Létezik olyan, hogy sablon? Avagy az eredetiségről

Sziasztok! 

Mivel túlléptük a száz, azaz 100 bejegyzést, egy cikkel készültem nektek. Remélem tetszeni fog, valamit mailben, kommentben, chaten vagy akár Facebookon várom a véleményeteket, mit gondoltok az adott témáról. 

A minap kaptam egy kommentet, amelyben sablonnak titulálták a blogomat - de az most nem számít, hogy ki mit gondol róla -, ráadásul ez a 101-ik bejegyzésünk, ezért úgy döntöttem, hogy hozok nektek egy rövidke cikket.

A blogok világában nap mint nap találkozom azzal a kifejezéssel: sablon. A legtöbbször akkor, amikor valamilyen kritikát olvasok vagy megjegyzést. Rengetegszer írják azt a történetről, hogy ponyva, és a blogmagazinok is tele vannak olyan írásokkal, hogy hogyan kerüljük el ezeket. Isten ments, hogy én is egy ilyet hozzak össze, nem ez a célom, mindössze szeretném megosztani a gondolataimat ezzel a témával kapcsolatban. Több kérdés is felmerült bennem a napokban: Mitől lesz sablonos egy blog? A karakterektől? A történet alapjától? Ha fanfic, akkor a szereplőktől? Egyátalán létezik ilyen fogalom? Ezekre keresek választ.

Nézzük az utolsót: NEM! Olyan, hogy sablon, nem létezik! Most persze a legtöbben arra gondolnak, hogy dehogynem, hiszen mindenki olvasott már ilyet. Ekkor kerül képbe az első kérdés. Gyakran használt karakterek, mint például Acacia Clark vagy éppen Palvin Barbara Mary Sue jellemmel.

Jegyzet - Mary Sue jelentése: Legfőbb jellemzője, hogy teljesen tökéletes, minden szempontból, amelyet csak el tudtok képzelni.

Vissza az eredeti témára: olyan, hogy tökéletes szintén nem létezik. Hogy miért? Mert mindenki más szeret. Vegyünk egy egyszerű példát: van egy fiú kék szemekkel, barna hajjal, aki míg az egyik lánynak nagyon tetszik, ő tökéletesnek titulálja, addig nekem nem jön be, és máris ugrott ez az elmélet. Ha mindenki egyforma lenne, akkor nem lenne értelme az életnek, hiszen nem lennének egyéniségek.

Itt lép be a második kérdés. Sokszor egy történetnek az az alapja, hogy egy lány szülők nélkül nő fel vagy új helyre költözik vagy ő, a szürke kisegér beleszeret a suli legmenőbb pasijába. Ponyva, ponyva, ponyva - mondaná más. Szerintem meg nem. Egyrészt: attól, hogy valaki már írt egy ilyen (blog)regényt, lehet írni többet is, mert ha valakinek az első megtetszett, akar még olvasni hasonlót. A vámpírokkal is ez a helyzet jelenleg. Alkonyat, Vámpírnaplók… Jó volt, szép volt, elég volt, csak most már kicsit sok belőlük. Kezdenek lecsengeni, de majd tíz- tizenöt év múlva újra divatba jönnek. LECSENG, NEM SABLONNÁ VÁLIK! A második ok: lehet, hogy a történet alapjaiban megegyezik, de rengeteg dologgal ki lehet egészíteni, és már teljesen más lesz. Egy újabb egyszerű példa: van két lány, mindketten nevelőotthonban nőnek fel. Az egyik egy vagány, vadóc csaj, aki mindenben benne van, míg a másik visszahúzódó, félős. Teljesen mások az inspirációik, mások a döntéseik, ezáltal a történet is más irányba halad. Valamint apró dolgokkal is ki lehet egészíteni, amely egyedivé teszi: például a helyszín. A legtöbb regény Angliában vagy az Államokban játszódik. Egy olyan nagyon hamar felkelti az érdeklődést, amelynek egy kevésbé felkapott ország, mondjuk Finnország, Chile vagy Kanada a helyszíne. Más emberek, más vérmérséklet, más szokások.

A végére hagyom azt az egyetlen dolgot, amely igazán egyedivé varázsolja az írást: az író stílusa. Van, aki E/3-ban ír, míg más E/1-ben. Néhányan múltban, mások jelenben. Különböző szókincs, fogalmazás, mondatszerkesztés, kifejezések. Ez az, ami különlegessé teszi a regényeket akkor is, ha már egymilliószor olvastunk egy-egy témáról.

Ne ítéljetek elhamarkodottan, minden blognak adjatok esélyt, soha nem lehet tudni, az író mit hozhat ki belőle!  

Puszi, Brooke