2015. aug. 27.

Kritika 67# - Túlélőállamok

Sziasztok!
Ma két szerkesztőtársam, Violet E. Hunter és Leona Z. P. blogjával érkeztem, a Túlélőállamokkal. Lássuk, mire jutottam a disztópiával!

Design
Már jól ismerem a munkáitokat, ezért itt nem fogom túlságosan sokáig koptatni a billentyűzetet, hiszen ami jó, az jó, azt nem szeretem a végtelenségig ragozni.
Nagyon tetszik a fejléc, az egész közepén egy lángvörös hajú lány áll (aw!), de vannak itt sziklák, kerítés, furcsa alakzatok, lámpás is. A fejléc színeiben is visszaköszön a lány hajszíne, de a sziklák szürke színükkel szépen ellensúlyozzák ezt. A fejlécen szerepelő felirat is tetszik, jó ez a betűtípus, még ha kissé túl cirádás is. Tudom, jobban néz ki az, hogy a két szóban szereplő kezdő s betűt egy betű jelzi, de bár magyar címet adtatok volna! Mondjuk, angol nyelvterületen játszódik, de akkor is, bölcsész szívem sóvárog a találó magyar címekért! Egyszóval örültem volna, ha a blog linkjében megadott Túlélőállamok cím köszön vissza a blog többi részében is, de nem teljesülhet mindig minden kívánságunk, nem igaz?
Az oldal és a szövegek háttere is szürke, a szövegé valamivel világosabb, a betűk színe pedig szintúgy szürke, egy jó sötét árnyalat. Nekem egyáltalán nem hat unalmasnak ez a sok szürkeség, épp ellenkezőleg, úgy vélem, tökéletesen passzol a történet hangulatához.
A modulok sorrendjére térve nekem a Fülszöveg alá még hiányozna egy infóbox az alapvető tudnivalókkal. A versenyeket külön menüpontba javasolnám tenni, a Megtekintések szerintem teljesen fölösleges, a bloggeren belül ti úgyis látjátok. A könyvborító képét pedig középre kellene igazítani, hogy kicsit esztétikusabb legyen. Egyébként maga a borító nagyon tetszik, szép.
Azt hiszem, laikusként ennyit tudok írni, ti úgyis jobban értetek a dolognak ehhez a részéhez. Az biztos, hogy csodálatos kinézetű blogot adtatok ki a kezetek alól, ami nekem nagyon is elnyerte a tetszésem, és szívesen térek vissza ide, mert a látvány megfizethetetlen.

Történet
A sztori szerint a jövőben a Földet nagymértékben sújtja a túlnépesedés problémája. Hogy megakadályozzák ezt, ezért Mexikót, Kanadát és az Egyesült Államokat kerületekre osztják, ahonnan minden héten kiválasztanak ötezer embert, akiket a Somas nevű bolygóra küldenek, hogy ott sokasodjanak és éljenek. A kiválasztás kötelező jellegű, kibúvó alóla nincs. Jacklyn, egy fiatal lány, azonban lázadni kezd a döntés ellen…
Először is leszögezném, hogy tök jó, hogy túlnépesedésről van szó, nem pedig pusztulásról. A disztópiákban mindig háború van és megfogyatkozott emberek. Itt éppen az ellenkezője. Nagyon tetszik az alapötlet! Remek, hogy behoztok egy élhető bolygót, amit meg kell tölteni emberekkel. Az általam eddig olvasott disztópiákban még nem volt hasonló, mindig csak a Földön jártunk. Tetszik, hogy behoztátok ezt a vonalat.
Szuper, hogy egy tulajdonképpen demokráciának álcázott diktatúrát mutattok be, ahol a vezetők jót akarnak, látszólag, de valójában önhatalmúlag lövik ki az embereket egy másik bolygóra. Mi a garancia rá, hogy nem kivégezni szállítják őket? Tehát társadalmilag is remek a gondolatotok, érdekes kérdéseket vet fel a történet e része.
Most eltekintek attól, hogy meglehetősen szokványos dolog egy tizenéves lányt választani főszereplőnek (komolyan, úgy olvasnék egyszer egy disztópiát egy középkorú pasi vagy egy nyolcéves kisgyerek szemszögéből!). A kezdet hallatlanul ígéretes és izgalmas, minden adva van egy remek és egyedi elemekkel bíró disztópiához.
De.
Egy icipicit elkapkodottnak érzem, túlságosan hamar csöppenünk bele a dolgok sűrűjébe. Ez nem feltétlen baj, de itt kicsit hiányoltam a világ bemutatását, nem tudtam elmerülni a miliőben, mert máris megfogjátok a kezem, és húztok magatokkal az akció kellős közepébe. Én betennék egy „nulladik” fejezetet a helyetekben az elejére, amiben bemutatom a világot. Ez lehetne valamelyik szereplő egy teljesen átlagos napja – mondjuk így a kiválasztást sem utólag kell elmesélni, hanem le lehet írni élesben, de mégsem úgy, hogy a szereplő kiválasztott legyen. Szívesen olvasnék egy hasonló részt az Elnök szemszögéből, akár, de bármelyik mellékszereplő is megteszi, ha valami miatt nem akarjátok Jackylnt erre a célra. Persze a legszerencsésebb az lenne, ha róla szólna ez a fejezet. Ezzel a résszel sok mindent megalapozhatnátok, sok információt elárulhatnátok róla, miközben bemutatnátok a világotokat, kicsit bele tudnánk helyezkedni. Akkor máris sokkal izgalmasabb lenne maga a Kiválasztás, és az akciók is hatásosabbak lennének. Nem rossz dolog az in medias res, ámde egy saját világ felvázolásánál javasolnám, hogy ne így kezdjétek a történetet.
Még egy gyakorlati jellegű tanács: kissé „hatásosabban” is le lehetne írni azt, hogy Jacklyn a kiválasztott. Mondjuk az Alelnök szünetet tart, mielőtt kimondja a nevét, ilyesmi. Kicsit túl hirtelen történt, nem tudtam átélni kellő mértékben a drámát. Emellett én lehet, hogy úgy írtam volna, hogy Jacklynnak nincs semmiféle kellemetlen előérzete, sőt, akár vidámabb is lehet, mint máskor. Mert így számíthattunk rá, nem lepett meg a dolog. Persze, rendben, tudjuk a fülszövegből, hogy a lány kiválasztott lesz, viszont nyugodtan lehetett volna ezt egy-két fejezettel későbbre hagyni, és kicsivel több időt hagyni a világ bemutatására, amint már fentebb is említettem.
Összegezve tehát azt tudom elmondani, hogy remek ötlet, némi lassítás után pedig kiválóvá válhat. A személyemben kaptatok egy új olvasót J

Szereplők
Jacklyn, a főhősnőtök eddig számomra amolyan semleges figura. Csodálatosan boldog lettem attól, hogy ti végre nem E/1-ben írtok, de így keveset tudunk meg a lányról. Ne riasszon meg titeket az E/3, higgyétek el, hogy csodálatosan ki lehet fejezni abban is az érzelmeket, gondolatokat, a lány megismertetésére pedig a legkiválóbb terep. Mindenesetre eddig Jacklyn inkább szimpatikus, mint nem. Tetszik, hogy nem hajol meg rögtön a hatalom akarata előtt, hanem máris a megoldáson töri a fejét, mert nem akar behódolni. Megkérdőjelezi azt, hogy neki a bolygóra kell utaznia. Tök jó dolog, csodálom, hogy az eddig elvitt X ezer emberből még senkinek nem jutott ez eszébe. Tehát Jacklynt első látásra eszes és kissé lázadó szellemű lánynak gondolom, akinek fontos a szabadság. Mivel még kevés fejezetet publikáltatok, ezért túl sokat nem tudok írni, mert nem derült ki szinte semmi még arról, hogy Jacklyn milyen még ezeken túl. Azt javaslom, hogy ne fogjátok vissza magatokat, nyugodtan írjátok le, mit gondol Jacklyn a különböző emberekről és helyzetekről, bátran legyetek mindentudó elbeszélők, elvégre az E/3 erre is lehetőséget ad.
Hiányoltam a Szereplők közül Elias bácsit, eddig nekem ő a legszimpatikusabb, látszik, hogy őszintén szereti az unokahúgát, és nagyon tájékozottnak tűnik a világ dolgaiban is. Kíváncsi vagyok, az ő szerepére kit szántatok. Na, és persze arra is, hogy vajon mit tud a kormányról, mert nekem nagyon gyanús, hogy valamiféle nagy titok tudója, csak még nem fedte fel.
A többi szereplőről nem írnék, mert nem tudok, annyira kevés derült ki eddig. De azt kell mondanom, hogy valamennyire nagyon kíváncsi vagyok, mert kevéske szerepük ellenére felkeltettétek az érdeklődésemet, még többet szeretnék tudni róluk, beleértve az Alelnököt, az Elnököt és Emilyt is.
Szépen formálgatjátok főként Jacklynt, arra hívnám fel a figyelmet, hogy ügyeljetek rá, hogy még többet megtudjunk róla, na és a többi karakterrel való kapcsolatáról is.

Kivitelezés
Nagyon örültem annak, hogy igényes és egyedi, ötletes alaptörténet mellé remek kivitelezés társult. Látszik, hogy különös gondot fordítotok az írásba, időt nem sajnálva fáradoztok a részek megalkotásán.
Hatalmas piros pont, amiért E/3-ban írtok, ez a szívem csücske, és ti jól is használjátok, illetve el is rugaszkodtok a disztópiáknál megszokott hangvételtől, és ezt igazán jó látni. Látjátok, egy efféle apróság is mennyivel egyedibbé tudja varázsolni a történetet! Szuper döntés volt, amikor az E/3-at választottátok.
Nem tudom, hogyan írtok, de egyáltalán nem tűnik fel, hogy két szerző alkot, teljesen egységesek a részek, ami nagyon is fontos akkor, ha valakivel párban alkotunk. Nagyon élvezhető a dolog, és hiába is találgatnám, melyik sort melyikőtök írta, az életben nem jönnék rá.
Tetszik a stílusotok, változatosan és szépen fogalmaztok, jól hozzátok a pörgős akciót, úgy érzem, ez a történet legerősebb pontja.
Jók a leírások is, máris kialakult egy képem a világotokról, noha, ahogy írtam is fentebb, nem ártana picit még jobban behúzni minket, olvasókat. Ennek ellenére a leírások kellő mértékben képszerűek.
Súlyos hibáitok nem voltak, de kigyűjtöttem, amit még lehetne/kellene javítani.
Fontos, hogy a hanem előtt a nemcsak szót egyben írjuk.
A hogy szócska előtt mindig vessző kell, lássunk egy fiktív példát: Elindultam a boltba, hogy tejet vegyek.
A párbeszédek helyesírásával alapvetően nincs gond, egy helyütt észleltem bizonytalanságot: „- És most, kezdődjék a kiválasztás! Megkérem az Alelnököt, hogy olvassa fel a neveket- ebben a pillanatban színpadra lépett az Alelnök is.” (1.) A neveket szó után pontot és entert ütünk, az ebben kifejezést pedig nagy kezdőbetűvel írjuk, hiszen egy cselekvést írtok le, ami a beszéd közben zajlik, azt jellemzi valamilyen módon.
Az –e kérdőszócska mindig gondolatjellel kapcsolódik a szóhoz: odaadjam-e (2.)
Elias bácsit nagybátyaként említitek, ez helyesen nagybátyja (2.).
Ha valaki dolgozik valamilyen állásban, akkor a mint elé nem kell a vessző (hiába zöldezi be a Word!). Tehát helyesen: dolgozott mint főszerkesztő (2.)
A pódium szót néhol kis kezdőbetűvel írjátok, néhol naggyal. Legyetek következetesek ebben a kérdésben!
És a végén felhívnám a figyelmeteket, hogy akad néhány szóismétlés. Nem feltétlenül zavaró, de még esztétikusabbá tehetitek a szöveget, ha gondot fordítotok a szinonimák keresésére és alkalmazására. Mutatok egy példát: „A szíve összeszorult és érezte, hogy az apja keze a vállán is erősebben markolja. Sírás kerülgette és az apja karjaiba vetette magát, eközben azt suttogta apja kabátjába, hogy "Nem akarok elmenni, nem akarok!" (1.) Rengetegszer használod az apja szót. Mutatok egy példát, hogyan küszöbölhetitek ki: A szíve összeszorult és érezte, hogy az apja keze a vállán is erősebben markolja. Sírás kerülgette és a férfi karjaiba vetette magát, eközben azt suttogta a kabátjába, hogy… Az utolsó apja szót nyugodtan el is lehet hagyni, tudjuk, hogy kit ölel Jacklyn, ezért logikus, hogy az ő kabátjába suttog. Ja, és a páros szerveket egyes számban írjuk.
Látható tehát, hogy vészes és javíthatatlan hibák nincsenek, egy kicsit több figyelemmel (vagy egy szemfüles bétával) könnyedén kiküszöbölhetők. Egyébként pedig egy szépen megfogalmazott, igényes bloggal van dolgunk.

Kedves lányok, remélem, tudtok tovább építkezni a tanácsaimból, és semmit nem vettetek egyébnek, mint segítő szándéknak!
További sikereket kívánok a bloghoz!

Lyanna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anaya zatracone-dusze