Sziasztok!
Ma
Ariana blogjával, Az utolsó pisztolygolyóval
érkeztem. Jól ismerem már Ariana írásait, úgyhogy öröm volt számomra, hogy
engem kért fel arra, hogy ismét kritikát írjak neki. Lássuk hát, mire jutottam!
Design
Az
oldaladra kattintva roppant kellemes látvány fogad: nagyon tetszik a lila és a
szürke szín kombinációja, valamiért imádom ezt a két árnyalatot, együtt pedig
valami nagyon letisztultat és igényeset adnak ki.
A
fejlécen is ez a két szín dominál, a középpontjában pedig a két főszereplőd
található, szépen összemosva. A fejlécen elhelyezett többi kép is nagyon
látványos, mégis diszkrét, nem vonja el a figyelmet Emmáról és Aidenről a
képen. Tetszik az is, hogy a fejléc két oldala lekerekített, így egybefolyik az
oldal hátterével. Szép munkát végzett vele a készítője, minden elismerésem.
Az
oldal háttere sötétszürke, a szövegeké pedig világosabb, a betűk is szürkék. A
szürke ötven három árnyalatát megtöri a címekben és a modulokban
visszaköszönő lila szín. Olvashatóság szempontjából kellemes volt a szememnek
ez a sok szürke.
A
modulok sorrendjével semmi különösebb problémám nem akadt, a fülszöveget az
információ, majd a menü követi, azután egy szavazás, a feliratkozók, a
könyvborító, a statisztika, a chat, egy kis infó a designról, végül az archívum
következik.
Nálam
a chat nem jelent meg, nem működött, ennek nem tudom az okát, de javaslom, hogy
járj utána, illetve azt is, hogy tedd kicsit feljebb az oldalon. A designnal
kapcsolatos figyelmeztetést én a helyedben az infók közé tenném. Az archívum és
a statisztika az én szememben teljesen fölösleges, de nem zavaró, hogy ott
vannak.
Összességében
tehát egy gyönyörű, letisztult, amolyan egyszerű, de nagyszerű kinézetű bloggal
van dolgunk, aminek külleme tökéletes harmóniában áll a történettel, aminek
otthont ad.
Történet
A
történet főszereplői Emma és Aiden, akik látszólag teljesen mások, mégis sok
közös vonásuk és élményük van, elsősorban az, hogy gyermekkorukban tragikus
módon veszítették el számukra fontos személyeket, ez pedig alapjaiban határozta
meg a személyiségüket. Látszólag egyáltalán nem illenek össze, ők mégis
egymásra vágynak titokban. Amikor azonban szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak,
minden megváltozik, kérdés, hogy milyen irányba.
Azt
hiszem, itt most nem leszek túlságosan bőbeszédű, mert csak jót tudok írni.
Nagyon tetszik az alaptörténet! Úgy tűnik, mintha egy tök átlagos gimis sztorit
tárnál elénk, de ez nem így van, és ez már a Prológusodból kitűnik, ami rögtön
behoz egy sötétebb, tragikusabb vonalat, és egyből át kell gondolnunk, hogy mi
is volt az első benyomásunk. Megmondom őszintén, imádom a fordulatos és sok
csavarral teletűzdelt történeteket, és te ilyet nyújtasz felém és az olvasóid
felé ezüsttálcán.
Nagyon
kíváncsian várom, miféle fordulatok lesznek még, mert abban biztos vagyok, hogy
bőven akad majd. Úgy éreztem, hogy egy fiatalabb korosztálynak szóló skandináv
krimit olvasok, ez pedig nem semmi teljesítmény.
Tényleg
nem ragoznám tovább ezt a pontot, mert nem találtam semmi kivetnivalót a
történetben, csak így tovább előre és minél magasabbra!
Szereplők
Elöljáróban
szeretném elmondani, hogy zseniálisan alakítod a karakterek jellemét, nagyon
ötletes és ügyes, ahogyan dolgozol velük. A fülszöveg alapján akár azt
hihetnénk, hogy itt egy lúzer fiú és elkényeztetett lány felállásról van szó,
de sokkal több van a szereplőidben ennél. És ezt már az első részek alkalmával
megtudjuk. Emma és Aiden is hordoznak egy-egy súlyos traumát, de ez önmagában
még nem jelentené azt, hogy nem válnak lúzerré vagy elkényeztetetté. Viszont
azt érzem, hogy a trauma később még nagyon erős kötelék lesz majd közöttük.
Emma,
a főszereplőd először kislányként jelenik meg – ahogy egyébként Aiden is. Emma
kiskorában nagyon is szimpatikus volt, aztán felnővén már egy kevéssé kedvelhető
alakot mutatsz nekünk, egy tipikus ezt-kapd-ki csajt, aki bármit és bárkit
megkaphat, egyszóval olyan, mintha a Bajos csajokból lépett volna elő. De
Regina George-dzsal ellentétben Emma bír értékekkel is. Az őt ért katasztrófa
nyilvánvalóan destruktívan hat rá, és fél, hogyha nem mutatja magát
normálisnak, akkor a trauma elhatalmasodik fölötte. Ezért választja a népszerű
életmódot, ami azzal jár, hogy ritkán marad egyedül a gondolataival és a
szomorúságával. De az elkényeztetett plázacicusokkal ellentétben Emma nem látja
magát tökéletesnek, nem hiszi el, hogy ő a világ hercegnője, és ez volt az, ami
nagyon tetszett. Komplett leírást adsz róla, hogy Emma mit és miért nem szeret
magán, amivel azt emeled ki, hogy ő rendelkezik egyfajta önkritikával, nem úgy,
mint a világ és benne a magát tökéletesnek gondoló legjobb barátnője. Nagyon
ügyes megoldás, és máris ezerszer emberibbé és szerethetőbbé tetted a
karaktert.
Aiden
szintén elveszített valaki fontosat az életéből, és Emmához hasonlóan őt is egy
olyan ember neveli, akivel nincsenek teljesen egy hullámhosszon – én legalábbis
Aiden esetében is ezt éreztem. Aiden talán kicsit kevésbé bontakozott ki, de
úgy érzem, ő az, akinek még rengeteg rejtett oldala és tulajdonsága van, alig
várom, hogy mindet bemutasd!
Marcust,
Aiden legjobb barátját nagyon kedveltem. Remek, hogy behozol egy homoszexuális
karaktert – szükség van erre, sokat teszel az előítéletek ellen például, amikor
leírod, hogy nem, Marcus nem érdeklődik Aiden iránt másként, kizárólag
barátsággal. Szóval ügyes érzékkel világítasz rá, hogy attól, hogy valaki a
saját neméhez vonzódik, még ugyanolyan ember, ugyanolyan jó barát, és nem akar
lépten-nyomon rávetődni mindenkire, és nem stíröli hátsó szándékkal a barátait.
Okosan alakítod a karakterét, igazán tetszik, ahogyan a barátsága is Aidennel.
Aurora,
Emma legjobb barátnője már kevésbé volt kedves a számomra, de még mindig távol
áll a ki akarom lőni a világűrbe szinttől. Úgy érzem, hogy attól eltekintve,
hogy nem a világ legokosabb lánya, és hogy olyan, amilyen, még bármit megtenne
Emmáért, igenis a szívén viseli a sorsát. Szóval enyhe önzősége dacára is úgy
éreztem, hogy ő tulajdonképpen egy jó barát.
Amandát,
Emma nagynénjét és egyben nevelőanyját is bírtam, pedig nem éppen egy bírnivaló
karakter, de én már csak ilyen vagyok. A nő egy kissé infantilis személy, aki
nagyon nem nőtt fel ahhoz, hogy egy gyerekről vagy kamaszról gondoskodjon.
Mindazonáltal én úgy éreztem, hogy amit tud, megtesz Emmáért, és álomszerű
jólétet biztosít neki.
Nem
kell biztatnom rá, hogy csepegtess információkat a karakterekről és a köztük
lévő viszonyokról, mert nagyon is jól csinálod, már kevés fejezet alatt is
rengeteget megtudtam, még több dolgot pedig csak sejtetsz. Emellett remek
érzékkel dobsz be nagyszerű mellékszereplőket, mint például Emma dadáját – őt imádtam.
Ebben
a pontban többet nem is tudok írni, tökéletesen elégedett voltam azzal, ahogyan
a szereplőidet formálod. Csak így tovább!
Kivitelezés
Tudod,
hogy nagyon szeretem az írásaidat, de ez eddig a kedvencem. Abban a szerencsés
helyzetben vagyok, hogy sok írásodat olvashattam, olyat is, amit nem
publikáltál, és azt látom, méghozzá nagy örömmel, hogy egyre csak fejlődsz,
egyre jobban és élvezhetőbben írsz. Eddig is tehetségesnek tartottalak, de
ezzel a történettel teljesen biztossá tettél abban, hogy neked dolgod van még
ezzel az egésszel J
E/3-ban
írsz, amit csodás volt látnom, végre! Ráadásul megfejeled mindezt azzal, hogy
Emma és Aiden szemszögéből írsz minden fejezetet, tehát két nézőpontból
láttatod az eseményeket, megtudjuk, mire gondol Emma és mire Aiden. Ennek
nagyon örültem, imádom azt, ha több szereplő érzéseiről és gondolatairól is
képet kapunk. Emellett pedig ékes példája az írásod annak, hogy igenis át lehet
adni minden érzést és gondolatot E/3-ban is.
Csodálatosan
fogalmazol, elképesztően tetszik, már-már irodalmi a stílus, de közel sem
mesterkélt, hanem nagyon élvezhető és gördülékeny, mégis vizuális élvezet a szemnek,
és persze a szép mondatokra kiéhezett agynak még inkább. Az sem utolsó, hogy
remek leírásaid nyomán tökéletesen magam előtt látom a helyszíneket és a
szereplőket.
Rettentő
jó hasonlatokat és képeket használsz, a kedvencem az volt, amikor Aident Emma
(aki amúgy laktózérzékeny) a tejhez hasonlította, amit folyton kíván, de sosem
kaphat meg. Ötletes! Egyébként is szuper, ha egy blog nem egyszerű mondatokat
sorol egymás után, hanem irodalmias a benne alkalmazott képek miatt. Szóval itt
igazán jól éreztem magam ilyen szempontból is.
Nagyon
ügyesen ejtesz el látszólag lényegtelen információkat, amik viszont később
jelentőséggel bírnak majd – legalábbis megérzésem szerint. Úgy tudod
fenntartani a feszültséget, hogy valójában még nincs is min izgulni, mégis
eléred, hogy sejtsük, itt bizony valami lesz, valami ijesztő és sorsfordító.
Kellő
mennyiségű párbeszédet használsz, viszonylag keveset, ami az én szememben
nagyon is jó pont, mert nem szeretem, ha dumából áll egy történet.
Természetesen
nem is lennék szőrösszívű mentor és kritikus, ha nem szólnék pár szót a
hibákról, de ebben is jelentős fejlődést véltem felfedezni.
Leginkább
a külön-és egybeírással állsz hadilábon: nagybögre (P.) – ezt külön kell írni,
viszont a következőket mind külön írtad, viszont egybe kell, írom helyesen:
laktózérzékeny (P.), eperszőke (P.), mentazöld (P.), vashiányos (P.),
néhanapján (1.), tegnapelőtt (1.), kémiaóra (2.), akármit (2.)
Néhol
a vesszőkkel is spórolsz, ne tedd! „Kilépett a hosszú folyosóra ahol emberek
sokasága fogadta” (P.). Itt az ahol elé szükséges a vessző. Illetve a
megszólítások előtt is: - Nagyon sajnálom, kincsem! (P.), így szól helyesen.
Ha
tulajdonságokat sorolsz fel, akkor az és elé nem szükséges a vessző: öntelt és
butuska, helyesen (3.).
Találtam
egy bizonyára elírást: „mégis sosem hitte volna” (1.) – itt egyszerűbb, ha úgy
írod, hogy mégsem hitte volna, vagy egyszerűen sosem hitte volna.
Láthatod
tehát, hogy apróságokban vannak bizonytalanságaid, ezeket egy kedves és szerető
bétával könnyedén ki tudod küszöbölni.
Összességében
viszont egy szinte teljes mértékben kifogástalan fogalmazású blogot alkottál
meg, amiért nagyon büszke lehetsz magadra! J
Kedves
Ariana, öröm volt ismét foglalkozni egy történeteddel! Remélem, találsz hasznos
észrevételeket a kritikámban. További sikeres blogolást kívánok!
Lyanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése