, hogy nézze át publikálás előtt a fejezeteidet! A Wordnek (ha ott írsz) nem mindig kell hinni, néha bizony ő a buta, ő tudja rosszul.
Ha egy kicsit több gondot fordítasz azokra a problémásabb területekre, amiket írtam, akkor ez egy kiváló blog lehet, mely már most is igen ígéretes. Erénye az izgalmas alapsztori, a jó témaválasztás (hiszen egy Amerika Kapitány fanfiction sok olvasót vonz), a jó stílus. Amin javítani kellene, az a helyesírás.

Kedves Thea, remélem, hasznosnak találod a tanácsaimat, és nem bántódsz meg az őszinteségem miatt. További sok sikert a blogodhoz!

Lyanna
Anaya zatracone-dusze