2015. júl. 24.

Kritika 52# - Hős a sötétben

Sziasztok!
Halenka Bellatrix Lestrange blogjával érkeztem, a Hős a sötétben című alkotással. Meg kell mondanom, nagy öröm, hogy tőlem kértél kritikát, Halenka, hiszen a blogod már régóta listás volt nálam, mivel imádom a Harry Pottert, a világon belül is Bellát. Mivel elképesztő számú részt tártál már olvasóid elé (több mint 70 fejezetet!), ezért remélem, megérted, hogy mindre nem volt időm. A blog elejét olvastam el – belenéztem a végébe, de mivel rengeteg a fejezet az eleje és a vége között, ezért úgy véltem, érdemibb munkát tudok kiadni a kezemből, ha az elejére koncentrálok, de arra nagyon. De megígérhetem, hogy vissza fogok térni hozzád olvasni.
Lássuk hát, mire jutottam!

Design
Ahogy rákattintottam az oldaladra, egyszerűen káprázni kezdett a szemem, annyira gyönyörű! A fejléced valami mesés, én teljes mértékben bele tudtam képzelni ezt az épületbelsőt a Harry Potter világába – a Gringotts jutott róla eszembe, esetleg a Black család kúriájának kertjében található télikert… Bocsánat, elkalandoztam. Egyszóval nagyon tetszik, hogy nincs semmiféle emberi alak, csak egy álomszerű, de kissé baljós épület részlete. A betűtípus sem rossz, nekem jobban tetszene, ha kicsit gótikusabb stílussal szedted volna és magyar nyelven, de így sincs vele gond.
Imádom a lila színt, így vizuális gyönyört biztosított az oldalad többi része is. Nagyon tetszenek a lekerekített szélű modulok, ötletesen nevezted el őket, külön tetszik, hogy halálfalóknak keresztelted el az olvasóidat  J.
Olvasni is igen kellemes volt, nem égett ki a szemem, sőt, inkább megnyugtató volt a lila háttéren a világoslilás-fehéres betűszín.
Nagyon tetszik, hogy a blog legaljára tetted azokat a képeket, amelyek elvezetnek minket a versenyekre, melyeken részt veszel a bloggal. Ötletes megoldás, hiszen nem zavar bele az oldal összképébe, mégis meg tudjuk nézni, hogy mikre neveztél be, ha akarjuk.
Külön hatalmas piros pont a varázspálcát formázó kurzor miatt, nagyon feldobja az egészet, és nekem is mosolyra szaladt a szám azonnal.
Egyszóval a látvány szemet gyönyörködtető, lássuk, mi a helyzet a többivel!

Történet
A történet Bellatrix Black életét meséli el úgy, ahogy azt még nem hallhattuk. Egészen kisgyermekkoráig nyúlik vissza az egész, onnan indul, hogy Bella óvodáskorú, és megszületik legkisebb húga. Sajátos jellemvonásai már ekkor jelentkeznek: a kíváncsiság, a sötét dolgok iránti érdeklődés, a különcség, az intelligencia. Mindehhez társul még szülei meglehetősen zsarnokoskodó és kirekesztő viselkedése, ami végképp megágyaz Bella jellemének. S ha ez nem lenne elég, Voldemort nagyúr újra és újra feltűnik a lány életében, csakúgy, mint egy rejtélyes tárgy.
Bella 11 évesen, ahogy illik, elkerül a Roxfortba, de sajnos közel sincs nyugodt és békés élete az iskolában, pedig igazán várta. Megismerkedik és összebarátkozik Pitonnal, de a bonyodalmak ezáltal csak még inkább kígyóznak (haha).
Meg kell mondanom, az alapötlet nagyon tetszett. Egyrészt imádom Bellát, ezért már én is rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon ő miért lett olyan, amilyen. Egyáltalán lehetséges-e, hogy valaki születésétől fogva „gonosz”? Te éppen ezeket a kérdéseket járod körül, közelebb hozva hozzánk az egyik legmegosztóbb HP szereplőt.
Érdekes saját ötletekkel bővíted a már ismert világot, és ez nagyon tetszett, hiszen bátran nyúlsz egy kiváló alapanyaghoz, mégsem leszel hűtlen a HP világához, atmoszférájához.
Fordulatos a sztori, mindig történik valami, van itt rejtély, kaland, varázslatok, kutatás.
Az egyetlen dolog, ami nekem sántított kissé, az Piton volt és az ő kutatása, ami miatt elvarázsolta magát. Kicsit ez a rész nekem kidolgozatlannak tűnt, odavetettnek, nem magyaráztad meg eléggé – de lehet, hogy a későbbi fejezetekben ez megtörténik, ebben az esetben visszavonom.

Szereplők
Az egész blog legnagyobb erénye kétségkívül a szereplőkben rejlik. Eleve csodálatos, hogy Bellát választottad főszereplőként. Úgy vélem, zseniálisan hozod a figuráját, már most érződnek azok a vonások, amikből később Bellatrix Lestrange kibontakozik. Viszont a legtöbb érdekes tulajdonságra magyarázattal szolgálsz. Ilyen család mellett lehet, hogy belőlem is őrült fanatikus vált volna. Bella szertelen, vad, csapongó, különc, fiatal korától gőgös, mégis hihetetlenül érdeklődő és okos, és bizony ott lappang benne a jóság szikrája. Kíváncsian várom, milyen mértékben hagyod majd föllobbanni.
Nagyon kedves szereplő számomra Piton, és a te történetedben is kedveltem, bár nem tudtam elvonatkoztatni tőle, így egy apró felnőttet képzeltem el. De talán nem is tévedek sokat – Piton bizonyára koravén lehetett gyerekként. Hitelesen hozod, ilyennek képzeltem mindig Pitont mondjuk Lilyvel – tehát egy számára fontos személlyel biztos nem olyan szőrösszívű, mint szegény Harryvel szokott lenni.
Dumbledore professzort is többnyire hitelesen tárod elénk, olyan, mint szokott: tud mindent, de sokáig külső szemlélőként és facilitátorként van jelen, csak akkor avatkozik bele, ha úgy érzi, kis védence nem tudja magától megoldani feladatát.
A Black szülők valami iszonyatosak voltak, kedvem lett volna felpofozni őket. Nem is értem, hogyan lehet valaki ilyen. De tehetség kell hozzá, hogy ennyire megutáltass szereplőket velem, úgyhogy gratulálok! J
Voldemortot a végére hagytam, mert vele nem tudtam még dűlőre jutni, megmondom őszintén. Mivel még az elején járok a történetednek, nem tudom, mi is a szándéka Bellával, de az már biztosan tűnik, hogy nagy lehetőséget lát benne, valamire fel akarja használni. Kellően ijesztő Tudjukkit hoztál, az biztos.

Kivitelezés
Összességében tetszett, ahogyan fogalmazol, stílusos és jól érthető a szöveged. Szépek a leírásaid, hosszú és élvezetes mondatokat alkalmazol. A párbeszédek központozását és a vesszőket is jól használod, úgyhogy gratulálok! Változatos és gazdag a szókincsed, üdítő volt olvasni és kellemes. Nem próbálod utánozni a HP könyvek stílusát, saját stílussal írsz teljesen élvezhetően és hűen a világhoz.
De bizony, mint mindenkinél, nálad is lenne pár észrevételem. Írtam, hogy alapvetően jól használod a vesszőket, de figyelj arra, hogy felsorolásnál nem szüksége: „titokzatos marad munkáját, és elfoglaltságait illetően”, ide azonban nem szükséges vessző. A kevesebb mint tíz perc is vessző nélkül írandó.
A Blackhez szót így kell írni, nem szükséges a kötőjel használata.
Ha a nem csak után hanem jön a második tagmondatban, akkor egybe kell írni: nemcsak, hanem.
A Miss után nem kell pont, tehát Miss Black helyesen.
Egy speciális HP-s dolog: elhoppanált nincs, hoppanált és dehoppanált szavak használatosak.
A párbeszédek központozása kiváló, egy javaslat: szerintem egy kicsit próbáld meg archaikusabbra írni a őket! Azt hiszem, Bella szülei nem használnák a hülye szót, sokkal inkább az ostobát, mondjuk. Egyáltalán nem rosszak a párbeszédeid, de szerintem egy kicsit régiesebb nyelvhasználat a szülők esetében még jobbá tehetné őket.

Kedves Halenka, élvezetes volt a blogoddal foglalkozni! Remélem, semmit sem vettél bántásnak, csakis segítségnek. További sikeres blogolást, vissza fogok térni hozzád!

Lyanna

1 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon szépen köszönöm, ilyen tartalmas és hasznos kritikára nem is számítottam :) A wordömön nincs helyesírás ellenőrző, pedig mindenhogy próbáltam felrakni rá, ezért vannak ilyen apró hibák benne, amiket nem vettem észre. Mindenesetre majd próbálok szemfülesebben eljárni :)

    VálaszTörlés

Anaya zatracone-dusze