2015. júl. 14.

Kritika 40# - A szavak mestere

Sziasztok!
Ma Renee blogjával érkezem, mely A szavak mestere címet kapta.

Design
A blogodra lépve világoskék(es – színek meghatározásában nem vagyok jó) szín fogad. Meg kell mondanom, először kicsit furcsának találtam, de minél többször tértem vissza az oldalra, hogy tanulmányozzam, annál inkább megbarátkoztam vele. Mostanra már kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy ezt a színt választottad. Elég sok blogba futottam már bele, de eddig még nem láttam ezt az árnyalatot.
A történet szövege fekete, a kék háttérrel együtt pedig igazán jó párost alkotnak, kellemes volt olvasni, nem bántotta az érzékeny kis szememet. A betűtípus nekem furcsa, jobban szeretem a szimpla, mezei kis Times New Romant, de ha neked és az olvasóidnak megfelel ez, ami most van, ám legyen.
A fejléced alapvetően szerintem nem annyira rossz, tetszik, hogy a hasonló kék szín dominál benne, a rajta alkalmazott ábrák is jók a maguk egyszerűségében. Amivel probléma van – szerintem – az a képen szereplő személyek. A lány bal oldalát szépen vágták ki, de a fiúval kicsit furcsán mosták össze, illetve ott a haja is kicsit kurtábbnak tűnik. A srác képe pedig homályos, amit nem teljesen értettem. Nem konyítok sokat a szerkesztéshez, csupán a saját esztétikai igényemre tudok támaszkodni, de szerintem válassz egy éles képet a fejlécedre. Kicsit kéne csiszolni a minőségen, hisz a fejlécet látják meg először a látogatóid.
Az oldalsávot tekintve az a javaslatom, hogy a fülszöveget és az információs boxot tedd legfelülre, ezek alá tanácsolnám a menüt, majd az olvasókat. Én azt gondolom, a kattintások nem kellenek az oldalsáv legtetejére. A figyelmeztetés jó, hogy van, de szerintem szükségtelen külön boxot létrehozni a kedvéért. Egyszerűbb, ha beilleszted az infók közé, úgy vélem.
Még egy apróság: a menüpontokat próbáld meg középre igazítani, most kicsit balra csúszik, jobban festene középen.
A kinézet kategóriájában kell megemlítenem azt is, hogy tedd mindig sorkizártra a szöveget, illetve figyelj rá, hogy a betűtípus egységes legyen. A negyedik fejezetben két különböző típussal írtad a szöveget, ez pedig nem túl esztétikus. Figyelj erre a két dologra, sokkal szebb lesz tőle az összkép.
Összességében azt mondom, az oldalad kellemesen néz ki, ami picit hibádzik, az a fejléc, azon kéne javítani, esetleg lecserélni.

Történet
A sztori szerint főszereplőnk, Maddie egy átlagos lány, akit nevelőszülők nevelnek kiskora óta, biológiai apját és anyját holtnak hiszi. Elit iskolába jár, ahol nem igazán érzi otthon magát, de ott van két jó barátja, Zack és Grace, így elviselhető az élet. Békésen csordogál az élete, épp azon gondolkodik, hogy fiút kéne szerezni, amikor betoppan a képbe Dave, az osztály új fiúja a maga szexi valójában. Ám nemcsak ez bolygatja fel a lány életét: családjában is kalamajka veszi kezdetét, a lány pedig kórházba kerül.
Itt járunk most a történetben. Eddig túl hatalmas akció nem volt, inkább Madison életét és személyiségét építgeted, ami nagyon jó, nem kell rohanni sehová. De már előrevetíted, hogy mostantól érkeznek majd a nagyobb horderejű izgalmak. Ez jó. Egyébként a történeted első olvasásra tetszik, kíváncsian várom, mit kanyarítasz még ki belőle, hiszen sok minden várható még.
A fülszöveged ígér még sok izgalmat, amik kiszakítják az átlagosan induló történetet a megszokott mederből, ezért arra biztatlak, hogy mindenképp folytasd tovább. A részeid középhosszúak, el tudnék még viselni hosszabbat is, de abból a szempontból jó ez a részhossz, hogy mindig felkelted az érdeklődést, valamennyire ki is tudnak bontakozni a dolgok egy-egy részben. Egy kicsit legyen hosszabb, erre biztatlak, mert akkor még több minden tud történni, még többet tudsz írni, még inkább tudod árnyalni a dolgokat.
Azt vettem észre, hogy márciusban nyitottál, és eddig még csak hat rész került fel. Ez nem gond, én is küzdök néha azzal, hogy nem tudom időre hozni a részeimet. Szerencsére nem ígértél semmit előzetesen az olvasóidnak, ez jó pont, hiszen így nem is hányhatják a szemedre, hogy nem hoztál részt időre. Viszont arra biztatlak, hogy próbáld kicsit gyakrabban megjelentetni a fejezeteid!

Szereplők
Már sokszor írtam, de azért említem, hogy nem szeretem az E/1-et, de te valahogy el tudtad velem feledtetni. A főszereplő, Maddie nem picsog folyamatosan, átéli és átérzi a saját életét, de nem szenved állandó világfájdalomban, és ezt nagyon dicsérem. Egyébként a főszereplőd szimpatikus lánynak tűnik, aki inkább foglalkozott eddig a tanulással, barátokkal, családdal, mint a fiúzással. Teljesen életszerű a reakciója, mikor felbukkan a jóképű és csibészes Dave, Madison pedig szíve szerint máris a karjaiba omlana. Ahogy az is szimpatikus, hogy behozod Haroldot, a rosszfiút, aki állítja, szíve csak Madsért ég. Nos, ki ne akarna hinni egy ilyen vallomásnak? Szóval Maddie-t nagyon szépen építgeted, folyamatosan tárod a szemünk elé, mindig bedobsz róla pár új információt.
Jól hozod Grace-t is, a főszereplő legjobb barátnőjét. Amolyan tipikus legjobb barátnő, aki nyaggatja Madisont, hogy pasizzon végre, és elég nyíltan kerítőnősködik is, de épp ettől bájos és szimpatikus, látszik, hogy igazán jó barátok Maddie-vel. Ellenben szeretnék még többet megtudni a barátságukról, milyen közös élmények voltak, lehet akár flashbackszerűen is bedobnod egy ilyet. Bár azért el-elejtesz utalásokat a kapcsolatok mélységét illetően.
Zack és Dave is jó arcnak tűnnek elsőre, bár róluk még nem igazán tudunk meg sokat. Jó lenne kicsit színesíteni Zacket, mert eddig csak azt tudjuk róla, hogy Madison legjobb fiú barátja, és hogy Grace pasija. Villants róla is belső értékeket, közös emlékeket a lányokkal, hasonlókat! Dave-vel kapcsolatban nem adok tanácsot, úgy érzem, őt kellően fogod még árnyalni, hiszen sejthetően lesz valami majd Madison és közte.
Aki igazán felkeltette még az érdeklődésemet, az Harold. Nőfaló rosszfiú, aki talán mégsem olyan rossz? Én megvettem! Szeretnék róla még többet megtudni, igazán érdekes dolgok jöhetnek még vele kapcsolatosan, remélem, bővíted majd a karakter jellemvonásait.
Összességében jól haladsz a szereplők kidolgozásának útján, csak így tovább, ne sajnáld az elejtett információkat, pluszokat!

Kivitelezés
Elsőként leszögezem, hogy élvezhető a stílusod, bár látszik, hogy még nem vagy igazán tapasztalt író. Egyszerű, világos minden. Egyelőre ragaszkodsz a viszonylag rövidebb mondatokhoz, nem baj ez, de színesíteni a szöveget, ha kicsit bátrabban vállalnád be a többszörösen összetett mondatokat. A párbeszédek helyesírása nagyon megy neked egy-két apróbb hibától eltekintve, ez pedig figyelemreméltó – elég gyakori probléma sajnos, hogy nem ismerik a bloggerek a szabályokat. Te azonban úgy látom, ismered őket.
Tehát annak ellenére, hogy kezdőnek tűnsz, azt mondom, hogy jó úton haladsz, biztatlak a folytatásra. Viszont szeretném felhívni a figyelmed néhány hibára, melyek hamar kijavíthatók, s némi odafigyeléssel teljesen el fogod tudni hagyni őket.
„Az első napom a Londoni sulimban. Nem izgulok. Minek izguljak? Kilencedikben nem is voltak barátaim. Túlélem, ha most sem lesz. Bementem a terembe, amelyikre rá volt írva, hogy: 10/d. Körbe néztem, de még csak néhány diákot látam. Furcsán néztek rám, de aztán szerintem eszükbe jutott, hogy új vagyok itt. Kinéztem egy magamnak tetsző helyet, majd leültem.”
Helyesen: Az első napom a londoni sulimban. Nem izgulok. [E két mondatod írhatnád egybe is, illetve az egyik izgul szót ki lehet cserélni szinonimára.] Minek izguljak? Kilencedikben nem is voltak barátaim. [E két mondatot nyugodtan írhatnád egybe is] Túlélem, ha most sem lesznek. Bementem a terembe, amelyiknek az ajtajára rá volt írva, hogy: 10/d. Körbenéztem, de még csak néhány diákot láttam. Furcsán néztek rám, de aztán szerintem eszükbe jutott, hogy új vagyok itt. Kinéztem egy szimpatikus/nekem tetsző helyet, majd leültem.
Ezzel a kimásolt részlettel és annak javításával nem megbántani szeretnélek, csupán rávilágítani, hogy van még mit csiszolni a fogalmazáson és a helyesíráson. Javaslom, hogy Wordbe írj (néha hazudik ugyan), fusd át többször, mielőtt publikálod a szöveget, de egy figyelmes béta is sokat segíthet, már pár alkalom után észre fogod venni, mik a hibák.
Néhány fontos dolog: a megakartak ölni és átakar verni helytelen, kérlek, sürgősen felejtsd el! A meg és az át igekötők, amik elválnak a hozzájuk tartozó igétől, ha közéjük kerül egy plusz ige. Tehát: megöl, meg akartak ölni, átver, át akar verni.
Volt néhány érdekesség, amit máshogy használsz, mint szokás: „itt szakadt el nálam a mérce”, vagyis helyesen a cérna. Egy helyütt „jól megfizetett munkát” említesz. Nem rossz, csak nem így szokás használni. Jól fizető munka viszont már van. Magyarul nem használjuk azt sem, hogy „acoustic” verzió. Akusztikus változata van a daloknak.
Nézd át az összetett szavak helyesírását! A virágminták, nőfaló, kerítőnő, törióra, szőkésbarna, felelősségteljes szavakat mind-mind egybe kell írni.
Vesszőkkel nagyon spórolsz, hozok rá egy példát:
- Mi az nem mersz felülni? - mosolygott. - Gyere!
- Jó oké! - felvettem a sisakot, majd felültem én is a motorra és Dave elindította a járművet.
Helyesen:
-          Mi az, nem mersz felülni? – mosolygott. – Gyere!
-          Jó, oké! – Felvettem a sisakot, majd felültem én is a motorra, és Dave elindította a járművet.
A párbeszédekről már ejtettem szót, helyesen írod őket, viszont én picit sokallom a jelenlétüket, illetve szerintem felesleges leírnod olyanokat, hogy jaaa és okés. Leírhatod mindezt úgy is, hogy bólintottam, nyugtáztam a hallottakat, ilyesmi.
És a végére egy kis apróság. Madison osztályjelenete során a tanárnő Mrs. Blake-nek szólítja a lányt. Gondolom, Maddie még nem ment férjhez, ezért a helyes megnevezés Miss Blake (esetleg Ms. Ezt akkor szokás használni, ha nem tudjuk, hogy férjezett-e az illető hölgy, de abban sem vagyunk biztosak, hogy még hajadon). De, mivel iskolai környezetről van szó, azt gondolom, nyugodtan írd Missnek. Vagy, ha még szebben akarod, akkor kisasszonynak.

Kedves Renee, remélem, nem bántottalak meg véleményemmel, hiszen semmi ilyen szándék nem volt bennem, csupán segítő szándék. A blogod ígéretes, a helyesírási gondok kiküszöbölésével és a design feljavításával igazán remek történet és oldal válik majd belőle. Sok sikert a továbbiak során!
Lyanna

  


3 megjegyzés:

  1. Kedves Lyanna! A designt nem én csináltam (és nem is értek hozzá), úgyhogy nem igazán tudok rajta javítgatni, de majd megkérek valakit. Meg mondom őszintén kicsit meghatottak a szavaid. Igen, én ilyen érzelgős vagyok. Egyébként a tanácsaidat betartom és igyekszek mindent helyre tenni, de sajnos most nincs nagyon időm rá. A részekkel kapcsolatban egyébként csak annyit, hogy megpróbálom kicsit hosszabbra írni őket, de ez majd elválik. És természetesen majd Grace és Madison barátságából is több lesz, meg a három fiú "történetéből" is. Egyébként nem bántottál meg semmivel, pont, hogy ellenkezőleg. Eddig tőled kaptam a legpozitívabb kritikát és sokat segítettél. Mondhatjuk úgy is, hogy megnövelted az önbizalmam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Renee!
      Értem, persze. De esetleg a mi ügyes lányainktól is rendelhetsz, szépen és viszonylag gyorsan dolgoznak, szívesen elkészítik neked bizonyára :)
      Nagyon örülök neki, hogy nem bántódtál meg, épp ellenkezőleg :) Örülök, hogy segíthettem.
      További jó munkát, remélem, hamar lesz időd és ihleted újra írni! :)

      Törlés
    2. Igen, szerintem az lesz! :) Ihletem az van, csak sajnos időm nincs és leginkább hajnalban tudok írni, úgyhogy elég fáradt is vagyok! (:(

      Törlés

Anaya zatracone-dusze