2015. jún. 14.

Kritika 18# - Egyetlen éjszaka


Sziasztok, drágák!
Lám, megint egy kritikával érkeztem, méghozzá szerkesztőtársam, Brooke Oakins Egyetlen éjszaka című blogjáról.


Kinézet: A külső elemzését kezdeném először a fejléccel: a háttér, a sok textúra nagyon tetszik rajta. Az összemosások és a homályosítások jól sikerültek, a színvilága pedig remek ízlésre vall (nem csak azért, mert én is szeretem a kéket); visszafogott, matt, mégsem egyhangú. A címnél a betűszínek nagyon jól passzolnak a blog stílusához és hangulatához, ám egy picit talán túl nagy méretűek. Ha van rá mód, én kicsinyítenék rajta, csak hogy ne foglaljon el annyira sok helyet a képen. A karakterek elhelyezése a fejléc közepén nem rossz ötlet, de a kivitelezésük már olyan nagy mértékben nem nyerte el a tetszésemet: a lány teste mintha kicsit meg lenne nyújtva két oldalra, a férfi fejének jobb oldalán pedig eléggé elmosódott a kép, gyakorlatilag átlátszik rajta keresztül a háttér. Ami még picit zavaró, ahogy deréktól lefelé el vannak mosva: kicsit jobban lehetett volna szemléltetni az átmenetet köztük és a kékes textúrák között, mert így kicsit olyan benyomást keltenek, mintha kettévágták volna őket a csípőjük tájékán. Ha az elhelyezésükre picivel nagyobb gondot fordítasz azok alapján, amiket az imént leírtam, tökéletes lesz. Amit még elmondhatok róla: nagyon tetszik, ahogyan Kimi képe közvetlenül a lány előtt van, s kis részben kitakarja őt. Ötletes megoldás, mert nem foglalnak így annyi helyet, másrészről pedig jól is néz ki. 
A blog egész színvilága nagyon szép, mint már említettem. A háttér és a fejléc egybeolvad, ami elegáns megoldás. Az oldalak modul is igényesen van elkészítve, tetszik rajtuk az a visszafogott, a bloghoz egyébként passzoló effekt. A fejezeteket szép sorban vezeted egymás alatt, noha az utóbbi kettőt még nem illesztetted be. A trailerhez annyi hozzáfűznivalóm van: nem tudom, ki csinálhatta, de nagyon jó (haha!). A szereplőkről beillesztett képek úgy gondolom, mindenkiről előnyösek, és az, hogy bizonyos karakterek alá néhány plusz információt is leírtál, még jobban feldobja őket. A következő oldalnak pedig kifejezetten örültem: elmagyarázod az olyan autóversenyzéshez analfabéta olvasóknak azt, mi is az a Formula-1. Ennek külön örültem, elvégre az ismertetőt elolvasva már sokkal világosabban tájékozódtam a történetedben is, jobban megértettem, miről szól igazából. Az utolsó két oldalhoz túl sok hozzáfűznivalóm nincsen: szintén igényes munkák, nem lehet beléjük kötni. 
Az információk és a figyelmeztetés fülek tartalmának szükségessége létfontosságú, amit te sem hagytál figyelmen kívül. Bőven írsz benne arról, amit mindenkinek érdemes tudnia, ha a blogod oldalára látogat. A chat ablak közvetlenül ezek alatt helyezkedik el: nagyon egyszerű választásról van szó, talán a legalapabb chatről, de ide nem rossz választás, hiszen színben harmonizál a blog többi részletével. 
Végül pedig: a fülszöveg. Elolvastam - többször is. Nem azért, mert valamin megbotránkoztam volna, vagy mert annyira szörnyű, hanem éppen ellenkezőleg: nagyon ügyes munkát végeztél vele! A hossza megfelelő, a tartalma kissé rejtélyes, de azért tudjuk, kiről is szól valójában. Az utolsó mondat annyira egyszerűen hangzik, más esetben nyilván az is lenne, de itt nagyon eltaláltad, ugyanis annyira ütősre sikeredett, hogy szerintem aki utálja az autóversenyzést, még az is nekikezdene. Én legalábbis még a kritika írása előtt nekikezdtem, tehát tudom, miről beszélek.
Összességében tehát, nagyon szép munkát végeztél a bloggal. Ha a fejlécnél leírt egy-két apróságon változtatsz a jövőben, tökéletes külsőt varázsolhatsz az oldaladnak.
4/5

Történet: Az biztos, hogy egy nagyon eredeti témát találtál a történetednek: nem hemzseg minden második blog ugyanis az F-1-ről vagy éppen Kimiről. Az első szempontnál tehát, a sablonossági vizsgán egyértelműen átmentél nálam, így folytatnám a történet mélyebb kielemzésével: 
A prológus véleményem szerint jóra sikeredett. A hossza megfelelő, és tudat annyi információt az olvasóval, amennyit szükséges megismernie. Különösen tetszett az a megoldás, hogy ez a rész a blog egy későbbi, jövőbeli szakaszát szemlélteti az eseményeknek, nem pedig valami múltban játszódó cselekményt. Nagyon egyedire sikeredett megírnod, és kellőképpen izgalmas volt ahhoz képest, hogy egy bevezetésről beszélünk: gyakorlatilag egy pár perc eseményét írja körül, de úgy, hogy közben megtudjuk, mi történt a korábbiakban. 
Az első fejezet kicsit kevésbé sikeredett eseménydúsra, de így is érdekesnek mondható, hiszen Sofi élete egyik legnagyobb lehetőségéről szerez tudomást: beajánlották őt ugyanis a Ferrarihoz mérnöknek, ami egy nagyon nagy megtiszteltetés és egyben megterhelő munka. A benne lezajlódó érzéseket remekül adtad át az olvasóknak, tapintani lehetett szinte azt a jó fajta feszültséget, amit ez a hirtelen jött állásajánlat váltott ki a lányból. Mint a második fejezetből kiderült, Sofi úgy döntött, akármennyire is ígérkezik nehéz feladatnak ott dolgozni a profik mellett, mégis belevág. Szegényt sajnáltam, amikor nem tudta megértetni magát a recepcióssal - még jó, hogy felbukkant a rejtélyes, jól kiöltözött, sármos Luca, aki segített neki szobát foglalni. Ezt a részt kicsit rövidnek találtam, de talán csak azért mert a nagy része azzal telt el, hogy megpróbál Sofi szállást keresni magának. A következő, eddig utolsó fejezet tetszett talán a legjobban - a prológuson kívül. Itt már egy olyan idő intervallumot értünk el, ahol a lány már egy hete a Ferrarinál dolgozik. Beilleszkedett, mindenkivel megtalálta a közös hangot, ismeri az összes kollégáját. Tetszett, ahogy sorra minden szereplőről írtá valamennyit a történet előrehaladtával, és a végén az a fordulat, a Harperrel való veszekedés a fejezet csúcspontjává vált. Érdekfeszítő és izgalmas volt olvasni, kíváncsi vagyok, miért viselkedik így Harper szegény Sofival, amikor semmi rosszat nem tett. Bár tippjeim vannak, mégis inkább megvárnám a folytatást, hogy megbizonyosodjak róla. 
Összességében tehát, amit értékelek, hogy nagyon egyedi sztorit kezdtél el írni. Igaz, még nem történt benne túl sok akció és esemény, de így is lebilincselő olvasni. Ennek oka nyilván, hogy még az elején jársz, így később több esélyed lesz arra, hogy kitárulkozz az olvasóid előtt, és részletesebben számolj be nekünk a történtekről.
5/5

Szereplők: Nos, lássuk csak. Kezdeném elsőként Sofival, aki a történet főszereplője. Egy friss tanulmányokkal végzett mérnöklány, akinek akkora szerencséje van, hogy csatlakozhat a Ferrari csapatához, hogy ezután ott dolgozhasson Kimi kezei alatt. Az eddigi fejezetek elolvasása alapján egy talpraesett, kedves lánynak tűnik, aki nem futamodik meg a kihívások elől. Ez igazán figyelemre méltó. Ilyen törekvésekkel és kiváló tudással szerintem megérdemelte a posztját a csapatban. Teljesen reális, és oka van, hogy miért került oda: mert ért ahhoz, amit csinál. Összegezve tehát, egy nagyon jó felépítésű, szimpatikus személyiségű lányról beszélünk, akiről azonban még nem tudunk annyira sokat. A későbbiekben remélem, módunkban áll majd jobban megismerni őt, s így erősebb véleményt formálni róla. 
Aki elsőre egy nagyon szimpatikus karakter rajta kívül, az Rob. Bár sokat nem tudunk róla, csak azt, hogy kedvesen viselkedik a lánnyal, mellette áll, ha szüksége van rá, és segít neki a beilleszkedésben, ami, valljuk be, nagyon rendes dolog tőle. Elsőre megfogott a karaktere, de azt nem tudnám elmondani, az előbb leírtakon kívül mi lehet az oka. Remélem, neki a jövőben is szánsz némi szerepet, szívesen olvasnék arról, hogyan alakulnak az ő mindennapjai. 
A többieket még úgy sem ismerjük, mint Sofit. Nyilván, mivel ez egy fanfic, van elképzelésünk arról, milyen lehet Kimi, vagy éppen Sebastian személyiségileg. A külsejüket egyértelműen ismerjük, hiszen mondhatni, világsztárok, és mivel a szereplők oldalnál mindenkiről van kint egy kép, ez is csak segít elképzelni őket. Azonban ennél a résznél egy picit bele tudnék kötni a dologba: attól még, hogy vannak képek és alap információk a karakterekről, nem fogjuk őket jobban ismerni. Nem fogjuk tudni, milyenek személyiségileg, milyen jellemvonásokkal rendelkeznek, mi a hobbijuk, a személyesebb történetük, vagy éppen a külsejük. Gondolj bele, ha könyv készülne belőle, és ne lennének ott a képek, az olvasó nem tudná olyan élethűen elképzelni a szereplőket, mert nincs sok jellemzés róluk. Értsd úgy, többet írhatnál arról, milyenek, hogyan viselkednek, van-e valami karakteres vonásuk, ami egyedivé teszi őket. Ha erre a későbbiekben nagyobb gondot fordítasz, tökéletes lesz a szereplőgárda kiválasztása, és élmény lesz tovább olvasni a blogot. 
4/5

Fogalmazás, stílus: A történet E/1 számban, Sofi szemszögéből íródik, így teljes mértékben átérezhetjük mindazt, amin keresztülmegy nap mint nap. A szöveg sorkizárt, nagyon kényelmes olvasni, ezzel az igényes külsővel is biztosítottad, hogy az olvasótáborod létszáma növekedjen.
Az előző blogodat is olvastam már, és itt is csak ugyanazt tudom elmondani, mint annál: imádom, ahogyan írsz. Helyesírási vagy elgépelési hiba nincs benne, a megfogalmazásod szinte tökéletes: mindig választékosan írod le az éppen lezajló cselekményt, gazdag szókincsed segítségével könnyedén válogathatsz a rokonértelmű szavakból, amelyek az utadba kerülnek. Tetszik, hogy ennyire sokoldalúan tudod magadat kifejezni, öröm olvasni a soraid között, hiszen annyira könnyed hangvételű, hogy megragyogtatja az ember szemét.
A leírásaid annyira aprólékosak és részletesek, hogy mindent élethűen tudunk elképzelni általuk. A stílusod is egészen egyedi, időnként csempészel humort a történetbe, ami sosem árthat, mert megnevetteted vele az olvasót. A fejezetek végén található külön kérdések is figyelemfelkeltőek, gondolkodásra sarkallják az embert. 
Tehát összességében: meg vagy dicsérve, semmi kivetnivalót nem találtam a fogalmazásodban vagy a helyesírásodban. Szeretem olvasni a blogjaidat, s ez is nagyon elnyerte a tetszésemet, így a jövőben is vissza-vissza fogok térni, amint felkerült egy új rész rá. 
5/5

Összesen: 18/20
Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anaya zatracone-dusze