2015. jún. 24.

Lyanna Baggins - Bemutatkozás

Sziasztok!
Azzal kezdeném, hogy nagyon izgatott és boldog vagyok, amiért ennek a szuper csapatnak a tagja lehetek! Köszönöm!

Kritikaírónak szerződtem a csapathoz. Azt hiszem, én vagyok köztünk a legöregebb róka, le sem merem írni, hány gyertyát fogok elfújni októberben a tortámon… Több mint tíz éve írok ezt-azt, főként fanfictionokat, novellákat, cikkeket, de immár nagyjából két éve készülnek azok a műveim is, melyeket kiadásra szánok – van belőlük már jó pár, és nagyon lelkesen csiszolgatom és tökéletesítgetem őket. A blogolást ellenben nemrég kezdtem csak, eddig valamiért nem tettem nyilvánossá az írásaimat.

Azt hiszem, elmondhatom, hogy mindenem az írás, az olvasás, az irodalom, ennek megfelelően hivatásszerűen is az irodalommal és a nyelvtannal foglalkozom. Szabadidőmben gyakran bétázom is, amit nagyon szeretek, mert roppant jó érzés felfedezni tehetséges írópalántákat, akik a (remélhetőleg) hasznos tapasztalataimból épülve fejlődnek tovább. Szeretek másoknak segíteni, talán innen a bétázási kedv.

Többek között ezért is szerettem volna kritikaíró lenni itt. Hogy segíthessek azoknak, akik írni szeretnének, és hasznos dolgokat tudjak nekik javasolni. Nagyon érzékeny vagyok a helyesírásra, úgyhogy előre szólok, az ilyen jellegű hibákat sosem fogom szó nélkül hagyni, mert azt vallom: aki blogírásra (ha meg könyvírásra, akkor pláne) adja a fejét, az legyen igényes a helyesírásra is! Egyébként nem vagyok túl szőrösszívű ;)
Szóval rendeljetek tőlem bátran!
Blogjaim: 
Megtisztel, ha benéztek!
Lyanna B. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anaya zatracone-dusze