2016. aug. 19.

Kritika #111 - Éjláng

Sziasztok!

Ma Hanna Virág és Berecz Ramóna közös blogjával érkezem, az Éjláng című fantasy-horrortörténetével.
Nagy örömmel és várakozással ültem neki a kritikának, Hanna Virágtól már olvastam mást is, úgyhogy boldogan vállaltam a kritikát. A blog jelenleg szünetel, az írónők írják, de egyelőre nem publikálják, de ez nem gátol meg semmiben engem. A Prológust és az első öt fejezetet olvastam el, ennek alapján írom a véleményemet.
Lássunk is hozzá!

Design
Nem is kellett keresgélnem az információk között, azonnal tudtam, hogy ez a design Vera munkája. És ahogy Vera munkájánál lenni szokott: imádom! Ennek a leányzónak van egy olyan egyedi stílusa, ami senki máséval nem hasonlítható össze. Elnézést, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a designról, mert különleges és gyönyörű, megragadja az ember képzeletét, sokáig velünk marad azután is, hogy elhagytuk a blogot.
A fejlécen két női alak látható, gondolom, a két főszereplőre, Samre és Carlee-ra utalnak, ezzel máris sokat előrevetítve a történetből. A két lány vöröses, misztikus hatású körben áll, faágak (vagy szarvasagancsok?) teszik még boszorkányosabbá az összhatást. Nincs felesleges csicsa. A plusz különlegességet a lányok alakjának nem emberivé varázsolt színe adja – ebből is sejthetjük, hogy valószínűleg nem átlagos nőkkel lesz dolgunk.
A menüsort a fejlécen találjuk, amit én mindig nagyon üdvözlök, nem kell keresgélni lejjebb a legfontosabb információkat.
Az oldalt tekintve a piros szín visszaköszön a modulsáv szélén, illetve a bejegyzésekben egy-egy foltban. Egyébként a fekete és a szürke dominál: az oldalháttér fekete, a bejegyzések háttere szürke. Így számomra kellemes volt az olvasás.
A modulokról: legfelül olvasható a fülszöveg, alatta egy idézet, majd a chat, a feliratkozók, az információk, a társoldal, illetve néhány blogversenyre utaló kép. Itt néhány apró változást javasolnék: az információkat szerintem nyugodtan tegyétek a fülszöveg alá! Személy szerint szeretem ezt a kettőt egymás alatt tudni – érdekel, miféle információkat tart fontosnak a szerző. Emellett szerintem a blogversenyekre vonatkozó modulokat pakolhatnátok egy menüpontba, hogy még letisztultabb lehessen az oldal összhatása.
Nagyon tetszik, hogy ötletes elnevezéseket adtatok a moduloknak! A feliratkozók Darkfire lakosai, a linkcserék Szomszédos boszorkánytanyák. Az efféle kreativitást mindig nagyon díjazom, izgalmasabbá teszi a blog kinézetét. Még az információk modult is hasonló névvel láthatnátok el, szívesen megnézném, hogy mit hoztok ki belőle.
Összességében elmondhatom, hogy egy remek, egyedi és figyelemfelkeltő küllemű bloggal rendelkeztek, ami nem megy ki egyhamar azok fejéből, akik idelátogatnak. Gratulálok!

Történet
A címmel kezdve: imádtam! Végre, végre magyar cím, méghozzá ötletes, kellően "fentezis", beszédes cím. Sok mindenre asszociáltam, költőinek találtam. Jó választás!
A történetetek Darkfire városkájába kalauzulja a borzongásra és a fantasztikus lényekre áhítozó olvasókat. A prológusban megismerhetjük a város helyzetét: halandók és az őket védő boszorkányok életét, illetve a legfontosabb boszorkányt, az Első Lángot, Rachelt, gyermekét, egyben utódját, Samet, illetve Rachel húgát, Josie-t. Josie némileg rebellisen halandó férfit választott magának, ezzel lényegében átadta Rachelnek az elsőbbséget, ahogyan kislánya, Carlee helyett is Sam lesz az elsődleges örökös.
A városra egy éjszakán lecsapnak az árnyak, a két újszülött kislányt, Carlee-t és Samet fenyegetik. Nagyanyjuk, Zada utasítja két lányát: utazzanak el messzire, a két kislány pedig nem ismerheti egymást. Hisz túl nagy erejük van, amit ha az árnyak megkaparintanának, szörnyű dolgok történhetnek.
Már a legelső rész során sok kérdés merült fel bennem. Mit jelent az, hogy a vérével az ősi házba zárta az árnyakat? Oké, van egy sejtésem, de szerintem izgalmas lenne, ha belefogalmaznátok a részbe, hogy ez a rituálé hogyan zajlott pontosan. A prológus nyomán egyébként is sok kérdésem támadt. A helyetekben egy icipicit bővíteném a részt. Zadát az Első Fénynek nevezik, de mit jelent ez? Ő a boszorkánykirálnyő, mi a feladata? A haláláig tart a védelem – de a boszorkányok átlagos élethosszig élnek, vagy tovább, mint az emberek? Ezeket néhány mondattal ki lehetne még fejteni.
Azután 16 éves ugrás következik az időben. Ez bátor vállalkozás, de ti ügyesen megoldottátok. Általában bennem annyi kérdés halmozódik fel, hogy mindig csalódás a jelen, de nálatok nem éreztem ezt, mert tulajdonképpen belecsaptatok a közepébe, nem hagytatok lógva, a sok kérdésemre választ is kaptam.
Megismerhetjük Sam életét, amely jelenleg cseppet sem olyan, mint egy örökösé. A legjobb barátja és pasija szakított vele, egy undok lány elvette a helyét a szurkolólányok között, ráadásul a társasági életét is tönkre akarja tenni, Sam pedig szappanoperákkal és a kisöccsével tölti a nyári szünidőt. Míg nem talál egy levelet, ami az anyja húgától jött. Csakhogy Sam eddig azt hitte, hogy az édesanyja egyke... Sam pedig érthető módon tudni akarja, miért titkolóztak előtte, így rögtön levelet ír ismeretlen unokatestvérének, Carlee-nak.
Carlee Németországban él, a szülei elváltak, az anyukája pedig különös dolgokat művel. Úgy tűnik, ő jobban ápolja a boszorkánysággal kapcsolatos hiedelmeket, mint Rachel. Carlee sokkal kevésbé lelkesedik az új ismeretségért, mint Sam, inkább nem akarja tudni, mi ez az egész. Ám mégis belecsöppen az egészbe, amikor véletlenül titkos és horrorisztikus szobát talál az anyja hálószobájából nyíló átjáró mögött.
Az életük azonban akkor fordul fel igazán, amikor mind ismét Darkfire-be kerülnek, oda, ahol minden elkezdődött. Sam és Carlee végre személyesen is megismerkednek, a helyi iskolába kezdenek járni – és a múltjuk titkaiból lassanként megismernek egy-egy mozaikot.
Amit javasolnék: például a horror-részeknél, vagy ott, ahol a fantasyelemeket behozzátok, ott nyugodtan részletezzétek valamivel bővebben a dolgokat! Ez vonatkozik az érzésekre is – lehetne még bővebb lére ereszteni. Nyilván nem kell szájba rágni semmit, de lehet színesíteni még egy-két elemmel. Például amikor Sam azt a véletlen balesetet okozza a 3. fejezet végén, le lehetne írni, hogy érez-e valamit, miközben kíván. Vagy amikor Carlee a pincében van, mi minden fut át az elméjén, míg az anyja rátalál. Vagy pár mondatban kifejteni, hogy Josie férje miért érzi veszélyesnek a volt feleségét. Csak ötletelek.
Viszont az alapötlet és a sztori további folydogálása is nagyon tetszik nekem. Mindig is érdekelt és vonzott a boszorkányok világa, úgyhogy már a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésemet. Később sem okoztok csalódást. Pörgős, izgalmas, borzongató történetet tártok az olvasóitok elé. A boszorkányerő annyi lehetőséget rejt magában, hogy csuda, és ti nem is féltek kiaknázni ezeket – izgalmas (és néha gyomorforgatóan borzongató) dolgokat produkálnak az elején uralhatatlan képességek. Azt kell mondanom, hogy némi tökéletesítés, csiszolgatás után akár el tudnám képzelni ezt a történetet könyv formátumban is. Bőven van olyan színvonalon az ötlet, hogy ebből akár komolyabb dolog is kisüljön. Látszik, hogy nemcsak egy ötletfoszlányról van szó, hanem mindent alaposan kidolgoztatok, nincsenek fekete lyukak, nincsenek logikai bakik.

Szereplők
Először általában körülnézek a blogon, és megtekintem, hogy van-e kép a szereplőkről, esetleg más információ. Ti minden fontosabb karakterről tettetek ki képet, illetve néhány alapvetőnek tartott gondolatot, ezeknek egy része a történet ismerete nélkül nem mond sokat, de gondolom, a sztoriban kitértek arra, hogy mit jelent például a Solemin nemzetség. Általában nem szeretem, ha túl sok infót tolnak elém a szereplők képeinél, de itt úgy gondolom, elmegy, hiszen fantasy, lehet, hogy olvasás közben kimegy az olvasók fejéből, hogy milyen nemzetségbe tartozik mondjuk Carlee, és szeretné visszanézni, akkor csak a szereplőkre kell kattintania. A külső tulajdonságokat azonban itt abszolút nem tartom fontosnak, időközben úgyis jellemzitek a szereplőket, akár minden fejezetben is utalhattok a legfontosabbnak tartott tulajdonságokra.
Az egyébként nagyon ötletes, hogy minden karakterről egy fiatalkori és egy felnőttkori képet is betettetek, nyilván azért, mert ebben a történetben fontos a szereplők múltja is.
Nagyon tetszik, hogy ennyire különböző szereplőket alkottatok meg és dolgoztatok ki. Mert én úgy érzékeltem, hogy Carlee és Sam ha nem is tűz és víz, de meglehetősen különböznek egymástól, ahogy Josie és Rachel is. Éppen ezért szerintem a két anya is ugyanolyan főszereplő, mint lányaik.
Nem tudom, hogy tudatos-e, de úgy éreztem, hogy Rachel és Josie jelleme is megfordult az idők során: míg régen Josie számára kevésbé volt fontos az, hogy ki az örökös, a jelenben ez már egészen másként van, bármit megtenne azért, hogy Carlee-t előnyhöz juttassa. Ezzel ellentétben Rachel régen teljes felelősségtudatban viselkedett, mára azonban mintha hátra akarná hagyni a múltat és a kötelességét, ki akarja hagyni Samet az egész boszorkánymizériából. Még tovább növeli köztük az ellentétet, hogy Josie fiatalon a hagyományokkal szakítva ment hozzá „emberi” szerelméhez, mégis elváltak, Rachel pedig ahhoz ment, akit neki szántak, mégis boldogok ennyi idő után is.
Carlee szerintem visszahúzódóbb, kevésbé nyitott, de határozott jellem, úgy éreztem, ő sokkal inkább két lábbal áll a földön, amolyan született szkeptikus. Még egy megrázó esemény sem igazán zökkenti ki, megrázza, felkavarja, természetes, de nem akar kideríteni minden áron mindent, inkább eltolja magától a tudást. Úgy éreztem, ő nagy lelki erővel bír, sok terhet elvisel, ő a szilárd szikla a tomboló viharban.
Samnél úgy éreztem, sok kétséggel küzd, hiába volt amolyan sulikirálynő. A népszerűség nem érdekli igazán, persze fáj neki, hogy nem törődnek vele, de az emberi kapcsolatokat hiányolja, nem a népszerűséget. Ezért sokkal jobban ragaszkodik (legalábbis eleinte) Carlee-hoz és a rokonsághoz, mint fordítva. Képtelen elviselni a titkokat, bármi áron ki akarja deríteni őket. Ha Carlee a szikla, akkor Sam ha nem is a tomboló vihar, de a zivatar biztosan.
Tetszett, hogy a két lányból nem lett rögtön örök barát, sőt, eleinte nem is igazán szimpatizálnak egymással, sem a levelezés, sem a valódi találkozás során, annak ellenére sem, hogy rokonok. Ugyanakkor mégis vonzódnak egymáshoz valamelyest, például elismerik és irigylik a másik szépségét. Samet éreztem nyitottabbnak Carlee felé, tetszett, ahogy kissé suta ezzel kapcsolatban, nem meri konkrétan kimondani, hogy figyu, kedvellek.
Az is elnyerte a tetszésem, hogy nem hoztatok már be az elején valami boszorkány „jópasit”, nem a férfinem körül forgott Sam és Carlee világa. Egy igazi csajos girlpower történetet és szereplőket tártatok elém, amit nagyon üdvözöltem.
A szereplők kidolgozását tehát kielégítően végzitek, néhány apró utalás még elférne nekem velük kapcsolatban, de használtok is ilyeneket, szóval nem panaszkodom.

Kivitelezés
Váltott szemszöggel dolgoztok, a két főszereplő szemszögét külön írjátok. Samét Ramóna, Carlee-ét Hanna Virág. Éppen ezért úgy döntöttem, külön-külön elemzem az írásotokat, ha nem bánjátok, hiszen másra kell odafigyelnetek. Hanna Virággal kezdem a kivitelezés kivesézését, majd Ramóna részeivel folytatom.
Elöljáróban elmondhatom, hogy mindketten élvezhetően írtok, jó olvasni titeket, és ebben az esetben egyáltalán nem hátrány, hogy a stílusotok különböző. A párbeszédek helyesírása rendben van mindkettőtöknél, illetve iszonytatóan súlyos hibákat egyikőtök sem vét.
A prológust E/3-ban írta HannaVirág – káprázatos fogalmazással, szép képekkel, változatos szókinccsel, szinte teljesen hibátlanul. Nagyon, de nagyon tetszett. Nem is találtam hibát, csak két apróságot, de ezek sem hatalmas gondok, inkább finomítandók. Csak gratulálni tudok ehhez a részhez, megvillantottad a tehetségedet! Már írtam neked kritikát, és úgy érzem, nagyon sokat fejlődtél, csak azt tudom mondani, hogy csak így tovább!
A Prológus után E/1-re váltotok, amit némi szájhúzással konstatáltam – aki kért már tőlem kritikát, talán tudja, hogy nem szeretem különösebben, sem írni, sem pedig olvasni. Nekem sokkal jobban tetszett az a rész, amit Hanna Virág E/3-ban írt, sokkal kifinomultabb, cizelláltabb, összeszedettebb.
De meg kell mondanom, hogy tulajdonképpen beszippantottak Carlee fejezetei is. Mégpedig azért, mert rögtön izgalmak következnek, nem totojázol, egyből belevágsz a közepébe, mégsem tudunk meg mindent, de annyit igen, hogy elkezdjünk borzongani és izgulni. Az írásmódod szórakoztató, izgalmas, szépen és változatosan fogalmazol.
Térjünk rá azokra az elemekre, amelyeken javítani kellene még. Azt le kell szögeznem, hogy tényleg érezhető, mennyit fejlődtél, szóval sokkal kevesebb dologra hívom fel a figyelmedet a következőkben. Nem gyűjtöttem ki mindent, csak néhány példát, úgyhogy javaslom, hogy alaposan nézd majd át az eddigi szövegeket.
Íme, a Prológus kapcsán említett két apróság: Letárgyalták ezt (P.) – kicsit idegenül hat ez nekem. Megtárgyalták, megbeszélték, megegyeztek, tisztázták, ezeket javasolnám.
Elszenesíteni, és kiszárítani a fákat (P.) – itt nem szükséges a vessző.
Általánosságban azt állapítottam meg, hogy szeretsz spórolni a vesszőkkel. Kigyűjtöttem néhány példát erre vonatkozóan.
Sem ő sem én (2.) – sem ő, sem én.
A fogantatás napját ünneplik nem a születését (2.) – A fogantatás napját ünneplik, nem a születését.
Nem értettem ez miért nem tűnt furának (2.) – Nem értettem, ez miért nem tűnt furának.
Közelebb léptem és megérintettem a kanócot (2.) – Közelebb léptem, és megérintettem a kanócot.
Összeszorítottam a szemhéjamat majd kinyitottam (2.) – Összeszorítottam a szemhéjamat, majd kinyitottam
Előfordult egy-két eset, amikor külön írtál olyan szókapcsolatot, amit egyben kell: Minden esetre (2.) – mindenesetre, Úgy sem (2.) – úgysem, Ég világon (2.) – égvilágon.
Pár apróság: ha valakinek a származását írod le, akkor a kontinsens/ország/város kisbetűvel kezdődik: tehát pl. európai (4. – Európainak írod, illetve ugyanitt: Németországi). Keljen (4.) – gondolom, elírás, helyesen: kelljen. A külföldi nevek toldalékolásával kapcsolatban: 4. fejezet: George-dzsal, helyesen. A kiejtett hanghoz megfelelően kell passzintani a toldalékot.
Ramóna részeire, azaz a Sam-fejezetekre térve meg kell mondanom, hogy szívesen olvastam volna tőled valamit, amit E/3-ban írsz, de annyi baj legyen, nem rugózom tovább ezen, ígérem.
Nálad az tetszett különösen, hogy már az első mondataiddal elérted, hogy azonosulni tudjak Sammel. Bevallom, egy lehelettel jobban megkedveltem Samet, nem tudom, talán rá jobban hasonlítok.
Élethűen írod le a szakítás és a barátság megromlásának fájdalmát, a nyár posványosabb, unalmasabb részét, a megszállottságot, amivel Sam kutatni kezd Carlee és a többi, ismeretlen családtagja után. Talán azért tudtam jobban azonosulni Sammel az elején, mert hosszabban bevezeted, miket élt át mostanában, ráadásul ő semmit sem tud, az ő anyukájának nincsenek furcsa dolgai. Carlee édesanyjának azonban akadnak.
Gördülékenyen és szórakoztatóan írsz, olvastatják magukat a sorok, úgy teszed szimpatikussá a főszereplődet, hogy nem tökéletes, sőt. A párbeszédek helyesírása is rendben van, ahogy a humorod is meg-megcsillan, noha a történet inkább komolyságot kíván, de azért néha fel-felnevettem, ügyesen csempésztél vidámságot a komorságba.
Tőled korábban még nem olvastam mást, de az észrevehető, hogy már a második publikált fejezeted is sokkalta jobb, mint az első. Ezt csak dicsérni tudom és őszintén elismerni, látszik, hogy tudsz és akarsz is fejlődni. Az írásod pedig egyre jobb és egyre élvezhetőbb, egyre gyorsabban faltam a sorokat. Nem tudom, minek volt köszönhető a megtáltosodás, de csak így tovább!
Kigyűjtöttem számodra is a javítandókat – nem mindet, ezért neked is javaslom, hogy alaposan nézd át az eddigieket! Te sem követsz el végzetes hibákat, ezt már előre leszögezném.
Előfordul, hogy külön írsz olyan kifejezéseket, amiket egyben kéne: Abba hagytam (1.) - abbahagytam, Hogy ha (3.) – hogyha, Örök életű (3.) – örökéletű, ott hagyni (5.) - otthagyni. Ezeket tehát mind egyben kell írni.
Szeretsz vesszőt kitenni oda, ahová nem szükséges:
Mindazok ellenére, amit tett, és mondott (1.) – ide nem kell vessző – amit tett és mondott
Értetlenkedés, öröm, és düh (3.) – ide sem kell, sima felsorolás, ilyen esetben nem teszünk ki vesszőt.
Néhány könnycsepptől, és egy megaláztatástól megkíméltek volna (1.) – ide sem kell
A kín, és a rengeteg füst (5.) – szintén nem kell, mert felsorolás.
Van, hogy nem teszed ki a vesszőt, amikor kéne:
Kérlek bocsáss meg (1.) – kérlek, bocsáss meg.
Az ikes igéket többnyire jól használod, néhány esetben előfordult, hogy nem. Ügyelj nagyon a használatukra! Unatkozok (1.) – unatkozom, szórakozok (1.) – szórakozom, elköltözök (3.) – elköltözöm.
Összességében elmondhatom, hogy izgalmas, szórakoztató és magával ragadó a történetetek, a kivitelezés is megfelelő, néhány apróbb javítást követően pedig akár ifjúsági regényként is el tudnám képzelni a könyvesboltok polcain. Mindenképpen tovább fogom olvasni a sztorit, remélem, mielőbb folytatjátok! További sikereket kívánok!


Lyanna Baggins

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anaya zatracone-dusze