2015. máj. 22.

Kritika 9# - Ki mit tud?

Halihó!
Ezúttal is felkérést kaptam egy kritika elkészítésére Charil személyében, aki a Ki mit tud? című blogot vezeti.


Kinézet: Kezdem a fejléccel: nekem a bevágott képek túl homályosak, pixelesek. Ezeken mindenképpen javítani kellene a szebb összhatás érdekében. A felirat egy picit beleolvad számomra a fejlécbe, illetve a stílusa kissé úgy fest, mintha hanyagul odavetették volna. Egy szebb betűtípus és erőteljesebb szín bizonyára segítene a látványon. A blog háttere picivel lehetne sötétebb színű, de ez csak saját vélemény. Az oldalak és a modulok már jobban tetszenek. A színvilág harmonizál, a design többi része egyébként igényesen el lett készítve. Amin még esetleg variálni lehetne, az a chat szövegének színe. Véleményem szerint azon is lehetne sötétíteni vagy világosítani, de narancs színével picit elüt az összhatástól. 
2/5

Történet: A fülszöveg egészen figyelemfelkeltő, az elolvasása után kíváncsivá váltam, miről is fog szólni a sztori, elvégre abba nagyon nem mentél bele, így rögtön nekikezdtem az olvasásának. Egy apró észrevétel: amikor azt írod a fülszövegben, a Föld színéről, lemaradt a végéről az "l" betű.
Először is, néhány apró észrevételem van a realitással kapcsolatban: régen összeállt egy banda, akik már több éve együtt zenélnek, de még mindig nincs meg a nevük. Oké, ez nem vészes, de ha megnyerik az iskolai Ki mit tud? rendezvényt, komolyan lemezszerződést kapnak, és turnéra lesz lehetőségük? Ilyen alkalom még egy tehetségkutató megnyerése után sem adódik mindig.
Az alapsztori egyébként nagyon érdekes, megkockáztatom, még egyedi is, sok minden ki lehetne belőle hozni, de te egy kissé elsieted a cselekményeket. Jobban kifejtve, egy pillanat alatt letudod a fontosabb történéseket, pár mondatban, félmondatban használod csak a leírásokat, és néha az az érzésem, a párbeszédnél nem mindig lehet rájönni, ki beszél éppen kihez. Ha picit egyértelműsíted ezeket, izgalmasabbá és könnyen olvashatóbbá teheted vele a blogodat. 
3/5

Szereplők: Nekem olyan érzésem van, amikor a szereplőkről olvasok, mintha csak úgy lennének, és különösebben nem sokat tudok róluk. Cara talán a kivétel, akinek ismerünk egy darabot a múltjából, a jelenlegi életéből, de ő sincs túlságosan részletezve.
Jobban kifejtve, egyszer csak előbukkan Dustin meg Nate és a többiek, de azt sem tudni róluk, kicsodák, honnan jöttek, hogy néznek ki. Az rendben van, hogy külön erre a célra létrehoztál egy Szereplők menüpontot, de attól még, hogy kiteszel róluk képet, szerintem az is nagyon fontos, hogy a történetbe leírd őket mind külsőleg, mind személyiségileg, csak hogy közvetlenebb alakra tudjuk őket formálni. Ha figyelsz arra, hogy kicsit egyedibbé tedd a karaktereket, jobban megismertesd őket, máris jobban képben lesznek az olvasók is velük kapcsolatban.
3/5

Fogalmazás, stílus: Az egyetlen gondom azon kívül, hogy elsieted a leírásokat, de ezt már kifejtettem, hogy elég gyakran fordul elő szóismétlés a szövegben, de ez sokakkal előfordul, minden kezdő belecsúszik ebbe. Tanácsként tudom ajánlani az internetes szinonima szótárat, mert tényleg nagy segítség, ha nem akarjuk, hogy a sztori vontatott legyen. Régen nekem is rengetek segítséget nyújtott, és azóta már teljes mértékben választékosabbá vált a szóhasználatom.
Ettől eltekintve, a hasonlataid és a kifejezéseid között mindig találok valami humorosat, ami szerintem roppant fontos, mert megnevetteted vele az olvasót, amire nem sokan képesek. 
4/5

Összesen: 12/20
További sok sikert és kitartást kívánok a blog vezetéséhez: 

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a kritikát! Megpróbálom felhasználni a tanácsaid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy segítettem. Sok sikert a bloghoz, mert látok benne fantáziát! :)

      Törlés

Anaya zatracone-dusze